Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-26 / 71. szám
1993. március 26., péntek NAGYVILÁG hMpLÜSZ A SZER A kommunizmus összeomlása nem jelentheti egyben a Szabad Európa Rádió és a Szabadság radio végét—hangsúlyozta Richard Carlson, az amerikai Közszolgálati Rádiók és Televíziók Szövetségének elnöke. ▼ Annak idején a Szabad Európa Rádió szolgáltatta azokat a híreket, információkat, kommentárokat, amelyek a kommunista társadalomban elhallgatásra kerültek, melyeket a pártvezetés nem ítélt publikusnak. Ha valaki annak idején többet akart megtudni saját országának belpolitikájáról, a SZER-t hallgatva biztos információkhoz jutott. Demokratizálódás ide vagy oda, úgy látszik, hogy még ma is szükség van Kelet-Európábán egy objektív hírközlő' csatornára. S addig, amíg szükség van a Szabad Európa Rádióra, biztosak lehetünk abban, hogy az országos televízió és rádió csatornái még nem egészen pártsemlegesek. M.K. Japán segítség Japán hajlandó arra, hogy másfél évtized után beruházási hitelekben részesítse Vietnamot — közölte Mijadzava Kiicsi kormányfő, aki csütörtökön tárgyalt Vo Van Kiét vietnami miniszterelnökkel. Japán az új típusú kapcsolatok jegyében kész támogatni a vietnami reformokat és közreműködni az infrastruktúra újjáépítésében. Korea figyelmeztet Észak-Korea óva intette Washingtont egy esetleges korlátozott katonai megtorló akciótól, figyelmeztetve arra, hogy ez a lépés háborút robbantana ki a Koreai-félszigeten — közölte a phenjani sajtó. Phenjan — amely felmondta az atom- sorompó-szerződést, és nukleáris létesítményeibe nem engedi be a Nemzetközi Atomenergiaügynökség (IAEA) ellenőreit— egy héttel az ENSZ által szabott határidő lejárta előtt semmiféle hajlandóságot sem mutatott álláspontja felülvizsgálatára. A gyanús északkoreai üzemekben a polgári szükségleteket messze meghaladó mértékben gyártanak plutóniumót, vagyis nukleáris fegyver gyártását készítik elő. Sikeres segélyakció Csütörtökre virradó éjjel az amerikai légierő öt Hercules C—130 típusú szállító repülőgépéből mintegy 33 tonna élelmiszert és gyógyszert dobtak le ejtőernyővel a keletboszniai Srebenica felett. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Elhalasztott ENSZ döntés Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel elhalasztotta a szavazást a szerb repülőgépek elleni katonai erő alkalmazásáról, hogy ne okozzon nehézségeket Borisz Jelcin orosz elnöknek. ENSZ-forrásokból kapott értesülés szerint a moszkvai válság áll amögött, hogy a BT — miután az elmúlt napokban orosz kívánságra tompította a szerbek elleni fegyveres fellépést engedélyező határozat- tervezetet — elnapolta a döntést. A szerbek a fejlemények ellenére már a határozat tervét is ürügyül használják arra, hogy ismét kivonuljanak a New York-i béketárgyalásról. Vezetőjük, Radovan Karadzic szerdai sajtóértekezletén tagadta, hogy katonái a felelősek a sebesülteket mentő ENSZ- helikopterek elleni támadásokért. Semmiféle engedményre sem volt hajlandó a múlt hét óta folyó tárgyalásokon. Alija Izetbegovic bosnyák elnök pedig vele nem volt hajlandó egy tárgyalóasztalhoz ülni, miközben a szerbek folytatják véres hódító hadjáratukat. Bili Clinton kijelentette: őt is felháborítja a boszniai tragédia, de az Egyesült Államok cselekvési lehetőségei korlátozottak, csak nemzetközi keretekben, ENSZ- és NATOegyüttműködéssel léphet fel. — Ha végül csak a szerbek nem fogadnák el a béketervet, más módokat kell keresni, például azt, hogy a bosnyákok legalább az önvédelemre módot kapjanak — célzott a fegyverembargó feloldására. Egy csendes pillanat a harcoktól dúlt Boszniában Chirac új kormányprogramja Kiéleződött a vita a francia nemzetgyűlési választások második fordulója előtt Mitterrand elnök jövőbeli szerepéről, s a vita a jobboldali koalíción belül is ellentéteket váltott ki. Jacques Chirac, a koalíció erősebb pártja, a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) elnöke, aki egy nappal korábban már kijelentette, hogy az