Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-20-21 / 43. szám
iKÉKÉS MEGVEI HlRLAPKÖRKÉP 1993. február 20-21., szombat-vasárnap O Ha dzsumbuj van, faxoljatok! A véle készült — azóta visszavont — interjú előtt Tóth Gábor, a Personal Tempotours ügyvezető igazgatója közölte: se kép, se hang nem rögzítheti a beszélgetést. Ezért meg kell elégednünk a cégérük bemutatásával. (A kerékpárt nem mi támasztottuk oda) FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET KDNP-fórum Vasárnap, február 21-én 15 órakor a művelődési ház nagytermében tartja baráti összejövetelét a Kereszténydemokrata Néppárt dombegyházi alapszervezete. A rendezvényen szó lesz többek között a kereszténydemokrácia történetéről, választási esélyeiről, valamint a mezőgazdasági kisvállalkozások megindításához szükséges tudnivalókról. Fejlesztik a vérfürdőt? A Gyulai Idegenforgalmi Kamara felkérésére egy baden-ba- deni cég képviselői ma 9 órakor, az Agro Hotelben ismertetik vállalkozásuknak a gyulai várfürdőre vonatkozó befektetési tervét. A cég e programra 10 millió német márkányi hitel felvételét tervezi. Tiniklub Gyomaendrődön a Déryné Művelődési Házban minden szombaton tiniklub várja az általános iskolásokat. Ma 15 órától pingpongversenyen mérhetik össze tudásukat a résztvevők, majd tinidiszkó zárja az estét. Családi farsang A mezőkovácsházi karitatív szervezet családi farsangra invitálja a város lakosságát ma a művelődési házba. A 16 órakor kezdődő rendezvényen a vállalkozó kedvű családok vidám vetélkedőn vehetnek részt, majd sok érdekes program várja a résztvevőket. Többek között lesz fánksütés, jelmezbemutató, érdekesnek ígérkező tombolasorsolás, valamint kellemes zene és természetesen tánc. (Folytatás az 1. oldalról) Ez a húzás nem jött be, így személyesen közölte az „apró” módosítást. Szomorú valóság, de hát ilyen az élet: senki sem dicsérte őt. Pedig alternatív ajánlattal rukkolt elő: ne menjenek sehova, úgyis rosszak a hóviszonyok. (Beigazolódott: hóhányásra nem volt szükség...) S ha mégis mehetnékük van, üljenek be a saját autóikba. Ez akkor már némi szervezést igényelt, mert a jókedvű várakozásban néhányszor körbejárt a konyakos üveg. Volt, aki a kirándulás idejére szervizbe adta kocsiját, vagy éppen a hozzátartozók már hazavitték az autót. A nagy költekezésben senki sem számolt azzal, hogy esetleg benzinre is költenie kell, s az ultihoz sem zöld kártyát vásároltak. A. morcos gyulaiak fejenként — a buszköltség térítéseként —2 ezer forintot kipréseltek Tóth Gáborból, s többségük nekivágott az útnak. Valahogy elrendeződött a Csabán várakozók sorsa is. Üzentek Miskolcra egy hölgynek: ne várja az út szélén az emeletest, mert könnyen lehet, megfázik a kisfiával égyütt. Tóth Gábor azzal bocsátotta útjukra őket: „Tűzzetek, s ha dzsumbuj van, faxoljatok!” Megérkeztek a hegyhez. A társaság egyik felének eredetileg beígért szálloda sajnálattal ugyan, de eltanácsolta őket: a Tempotours állítólag nem kötötte le konkrétan a szobákat. Előre menekültek, fel a hegyre. Az ottani, drágább szálloda vezetőnője — akivel ugyancsak nem rendezték megfelelően a szállást — megszánta őket: ha elviselik a zsúfoltságot, lesz mindenkinek helye. Miért éppen ezt ne viselték volna el?! A napokban megkerestük Tóth Gábort. Ha nem is a „nagykönyvben” megírt körülmények között, de elkészült vele egy interjú. Hallgattassák meg a másik fél is. Aztán az osztrák— magyar kft.