Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-25 / 47. szám
1993. február 25., csütörtök HAZAI TÜKÖR Egy nap a színvonalért Visszhang A „kis stréber” válaszol A Békés Megyei Hírlap február 4-én, a Micsoda nagyszerű dolog!” című cikkében leírtakon sokan felkapták a fejüket. A telefondíjak 22%-os emelése annak eredménye, hogy az elmúlt két évben nem emeltünk tarifát. Ennek elmaradása a Világbank (!) számításai alapján több milliárdos bevételkiesést okozott, s a nyereség tartalma az 5 forintnak megfelelő 1,5% volt az árváltozás előtt. Most sem éri el a befektetők által elvárt mértéket, csak megközelíti. A decemberi számlába a „kis stréber” távközlés nem csempészett bele áfát, ugyanis egy tételnél — az előfizetési díjnál — szerepelt az áfa, az pedig januárra szól. Január 1-jétől pedig a szolgáltatás 6% áfát von maga után. Tehát a januárban kézhez kapott számla — alapesetben — a november 23—december 31. közötti beszélgetések díját foglalta magában áfa nélkül, és a januári előfizetési díjat az említett áfával. A februárban kézbesítésre kerülő számlákkal együtt tisztelt előfizetőink részére az APEH-nál egyeztetett igazolást adunk ki a közületek januári áfa-visszaigényléséhez. A jegyzet írójával szemben nekünk az a véleményünk, hogy igenis ,,nagyszerű!’ a ,,tavaly beszerzett flancos boríték... és a karcsú, hosszú, igen finom papírú koperta”. Amíg csak ,,pőrén” bedobta a régi számlát a postás, világgá kürtöltük, hogy kinek mennyi a számlája, amihez pedig senkinek semmi köze. Ez is hozzátartozik a színvonalas szolgáltatáshoz. A jelenlegi számláról az is leolvasható, hogy mennyit fizetünk a különböző szolgáltatásokért, s még meg sem kell fordítani a számlát, hogy megfejtsük a kódokat. Az éjszakai telefonálásra buzdítás nem az „unszimpatikus személyek, pláne ellenségek” vigasztalására történik a tarifa- rendszeren keresztül, hanem egyszerűen azért, mert akkor igen kevéssé terheltek a vonalak. Egyébként aki ilyen célból akart telefonálni, az eddig is megtette a 6 perces időszakban, hiszen még azt sem használta ki. Most, amikor az emberek igen érzékenyek a távközléssel szemben okkal, joggal, akkor talán nem célszerű még olajat önteni a tűzre ilyen jellegű cikkekkel. Kopcsák Mihály ÜZEMVEZETŐ-HELYETTES, Békés Megyei Távközlési Üzem A decemberi telefonszámlán a számlázási időszakot 1992. 11. 24—1992. 12. 31-ben jelölték meg. Az előfizetési díjra úgy számolták fel a 6 százalék áfát, hogy semmi sem utal arra, hogy ez januárra vonatkozik. Ami az új borítékot, számlapapírt és a külön csekket illeti, változatlanul állítom, hogy fölösleges és tetemes pénzpocséklás. Különösen az egy olyan vállalatnál, amely mint írják — csekély haszonnal dolgozik. A kikürtölési indok nevetséges, hisz a nyugdíjak kifizetése is csak egy pőre papírra történik. Hogy kire mi vet rossz fényt, az felfogás dolga. A reklamálóra szerintem az, hogy alig jelent meg az új telefonkönyv, máris egy csomó számváltozást adtak közre. Miáltal időt rabló kínszenvedés a telefonálás, hisz mindig keresgélni kell. S beszélni délelőtt csak végtelen türelmes és hosszú várakozás után lehet. Jó fényt vet viszont a cégre, hogy ingyen adták a telefonkönyvet az előfizetőknek. Vass Márta Sanyika elrepült Ki mit tud a megyében? A Ki mit tud? első területi elődöntőjét, melyen nyolc produkció jutott tovább a megyei döntőbe, Sarkadon tartották a közelmúltban. A sarkadit öt területi elődöntő követi még március, illetve április folyamán. Ezeknek március 15-én Mezőkovácsháza, március 20- án Békés, 22-én Orosháza, 27— 28-án Békéscsaba és április 2-án Gyoma ad otthont. A megyei döntőre április 16-án kerül sor Gyulán. Ezt országos válogató, majd televíziós felvétel követi. Ha manöken akarsz lenni... A békéscsabai T. T. Divatstúdió az idén is indít manökenképző tanfolyamot. A felvételt nyert lányok, fiúk a manökeniskolán kozmetikai ismereteket, sminkeléstechnikát, fodrászatot, helyzetgyakorlatot, színpadi mozgást és jogi ismereteket tanulnak. Az oktatás három hónapon keresztül folyik, minden vasárnap 9-től 16 óráig. A hallgatók a tanfolyam elvégzéséről oklevelet kapnak. A legtehetségesebbekkel a stúdió szerződést köt, így a manökenek alkalmi munkalehetőségekhez jutnak. A felvételi vizsga időpontja február 28- án 14 óra, illetve március 6- án 9 óra. Helyszíne: Békéscsaba, Békési út 15—17. Számvevőszéki vizsgálat E hét derekától kezdve két héten át az Állami Számvevő- szék szakemberei — a megyében elsőként — teljes körű pénzügyi és gazdálkodási vizsgálatot tartanak a bélmegyeri önkormányzatnál. A vizsgálat áttekinti a testület és a hivatal elmúlt három esztendei gazdálkodását. Pontos fűtésmérés A Frankfurt am Main székhelyű Techem cég, amely korszerű mérőeszközök segítségével vçgzi a háztartási energiafogyasztás pontos regisztrálását és gazdaságos elosztását, már egy békéscsabai IKV-s épületben folytat referencia-tevékenységet. A Techem február 26-án, pénteken a Gábor Áron utca 13-as számú épületben délután fél négytől szakmai bemutatót tart. .. Öregek bálja Gyomaendrődön farsang idején minden évben megrendezik az öregek bálját a Déryné Művelődési Házban. A kezdeményezés húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is fiatalokból álló, lelkes szervező- gárda így kívánta megőrizni elődeik szép hagyományát. Az idei bált február 27-én 17 órai kezdettel tartják, melyen a zenét a Memorex együttes szolgáltatja. A műsorban közreműködik a Rumba táncklub is. A Békés Megyei Pedagógiai Intézet 25 szakértőt foglalkoztat, akik megyeszerte tanácsadói feledatokat látnak el. A közelmúltban alakult regionális oktatási központoknak viszont ellenőrző szerepe van az iskolákban — tisztázódott a szakértők tanácskozásán a napokban, melyen részt vett dr. Újfaludy László, a szegedi székhelyű oktatási központ igazgatóhelyettese is. A regionális központ Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében végzi feladatát. Dr. Kincses László, a Békés Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója az elmúlt fél évet elemezve elmondta: a pedagógia és a pedagógiai gyakorlat fejlődésével egyre inkább igénylik az iskolák a szakmai szolgáltatásokat. Az országos hálózattal összehasonlítva A rendszerváltás óta orosz természetgyógyászok tucatjai járják az országot. Feltűnnek, „csodákat” művelnek, majd továbbállnak. Pavel Levcsenko már egy éve Békéscsabán él. Megismerte jó és egészségünkre káros szokásainkat, nem látványosságra törekszik, hanem a hozzá fordulók folyamatos kezelésére. A betegek tanúsága szerint, aki betartja utasításait, bízhat a gyógyulásban. Egyik rendelésén—a Vasutas Művelődési Házban — először pácienseire voltunk kíváncsiak. Mindnyájukat a reménytelenség hozta el, hiszen hosszas orvosi kezelések sem vezettek eredményre. Levcsenko gyógymódjai viszont rövid idő után már biztatóak voltak. — Honnan szerezte a tudását? — kérdeztük az apró termetű, de roppant vitális természetgyógyásztól. — A cári Oroszországban nagyon sok könyv foglalta össze népünk felhalmozott tudását a természetes gyógymódokról. Éppen ezért a változás éveiben rövid időn belül az egyetemi oktatás keretében is helyet kapott a természetgyógyászat. Mielőtt az egyetemen ismerkedtem volna az akupresszúrával, szemtomá- val, légzésgyakorlatokkal, gyógytornával, gyógymasszázzsal, fitoterápiával, a bioenergia átadásának technikájával — már három természetgyógyásztól magánúton rengeteg ismeretre tettem szert. —A betegekkel való foglalkozását figyelve azt láttam, hogy csupán az energiamező érzékelése elég önnek a diagnózisfelállításához. — Valóban, hiszen az auránk pontosan tükrözi szerveink állapotát. Az aura vizsgálatához pedig nincs szükség műszerekre, csak annak a képességnek a megszerzésére, amely észlelését lehetővé teszi. Mivel minden élő szervezet létezésének minőségét az energia megfelelő áramlása biztosítja, ezért az akupunktúrával, akupresszúrával foglalkozó s egyéb — az energia- áramlás elvén működő — gyógymódok gyakorlói azt keresik meg, hogy hol akadt megyénkben kevesebb szakértő dolgozik, s ha létszámnövelést nem is várnak, munkaidejüket jó lenne a jelenlegi egy napról kettőre emelni. Az iskolák számítanak a szakértők segítségére: a kialakuló versenyhelyzetben egyrészt a kevésbé felkészült pedagógusoknak nyújtanak szakmai fogódzót, másrészt az oktatási intézmények egyre inkább érdeklődnek a hazai és külföldi pedagógiai módszerek, információk iránt. Új jelenség, hogy mind több önkormányzat kér különböző szolgáltatásokat, például az adott iskola eredményességének megállapítását. Az intézet gondja az egynapos foglalkoztatottság mellett, hogy csak rövid időre nevezhet ki pedagógusokat szakértői munkára, s ez nem kedvez el, vagy gyengült, illetve vett rossz irányt