Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-26 / 71. szám

àRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KÖRKÉP 1993. március 2'6., péntek Százmilliók Békés megyének Kormányhatározat a rövid- és középtávú feladatokról Centenáriumi megemlékezés B. Szabó István sírjánál Daloskedvű kisdiákok Gyulán Országos népdaléneklési ver­senyt hirdetett a Gyulai 1-es Számú Általános Iskola. Az Erkel Ferenc halálának 100 éves évfordulóján rendezett versenyre március 26-27-én, a Mogyoróssy könyvtárban ke­rül sor. A zsűri elnöki tisztét Faragó Laura előadóművész vállalta el. A rendezvényhez kapcsolódik a város általános iskolásainak munkáiból ösz- szeállított képzőművészeti ki­állítás is, melyet március 26- án 15 órakor Lonovics László festőművész nyit majd meg. Magángazdálkodók figyelem! A Magángazdálkodók Érdek­védelmi Szövetségének meg­alakítása céljából március 26- án, pénteken 18 órára várják a szervezők az érdeklődőket Bé­késcsabán, a Tulipán presszó­ba. Részt vehet ezen minden jószágtenyésztő és növényter­mesztő, s szívesen látnak más szimpatizánsokat is. Táncvizsga és hüllőkiállítás Az elkövetkező napokra igen gazdag programot kínál a bé­kési művelődési központ. Ma délután öt órakor a haladó tánciskolások vizsgabálját rendezik, hétfőn tíz órától a Szegedi Mini Színpad előadá­sában „A barlang titka” című mesedarabot láthatják a város óvodásai és kisiskolásai. Hét­főtől szerdáig naponta 9—18 óráig tar nyitva a hüllőkiállí­tás, ahol a mérgeskígyó mé­regfogának „fejését” minden nap zárás előtt egy órával tart­ják majd. Közmeghallgatás Tarhos ökormányzati képvise- lő-testülete március 26-án, pénteken este hat órakor ren­dezi a községházán közmeg­hallgatását. Az est vendége lesz dr. Pásztor Gyula ország- gyűlési képviselő. Segíts, hogy segíthessünk! A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Elnöksége által, a rá­szorulók megsegítésére létre­hozott alapítvány bankszámla- száma helyett tegnapi szá­munkban a vöröskereszt szám­laszáma jelent meg. Az alapít­vány számlaszáma: Magyar Ta­karékbank Rt. Békéscsaba, 269-98930-18370683. A vállal­kozók a befizetett összeget leír­hatják éves adóalapjukból. Közmeghallgatás után... 17 órakor közmeghallgatással kezdődik (Gyopárosfürdő rész­letes rendezési tervprogramjá­nak ismertetése), majd a Gyo­pár Tours Kft. zárómérlegének jóváhagyásával, a fiatal háza­sok és nagycsaládosok lakásvá­sárlási kölcsön és támogatás biztosításában keletkezett ké­relmek elbírálásával és sok-sok bejelentéssel folytatódik Oros­háza képviselő-testületének pénteki ülése a városházán. „HÁTRA VAN MÉG A FEKETELEVES!” (II. SZULEJMÁN SZULTÁN) (Folytatás az 1. oldalról) alelnök szerint a kormány most szerényebben támogatja megyénket, mint amilyet a ko­rábbi esztendőkben más me­gyéknek nyújtott, de ezzel együtt is reményünk van arra, hogy felzárkózhassunk a fej­lettebb térségekhez. Je­Ha nem is mély illegalitásból, mindenesetre diszkrét, ugyan­akkor energikus szervezési fo­lyamat eredményeként lépett a nyilvánosság elé tegnap este Gyulán a Köztársaság Párt. A Palotás János nevével fémjel­zett politikai szerveződés — már eddig is — ismert és sike­res gyulaiak egész sorát nyerte meg ügyének. A jelenlegi par­lamenti pártok számára ko­moly — s