-nek ismert Tempotours főnöke telefonon közölte: nem járul hozzá ahhoz, hogy az általa elmondottakat közöljük. Illetve ő ennél tömörebb és ka- tonásabb volt: nem járul hozzá a cikk megjelenéséhez. Úgy gondolta: hallgattassák el a másik fél is? Kiss A. János Nyolc produkció a ringben! Békés megyében öt helyszínen rendeznek területi „Ki mit tud?” versenyt, ahonnan a legkiválóbban teljesítők az április 16-ai gyulai, megyei fordulóra mehetnek. Ezt országos válogató, majd televíziós felvétel követi. A legelső területi verseny helyszíne Sarkad volt néhány nappal ezelőtt, ahol Sarkad és Gyula térségének fiataljai mérhették össze képességeiket, tudásukat. Az itt versenyzők közül vers kategóriában hárman jutottak tovább a megyei döntőbe: Tóth Beáta, Ho- dosi Hella és Nagy Katalin. Mindhárman a sarkadi Ady Endre Kísérleti Középiskola tanulói. A vokális zenében két sarkadi fiatal, Szegedi Miklós AZ ALÁBBI ÁRAKON: és Berecskei Marianna bizonyultak a legjobbaknak, akik szintén továbbjutottak. Hangszeres zenében a gyulai Aquarell együttest emelte ki a zsűri, míg néptánc kategóriában a gyulai Körös néptáncegyüttes ifjoncai és a méhkeréki Nyisz- tor György hagyományőrzői vitték el 3 pálmát. Az együttesek szintén részt vehetnek a megyei döntőn. A nyertesek egy-egy kerámiatárgyat is hazavihettek, amelyeket a gyulai és a sarkadi önkormányzat ajándékozott nekik a kimagasló eredményeik elismeréseként. A legközelebbi területi elődöntő helyszíne Mezőko- vácsháza lesz március 15-én.----RIA Ne m egészen másfél év múlva a parlament mandátuma lejár, a következő kormány akkor láthat hozzá az ország súlyos gondjainak megoldásához. „De mi történjen addig?” — tette fel a kérdést magának az SZDSZ, s elképzeléseiket tegnap délelőtt Békéscsabán dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva és dr. Futaki Géza országgyűlési képviselők, valamint Nagy Béla, Medgyesegy- háza polgármestere sajtótájékoztatón ismertették a megjelent újságírókkal. Ismertetőjükben elmondták, hogy az időközi választások során rendezett szabad,, demokrata esték nagyon népszerűek voltak, ezért — a hagyományok folytatásaként — az elkövetkező hónapokban Békés megyében különböző fórumokon találkozhatnak az érdeklődők egy-egy probléma szakértőivel tájékozottságuk növelésére. Ilyen lesz például február 26-án 16 órakor Med- gyesegyházán a vállalkozások, agrárpolitikai kérdések fóruma, amelyen a vállalkozók kérdéseire Dombach Alajos, Kuncze Gábor és Lukovics Éva válaszol, az agrárágazat jövőjéről pedig Juhász Páltól, Futaki Gézától és Pel- csinszki Boleszlávtól tájékozódhatnak a résztvevők. Másnap este Farkasházy Tivadar lesz Békéscsaba vendége, akivel a városháza dísztermében lehet majd találkozni este 19 órakor. A márciusi programok között szerepel 1-jén 17 órától Kondoroson, 18 órától pedig Békésszentandráson egy-egy agrárpolitikai fórum, melyeknek Kis Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának az alelnöke lesz a vendége, a gyulai könyvtárban pedig 11-én a Liberális Orvosklub kihelyezett ülésére kerül sor. Nemcsak politizálásra alkalmas rendezvényekről gondoskodnak a szabad demokraták, hanem baráti találkozókra is teremtenek alkalmat. Ezt a célt fogja szolgálni március 6- án Békéscsabán a Fiume szállóban az SZDSZ megyei bál, melynek díszvendégei Tamás Gáspár