országnak érdekében állna, ha Mitterrand elnök távozna tisztéből a jobboldali győzelmet követően. A Le Figaro csütörtöki számában az új kormányzat terveiről szólva igen keményen fogalmazta meg követeléseit. Leszögezte: az elnöki privilégiumoknak meg kell szűnniök, a külügyek és a védelmi politika irányítását is az új kormány kezébe kell adni. Valéry Giscard d’Estaing a koalícióban várhatóan csak második helyet betöltő Unió a Francia Demokráciáért párt- szövetség elnöke viszont ismét úgy fogalmazott, hogy egy ilyen döntést „nem lehet a francia nép háta mögött meghozni” és a győztes koalíciónak be kell tartania az alkotmányos szabályokat. A jövendőbeli jobboldali kormány gazdasági programjáról az RPR elnöke azt hangoztatta, hogy „költségvetési és pénzügyi eszközökkel is élénkíteni kívánják a gazdaságot”, mert ez a kulcskérdés a munkanélküliség csökkentése terén is. Az új kormány csökkenteni kívánja majd a kamatlábakat, s más pénzügyi intézkedésekkel is növelni kívánja a vállalatok versenyképességét, ösztönözni a beruházásokat. Iraki atomprogram Bagdad atomprogramja még mindig fenyegetést jelent, amely — akár a gomba eső után — újra életre kelhet — közölte Washingtonban az iraki atomprogram felszámolásával megbízott ENSZ-illetékes. Rolf Ekeus svéd diplomata, az ENSZ iraki vizsgálóbizottságának vezetője kijelentette, hogy bár már 53 alkalommal végeztek ellenőrzést Irak nukleáris, vegyi és biológiai létesítményeiben, még mindig sok a nyitott kérdés. — Nem tudjuk például, hogy mennyi vegyi fegyverük készült. Alapos okunk van azonban azt hinni, hogy elrejtettek belőle valamennyit — mondta a diplomata. Nem tudták teljesen számba venni Irak rakétaarzenálját sem. Figyelmeztetett rá, hogy Bagdad mind műszaki, mind tudományos kapacitását megőrizte: sőt azon a napon, amikor a vele szemben alkalmazott olajembargót is feloldják, zárolt pénzeszközeihez is hozzájut majd. — Ez pedig komoly aggodalomra ad okot — mondta Rolf Ekeus, hozzátéve: szilárd meggyőződése, hogy Szaddám Húszéin elnök még mindig „nukleáris álmokat” kerget. Törvénysértés Törvénysértéssel vádolta meg csütörtökön az orosz Alkotmánybíróságot a testület egy tagja. Emyeszt Amesztyisz- tov alkotmánybíró nyolcoldalas sajtónyilatkozatban taglalta, hogy az államfő felhívásával, illetve rendeletének tervezetével kapcsolatos állásfoglalásában a legfőbb bírói testület miként sértette meg az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvényt. A jogász, tételesen felsorolva kifogásait, kijelentette: a testület eleve jogsértést követett el azzal, hogy politikai kérdést — vagyis az elnök beszédének értékelését — tűzte napirendjére. MIELŐTT DÖNTENE, NE FELEDJE! Jelszavunk ez évben is: „LEGJOBBAT A LEGOLCSÓBB HELYRŐL!” Növényvédő szert a CHEMOL RT.-tői. RENDKÍVÜLI ÁRAJÁNLATUNK: Betoxon F 430 799 Ft/liter Linurex 50 WP 849 Ft/kg Pyrinex 48 EC 499 Ft/liter Starane 1899 Ft/liter Triflurex 48 EC 399 Ft/liter Topsin Metil 70 WP 799 Ft/liter Dithane FL 298 Ft/liter GABONA GYOMIRTÁSÁHOZ: ChemoL ■MM RT. HMM Egységár Dózis Hektárköltséa Dikamin D 159 Ft 2,6 liter 413 Ft Dikotex 40 EC 143 Ft 3 liter 429 Ft Granstar 75 DF 48 114 Ft 0,015 kg 722 Ft Log ran 49 911 Ft 0,015 kg 749 Ft Starane 1 899 Ft 0,6 liter 1139 Ft KÉRJÜK KERESSE FEL A CHEMOL RT. KÉPVISELETÉT. Címünk a régi: CHEMOL RT. képviselet Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefon: (66) 442-042, telefax: (66) 441-307, telex: 83-220. Wurfer Gyula kanadai levele Bombameglepetés - szerétéiből Fülembe zeng egy régi sláger, aminek a refrénje egyetlen szó: romantika. Romantika, romantika—csak ez jut az eszembe s egy dallam, amit nem tudok hova tenni. A február itt, Kanadában—és azt hiszem az angol nyelvterületen mindenütt — a romantika hava. A szerelmesek napja, a február 14-ei Szent Valentin nap miatt, amit — a kiérkezett újságokból látom — Magyarországon is mind többen megünnepelnek. A századvég se romantikamentes tehát, miként az alábbi történet is igazolja. Suzan Sciankowy 