egyelőre megfogha­tatlan — vetélytársként jelent­kező Köztársaság Párt részle­A határainkon túl élő magyar pedagógusok regionális to­vábbképző központjában, a Körösi Csorna Sándor Főisko­lán döntő szakaszához érkez­tek a korábbi megbeszélések. A Romániai Magyar Pedagógu­sok Országos Szövetsége titká­ra, Bíró István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium osz­tályvezetője, Király Annamária és a főiskola főigazgatója, dr. A szolnoki központú Kunság Füszért Élelmiszer és Vegyiá­ru Kereskedelmi Vállalat na­gyobb szállítói mutatkoztak be termékeikkel a megyebeli forgalmazók előtt tegnap Bé­késcsabán, a Garzon Szálló­ban. A kiállítók, a Johnson and Johnson Kft., az Auer Kft., az Agrovitel Bt., a CPC Magyar- ország Rt., a Schwarzkopf Kft., a Bábolna Környezetbio­lógia Központ Kft., a Douwe Egberts Compack Kft. és a Henkel Magyarország Kft. ne­vei is jelzik, a hazai fogyasztó­kat új és régen ismert, világ- színvonalat garantáló gyártók célozták meg. A szakmai ismertetők, az újdonságok bemutatása mel­szenszky Géza az elmúlt hét­végi külügyminiszteri találko­zóból és a kormányülésen el­hangzottakból arra következ­tetett, hogy még az idén el­készülhet a két határátkelő, il­letve a gyulai korszerűsítése. Az infrastruktúra fejlesztésé­ben fontos helyet kapnak a vá­tes programmal és nagy önbi­zalommal indul neki a jövő év választási küzdelmeinek — nem titkoltan, a siker remé­nyében. Nemrégen Veér Andrással, a párt országos ügyvezető alel- nökével találkoztak a gyulai­ak. Tegnap este viszont már egymás között vitatták meg a szerveződési és a programkér­déseket. A párt várhatóan az Erkel Gyógyüdülőben bérel irodát, s olyan programok ke­retében szándékozik ismertet­Köteles Lajos arról tájékoztat­ták a sajtó képviselőit, hogy idén is 90 romániai magyar pe­dagógus nyári továbbképzését szervezi meg a főiskola Békés­csabán, valamint komoly részt vállal az Erdélyben július 17. és 28-a között, 18 településen egy­szerre megrendezett Bolyai Nyári Akadémia munkájában. A közoktatási minisztérium ál­tal támogatott továbbképzés lett néhány cég képviselője ki­tért működésük hátterére is. Az osztrák Auer Kft. például 3 és fél éve dolgozik Magyaror­szágon. Három hazai gyáruk­ban többek között töltött os­tyák, fagylalttölcsérek készül­nek. A CPC, amely a szegedi paprikafeldolgozó és a CPC Európa közös rt.-je volt, teljes amerikai tulajdon lett. Ismert termékeik a Knorr-levesek (a német céget korábban vásárol­ták meg az amerikaiak) és a Delikát ételízesítők. A Schwarzkopf vegyes vállala­tot hozott létre a Caolával. Hírük, hogy a régi Bac-termé- kek megújulva térnek vissza áprilisban a magyar piacra. A Henkel megvette a Tomi mo­rosokat elkerülő utak megépíté­se, s feltételezhető, hogy mie­lőbb sor kerül a Békéscsaba— Gyula útszakasz korszerűsíté­sére is. Sajnálatos viszont, hogy a kormányprogramból kima­radt a békéscsabai tanítóképző főiskola közgazdászképzéssel való bővítése. L. E. ni elképzeléseit a város lakos­ságával, melyek alkalmasak lehetnek a ma még passzívnak tekintett tömeg megmozdítá- sára. Az aktivisták elhatároz­ták, hogy rövidesen sokakat felkeresnek a városban azért, hogy a Köztársaság Párt iránti szimpátiájukat rögzítő, egyet­értési — s nem belépési — nyilatkozatot kérjenek tőlük. A párt legközelebbi találko­zóját április 8-án az Erkel Gyógyüdülőben rendezik meg. K. A. J. szakmai programja keretében több magyarországi egyetem és főiskola oktatója tart előadást és konzultációt a több mint ezer romániai magyar óvónő, tanító és tanár, valamint iskolavezető számára. A tegnapi eseményen jelen voltak a bukaresti televízió munkatársai is, akik filmet ké­szítenek a főiskola életéről. sóporcsaládot, amely nem tű­nik el a hazai piacról. A Sztár és a Kristály új illatanyaggal kerül forgalomba, a gyártó ál­tal nagyobb mosóhatást válto­zatlan áron ígérve. S hogy a fogyasztó mennyi­re vevő mindenre? Németh Fe- rencné, a békési Skála Áruház osztályvezetője kérdésünkre elmondta: a látott termékek nagy részét forgalmazzák, vá­sárló is akad rájuk. De inkább az olcsóbb árut keresik, példá­ul a mosóporok közül a Tomit, melynek minőségével is elé­gedettek. A változatlan ár ezért a vásárlónak is, a keres­kedőnek is öröm. Születésének századik évfor­dulója tiszteletére megemlé­kezést tartottak tegnap délután Békésen, B. Szabó István sír­jánál. Három leánya, a család­tagok, rokonok, barátok, tisz­telők, katonai tiszteletadással emlékeztek meg a város szülöttéről, a néhai kisgazda politikusról, az államtitkárról, az államminiszterről, a parla­menti képviselőről, az Ideigle­nes Nemzetgyűlés tagjáról, akinek neve, élete összeforrt a kisgazdapárt történelmével. Az ünnepi megemlékezésen díszvendégként részt vett Kéri Kálmán vezérezredes is. Harminc nyugdíjas társa nevé­ben keresett meg Tar János a jaminai Hargita utcából: — Ugye nem kell önnek ecsetelnem, hogy azok, akik bérből, fizetésből élnek mennyire várják a fizetési na­pot? Ákkor azt sem kell ragoz­nom, hogy mi, nyugdíjasok hogy elkeseredtünk, amikor megkaptuk a posta értesítését, amely szerint áprilistól két héttel később juthatunk a kis pénzünkhöz, mert ennyivel késve hozzák ki azzal az in­dokkal, hogy a posta átszerve­zés alatt áll. Egyszerűen éhen halhatunk a tizennégy napos késedelem miatt... Való igaz. Nem könnyű ki- böjtölni a fizetési napot. De azt elgondolni is rossz, mi lenne, ha közölnék a munkahelyein­ken, hogy két hetet csúsznak a kifizetéssel. A nyugdíjasok­nak bizony még nehezebb a sorsuk. Mi indokolja, hogy a posta ennyit késik a nyugdíjak kézbesítésével? A kérdést a Békéscsabai 1-es Postahivatal Tegnap délután befejeződött a sza- badkígyósi mezőgazdasági szak­munkásképzőben a sütő szakma „Szakma kiváló tanulója” országos verseny. A négynapos rendezvényen 20 iskola 25 végzős sütő szakmun­kástanulója mérte össze szakmai el­méleti és gyakorlati tudását. A ren­dezvény színvonalát jelzi, hogy a résztvevők nyolcvan százaléka, azaz húsz tanuló elérte azt a pontszámot, amivel kiérdemelte a szakmunkás­bizonyítványt. Elsőhelyen a budapesti Pesti Bar­nabás Élelmiszeripari Szakmunkás- képző Iskola tanulója, Malatinszki A politikus gazdag, ugyan­akkor tragikus életútjáról dr. Szendrei László, a HM politi­kai államtitkára emlékezett meg, majd Beszterczey And­rás a békési református egy­házközség elnök-lelkésze megáldotta B. Szabó István sírját, s mondott imát. Ezt kö­vetően az országgyűlés, a HM, a Magyar Honvédség, a csa­lád, a város önkormányzatá­nak, a különféle politikai, a kisgazdapárt 36-os