Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-03 / 28. szám
1993. február 3., szerda HAZAI TÜKÖR áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Az idén Izlandra készül Andorrába „menekült” az orosházi világjáró Kraus/. Imre kezében a „kedvenc”, a Rolleiflex fényképezőgép FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Raktárhelyiséget kapott a nagycsaládosok egyesülete A 126 többgyermekes mezőbe- rényi család érdekeit szolgáló helyi nagycsaládosok egyesülete kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy a sportszékház 80 négyzetméternyi épületrészét raktározás céljából az egyesületnek adják át. A testület indokoltnak tartotta a kérelmet, s úgy döntött: ebben az évben az ingatlanrészt bérleti díj fizetése nélkül az egyesület rendelkezésére bocsátja. Felvételük a református gimnáziumba A Békési Szegedi Kis István Református Gimnázium az 1993—94-es tanévben induló hatosztályos gimnáziumi tagozatára a közelmúltban rendezte az írásbeli felvételi vizsgát a leendő elsősei számára. A szóbelire február 13-án, szombaton kerül sor a gimnáziumban. A négyosztályos általános tagozatra jelentkezők írásbeli és szóbeli felvételijét febrnár 26-án, pénteken tartják az iskolában. Vissza nem térítendő támogatás A köröstarcsai önkormányzat tavaly 14 első lakáshoz jutó házaspárnak 100—100 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Az egyéb lakáscélú támogatások összege 350 ezer forint volt, melyből hét házaspár részesült kamatmentes kölcsön formájában. Fél évszázad fotói A Békési Jantyik Mátyás Múzeum szervezésében, a helyi galériában (Széchenyi tér 4. sz.) február 5-én, pénteken délután három órakor nyílik meg az a fényképkiállítás, mely „A békési nép élete fél évszázad fotóin” címet viseli. A kiállítást B. Szűcs Julianna néprajzkutató nyitja meg. Tavaly tavasszal is nagy terveket szövögetett, ottjártunkkor is a térképeket tanulmányozta. Az azóta eltelt néhány hónapot sem töltötte tétlenül a kis ember, a májusi elképzeléseket váltotta valóra. Krausz Imréről van szó, aki — 77 ország ismerője, a latin, a német, az angol, a francia, a spanyol nyelv „birtokosa” — 70 évesen egy 103 napos túrának vágott neki egyedül, hátizsákkal, két marék térképpel és az elmaradhatatlan fényképezőgéppel. —Merre járta nyáron? — Dél-nyugat-európai körúton voltam, Ausztriába vezetett első utam, onnan átruccantam Svájcba. A hegyek, a több ezer méter magas hófödte hegycsúcsok jelentették nekem a legnagyobb élményt. Fotózás szempontjából remek időt fogtam ki. Megörökítettem minden szemet gyönyörködtető dolgot. Vadúztól többet vártam. A hercegi kastélyt sem láthattam közelről, mert éppen otthon tartózkodott a család. Franciaországban megnéztem a téli olimpia helyszíneit, július 21-én értem a fellobogózott Spanyolországba. Az olimpiai megnyitó után elmentem a világkiállításra, ahol a marokkói pavilon nyűgözött le. Az emberáradat elől Andorrába „menekültem”. A miniállam semmi eddigi élményemhez nem hasonlítható! — A 103 naposra tervezett túrát miért rövidítette le? — Mert akkora volt a tumultus, hogy nem lehetett elviselni. Az árak az égig szöktek. Igaz, engem nem zavart, mert egyszerűen oldottam meg-a „létemet”. Naponta egyszer ettem, pályaudvarokon aludtam. Barcelonában például egy japán hölgy és egy ír férfi