Miklós és Rajk László lesznek. A tájékoztató második felében az országgyűlési képviselők ismertették az SZDSZ Országos Tanácsának és parlamenti frakciójának tizenöt javaslatát a választásokig hátralévő 15 hónapra. Ezekben szólnak a költségvetés teljesítéséről, a világkiállítás előkészítéséről, a leendő fölrendezési törvény feladatairól, . a munka- nélküliségről, az igazságtétel kérdéséről, az önkormányzati törvény módosításának előkészítéséről, a választási törvényről, s még számos jelentős problémáról. Végül elmondták, hogy a megyei szervezet ügyvivői értekezletének jogutódjaként január 21-én megalakult a Békés Megyei Egyeztető Tanács, melyben a jövőben szervezettebben kívánják folytatni a szövetség aktuális kérdéseinek megoldását a megye szabad demokratáinak összefogásával. Az egyelőre tagolatlan szervezetbe minden megyei csoport küldhet képviselőt. A résztvevők többször is hangsúlyozták, hogy nem a választási kampány kezdődött el, az időközi választások rendezvényei folytatódnak a jelenlegi programsorozattal. —Lenthár— „SZURONYOKRA FELÉPÍTHET AZ EMBER EGY TRÓNT, DE ÜLNI NEM TUD RAJTA.” (William Ralph Inge) Kedvezményes műtrágyaakció! AZ ELEKI GAZDABOLT KÍNÁL MŰTRÁGYÁKAT — nitrogén 50/1 34%-os 1090 Ft/q — nitrogén 10/1 34%-os 150 Ft/cs — komplex N : P : K 3 x 15% 50/1 1680 Ft/q — komplex N : O : K 8 : 21 : 21 210 Ft/cs Nagyobb mennyiséget ingyen házhoz szállítunk! | TAVASZI ÁRPÁT ÉS HIBRIDKUKORICÁT KÍNÁLUNK KEDVEZŐ ÁRON! Bővebb felvilágosítás a (66) 370-156-os telefonon. „Fantázián alapuló kitaláció” (Folytatás az 1. oldalról) — Ón tovább kutat lánya után? — Maga nem ezt tenné? Tegnap a Kurír szerkesztőségéhez sem rossz szándékkal mentem, hanem azért, hátha tudnak segítő információt adni. A portánál tovább azonban nem jutottam, két „gorilla” kidobott, az arcomon meg is sérültem. A rendőrségen a feljelentést emiatt már megtettem. Később megkerestem az Országos Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának illetékesét, aki cáfolta a leírtakat. Horváth Kálmánnál, a Kurír lapszerkesztőjénél — aki összeállította a cikket — először arról érdeklődtünk, miért nem engedték be Farkas Imrét? — Én is hibát követtem el azzal, hogy a várható látogatásra nem készítettem fel a portán dolgozókat és nem kértem tőlük az átlagosnál több tapintatot az ingerült apával szemben. Azt viszont nem mondanám, hogy kidobták Farkas urat. Annyi az igaz, hogy nem engedték be a szóváltás után. —Térjünk rá a cikkre! Honnan származott az információjuk? — A rendőrségnek régebben volt egy nyomozati szála, amikor is sírásókat hallgattak ki. Rendőrséghez közeli körökből értesültünk arról, hogy ezen a szálon tovább folyik a nyomozás, és a temetőben valóban elhangzott, hogy egy fiatal lányra — aki Helga is lehetett — egy másik elhunytat temettek. Kérdésünkre — ahogy írtuk is — a rendőrség illetékesei nem erősítették meg, de nem is cáfolták az információt, a Farkas Imrével történt tegnapi beszélgetésünkből viszönt tudom, hogy neki ezt az információt már egyértelműen cáfolták. Nyemcsok László Nyolcadrendű vádlott a Sarkadi Cukorgyár (Foly tatás'’az 1. oldalról) volt a piacon, ütöttük, vertük egymást. Most, hogy ez megszűnt, nincs szüRség erre. Azt sem tagadjuk, hogy odafigyeltünk az agrárpiaci rendtartás tervezetére, ami több alkalommal is tárgya volt a cukortanácsi találkozóknak. Ez a bizonyos