Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-11 / 59. szám
1993. március 11., csütörtök NAGYVILÁG HÍRfMjSZ Terv a Duna visszaterelésére A Duna eredeti mederbe tereléséről készített tervet az amerikai törvényhozás elé szeretné tárni Lipták Béla, az amerikai székhelyű Magyar Környezetvédelmi Alap elnöke. A jelenleg Budapesten tartózkodó környezetvédő szerdán a sajtó képviselői előtt beszámolt róla, hogy fogadta őt Gyurkó János környezet- védelmi miniszter, csütörtökön pedig Martonyi János külügyi államtitkárral folytat megbeszélést. A Duna visszatereléséről és a környezet teljes helyreállításáról szóló tervet Lipták Béla jelenleg igyekszik minden érdekelttel egyeztetni. Járt a Hágai Bíróságon, Budapest után Brüsszelbe vezet az útja, majd a szlovák kormányfővel, Vladimír Meciarral, valamint Michal Kováé szlovák és Václav Havel cseh államfővel is konzultálni kíván. Célja, hogy kialakuljon egy olyan megoldás, amelyet a vitatkozó felek elfogadhatónak tartanak. A helyreállítási munkálatokat, beleértve a környezeti károsodások helyreállítását is, Lipták Béla szerint Magyarország külföldi adósságának elengedéséből lehetne fedezni. A környezetvédők indítványozzák: az elszigetelt falvak számára nemzetközi gyűjtéssel építsenek hidat az Oreg-Dunán. A közmondás szerint kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetünk bele. Én azért reménykedem, hogy a népi bölcsességre is igaz tapasztalás: a kivételek erősítik a szabályt! L.S. Gorbi a tanú Mihail Gorbacsov az orosz hatalmi ágak képviselőinek idő előtti újraválasztását szorgalmazta egy keddi nyilatkozatában. Az egykori Szovjetunió elnöke a moszkvai tévének elmondta: a népképviselők szerdán összeülő kongresszusának döntenie kellene az idő előtti választások kiírásáról, mivel elhibázott volt az 1991 januárja óta folytatott politika. Gorbacsov a puccsisták jövő hónapban kezdődő perében az egyik fő tanú kíván lenni. Kormányfő és miniszter Pierre Bérégovoy francia kormányfőt — tisztsége megtartásával — kinevezték védelmi miniszternek is a távozó Pierre Joxe helyébe — közölte az AFP francia hírügynökség hivatalos helyről származó értesülésre hivatkozva. A változás kevesebb mint két héttel történt a törvényhozási választások előtt. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Meciar levelét megírta Meciar megírta javaslatát Antall Józsefnek az új kapcsolatok kialakítására A szlovák kormány keddi ülésén megvitatták annak a levélnek a tervezetét, melyet a kormányfő, Vladimír Meciar kíván intézni Antall József magyar miniszterelnökhöz. A levél — a szerdai Szabad Újság szerint—a Csehszlovákia kettéválása utáni kapcsolatok kialakítására tesz javaslatot. Az MTI tudósítója kedden Milan Knazko szlovák külügyminiszternél próbált tájékozódni a készülő levélről, de a külügyminiszter csak azt tudta megerősíteni, hogy munkatársai korábban foglalkoztak e levél tervezetével, de annak jelenlegi sorsáról nem tud szolgálni részletekkel — annál is inkább, hogy Knazko nem vett részt a kormány keddi ülésén, mivel akkor Brüsszelben tartózkodott. Két pozsonyi lap bizalmas értesülése szerint Vladimír Meciar Michal Kovác köztársasági elnöknél írásban indítványozta a szlovák külügyminiszter, Milan Knazko leváltását. A Národná Obroda és a Sme na stredu című lapok úgy tudják, hogy a köztársasági elnök közvetlenül azt megelőzően kapta meg a kormányfő levelét, hogy a külügyminiszter kedden délután hazaérkezett volna Brüsszelből. Meciar tartósan bírálja a külügyi tárca munkáját, de teljesen nyilvánvaló, hogy személyes ellentétről van szó: Knazko ugyanis nem eléggé „szófogadó” és‘ következetesen Szlovákia külpolitikai érdekeit hangoztatja — miközben a kormányfő és a kabinet több lépését helyteleníti. Milan Knazko, aki egyben a szlovák kormány alelnöke is, keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása a leváltását célzó írásos indítványról. A szlovák rádió szerint Meciar egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy indítványában a külügyminiszter leváltását célzó indítékot nem tüntetett fel, mivel „az alkotmány az indoklást nem teszi szükségessé”. Találkoznak! Glafkosz Kleridesz ciprusi elnök és Rauf Denktas, a ciprusi törökök vezetője elfogadta, hogy március 30-án New Yorkban közös találkozót tartsanak Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárral. Az AFP szerint az egynapos találkozó fő témája a tavaly nyáron