Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-16 / 39. szám

1993. február 16., kedd NAGYVILÁG hMplusz I Feljelentés A Cotidianul című bukaresti napilap értesülése szerint a román műemlékvédelmi felügyelőség elhatározta, hogy bíróságon tesz feljelen­tést Gheorghe Funar kolozs­vári polgármester ellen a Má­tyás-szobor együttesén en­gedély nélkül végrehajtott változtatások és a szobor két oldalán felállított hat zászló­tartó oszlop munkálatainál elkövetett régészeti szabály­talanságok miatt. ♦ Talán ez lehet az első lépés a két ország, a két nép kö­zötti közeledésre. Mátyás, az igazságos — ahogy azt a magyar néphagyomány a mai napig emlegeti — ta­lán nem okoz a XX. század­ban sem csalódást. Bár a zsarnokot idővel minden társadalom kiveti magából. Kit előbb, kit utóbb. Csak győzzük ki- vámi. M_ K_ Gyilkosság a buszmegállóban Késsel megölt egy zsidót, két másikat pedig megsebesített hétfőn reggel egy fiatal arab fér­fi Jeruzsálemben. Az eset a vá­ros arabok lakta negyedével szomszédos zsidó többségű körzetben történt. A késelő a támadás után az arab negyed irányába elmenekült. A rendőr­ség nagy erőkkel lezárta a me­rénylet környéket, hogy felku­tassák a tettest. A támadást egy autóbusz-megállóban hajtotta végre a merénylő az ott várako­zók ellen. Egy arra haladó autó­busz sofőrje lövéseket adott le a gyilkos felé, de nem találta el. Bosznia elfogadja a rendezési tervet Alija Izetbegovic boszniai el­nök vasárnap esti televíziós nyi­latkozatában bizonyos módosí­tásokkal elfogadhatónak nevez­te Cyrus Vance és Lord Owen rendezési tervét. A muzulmán vezető most először nyilatko­zott kedvezően az elképzelés­ről, hangoztatva, hogy a felosz­tás a körzethatárok változtatá­sával megoldható, mivel meg­őrzi Bosznia egységes állami létét. Most közölte, hogy Bosz­niára kettős nyomás nehezedik: egyrészt Szarajevó újjáépítésé­hez ígérnek segélyt, ha elfogad­ják a tervet, másrészt közlik, hogy elutasítás esetén magára hagyják a boszniai kormányt. Fájdalomdíj II. Erzsébetnek A brit sajtó óvatos visszavonu­lásának újabb jeleként a The Sun című vezető bulvárlap hét­főn címoldalán közölt nyílt le­vélben bocsánatot kért II. Erzsé­bet királynőtől karácsonyi ün­nepi beszédének kiszivárogta­tásáért. Fájdalomdíjul a lap 200 ezer fontot ajánlott fel az Anna hercegnő védnökölte Save The Children elnevezésű, gyerme­kekkel foglalkozó jótékonysági alap javára. II. Erzsébet nemrég pert indított a The Sun ellen azon a címen, hogy a karácsonyi uralkodói tévébeszéd idő előtti közlésével a lap megsértette szerzői jogait. Spanyol-brit tárgyalások Gibraltárról Spanyol—brit külügyminisz­teri tárgyalások kezdődnek Gibraltárról, a Spanyolország déli csücskénél levő és a Föld­közi-tenger bejáratát ellenőr­ző brit gyarmatról. Mióta a modem haditechni­ka, valamint Spanyolország NATO- és EK-tagsága meg­szüntette a gibraltári szikla stratégiai jelentőségét Nagy- Britannia számára, a terület visszaadásának, vagy meg­osztásának nincs elvi akadá­lya — most más bonyolítja a két éve már megkezdett, de időközben megszakadt tár­gyalásokat. A gibraltári ön- kormányzat vezetője, Joe Bossano, a helyi üzleti körök támogatásával gyakorlatilag függetlenséget akar, és új érv­re is hivatkozik: az EK maast- richti uniószerződéseibe fog­lalt szubszidiaritás elvére. Gibraltár teljes vagy részle­ges függetlenségét, vagy 13. EK-taggá válásának lehetősé­gét mind a brit, mind a spanyol kormány elutasítja. Hivatkoz­nak az 1713-as utrechti szer­ződésre, amely örök időkre Nagy-Britanniának adta Gib­raltárt, de az is benne van, Michal Kovác a Szlovák Köztársaság elnöke A szlovák parlament hétfő dél­után Michal Kovácot válasz­totta meg a Szlovák Köztársa­ság elnökévé. Michal Kovác a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) jelöltjeként indult, és a 147 tagú parlament szavaza­tainak háromötödös többségé­re, 90 szavazatra volt szüksége a megválasztáshoz. Az 53 éves Michal Kovác 106 szavazatot kapott — ellenjelölt nem volt —, és így a Szlovák Köztársa­ság államfője lett. Hivatalos beiktatására március első nap­jaiban kerül sor a pozsonyi várban. A szlovák államfő rövid be­szédben köszönte meg a bizal­mat. — Minden emberit meg­teszek annak érdekében, hogy méltó legyek e magas hivatal­hoz és az Önök bizalmához — mondta. Michal Kovác a választás előtt elkötelezte magát, hogy megválasztása* esetén kilép a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tagjainak a sorá­ból. Jelcin szabadságon Egyelőre nem történt semmi­féle változás az államfő és a parlamenti elnök kedd dél­előttre tervezett találkozóját illetően, minden a tervek sze­rint halad — közölte Konsz- tantyin Zlobin, a parlamenti elnök szóvivője annak kap­csán, hogy Borisz Jelcin vá­ratlanul szabadságra ment. Mint hozzátette: nincs tudo­mása arról, hogy a két politi­kus érintkezésbe lépett volna egymással a találkozó elha­lasztását illetően. Az elnök éppen akkor vette ki váratlanul a tavalyról ma­radt szabadságát, amikor a re­ferendum körüli politikai harc tetőfokára hágott. Emellett az államfőnek kedden folytatnia kellene a parlamenti elnökkel múlt pénteken kezdett békél­tető tárgyalásokat. Az elnöki sajtószolgálat munkatársa sem megerősíte­ni, sem cáfolni nem tudta, hogy sor kerül-e a keddi talál­kozóra. Mint hozzátette: sem­mi sem kizárt, hiszen az elnök Moszkva közelében tartózko­dik, így gyakorlati akadálya nincs az újabb megbeszélés­nek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök, ha nálunk vásárolnak termékeket, 10.000 forintonként 500 Ft-os vásárlási utalványt kapnak ajándékba, melyet üzleteinkben levásárolhatnak! /IMPER FORINT f7ÜZLETHAZ\| FORINT ASZ-KER Cím: Békéscsaba, Andrássy u. 6. Tel.: (66) 325-058 il VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY ASZ-KER Ez a lehetőség Önnek szól! Ne hagyja ki! Kárpótlási jegyét a névérték 70%-án vásárlási jegyként elfogadjuk! ... ahol az árak megrázóan jók. p / Göncz Árpád megérkezett Thaiföld fővárosába hogy ha Nagy-Britannia vala­ha lemondana jogáról, akkor a terület visszakerül Spanyolor­szághoz. A spanyol kormány néhány éve már javasolt egy meg­oldást: Gibraltár legyen kö­zös brit—spanyol birtok, affé­le perszonálunióban II. Erzsé­bet és János Károly megosz­tott szuverenitása alatt. A gib- raltári helyi vezetés ezt el­utasította, de nem lehetet­len, hogy a most kezdődő spanyol—brit tárgyalásokon mégis fölmelegítik ezt a ter­vet. Feltartóztatott ENSZ-konvoj Szerb milicisták vasárnap este visszafordították az ENSZ se­gélykonvoját, amely megpró­bált áthaladni a szerb állásokon a kelet-boszniai, muzulmán lakta területek felé. A szerb tisz­tek közölték, hogy a harcok mi­att „az út nem biztonságos”. A gépkocsioszlop az éjszakát a szerb területen lévő Loznicán tölti, s kedden újra megpróbál eljutni Cerskába, amelyet a szerb erők már tizedik hónapja blokád alatt tartanak. Az éhín­ség miatt e városból csaknem hatezer muzulmán kényszerült elmenekülni: aknamezőn át, golyózáporban jutottak ki a vá­rosból, s Tuzlában kerestek me­nedéket. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Thaiföldön, a szabadok földjén eddig még nem járt magyar ál­lamfő, és a közép-kelet-európai államfők között is az első, aki látogatást tesz itt. A Magyar Köztársaság elnö­két a thaiföldi király hívta meg hivatalos látogatásra. A megér­kezést követő rövid pihenő után a királyi palotában találkozott a Magyar Köztársaság elnöke és Bhumibol Adui Jadedzs (IX. Ráma) király. A magyarok tisz­teletét és köszönetét fejezte ki Göncz Árpád az esti díszvacso­rán, elmondta: „Őszinte öröm­mel és nagy várakozással ér­keztünk az önök szép országá­ba. Nemzetünk alkotó energiá­jának világszerte elismerést arató eredményei, mindenek­előtt Thaiföld rohamos gazda­sági fejlődése, rugalmas alkal­mazkodása a gyorsan változó világgazdasági környezethez a régi és az új, a hagyomány és a korszerű harmóniája a magya­rok számára is számos tanulság­gal szolgál... Közös szándé­kunk a szálak erősítése mind a politikai érintkezés, mind a kul­túráink nagy teljesítményeinek bemutatása, mind a gazdasági együttműködés terén. Mostani látogatásom és a hozzá kapcso­lódó partnermegbeszélések és a kapcsolatainkban rejlő lehető­ségek feltárását szolgálják.” A thaiföldi király Göncz Ár­pád látogatását a hosszan tartó kapcsolatok kezdetének nevez­te, hiszen jó lehetőség nyílik a kereskedelmi, a beruházási, il­letve a tudományos és technikai együttműködésre. Ezt egyez­ményes keretek biztosítják majd. Kifejtette, hogy mindkét ország elkötelezett a béke és a haladás mellett, és valamennyi ország biztonságát és prosperi­tását kívánják szolgálni. Kercza Imre Mindennap feladhatja JmtmmmM hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 441 -311. A Békési Kistüzépen fenyő rúdfa 4 m-es 200 Ft/db, orosz pala 300 Ft/db, cseh diószén 560 Ft. Tízezer forint fölötti vásárlás esetén ingyenes házhoz szállítás. Várjuk megrendeléseiket telefonon is. (66) 341-739-es telefonon/faxon. Borbély László, Békés, Kossuth u. 19. Gyulai Nimród hűsboltba hentest keresünk. Érdeklődni lehet munkaidőben a 362-181 -es telefonon. Sürgősen szükségem volna 100 000 Ft-ra fél évre. „80% kamat” jeligére a kiadóba. FORSTER pianínó eladó. Gyula, Czinka P. u. 18. Érdeklődni: 16 órától vagy napközben a 463-711 -es telefonon. értesíti Gyula város érdeklődő közönségét, hogy helyszíni értékesítéssel összekötött bemutatkozó kiállítást rendez 1993. február 17-én, 18-án, 19-én az M-Modell üzletében Városház u. 1. szám alatt. Megnyitó: 1993. február 17-én 9 órakor. Nyitva tartás: 9—18 óráig. Irodai, autóba szerelhető és hordozható rádiótelefon­készülékek azonnal megvásárolhatók vagy lízingelhetők. Ügyfélszolgálat: 5600 Békéscsaba, Gyóni Géza u. 21. Telefon: (66) 447-014. Rádiótelefon: 06 (60) 84-000, 84-001, 84-002.

Next

/
Thumbnails
Contents