frakciójá­nak, valamint a párt megyei és a városi szerveztének képvise­lői helyezték el a megemléke­zés koszorúit. —sz— vezetőjének, Szántó Istvánnak tettük fel. — Tudjuk, hogy több pana­szos is felkeresi az újságot, mi is számítunk erre. Terjeszke­dik a város és emelkedett a nyugdíjasok száma is. Külö­nösen vonatkozik ez Jaminára, hiszen ott új utcák, városré­szek épültek ki. Azonkívül a kézbesítők pénzügyi bizton­ságból csak egy bizonyos összeget vihetnek egyszerre. Miután a nyugdíjak is növe­kedtek, így fia 20 embernek eddig például 100 ezer forintot kellett kivinniük, a megemel­kedett nyugdíj most példánk szerint 150 ezerre szól. A vá­rosrész két új kézbesítő járás kialakítását tette indokoltá. A Pozsonyi utcában bizony előfordul majd, hogy azok, akik eddig a nyugdíjkifizetés első napján kapták meg a já­randóságukat, most az utolsó napon kerül rájuk a sor. Min­denesetre igyekszünk egy-két hónap átmeneti időre valami megoldást találni és leszűkíte­ni a várakozási időt. B.V. Krisztián végzett, második Less Gá­bor, a nagykőrösi Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakmunkásképző Isko­la tanulója lett, a harmadik helyet Szívós Krisztina, a Pesti Barnabás iskola diákja vívta ki magának. A legjobb gépésznek járó különdíjat Malatinszki Krisztián, a legjobb ter­mékgyártónak és technológusnak ítélt különdíjat Less Gábor kapta. A versenybizottság elnöke, Csaba Jó­zsef adta át az ÉDOSZ országos és megyei szövetsége, valamint a válla­latok ajándékait. A felkészítő taná­rok oklevélben és pénzjutalomban részesültek. SZ. M. A vevóankétot nagy érdeklődés kísérte fotó: fazekas ferenc Sarokba szorítva Van, akit zavar... Meglehet, hogy én valami egészen különleges „mutáns” példánya vagyok a vásárlói társadalomnak, de vásárlás közben csak akkor szeretek konzultálni az eladókkal, ha valamit nem tudok. Nem tehetek róla, de folyton az az érzésem, hogy egy önkiszolgáló áruházban ki tudom vá­lasztani a nekem megfelelő zoknit, harisnyát, blúzt vagy szoknyát. Sőt(!) — bármennyire hihetetlen — de még a spagettit és a borsókonzervet is felismerem segítség nélkül. Tudom, a kereskedői „etikett” (meg a főnök) azt várja el a jó eladótól, hogy az folyton ott lapuljon a kedves vásárló árnyékában és papagájszerű periodicitásban is­mételgesse: „Mit tetszik parancsolni?” Engem azonban kifejezetten zavar, ha már akkor meg­rohannak az eladók, amikor még csak az egyik lábam tettem be az üzletbe. „Köszönöm, csak szétnézek” — mondogatom ilyenkor udvarias mosolyt erőltetve magam­ra. S ha valóban szétnézek, megkezdődik a .forró nyomon üldözés” a gondolák között a „Sikerült választani?” című „lemez” kíséretében. Ekkor van az, hogy már abszolút nem tudok az árukra koncentrálni, egyetlen gondolat kerít hatalmába: „Hogy lehetne lerázni?” S ha végre sikerül, felszabadultan felpróbálok egy kalapot. (Önállóan!) A „jó” eladó azonban nem késlekedik lecsapni: ,,Remekül áll!" — búgja —, miközben egyáltalán nem áll remekül. Ilyenkor szoktam megfogadni: ebbe az üzletbe se jövök egy darabig... —RIA Gyulán „kikiáltották” a Köztársaságot Bolyai Nyári Akadémia magyarországi segítséggel B.S.E. Megújul a Tömi - az ára marad Csúszó nyugdíjak Húszán szakmunkás-bizonyítványt kaptak

Next

/
Thumbnails
Contents