Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-03 / 28. szám
„Enyém-tied” a megyeszékhelyi intézményeknél Elvonókúrán a közmuveló'dés? Békéscsabán számos olyan kulturális intézmény van, amelynek fenntartója a megyei önkormányzat, ám használója felerészt Békéscsaba lakossága. Józan ésszel azt gondolhatja bárki, akkor a város és a megye arányosanjárul hozzá működtetésükhöz. Elvileg így is van, de a gyakorlat mást mutat. Erről kérdeztük Csordás Istvánná dr.-t, a megyei önkormányzat intézményfelügyeleti osztályvezető-helyettesét. A működtetés menni fog —A megyei képviselő-testület most vitatta meg az ez évi költségvetést, amely megszorításokat jelent a kulturális intézmények számára is. — A megyei önkormányzat költségvetését ebben az évben 687 millió forint forráshiány terheli. Ez azt jelenti, hogy a megyei intézményeknél — egyebek mellett — úgynevezett báziskorrekciót hajtott végre az intézményfelügyeleti osztály a pénzügyi osztállyal. A két osztály a változást előzetesen megbeszélte az érintettekkel. —Hogyan sújtja ez a művelődési intézményeket? — Nem egyenlő mértékben. A megyei könyvtárnál és a megyei múzeumi szervezetnél nem lesz elvonás, míg a megyei művelődési központnál és a Jókai Színháznál ezt nem tudjuk elkerülni. —Az „elvonókúra” nem veszélyezteti az említett intézmények tartalmi munkáját? — A működőképességet nem, de a tartalmi munkát igen. Csökkenhetnek a kiadványok, valamint a nagy együttesek, nevezetes rendezvények — tehát az eddigi közös programok —, mint a Nemzetközi Bábfesztivál, az Alföldi Tárlat, a Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia támogatása is veszélybe kerülhet. Ami a kulturális intézmények szolgáltatásait illeti, a megye költségvetési gondjai miatt valószínű szintén „karcsúbbak” lesznek. Sajnos, a sokak által számításba vett mecénási alapra sem lehet az első félévben számítani. Egyezség volt... —Nem lehetne a költségeket megosztani a város és a megye között? Hiszen a könyvtárat, a múzeumot, a művelődési központot, a színházat Békéscsaba lakossága is használja. Sőt, úgy tudjuk, a csabai önkormányzat támogatja is ezeket az intézményeket... — Az elmúlt évre ez csak részben igaz. A megye a színház működtetéséhez 13 millió forintot kért a várostól, és nem kapott semmit. Egyezség volt a megyei könyvtár 50-50 százalékos finanszírozására is, de ebből mindössze 5 millió forint teljesült, ami az intézményi működtetésnek csak a töredéke. A múzeumnál a 2,8 millióból is 1.4 valósult meg. Egyedül a Balassiban működő nagy együttesek ígért támogatása érkezett meg 2.5 millió forint értékben. —Ha szó volt mindezekről, miért nem valósultak meg? Nincs róla írás, vagy valami haragszom rád van a háttérben? —A kérdés számomra is kérdés marad. Hiszen tény, hogy például a megyei könyvtár beiratkozott olvasóinak 60 százaléka békéscsabai lakos. S ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a békéscsabaiak ellátását szolgáló négy fiókkönyvtárat is a megye működteti bérleményként, elég furcsának tűnhet mindez. Pedig a kulturális intézmények kérdésében egy éven át tartottak a különböző szintű egyeztetések. A dolgok mégsem rendeződtek... —Az Ón által felrajzolt képlet tehát a következő: a megye fizet, Békéscsaba fogyaszt. Ugyanakkor a megye megkapja a csabai lakosok után járó 490forintosfejkvótát is, ebből futhatná a támogatásra.-— Ez egy tévhit. Az említett fejkvóta, ami az elmúlt évben 400 forint volt lakosonként, főleg térségi feladatokhoz kapcsolódott. Szolgálta a normatív hozzájárulással közvetlenül érintett feladatoknál jelentkező feszültségek oldását. Ebből kellett finanszírozni az igazgatási feladatokat, a felújításokat, teljesíteni az adósságszolgálatot, a módszertani feladatokat, a pedagógiai szolgáltatást és sorolhatnám. Jó lenne, ha mindezt a kultúrára fordíthatnánk. Ellenben a város -— közművelődési feladatok jogcímen — 200 forint állami hozzájárulást vehetett igénybe az elmúlt évben lakosonként, idén ez 250 forintra nőtt. —A város kontra megye