23 éves fogászasszisztens a torontói udvar- lójától kapott egy csomagot, amiben egy kis teddy mackó volt. Suzan először csak fintorogtatta az orrát, hiszen a teddy maci nem túl eredeti ajándék, van belőle bőven a piacon. Csak akkor lepődött meg, amikor megnyomta a mackót és az beszélni kezdett. Mi több, az udvarlója hangján azt kérdezte: lenne-e a felesége. Suzan rohant a telefonhoz, felhívta az udvarlóját és azonnal igent mondott. A fiú azóta nagyon boldog, Suzan pedig kijelentette, nem is tudta, hogy Ken Pilote—az udvarló—ilyen romantikus. A mackó ára egyébként 40 dollár. Egy másik Don Juan elment egy csokoládégyároshoz — valószínű egy kisüzemi csokoládégyároshoz —, akinél 15 csoki szívet rendelt. Mindegyikbe egy-egy barátnőjének a nevétfőzette bele, s mellé egy szerelmi vallomást. Itt történt a haj. A tanuló gyerek a kiszállításnál összekeverte a szíveket, nem azokhoz vitte, akinek a neve a csokiszívbe volt főzve. Nagy botrány lett persze az ügyből, akkora, hogy a Don Juan azóta is ájuldozik, ha az ötletére gondol. Erre mondta Manci néni, a nagynéném: úgy szép az élet, ha zajlik. Ennyi zajlás azért egy kicsit sok. Különben boldog Valentin-napot—így utólag is. Választásokra van szükség Csupán az idő előtti választások jelenthetnek megoldást Oroszország politikai válságára — jelentette ki Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő Calgaryban. Az elnök és a törvényhozás számára egyaránt sürgető az idő előtti választások kiírása, mivel nem tudnak megállapodásra jutni egymással. Oroszország viszont nem várhat — mondta a volt elnök. „Reméltem, hogy elnökünk kiírja az idő előtti választásokat, ám ehelyett valami egész más úton indult el, és csak fokozta társadalmunk megosztottságát” — közölte Mihail Gorbacsov. Meggyilkoltak 20 ezer kínait? Egy kínai—japán bizottság áprilisban felkeresi a csendesóceáni háború utolsó csatájának színhelyét. Fel akarnak deríteni egy borzalmas titkot: meggyilkolt-e a japán hadsereg 20 ezer kínai munkást, akik egy erődítményt építettek a japán hadsereg részére. A hely Hutou, egy kis város az Usszuri folyó mellett. A Kvantung hadsereg, a man- dzsúriai államot ellenőrző japán haderő hatalmas méretű földalatti erődítményt építtetett, kórházzal, erőművel, áruházakkal és lőszerrel megrakott raktárakkal. A munkálatokhoz kínai rabszolgamunkásokat alkalmaztak, főleg elfogott katonákat. Az egész építkezést szigorú katonai titokként kezelték. Az erődítményt a legfontosabb támaszpontnak tekintették a szovjet hadsereggel szemben. Kínai becslés szerint évente legkevesebb kétezer munkást dolgoztattak, összesen mintegy 20 ezret. Azt gyanítják, hogy a munkásokat megölték, miután befejezték az éves műszakot. így akarták az erődítmény létesítését titokban tartani. A nehézség az, mondta 73 éves Tetsuo Okazaki, aki az erődítményben teljesített katonai szolgálatot —, hogy egyelőre nincs semmi nyom a meggyilkolt kínaiakról. O tanúja volt annak, hogy 1943- ban kínai munkások az építkezés befejezését ünnepelték, amikor japán katonák géppus- katűzzel meggyilkolták őket. Mindennap feladhatja Jasfr,WPimr?m hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 441 -311. Nyúlátvétel: 1993. március 28-án Békéscsaba, Árpád sor 98. sz. 9.30—10 óráig. Ár: 122 Ft + áfa. Figyelem! Tótkomlóson, az Építők Boltjában kiváló minőségű orosz fenyő rönkfa kapható 10 000 Ft/köbméter + áfa, továbbá fenyő fűrészáru (deszka, palló, gerenda) 12 800 Ft/ köbméter + áfa. Telefon: (68) 85-583, Rimovszki Jánosné magánkereskedő. 150 000 Ft-ra lenne szükségem fél évre, „90% kamatra” jeligére a kiadóba. 2 hold föld bérleti joga átadó ’93-as évre Békéscsaba, Szabadság tsz területén.,,DINNYE” jeligéré a kiadóba. Fehér Opel,Kadett 1,6 D. 3 ajtós 1987-es eladó. Irányár: 520 000 Ft. Érdeklődni: hétvégén Mezőberény, Flősök u. 1., telefon: (66) 352-673. CSU-CSU Allateledel Bolt kínálata: csirkefej, -láb, pulykafej, -láb, tepertő, nyesedék, száraz tápok 78 Ft-tól. Békéscasba, Gyulai út 37. sz.