az energiaáramlás, s máris tudják a dolgukat. Nem vagyunk mi csodadoktorok, csak itt Európában szokatlan módon diagnosztizálunk és gyógyítunk. —- Ön csak reménytelen esetekkel foglalkozik ? — Legtöbbször valóban csak a már mindent megjárt emberek keresnek meg, pedig a megelőzést tartom magam is a legfontosabbnak. Az aurát éppen úgy ki kellene legalább félévenként tisztíttatni, mint ahogy házainkban megcsináljuk az őszi és tavaszi nagytakarítást. A legtöbb betegség abból adódik — és az energia- áramlás elakadását is az okozza —, hogy azok a méreganyagok, amelyek a légzéssel, táplálkozással a szervezetünkbe jutnak, felhalmozódnak. Az auratisztítás következtében egy tiszta energiamező vesz körül bennünket, amely mindenfajta betegségtől megvéd. Biztosan nem kapja meg az influenzát az, az állandó kapcsolatok kialakulásának az iskolákkal. Fontos továbbképzésekre sem jutnak el mindig a szakértők. Mindennek anyagi okai vannak: a megyei költségvetési támogatás, bár az önkormányzat növelni szeretné, egyelőre 2 millió forint a szakértők munkájára. Ez félévre elegendő... Az intézet számára 3 és fél milliós bevételi tervet szabtak, amit továbbképzések, szakmai rendezvények részvételi díjaiból, a megye pedagógiai műhelyeit bemutató oktatási dokumentumok kiadásából próbálnak teljesíteni. Tapasztalataik szerint a kistelepülések kevésbé érdeklődnek a pedagógiai szolgáltatások (innovációs módszerek, bemutató órák) iránt. Talán, mert nem tudják, hogy ezek ingyenesek. Sz. M. akit egy megfelelő energiaburok vesz körül. Az auratisztítás megújítja a szervezetet, ezáltal fiatalít, teherbíróbbá tesz, az idegi problémákkal küzdőket pedig megnyugtatja. Túlzásba vinni természetesen a bioenergetikai kezelést sem lehet, heti egy-két alkalomnál gyakoribb beavatkozásnak már káros a hatása. Velünk beszélgetve sem tagadta meg magát az orosz természetgyógyász. Legfőbb betegségeinket „ránézésre” megmondta, majd egy rövid auraelemzés után a többit is közölte. Minden egyezett. Búcsúzóul egy kis energiát is kaptunk tőle, melynek következtében valóban nyugod- tabbnak, kiegyensúlyozottabbnak éreztük magunkat. Tudjuk, hazánkban is elkezdődött a természetgyógyászat és az akadémikus orvoslás közeledése egymáshoz. Vajon mennyit kell még vámunk szövetségük megkötésére egészségünk érdekében? Lenthár Márta Mint arról januárban hírt adtunk, Sanyika édesanyja Temesvárról azzal kereste meg alapítványunkat, legyünk segítségére gyermeke gyógykezelésében. Az édesanya elmondta, hogy gyermeke súlyos agydaganatban szenved, napról napra romlik a látása. A rendelkezésünkre bocsátott kórtörténeti anyagot azonnal elküldtük Szegedre, D. Bodosi Mihály idegsebész professzornak. Gyors választ kaptunk: a gyermek életveszélyes állapotban van, azonnali idegsebészeti műtétre szorul. Alapítványunk felkérésére a műtétet Bodosi professzor végezte. A nagyszerű ember, az idegsebész megmentette Sanyika életét. Sajnos az út ezzel nem ért véget. Az eltávolított daganat szövettani vizsgálata a „nagyon rosszindulatú” kategóriába tartozik. Sanyika édesanyjának egyetlen gyermeke, akit 2 hónapos korától egyedül nevel. Ahhoz, hogy a megnyugtató, teljes gyógyulás bekövetkezzen, többek között nagy pontosságú, célzott sugárterápiás gyógykezelést kell alkalmazni. Ennek egyik „közeli” lehetősége Nümbergben adott. Alapítványunk ennek ismeretében kéréssel fordult a német testvéralapítványhoz, legyen segítségére a gyermeknek, finanszírozza a gyógykezelést. A műtéti költségeket alapítványunk vállalta. Peter Hubner úr válasza gyorsan megérkezett. A válasz: IGEN. Sanyika Nümbergbe repült a Malév vezérigazgatójának jóvoltából édesanyjával, térítésmentesen. Köszönet érte és köszönet dr. Bumbera József főorvos úrnak és munkatársainak is az önzetlen segítségért. Korunk pestise gyermekeinket sem kíméli. Fogjunk össze, segítsük a rászorulókat! A daganatos gyermekalapítvány számlaszáma: Budapest Bank békéscsabai fiókja, 261-10996 7014. Belföldi devizaszámla száma: 407-261- 947-001-00-001. Az ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA Az orosz természetgyógyász fiatalít is? Energiamezünk titkai A négy hónapos kisfiú élete első három hónapját—az orvosok beavatkozásai ellenére — állandó sírással töltötte. Levcsen- konak két találkozás kellett ahhoz, hogy megnyugtassa FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER