Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-10 / 58. szám
Liberálisok és vállalkozók fóruma Orosházán március 11-én 18 órakor a Petőfi Művelődési Központban találkozik a lakossággal a Liberális Polgári Szövetség Vállakozók Pártja és az SZDSZ orosházi szervezete által rendezett fórumon. A téma gazdaságpolitikai és vállalkozáspolitikai kérdések köré tömörül. A választadók Czwak Péter, Csikós Csaba, dr. Kupcsok Lajos, Kuncze Gábor, dr. Lukovics Éva és Ungár Klára lesznek. Részarány-tulajdonosok A gádorosi földkiadó bizottság a részarány-földtulajdonosoknak minden héten kedden, szerdán és csütörtökön 8—16 óráig a művelődési ház klubtermében ügyfélfogadást tart. Együtt egymásért Tegnapi számunkban Együtt egymásért címmel közöltünk tudósítást a Békés Megyei Képviselő-testülete és a Békés Megyei Iparszövetség együttműködési megállapodásáról. Az Békés Megyei Iparszövetség nevének rövidítése tévesen jelent meg (IPOSZ-ként), a hibáért elnézést kérünk. Horgászértekezlet A Magyar Országos Horgász- szövetség Békés Megyei Intézőbizottsága március 12-én 14 órai kezdettel elnöki-titkári értekezletet tart Békéscsabán, a Bajza utcai székház tanácskozó termében. Napirenden a horgászmozgalom átalakításával összefüggő feladatok, információk, bejelentések. A hegesztő' okozta tűz Nagyszénáson, az Október 6. Tsz-ben egy disznóól átalakítása során keletkezett tegnap délelőtt tűz. A munkálatoknál ugyanis hegesztőt használtak. Egy szikrától meggyulladtak a műanyag lapok. A tűz átterjedt a tetőszerkezetre is. A kárt 700 ezer forintra becsülik. Marad az orvosi ügyelet A Zsadányban működő központi orvosi ügyeletet eddig Szeghalom finanszírozta a társadalombiztosítás által átutalt pénzekből. Április 1-jétől azonban az orvosi ügyeletet igénybe vevő hat községre (Zsadány, Körösnagyharsány, Biharugra, Okány, Geszt és Mezőgy án) hárul ugyanez a feladat. Ezentúl a felsorolt települések fogják megkapni a társadalombiztosítás forintjait, amit — ha az nem elegendő — ki kell egészíteniük. Hogy ez a „kiegészítés” településenként egyforma összeggel történjen-e avagy lakosságarányosan, még nem döntötték el, mindenesetre az ügyelet fenntartására szükség van, ebben sehol sem volt vita. S hogy mindez még hatékonyabban működjék, szükséges volna egy új orvosi gépkocsi beállítása is, amihez szintén hatfelől kellene „összedobni” a pénzt. Hasonlóképpen az ügyelet fenntartásához, ezt a kérdést sem vitatta senki, csupán — mint a gesztiek vélték —, jó lenne, ha a hozzájárulást lakosságarányosan határoznák meg. ] KÖRKÉP 1993. március 10., szerda A képzés a legjobb befektetés Murphy úr szerint csak a hozzáállással van baj Hosszas vita a nemzeti és etnikai kisebbségekről (Folytatás az 1. oldalról) letve a megyei sajtó működése. Vendégünket arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat a készülő regionális munkaerőfejlesztő és -képző központ főbb céljairól. — Terveink szerint az ír kormányzat szakmai támogatásával, a magyar kormánnyal együttműködve és világbanki segítséggel készül el Magyar- országon tíz munkaerő-fejlesztő központ — mondotta Murphy úr. — Ezeknek az új létesítményeknek az lesz a feladata, hogy a megváltozott munkaerőpiac igényeinek megfelelően képezzen munkaerőt, tekintettel a szakképzés adottságaira és az itteni ágazatok igényeire. Az ipari, mezőgazdasági vagy kereskedelmi képzés területén első a szakképzés, második a tudás, harmadik a beállítottság.’Magyarországi tapasztalataim igen kedvezőek, ami a két első szempontot illeti; ám a szakmai hozzáállás terén van javítani való. A nem megfelelő hozzáállás azzal magyarázható, hogy itt most éppen a piac- gazdaságba való átmenet időszakát élik. De meggyőződésünk, hogy a képzés a legjobb, a legjövedelmezőbb befektetés. S amennyire a magyarországi szakképzés és -oktatás múltját, színvonalát megismertem, bizakodó vagyok a lehetőségeket illetően. — Zsúfolt szakmai programja és a külföldiek számára rendkívül nehéz magyar nyelv ellenére mennyire nyílt lehetősége megismerni a magyar mentalitást, a kultúránkat? — Az önök anyanyelve valóban nagyon különös és távol esik minden nagyobb nyelvcsaládtól. Az ír nép kelta eredetű, és bármilyen távol is esünk földrajzilag, történelmünket, kulturális hagyományainkat tekintve egymástól, mégis van egy alapvető közös vonása a két népnek, ez pedig az az emberi melegség, közvetlenség, amelynek számos jelét tapasztalom. Még az étkezési szokásaink is hasonlóak. A magyarok, akik ellátogatnak Írországba, nagyon jól érzik ott magukat, mi pedig itt; szóval a két nép mentalitásában nem látok különbséget. Beszélgetésünk során szó esett arról is, hogy a létesülő munkaerőközpontban nagy hangsúlyt helyeznek majd az idegennyelv-oktatásra, különösen az angolra, de tanítanak más nyelvet is. Szintén fontos tudnivaló, hogy ha valaki például elkezdi a mezőgazdasági szakot, nem kötelező azt befejeznie, abba hagyhatja vagy átválthat az iparira, a kereskedelmire. Hazánk számára még lényegesebb minden bizonnyal az lesz, hogy a létesülő központokban az európai standard jegyében folyik „A képzési központ valódi vonzerő' a befektetők számára” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER majd a képzés, vagyis az Európai Közösség 12 tagállamában elismert szabvány szerint. Mint ismeretes, a közösségnek egyelőre társult tagja Magyar- ország, és a központok beindulása után közelebb kerülhetünk a teljes jogú tagsághoz, ír vendégünk elmondta, hogy tapasztalataik szerint a képzési központok előnyösen hatnak a befektető kedvre, megnő a betelepülő vállalkozók száma, vagyis a képzés és átképzés valódi vonzerő a befektetők számára — ami megint csak nem elhanyagolható szempont. Niedzielsky Katalin „SZÓLJ! S KI VAGY, ELMONDOM.” (Bessenyei György) Kábítószer gyerekeknek Orosházán a forgalmasabb helyeken és a bérházak lépcsőházaiban Rendőrségi értesítés címmel több plakátot ragasztottak ki a napokban. Ebben szülőknek szóló figyelmeztetés van egy újfajta, gyermekeknek kínált kábítószerről. Úgy látszik, hogy Amerika után Európába, és így hozzánk is eljutott a gyermekeknek szánt Kék Csillag nevű méreg. Ez a kis fehér kartonlap egy csillagot ábrázol, amely LSD- vel van átitatva, s a gyermekek felragasztáskor a nyálkahártyán keresztül juttatják szervezetükbe a pusztító mérget, amely azonnal a vérbe kerül. A szakemberek szerint nem egy készítmény kézhezvételkor, bőrön keresztül fejti ki hatását. Vannak forgalomban olyan színes, csillogó bélyegek is, melyek Walt Disney figurákat, lepkéket, bohócokat ábrázolnak. A celofánnal borított piros kis kartonkártyák ötdarabos csomagolásban, összesen tíz bélyeggel kerülnek forgalomba. A lehúzó matricákat nagyobb gyerekeknek ajándékozzák, a többit inkább a kisebbek között terítik. Nem ritka, hogy felnőtt ember is az ilyen trükkök csapdájába esik. Van forgalomban a piacon másfajta kábítószeres bélyeg is, amelyeket pontokkal, illetve leszedhető hálóval díszítenek. Az előbbi neve Red Pira- mid, míg a másiké Win dow Lane. A rendőrség arra kéri a nagyobb gyerekeket és a gyermekek szüleit, hogy hozzátartozóik figyelmét hívják fel ezekre az LSD-t tartalmazó ,játékos” készítményekre. Aki azt tapasztalja, hogy gyermekének hányingere van, hirtelen testhőmérséklet-változáson esik át, egyik percről a másikra kedélyváltozás történik vagy hallucinál a gyermek, azonnal vigyék a legközelebbi kórházba. P.J. Bővülő továbbtanulási lehetőségek A most középiskolás korba lépő gyermekek számára komoly gondot jelenthet a továbbtanulás, ezért a Békés Megyei Művelődési Központ kidolgozott egy esélyjavító