felfüggesztett közösségközi tárgyalások felújításának időpontja és módja lesz. A világszervezet égisze alatt folyó tárgyalások témája a szigetország újraegyesítése. Az ENSZ szövetségi berendezkedést javasol. Vasiljevic Izraelbe menekült Jezdimir Vasiljevic szerb milliárdos és bankár Izraelben keresett menedéket. A 44 esztendős Vasiljevic feleségével és fiával szerdára virradóra érkezett Tel-Avivba. A Ben Gurion repülőtéren közölte: azért hagyta el hazáját, hogy megszabaduljon a helyi maffiától és Slobodan Milosevic szerb elnök fenyegetéseitől. Kijelentette, most Izraelből kíván harcot indítani a szerb államelnök ellen. Suharto hatodszor Suhartót szerdán ismét Indonézia elnökévé választotta az ország parlamentje, a Népi Konzultatív Gyűlés. A 71 éves Suhartót, az egyedüli elnökjelöltet, aki 27 évi erőskezű irányítás után immár hatodik ciklusát kezdi meg a köztársasági elnök posztján, egyhangúlag támogatta mind az öt frakció az 1000 tagú parlamentben. A Reuter jelentése szerint Suharto elnök előrehaladott kora miatt Dzsakartában egyre gyakrabban felmerül az utódlás kérdése. Az ország következő elnöke valószínűleg Try Sut- risno, a hadsereg egykori vezetője lesz. Fegyver bőven van, de... Az orosz hadseregnek még bőven van fegyvere, de zűrzavarba szédült szakember- és parancsnoki gárdája, fegyelme és kohéziója annyira leromlott, hogy többé nem jelent fenyegetést Európára nézve - ezt állapították meg a brit sandhursti katonai akadémia és a NATO szakértői, akiket a The Times című brit lap kérdezett véleményükről. Az orosz hadsereg jelenleg nem vethető be komolyabb ellenséggel szemben: az egységek szétzüllenének, a hadtáprendszer tönkrement, a fegyveralkatrészek utánpótlása és minősége megbízhatatlan. Megállított konvoj Még mindig a szerb határon vesztegel a kelet-boszniai Konjevic Polje sebesültjeinek és betegeinek kimenekítésére indított ENSZ-konvoj. Nem csupán az a probléma, hogy a szerb erők nem engedik át a nyolc kamiont, hanem az is, hogy a sebesült katonák evakuálását sem engedélyezik. Melescanu nagyon diplomatikus A román külügyminisztérium szóvivője szerdai heti sajtóértekezletén megerősítette, hogy Teodor Melescanu külügyminiszterjövő szombaton Gyulán találkozik Jeszenszky Gézával, magyar kollégájával és hozzáfűzte, hogy megbeszéléseik nem hivatalosak lesznek. Melescanu kedden este a televízióban a lehető legdiplo- matikusabb formában szólt az alapszerződés még vitatott kérdéseiről. Kijelentette: Nem lehet nézeteltérésekről beszélni, inkább egyes kérdések különböző megközelítéséről. Mindkét részről nagyon finom árnyalatokról van szó, amelyek azonban reális és régi aggodalmakat fejeznek ki. — Ami a határokat illeti, a jelenlegi körülmények között egy alapszerződés megkötése szerintünk megkövetelné, hogy nagyon világosan és pontosan szögezzék le azt a tényt, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Romániával szemben. Világosan meg kellene tehát erősíteni olyan kötelezettségeket, amelyek már léteznek például a Helsinki Záróokmányban, vagy a Párizsi Chartában. Tehát a mi felfogásunk szerint létező kötelezettségek feltétlenül szükséges pontosításáról lenne szó — mondotta. Ami a nemzetiségek kérdését illeti, a helyzet nagyjából hasonló. Tehát arról az óhajról van sző, hogy részletezzünk és kibontsunk bizonyos általános előírásokat, amelyek megtalálhatók az általánosan elfogadott európai dokumentumokban azokra a jogokra vonatkozólag, amelyek megilletik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket Romániában és Magyar- országon. Mindkét területen készek vagyunk arra, hogy olyan megfogalmazásokat találjunk, amelyek a legmagasabb szinten ki-elégítik a magyar felet is, de nem veszélyeztetik a lényeget, vagyis azt a kötelezettséget, amelyet egy ilyen megállapodással biztosítani akarunk — mondotta a román külügyminiszter. Egy kérdésre válaszolva Melescanu kijelentette, hogy a román kormánynak nincs tudomása az állítólagos 1990. évi titkos Kohl—Gorbacsov paktumról. Ez a román sajtóban felmelegített régebbi sajtóinformációk szerint előirányozta volna Csehszlovákia és Jugoszlávia feldarabolását és elfogadhatónak tartotta volna a Trianon előtti Magyarország határainak visszaállítását. A külügyminiszter az ilyesfajta híresztelések felbukkanását azzal magyarázta, hogy Európa térképe átalakul, és az ilyen időkben az emberek magyarázatot keresnek. Kérdőjelek