jegyzőkönyvi tói—ig is ennek részeként hangzott el. Aztán lehet, hogy a cukorárak egyezőek voltak, de mi például teljesen más kedvezményeket biztosítottunk, mint a többi cukorgyár. Aki nálunk 1000 tonna felett vásárolt, annak 1 forint 50 fillér kedvezményt adtunk, aki 2000 felett, annak még többet és aki 3000 felett, annak még annál is többet. Ez is egyfajta versenyhelyzet. Persze ennél azért több konkrét bizonyítékra van szükség. Ezeknek a begyűjtésével és feldolgozásával egy gazdasági jogászt bíztam meg. A bennünket igazoló okmányokat február 26-áig kell benyújtanunk a versenyhivatalhoz, eddig ugyanis csak egy meghallgatáson vettünk részt, ahol nem tudtuk hirtelen prezentálni a saját érveink bizonyítékait. — Ha a versenyhivatal nem fogadja el ezeket a bizonyítékokat, az mibe kerülhet a cukorgyáraknak? — Ez attól függ, kinek mennyi előnye származhatott a dologból. A törvény szerint a bírság mértékének legalább 30 százalékkal kell meghaladnia a jogsértő magatartás által elért anyagi előny mértékét, de annak legfeljebb a kétszerese lehet. A megszerezhető előny alapján rangsorolták egyébként a vádlottakat is. Mi nyol- cadrendűek vagyunk, és összesen 11 cukorgyár van Magyarországon. (Közöttük van a másik Békés megyei cukorgyár, a mezőhegy esi is — A szerk.) Sorsukról közelebbit március elején tudhatunk meg, amikor is a versenyhivatal kihirdeti az „ítéletet”. Magyar Mária Táncház Ma este 19 órától Békéscsabán a Diáktanyán táncház lesz, ahol gyimesi, moldvai táncokat tanulhatnak a népitánc kedvelői Sára Ferenc tánc vezetőtől. A tal- palávalóról Mester László népzenész gondoskodik. Pécsi Ildikó estje Arckép zenés színekkel címmel Pécsi Ildikó zenés előadói estjét láthatják az érdeklődők hétfőn 19 órától Békéscsabán, a megyei könyvtár játszóházában. Szintetizátoron közreműködik Szentirmai Ákos. Sa tokifa szorítva Hiedelmeink Valaha — jó két éve lehet — egy szarvasi eset fölött elmerengve már értetlenkedtem amiatt, hogy némely politizálok nem óhajtják vállalni a közszereplés valamennyi felelősségét. Mintha ez csak rajtuk állna. S ha percekre mégis szépségtapaszt illeszthetnek takargatni valójuk elé, csak azért tehetik, mert a „személyiségi jog” varázsigéjével, könnyen álomba ringatható az ilyen ügyekben többnyire járatlan nagyközönség. A hókuszpókuszozók mentségére legyen mondva, hogy legtöbbször maguk is hályogkovács módjára nyúlnak e témához. Sok minden megesik a világban, de komoly politikusnak még eszébe nem jutott „letiltani” magát a nyilvánosság bármely fórumáról: ugyanis a közvéleményt kell meggyőznie igazáról. Persze tudja azt is, hogy a rivaldafény pőrévé tesz, s hogy minden politikai megnyilvánulása közérdekű tevékenység. S ez — igaz — szűk, de bölcsen körülhatárolt területre, például a magánéletre szorítja személyiségi jogait. A köz érdekében. S bizony a magánélet szeplőit sem rejtegetheti az, ki mások élére kíván állni. Nem homo politieus, aki a rosszul értelmezett személyiségi jog védőbástyái mögül akar másokat mérgezett nyilak- ; kai célba venni. Inkább vállalnia kellene önmagát. Sőt még a szavait is, melyek esetenként sokkal több személyiségi jogot sértenek, mint az ő névtelenségbe, arctalanságba burkolózási vágyának!?) meghiúsulása. Egyébként mindenkinek jogában áll távol tartania magát a tolakodónak tál ált közélettől. K. A. J. Bevetésre kész SZDSZ-rakéták