programot a Pályakezdők Spciális Szakiskolája létrehozásával. A művelődési intézményen belül ágazati szakmunkásképzést terveznek egy kísérleti tanterv szerint a népi kismesterségek körében. Az iskola 1993. szeptember 15-én indul, és a következő szakmákra lehet jelentkezni: szőnyegszövő és -javító, kézi és gépi hímzés, famegmunkáló és fafaragó, kosárfonás és rostfeldolgozás. — Miért vállal magára a művelődési központ oktatási feladatokat? — kérdeztük Pál Miklósné igazgatóhelyettestől, a képzés szervezőjétől. — A kismesterségek oktatása a közművelődés és az iskolai szakmunkásképzés határterületén van. A hetvenes évek óta a közművelődési intézmények rendszeresen szerveznek alapozó tanfolyamokat a népi kismesterségeket elsajátítani kívánók számára, mi adtuk ki a működési engedélyeket is, a feladat ellátásához személyi és tárgyi feltételeink adottak. Nincs tehát semmi különös abban, hogy az első ilyen iskola a Budapesti Művelődési Központban indult, s ma már 21 közművelődési intézményben folyik. —Kik jelentkezhetnek a Pályakezdők Speciális Szakiskolájába és milyen bizonyítványt kapnak a végzéskor? —Minden 8 általános iskolát végzett tanuló, de természetesen az érettségizettek is. A képzés időtartama két tanév és szakmunkás-bizonyíványnyal zárul. Tandíj nincs, a vidéki tanulók számára kollégiumi ellátást biztosítunk. Szeptemberben 60 főt tudunk felvenni a négy szakmára, de ha valamely térségből kellő számú jelentkező lesz, akkor kihelyezett tagozatot is szervezünk. Békés Megye Képviselőtestülete jóváhagyta az iskola elindítását — mondta dr. Pap István, a művelődési központ igazgatója, és bíznak abban, hogy a szükséges miniszteri engedélyeket is megkapják. Jelentkezési határidőt nem szabtak meg, ezért még azok is benyújthatják igényüket, akiket a megjelölt szakmunkás- képzőbe nem vettek fel. A legutóbbi megyei képviselő-testületi ülésen Tóth Imre, Sarkad polgármestere — többek egyetértésével —javasolta, hogy jó lenne garanciákat kidolgozni a hátrányos helyzettel induló vidéki tanulók számára a megfelelő esély- egyenlőség biztosítása céljából. Szilágyi Menyhért, a kulturális bizottság elnöke ígéretet tett arra, hogy a következő közgyűlésre elékészítík a téma megoldási javaslatát. —Lenthár-^ (Folytatás az 1. oldalról) ban minden párt képviselője egyetértett, hogy szükség van olyan törvényre, amely rögzíti a magyarországi kisebbségek jogait. A menekültekkel kapcsolatos nemzetközi szerződésekben is rögzített kötelezettségek teljesítésére az Ország- gyűlés kedden elfogadta a Menekülteket Támogató Alap létrehozásáról rendelkező törvényjavaslatot. Az Országgyűlés tegnapi ülésnapján elfogadta az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működéséről szóló törvényt. Szabó Iván pénzügyminiszter a döntéshozatalt megelőző vitazárójában kiemelte, hogy a törvény elfogadása esetén több millió magánszemély és több százezer vállalkozó betéteire ad biztosítékot. Döntöttek az egyházak közvetlen állami támogatására jóváhagyott költségvetési, keret — több mint 2,8 milliárd forint — felosztásáról. A T. Ház elfogadta a Kisvállalkozói Garancia Alapról szóló törvényjavaslatot, melynek rendeltetése a kis- és közép- vállalkozásoknak nyújtott hitelek, különösen a privatizációs és fejlesztési célú hitelek viszontgarantálása. A képviselők megszavazták az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működéséről szóló törvényt, amely több millió magánszemély és több százezer vállalkozó betéteire ad biztosítékot, az eddigi állami garanciánál kedvezőbb biztosítási formában. A T. Ház megváltoztatta egyik korábbi országgyűlési határozatát, s a módosítás szerint a kormánynak március 31 - éig kell benyújtania foglalkoztatáspolitikai koncepcióját. Az elnöklő Dombach Alajos este 7 óra után néhány perccel