Kéksisakos világrendőrség? Gyökeresen megváltoztatta volna álláspontját az ENSZ főtitkára? Butrosz Gáli, aki néhány hónapja még óva intett, nehogy a volt Jugoszlávia területe a világszervezet „Vietnamja” legyen, most—abéke érdekében—újabb kockázatok vállalásáról szólt, s egyetértene további kéksisakosok Boszniába küldésével. „Nem az én nézeteim változtak — mondta a tudósítóknak, akik szembeállították tegnapi és mai véleményét—-, hanem a körülmények...” Vajon az ENSZ végképp valamilyen világrendőrséggé válik? A nyilatkozatok szerint ezt mindenki szeretné elkerülni. Az emlékek is túl frissek, amikor egyik vagy másik szuperhatalom világcsendőri, némely középhatalom regionális rendfenntartói szerepre törekedett — a saját önös érdekében. Csakhogy megváltoztak a viszonyok. A korábbi helyi összetűzések jórészt kívülről támogatták, sőt ösztönözték, viszont sokfelé a világon olyan fegyveres bandák és csoportok szabadultak el, amelyek felett még saját vezetésük sem képes ellenőrzést gyakorolni. S a konfliktusok egy részét át- meg átszövik belső, nemzetiségi, törzsi stb. ellentétek. Lehet-e ilyen esetekben kívülről vezényelt csapatokkal segíteni a rendezést? Jelenleg 55 ezer kéksisakos teljesít szolgálatot világszerte, állomásoztatásuk évi hárommilli- árd dollárt tesz ki, az ENSZ rendes kiadásainak háromszorosát emészti fel. Nem könnyű annak megállapítása, hol a határ: politikailag, anyagilag? A világpolitika sajátos hamleti kérdése: küldeni vagy nem küldeni újabb kéksisakosokat a válságzónákba? Melyik a kisebbik rossz? Réti Ervin, Ferenczy Europress Uj Közel-Kelet? Nagyobb szerepet kellene játszania az Európai Közösségeknek a közel-keleti béketárgyalásokon, és megnövelt beruházásaival segítséget kellene nyújtania egy „új Közel-Kelet” megteremtésében —jelentette ki kedden Simon Peresz izraeli külügyminiszter Strasbourgban. A Reuter jelentése szerint Peresz az Európai Parlament két bizottságának együttes ülésén szólalt fel. Halottak és sebesültek Több halott és sebesült áldozatot követelő összecsapás zajlott le kedden a felső-egyiptomi Asszuánban rendőrök és iszlám szélsőségesek között. A két fél egymást tartja felelősnek az összetűzés kirobbanásáért: az iszlám fanatikusok szerint a rendőrség megrohamozta mecsetjüket, a hatóságok pedig provokációról beszélnek. Ugyanezen a napon kezdődött Kairóban a turisták elleni merényletekkel vádolt 49 fundamentalista pere. Politikusok a vádlottak padján Thomas Klestil osztrák államfő is tanúvallomást tesz abban a nagyszabású politikai perben, amely szerda délelőtt a bécsi tartományi bíróság esküdtszéke előtt a Noricum fegyvergyár nyolc évvel ezelőtti iráni ágyú- és lőszerszállításairól kezdődött. A vádlottak padján három Volt vezető politikus, Fred Sinowatz volt kancellár, Kari Blecha volt belügy- és Leopold Gratz volt külügyminiszter próbálja bizonyítani, hogy hamis a hivatali hatalommal való visszaélés ellenük felhozott vádja. Ez azon alapul, hogy a három vezető politikus nem akadályozta meg a Noricum ágyúk és lőszerek szállítását az akkor hadban álló Iránnak, pedig tudtak arról, hogy a szállítási célország nem az eredetileg megadott Líbia. Mindennap feladhatja Jjtgwmmm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 441 -311. A BÉKÉSI kistüzépen fenyőrúdfa 250—350 Ft/db, orosz pala 300 Ft/db, fenyő fűrészáru 2—2,75 m-ig 16 500—18 500 Ft-ig. 10 000 Ft vásárlástól ingyenes házhoz szállítás a megye területén. Telefon: (66) 341 -739. Teher- és mezőgazdasági gumiabroncsok az ALKOTÁS Kft.-nél. Békés, Híd u. 2/1. Telefon: 341-447. CSÚCSÚ állateledelbolt kínálata! Pulykafej-, láb, nyesedék, protein marhahús, száraz tápok 78 Ft-tól. Békéscsaba, Gyulai út 37. Kárpótlási jegyet veszek névértékben. Érdeklődni a (66) 356-156-os telefonon, este. Drótfonat 2,2-es horganyzott huzalból: 1 m-es 95 Ft, 125 cm-es 115 Ft, 150 cm-es 150 Ft-ért kapható. Az árak az áfát tartalmazzák. Békéscsaba, Könyves u. 7. sz. PROFI varrónőket alkalmaznék, tartósan munkanélkülieket. Alexa, Békéscsaba, Bessenyei u. 52/4., telefon: 06 (60) 84-286.. A BÉKÉSI kistüzépen metlachi padlóburkoló vásár több színben, fehér 750 Ft/négyzetméter, vörös 690 Ft/négy- zetméter, barna 690 Ft/négyzetméter. Telefon: 341-739, 341 -845.10 000 Ft felett ingyenes házhoz szállítás. 18 négyzetméteres, telefonos üzlethelyiség Békéscsabán a sétálóutca végén berendezéssel együtt eladó. Telefon: 321-991.