volt a hálótársam. Napközben ember, ember hátán. Nem lehetett anda- logni, elmélázni, így Korzika szigetére árthajóztam, onnan Olaszországba és rövid úton haza. A túra „termése”: több mint félezer diakocka. Az „utazási mániás” orosházi újabb terveket szövöget: — A történelmi felkészülésnél tartok. Anglián át Izlandra készülök. Ha lenne pénzem, elmennék Grönland- rais! Úgy akarok indulni, hogy június 21-én Izlandon figyelhessem a napfordulót Sok sikert! Csete Ilona Apró bosszúságaink Ez a hét is jól kezdődik! Felmegy a pumpa bennem hétfőn, már kora reggel. Pénzt várok, így a szokásosnál korábban érkezem a munkahelyemre. Igen ám, csakhogy akad egy ötperces házon kívüli elintézni valóm, s Murphy törvénye szerint a postás — természetesen—ez idő alatt érkezik. S ahogy jön, úgy el is megy, azt üzenve, nem hozhatta ki a pénzemet, mert ennyit nem adnak a kezébe, fáradjak be érte. Befáradok a főpostára. A 13-as ablaknál készséges a hölgy. Készséges, de nem kapom meg a pénzemet Ugyanis a postásnál maradt az utalvány. Nekem pedig hiába van sürgős fizetnivalóm, a posta jóvoltából nem tudom rendezni. Egy napot kések, több ezer forinttal kell emiatt többet fizetnem. Vajon a posta átvállalja? Sürgősen kapcsolatot kellene teremtenem Orosházán a határőrségnél dolgozó riportalanyommal. Hívom a határőrséget egyszer-két- szer-hétszer. A telefonközpontban lévők nem ismerik az általam keresettet Kapcsolják a szervezést, a raktárát, a személyzeti ügyekkel foglalkozó osztályt Senki nem tud semmit. Illetve, a személyzetnél próbálnak segíteni. Nem sok sikenrel. Végre égy magasabb rangú tiszt kell hogy kinyomozza, hol találom a „kliensemet”. Másfél órámat vette el ez a kis telefonosdi. Pedig ahogy megtudtam, a telefonközpontban fel vannak sorolva azoknak a nevei, akik a határőrségnél dolgoznak. Úgy tűnik így volt egyszerűbb. Hétszer hívni egy számot, hadd legyen a MATÁV bevétele minél nagyobb... B. V. Segítséget az S. 0. S.-nek! A munkanélküli-segélyből, valamint a kevés nyugdíjból sok embernek, sok mindenre nem telik. A létminimum alatt élők úgyszintén nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a napi bevásárlás után bizony laposodik azok pénztárcája is. Barta István magánvállalkozó, a békési S. O. S. bolt tulajdonosa — akiről már korábban olvashattak — egyedi, és egyben példamutató kitartásával, külső támogatás nélkül, önerőből, a nagykereskedelmi áron beszerezhető áruféleségeket 5— 10 százalékkal adja olcsóbban, hogy a rászorulókon segítsen. —Januártól nem csak a munkanélküliek, valamint a kevés nyugdíjból élők kereshetik fel üzletemét, hanem a létminimum alatt élők is olcsóbban vásárolhatnak nálam. — Ki tudja-e szűrni a vásárlók közül ezeket az embereket? — Igen, hiszen név szerinti naplót is vezetek, valamint rendszeres vásárlóimat felismerem. Azoknak viszont, akik nyugati kocsival érkeznek, vagy munkanélküli igazolvánnyal nem rendelkeznek, illetve nem tudják bizonyítani, hogy kevés nyugdíjból vagy a létminimum alatt élnek, tapintatosan tudtukra adom, hogy itt a vásárlási lehetőséget nem vehetik igénybe. —Milyen szolgáltatást kínál még ezen kívül? — Különböző akciókat ajánlok most a termelőknek. így a hagyma, valamint tavasszal gyümölcsfa- és rózsa-tő értékesítéssel, ezen túlmenően mező- gazdasági gépek árusításával