az ülést berekesztette. (MTI) Támogatás az önkéntes tűzoltóknak Az önkéntes tűzoltó-egyesületek anyagi támogatás hiányában fokozatosan elsorvadnak. Erre az országos jellegű problémára Keleti György (MSZP) hívta fel a figyelmet, amikor a belügyminiszterhez intézett kérdést. Van-e remény arra, hogy a települések költségvetési támogatást kapjanak az önkéntes tűzoltók segítésére? Tűzoltó gépjárműveik kötelező felelősségbiztosítását vagy annak egy részét át tudná-e vállalni a Belügyminisztérium? A kivonulások alkalmával felhasznált üzemanyag térítésére tud-e a Belügyminisztérium vállalkozni, legalább annak egy részére? Boross Péter belügyminiszter egyetértett a képviselővel abban, hogy az önkéntes tűzoltóságok joggal igényelnek nagyobb támogatást. Ebben az évben a T. Ház elé kerül a tűzoltóságról szóló törvény, ebben egyértelmű kereteket fognak kialakítani ahhoz, hogy a támogatásra érdemes önkéntes tűzoltóságok szervezetten és rendszeresen állami támogatásban részesüljenek. A miniszter felsorolta azokat a lehetőségeket, amelyek a törvény elfogadásáig is segítik az önkéntes tűzoltókat. A hivatásos tűzoltóság jelenleg is átad részükre tartalék készletéből különböző szakfelszereléseket, üzemképes, de leadandó tűzoltó járműveket. Az önkéntes tűzoltók képzésének költségeit a BM vállalja. A működési területen kívüli vonulások térítésére tavaly 21 millió forint volt a BM költségvetésében, de csak 7,8 milliót vettek igénybe. Idén 30 millió van, az ilyen irányú igényt elő kell terjeszteni. A Magyar Tűzoltó Szövetség idén 50 milliót kért a társadalmi szervezetek részére juttatható költségvetési keretből, a belügyminiszter szívből támogatja ezt a kérelmet. Hitel könnyebben A kis- és középvállalkozásoknak kevés a pénze, a bankoknak pedig csekély a hitelnyújtási hajlandósága. Ennek a helyzetnek a megoldására született meg két intézmény, a Hitelgarancia Részvénytársaság és elkülönített pénzalapként a kisvállalkozói garancia- alap. À vállalkozó bemegy a bankba és hitelt kér. A bank a hitelösszeg visszafizetésére garanciát akar kapni. Itt lép be a Hitelgarancia Rt., amely a kért összeg 80 százalékára garanciát vállal. De mivel így az rt. kockára teszi a saját tőkéjét, a parlamentben frissen elfogadott kisvállalkozói garancia- alap az rt.-nek nyújt viszontga- ranciát a nyolcvan százalék 70 százalékára. A kisvállalkozói garanciaalapba 2 milliárd forintot tett a költségvetés és még 4 milliárd fog ide befolyni a privatizációs bevételekből. Ezzel a konstrukcióval a vállalkozónak nincs munkája, elég annyit tudnia, hogy a bankok biztonsága megnő, s így minden bizonnyal könnyebben juthatnak hitelhez a 300- nál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások. Sarokba szorítva Mindenki másképp csinálja... — Hogy lehet a legkönnyebben és leggyorsabban állami adóbevételhez jutni? — kérdezi egyik ismerősöm. Úgy, hogy kitalálnak egy új KRESZ-szabályt, kötelezővé teszik, majd beszedik az ebből keletkező bírságokat. Lehet, hogy ez egy viccnek szánt érvelés, de elgondolkoztató. Már megint az autósok — mondhatnák, hisz megint mi kerültünk a „porondra". Nem elég, hogy fogcsikorgatva fizetjük a méregdrága benzint, a felemelt biztosítást, a súlyadót, sokszor a javíttatás hatalmas költségeit, most még ki tudja mekkora összegtől szabadítják meg pénztárcáinkat egy-egy ellenőrzés során. Szegény autós nem is tudja már mit tartson be és mit nem. Itt van például a nappali világítás. Ha jól értelmeztem, akkor a lakott területen kívül főúton, az autóúton értendő a szabály. Ennek ellenére mellékutakon, sőt lakott területen belül is számtalan autóssal találkozom, akik biztos, ami biztos alapon folyamatosan bekapcsolják a gépkocsi világítását. A szabály ugyan egyértelmű, de azt ki így, ki úgy alkalmazza. Halasi Mária