pengeváltások során azzal is szoktak érvelni, hogy a megyeszékhely középiskoláit és kollégiumait sok vidéki diák is igénybe veszi. —Ez így van rendjén. De ehhez az is hozzátartozik, hogy az elmúlt évtizedekben a megyeszékhelyen felépített középfokú intézmények — ahogyan a korábban forszírozott kulturális intézmények is — a kis településekhez soha el nem jutott pénzekből valósultak meg. Ennek a hátrányát ma is érzi a vidék. Egyébként a középiskolai feladatok központi normatív támogatásban részesülnek, s ha ezek eljutnak az iskolákhoz, annak elsősorban ők örülnek. Ha pedig a megyeszékhely le akarna mondani valamelyik középiskolájáról, a megye fogadókésznek bizonyulna. Egyébként nemcsak a csabai, de az orosházi, szeghalmi, szarvasi és sorolhatnám városok középiskolái is látnak el körzeti feladatokat. Ha csabai, fizet — Úgy tudjuk, csomagterv készül a kulturális intézmények finanszírozásáról. Mennyiben érinti ez a múzeumi szervezetet és a megyei könyvtárat? — A múzeum esetében előfordulhat, hogy Békéscsabán lévő épületeiben a város által rendezett kiállításokat csak térítés ellenében tarthatják meg. Munkatervébe csak akkor vehet fel csabai témájú kutatásokat, ha azt finanszírozza a város. Elképzelhető, hogy e terv alapján a korábban közösen finanszírozott rendezvényeinket felajánljuk a városnak. Ez a kiadványokra is érvényes. Várható megszorítás mind a művelődési központnál, mind a színháznál. A könyvtárnál ez esetleg a nyitvatartási rend felülvizsgálatát jelenti. Előfordulhat a rendezvények szüneteltetése vagy az, hogy térítés ellenében adnánk nekik otthont. Végül, ha a könyvtár üzemeltetésére nem születik megnyugtató megoldás, felszámoljuk a fiókkönyvtárakat Békéscsabán. Ugyanis az 1991. évi XX-as törvény értelmében Békéscsaba város kötelező feladata a nyilvános könyvtári szolgáltatás biztosítása, amit alapvetően a megye látott el. ■—Ez felér egy nyílt hadüzenettel. —Ennek megválaszolására nem vagyok illetékes, de az sem rendjén való, hogy két éve eredménytelenek a tárgyalásaink. És az is félő, hogy a kultúra áruvá válik. Úgy látszik, arra a bizonyos csomagtervre, amely a humán szféra finanszírozását tisztába tenné, még várni kell. Bár a megyei önkormányzat vezetői úgy nyilatkoztak, bennük megvan hozzá a fogadókészség. B. Sajti Emese A tizedik „utas”: a jegyző Mezőberényben hullanak a hivatalnokok? Éppen két éve annak, hogy az ország egyik legfiatalabb jegyzőjeként mutathattuk be Szuromi Andreát. Akart, nagyon akart jegyző lenni Mezőberényben. Ennek megfelelő akarással látott munkához. Aztán furcsállkodni kezdett a világ. Talán hat, köztük több felsőfokú végzettségű közhivatalnok — négyük vezető volt — vette a kalapját, s elhagyta a polgármesteri hivatalt. Lemondott — bizonyára más okból — a két tiszteletdíjas alpolgármester is. A helyükbe választott egyetlen főállású alpolgármester a kilencedik hónapban rájött: elvetélt gondolat volt a tisztség vállalása. „Kipakolt”, aztán hanyatt-homlok elmenekült. Most meg a jegyzőnő határozta el: meg sem áll Budapestig. De ő, aki a korábbi „vérhulla- tásokkor” a „műtőasztal” mellett állt, vajon miért megy el? — Az ősszel megszűnt a férjem munkahelye. Több állásajánlatot kapott más vidékről. Úgy volt, hogy elmegyünk, keresünk nekem is állást. Aztán megbízták határozott időre a téesz végelszámolásával és az elnökséggel, így maradtunk. Most viszont keresgélés nélkül kaptam egy ajánlatot a fővárosi polgár- mesteri hivataltól. A jogi osztályon törvényességi és hatékonysági ellenőrzéssel foglalkozom majd. A döntésemben sok minden közrejátszott. —Például? — A testület velem kapcsolatos magatartásából úgy látom: nem ragaszkodnak annyira hozzám, s különösebb elismerésüket sem fejezték ki. Olyanok sem, akik pedig beleláthattak a munkámba. De nehéz elmennem, éppen csak, hogy erre billent a mérleg nyelve. A szakmai előrelépés lehetőségét valóban a testület adta meg. De ezt számon is kérték, mint egy kisiskoláson: mindig az orrom alá dörgölik. Nem tartozom nekik örök hálával. Pedig a képviselők többségével jó a kapcsolatom. A választáskor ellenem szavazók fújják most is: visszaéltem Mezőberény bizalmával. Pártérdekek nélkül, esküm szerint igyekeztem szolgálni a várost. — Egy jegyző számára komoly hátországot jelenthet a polgármester.-— Kinevezésemkor az döntött, hogy a polgármester belém helyezte a bizalmát. De ha később tiszteletet vívtam ki: azt magamnak, s nem a polgár- mesternek köszönhetem. Nem állt különösebben mellém a konfliktushelyzetekben. — Szakmailag hogyan tudtak együttműködni? — Rettenetesen nehéz természetű ember. Nehéz vele dolgozni. A jegyzői hatáskörömet viszont nem csorbította. —Akkor mi volt a gondja ? — Együtt kellene vele élnie egy hetet. Kizárólag csak pénzügyi szemléletű, s a mentalitása... — Mások elmenetele nem befolyásolta a mostani döntését? — Jöttek helyettük. — Nem fél, hogy most majd összeomlik eddigi munkája? —- De. S‘ nem a saját személyem miatt sajnálnám. — A testület megpróbálta visszatartani? — Az egyik képviselő a döntésem bejelentésekor azt mondta: reméli, hogy elhatározásom nem végleges. —Hát a polgármester? — Neki már korábban szóltam. Nem marasztalt. Azt beszélték, azért, mert féltékeny rám. — Ezzel Mezőberény „elmúlt" az életében? — Nem tudhatjuk, hogy a sors merre sodor bennünket. Ha úgy akarja, lehet, hogy még visszakerülök ide. Fiatalság, bolondság. S csupadta remény. Akár a jegyzőnő —telis-teli önbizalommal—önmagáról, a környezete is joggal hihette két esztendeje: az ifjú titán(nő) lebontja majd, ami korhadt, s helyébe újat, jobbat emel. A nagy lendületben aztán legelőbb éppen az ép tartóoszlopok dőltek le. Jó, tudom: erre Ötvös bohóc is azt mondaná, hogy „Nem baj, van másííík!” Csak hát — ha meg is esik benne egy és más — a polgármesteri hivatal nem cirkusz. Szóval, a fiatalon kézbe kapott marsallbottal gyorsan ment a bontás. A baj alighanem abból lett, hogy eleddig csak a falakat sikerült felhúzni. Új falakat a jegyző és a testület, a jegyző és a polgármester, a jegyző és a hivatalnokok egy része közé. Az odébb gurult oszlopok helyett pedig igen fárasztó lehet egyetlen jegyzői vállon pihentetni mindannak súlyát, ami az elmélyült szakismeretekben, az élettapasztalatokban, a helyismeretben és a bölcsességben nyilvánul meg. Egyedül nem megy, jöhetett rá a jegyzőnő. S ebben feltétlenül igaza van. A szép ideák, a steril álmok világa a mézeshetek elmúltával aligha illik össze az emberi gyarlóságoktól terhes hétköznapokkal. Legtöbbször még önmagunk vágyai, s forintban, rangban, elismerésben mérhető törekvései sem fedik igazán egymást. Ugye? Igen, fiatalon még érdemes a karrierről gondolkodni, pláne, ha szerencsésen és reményteljesen indul egy pálya. Nem vitatom, hogy egy becsvággyal teli fiatalemberrel szemben jócskán hibázhat a testület, az e téren ugyancsak pályakezdő polgármester, netán a hivatalnoki kar, amely hozzászokott a vezetők biztonságot nyújtó szakmai felkészültségéhez. Azért elgondolkodtató: mindez elegendő ok-e az idő előtti távozásra? Akik maradnak, nyilván csalódottnak érzik magukat. Akik pedig ráadásul a jegyzőnőmellé álltak radikális programja megvalósításában, talán becsapottnak is. Nekik, akik erre a lapra tettek fel mindent, előbb-utóbb kezdeniük kell valamit e félbe- és hitehagyott építkezéssel. Ám lehet, hogy megértésük határtalan: fiatalon kell a lovak közé csapni, ha magasra akarunk hágni a magunk választotta úton. Akkor hát, jó utat Andrea! Kiss A. János „Ez a közigazgatás nem az, amire én gondoltam” Két lemondás egy ülésen ( Folytatás az 1. oldalról ) amire én gondoltam. Munkámat nehezítette az is, hogy a képviselők többsége és a polgármester között nincs megfelelő viszony. Energiám nagy részét az kötötte le, hogy problémákat simítsak el, kompromisszumokat hozzak létre. Úgy, hogy ne sérüljön a testület érdeke, de a testületi döntés másnak se okozzon nehézségeket. — Azt is elmondta lapunk kérdésére, hogy a rosszindulatú ostobasággal való eredménytelen szembeszállás is hozzájárult döntéséhez. Kikre utalt ez a megjegyzés? — Sajnálom, ha ezt úgy értelmezik, hogy ez embereket takar. Arra utaltam vele, hogy testületi döntésekben pletykaszintű információk játszhatnak meghatározó szerepet. Nem szokásom embereket ilyen szavakkal sérteni. •Felkerestük a mandátumát visszaadó képviselőt, Bucsi Sándort is. — A lemondás gondolatával régóta foglalkoztam — kezdte. — Egy zárt ülésen fel is álltam és kijelentettem, nem csinálom tovább. Darida Ferenc és dr. Bartóki László képviselőtársaim kérésére akkor ezt visszavontam és maradtam. —A mostani döntését mi érlelte meg? — Kilátástalannak látom a helyzetet olyan vonatkozásban, hogy a testület munkája valaha is a falu jobbítását tudja szolgálni. Ez nem a testület összetétele vagy hiányossága miatt van, hanem az önkormányzati törvényben meghatározott jogok és lehetőségek a mai napig nem állnak rendelkezésre. Az állam feladatokat ró a testületre, de pénzt nem ad hozzá. —Ön bírálta a polgármester munkastílusát is. — Véleményem szerint elvész a napi problémák intézésében, ahelyett, hogy a falu fejlesztésére és a pénzügyi fejlesztésekre terveket, elképzeléseket valósítana meg, dolgozna ki és ötlettel jönne elő. Egyszerűen nem tartom menedzser típusnak. A testületi ülések anyagainak előkészítésében nem kéri ki a bizottságok véleményét, nem megfelelően készíti elő azokat. Nem tudja eldönteni, mi való a testület elé és mi az, amit saját hatáskörében kell megoldania. Ebből adódóan a testületi ülések szétfolynak, elhúzódnak, sokszor döntés nélkül érnek véget. Tehát tartalmilag sem tudja összefogni az üléseket. Ez idáig egyetlen helyi vállalattal, intézménnyel nem alakult ki normális, működő, érdemi kapcsolat, de ugyanez mondható megyei szinten is. Hiába ülünk hajnalokig az üléseken és hozunk határozatot, ha azt nem úgy hajtják végre. Hozzáteszem még, hogy én is számtalanszor előjöttem olyan ötlettel amiben pénzt láttam, de ezek megvalósítása elsikkadt. Dr. Kovács Sándor polgármestertől először azt kérdeztük, mit szól arra az észrevételre, hogy nem menedzser típus. — Ilyen jelzés valóban elhangzott felém — mondta. — A viták azonban országosan folynak arról, hogy az önkormányzat maga vállalkozzon- e, vagy vállalkozásbarát legyen. A mérleg nyelve tudomásom szerint az utóbbi irányba mozdul. Persze az önkormányzatok nem rendelkeznek egyforma mobilizálható vagyonnal. Nálunk a mobilizálható vagyon egy erdészház, két lakott orvosi lakás, két elég leromlott állapotú lakás és néhány belterületi telek. Ezzel nem lehet mit vállalkozni. Az is a vállalkozás ellen szól, hogy különböző a települések lakosságszáma, és a városok, falvak fejlettsége. Több alapítványt megpályáztunk, mivel azonban kevés önerőt tudtunk ezekhez felmutatni, valóban csak kisebb összegeket nyertünk el. 40 millió forint mínuszt vettünk 1990-ben a nyakunkba, itt állt tető nélkül az új iskola, amit megmentettünk — eddig 100 millió forintot ruháztunk be erre, aminek 60 százaléka önkormányzati pénzeszköz — és bár kezdetben nem sikerült az állagromlástól megvédeni a Geist-kastélyt, később erre is megoldást találtunk. Közben a hivatal a lakossági szolgáltatásokat is biztosította. Szeretnék én is Volkswagenen járni, de Daciám van, ezzel arra utalnék, hogy más az álom, az óhaj és más a valóság. Népszerűbbek lennénk, ha járdát, utat építenénk, fásítanánk, megoldanánk a szemétkérdést. —A testülettel milyennek ítéli a viszonyát, mert hallottam olyan véleményt is, hogy szakadék tátong és nehéz a hidat kiépíteni. — Vannak viták, ütköznek vélemények, és nekem mint polgármesternek kiegyenlítő szerepem kell, hogy legyen. Nem hiszem, hogy szakadék lenne közöttünk. Arra vigyázni szeretnék, hogy szélsőségek ne legyenek a testületben és a településen, gondolok itt hangulati és egyéb megnyilvánulásokra. Az észrevételeket leszűröm magamban és ami „ül”, azon igyekszem változtatni. Az egész önkormányzati munkának azonban csapatmunkának kell lennie. Úgy hiszem bírom a gyűrődést és a lelkibékém is nyugodt. Nyemcsok László