szeretnék foglalkozni, természetesen az S. O. S. jegyében. — Ön szerzi be az árut vagy van hozzá segítsége? —A beszerzéstől az eladásig minden az én feladatom. Nekem nincs gépkocsim, de van egy traktorom, valamint anyó- somék kocsival rendelkeznek és azzal szállítják ide az árut. —Megéri ez önnek? — Rendkívül makacs ember vagyok és amit eltervezek, azt véghez is viszem. Az embereken továbbra is segíteni akarok, de most már én is támogatásra szorulok. Decemberig munkanélküli-segélyen voltam, de hogy januártól fogom-e bírni önmagam és az üzlet fenntartását, ez igen nagy fejtörést okoz számomra. —Bízik-e abban, hogy valaki felkarolja? —Nézze—mutatja a leveleket —, humánusan bírálták és értékelték az országban egyedi vállalkozásomat, még a televíziótól is felkerestek, de konkrétan és anyagilag senki nem támogatott. Most van két ingatlanom,melynek eladásában sem várhatok segítséget, pedig azok árából nyithatnék egy újabb üzletet, hogy bővebb választékkal tudjam vevőimet fogadni. Jelenleg — mondta végül Barta István — a Máltai Szeretetszolgálattal vettem fel a kapcsolatot, tőlük várom a pozitív választ, de annak végeredményéről csak a megbeszélés után tudok nyilatkozni. Az S. O. S. bolt tulajdonosa is segítségre szorult. Eddig is nehezen, de az emberek iránti humanitásból tartotta fenn üzletét, viszont, hogy ez irányú vállalkozása a továbbiakban működni tudjon és a kevés pénzű vásárlók igényeit ki tudja elégíteni, őt magát is támogatni kellene valakinek, mert nem elég elfogadni egy jó kezdeményezést, ahhoz anyagi hozzájárulás is szükOlvasóink írják „Kárpótlást a fegyveres szolgálatra alkalmas sorkatonáknak is?” Tisztelt Szerkesztőség! Ez év január 16—17-ei számukban megjelent egy szerkesztői cikk a „Volt munkaszolgálatosok nyugdíjemelése” címen, amelyhez lenne egy-két észrevételem és javaslatom. A cikk olvasása során az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a kormányrendelet tisztelt megalkotói ezzel megint, mint oly sokszor már a fennállásuk óta, olyan rendeleteket kreálnak, amelyek méltán borzolják fel az akkor sorkatonai szolgálatot teljesítő, fegyveres szolgálatra alkalmas katonák kedélyeit. Elfelejtik a tisztelt rendeletszerkesztő urak, hogy a demokráciának a diktatúra az ellenpólusa, ezek alapján lehetséges a hátrányosan és előnyösen megkülönböztető címke. Ez arra az időszakra lefordítva azt jelentette, hogy az előnyösen megkülönböztetett személyeknek a demokrácia kiteljesítése és az ország, a társadalom, a béke biztosítása érdekében fegyvert adtunk a kezükbe, ezzel mintegy biztosítékot, garanciát teremtettünk azok részére is, akik hátrányosan lettek megkülönböztetve, hogy építsék, szolgálják ők is a hazát tőlük telhetőén, békés építő munkával. Ez minden társadalomra így igaz, csak legfeljebb az előjelek változnak annak függvényében, hogy ki kit nyom el a társadalomban, vagyis kinek van demokrácia és kinek diktatúra. Mivel a haza védelme a legszebb dolog a világon, azt nem lehet akárkikre bízni, gondolom ezzel egyetértenek a tisztelt urak, mert ez ma is áll, és ma is igaz. Azzal viszont messzemenően nem lehet egyetérteni, hogy miért jár kárpótlás annak, aki lapátolt, követ rakott és akik három éven át csaknem állandóan készenlétben voltak fegyverrel a kézben, biztosították a haza védelmét annak meg nem. Hogyan lehet ezeket így súlyozni? Mivel végeztek a katonák kisebb értékű és jelentőségű tevékenységet, mint a munkaszolgálatosok? Nem uraim. Ezt egy alávaló, mocskos munkának tartom, amikor tudatosan felnagyítják, magasztalják a munkaszolgálatot a fegyveres szolgálat rovására. Ha nem tudnák, uraim, ilyen alapon a számlánkat mi is benyújthatnánk, de nem tesszük, mert mi nem kárpótlásért védtük és építettük hazánkat, hanem kötelességből és öntudattal, jó lenne, ha a kettő között különbséget tudnának tenni, mert ezt önök is bizonyíthatják. Mi az, hogy korlátozva voltak szabadságukban, a katonák nincsenek? Mi az, hogy méltánytalanul szenvedtek el sérelmeket, a katonák nem? Ma nincs ilyen? Ha azt gondolják, csodákban hisznek. A sok munkanélküli, a létminimum alatt élők, a kisnyugdíjasok nem szenvednek méltánytalanul? Most talán az fontosabb volna, hogy ezeket ki, mikor és miből kárpótolja, jobb lenne, ha ezen fáradoznának, mert ha a számla nem lesz egyenlíthető, gondolom, tudják, mi következik, a csődeljárás privatizáció nélkül. Kiss Mihály fegyveres szolgálatra alkalmas katona S a mi pénzünk mit súrol ? Tisztelt L. S.! A szombat—vasárnapi Békés Megyei Hírlapban olvastam egy cikket, beszédes fizetések” címmel és a fenti aláírással. Nemigen szoktam írogatni, de az egyik kivétel, ami a cikkben olvasható, tollat adott a kezembe. Idézem: „Ekkora országban ilyen kis pénzt adni, a pofátlanságot súrolja”. Miért? Az a pénz, amit itt adnak, az mit súrol? És másnap a felét be kell fizetni különböző hivatalos helyekre (súlyadó, biztosítás, illeték), hogy az uraknak teljen több tízezres havi fizetésre. Tessék? Hogy ez természetes? Akkor meg minek példálóznak folyton más dolgaival? Ui.: Megtetszenek írni ezt is? Köszönöm. B.M., Békéscsaba Mit súrol a mi magyar fizetésünk, ha Jelcin elnök havi javadalma a pofátlanságot nyaldossa? Ezt a kérdést teszi fel olvasónk a — szatírától sem mentes — jegyzetem olvastán. Mit súrolna?! Tisztelt B. M.! Tudjuk mind a ketten, hogy mit, pontosabban miket. Egyeseknek a fellegeket, vagy egyenesen az egeket, de ugyanakkor a millióknak a létminimumot. Aztám megint akad néhény millió honfitársunk, akiknek a bére, jövedelme a tisztes megélhetést közelíti, netán garantálja. De ószintén szólva én teljesen más megközelítésből hozakodtam elő Jelcin elnök (hivatalosan) nevetségesen kevés bérével. Az álszenteskedést véltem benne felfedezni, a mögöttünk lévő évek maradványát. Mindössze ezért született meg a rövid jegyzet, nem pedig azért, hogy mások dolgaival foglalkozzak. L. S. Visszhang Válaszféle és pontosítás Mekis árnak Sajnálattal kell reagálnom a Békés Megyei Hírlap 1993. január 13-án, szerdán, az 1—7. oldalon megjelent, Mekis úr tagad felcímet és Milliós sikkasztások nagy nevekkel? című cikkben szereplő Mekis úr állításaira. A szakcsoport elnöke hivatkozik a szakcsoport 1990-es nyereség szétosztásánál arra, hogy az ellenőrző bizottság tagjai is részesültek belőle. Ezzel szemben kijelentem: az ellenőrző bizottság egyetlen tagja sem vett fel pénzt! Hivatkozási alapunk akkor is az volt, hogy ha a tagság nem kap osztalékot, akkor ez a pénz a bizottság tagjait sem illeti meg. Csiernyik János, A KONDOROSI ÁFÉSZ-SZAKCSOPORT ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE
