Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
ÍREKES MEGYEI HIRLAPBOTRÁNYKÖVEK 1993. január 13., szerda Hoppon maradtak a Chopokon Ahol a kályha helyett is a turista duruzsolt Szikrázó napsütésben, csillogó, havas hegycsúcsokon kakaóbarnára sült, széles mosolyú sízők kacsintanak ránk a prospektusok képeiről. Az utazási irodák kínálata nem mindennapi! Csak az nem mehet síelni, aki nem tud vagy nem akar. Mert a lehetőség adva van. Mit lehetőség! Lehetőségek garmada! Az ajánlatok mindegyike csábító. Sőt! A csábítás trükkösebbnél trükkösebb formáit is bevetik a szervezők. Kínálnak síutakat Olaszországba, a jónevű osztrák síparadicsomokba és az idén oly felkapott francia pályákra is. Már a nevek olvastán felsejlik — ezek a túrák nem a munkanélküli járadékból megspórolt forintokkal fedezhetők. Lássuk hát az olcsóbb, de szintén „paradicsomi” havasokat ígérő szomszédot, Szlovákiát. S hogy miért választottuk épp e zsenge nemzetet? íme egy fiatal pár kalandos utazásának története: — Az utazási iroda ígért fűt- fát, pontosabban síparadicsomot, idegenvezetést, légkondicionált buszt, szilveszterre dupla vacsorát, síelést a havasokban. Amikor megpillantottuk az ütött-kopott Ikaruszt, összenéztünk — meséli az ifjú férj. — A társaságnak jó volt a hangulata, így fel sem tűnt, hogy az idegenvezető önmagával és oldalbordájával volt elfoglalva. Az igazi baj ott kezdődött, amikor a magyar határ közelében egy ipartelep melletti városban leszállítottak bennünket, mondván: ez a munkásszállás lesz a mi „síparadicsomi” helyünk. Ne tudják meg, milyen helyre kerültünk! (Az idegenvezetőnk természetesen gondoskodott magának fürdőszobás nyughelyről.) Kálváriánkat nem akartuk tetőzni, a havat nem győztük kivárni, ezért vonatra ültünk és hazadöcögtünk. Itt lenne a vége, de tartogatunk olvasóinknak egy másik sztorit, ami szintén mostanában esett meg honfitársainkkal. íme: — A válás előkészületeinek izgalmas napjaiban jártunk északi szomszédainknál. A fogadtatás a régi volt... A röpködő mínuszok ellenére némely bungalóban a tűzhely helyett csak mi, turisták duruzsoltunk. A jéghideg ágyban megdöntöttük az összekucorodás világrekordját. A melegre vágyóknak 2 nap után be kellett érniük egy újabb hálótárssal, Miskával. A szürke eminenciás cincogással jelezte érkezését, forró érzelmeket kavarva főleg a hölgyek körében. (O legalább tett egyet s mást a vendégek szórakoztatására!) Mivel nem volt meleg, mivel nem tudtunk leizzadni (annyian álltak a felvonóknál, hogy képtelenség volt kivárni a sort), így meleg vízre sem volt szükségünk. Hogy az ötödik nap kissé „elpiszkolódtunk”? Nosza! Tönkrement a világítás is, így ä sötétben nem látszott a kosz sem. Azt már csak gyermekes csínytevésként értékeltük, hogy imádott négykerekűnket — kevésbé imádott házigazdáink — „helybenhagyták”. Csete Ilona Mekis úr tagad Milliós sikkasztások nagy nevekkel a háttérben? Felülnézetből: síparadicsom. Alulnézetből: komfort nélküli munkásszállók, bungalók, jéghideg ágyak és Miska, a szürke eminenciás... (archív felvétel) (Folytatás az 1. oldalról) pénztárba. Hol maradt az 50 ezer? — Nem igaz. Mindent visszafizettem. Biztos van papír róla. —Biztos van? — A szakcsoport nem károsodott. — Havonta 24 ezer forint kocsihasználati díjat vett fel, ennek ellenére a taxi- és vonatköltséget is elszámolta. — Jóval többet mentem a szakcsoport érdekében, mint 2000 kilométert... — Azt állítja a feljelentő, hogy a szakcsoport teherkocsijait ágy használta fel a saját céljaira, hogy nem fizetett sem rakodást, sem kilométerpénzt, s ezzel százezres kárt okozott a szakcsoportnak. — Be kell bizonyítani... nem igaz. — 10 ezer forintos telefon- számlát fizettetett ki a szakcsoporttal, pedig Önnek van még két kft.-je, amelynek az ügyeit is a telefonján intézte, sőt a pártügyeket, és a képviselőségével összefüggő dolgokat is. — Volt, amikor 15 ezer forintot is fizettek. Az intézőbizottság ugyanis a telefonszámlám 80 százalékát szavazta meg kifizetni... — Azt állítják a feljelentésben, hogy Ön a szakcsoport bélyegzőjével 75 ezerforint értékben vásárolt önetetőket a saját állatállományának, s ezzel jogtalanul használta a szakcsoport pénzét. — Nem csak én, más is vásárolt hasonló módon a szakcsoport tagjai közül... — Térjünk vissza még a teherautók használatára. Azt állítja a feljelentő, hogy soha nem fizetett be a pénztárba sem ' fuvardíjat, sem rakodást, sem üzemanyagköltséget. 20-30 fuvarlevélből kiderül, hogy — ami bizonyítható—körülbelül 300 ezer forinttal károsította meg így a szakcsoportot. — Természetesen nem igaz. Ahányszor igénybe vettem a tehergépkocsikat, annyiszor ki is fizettem a fuvardíjakat. — Azt elismeri, hogy a családtagjainak, rokonainak is egyszemélyben utalványozott? — A fiam nem volt alkalmazásban. Egy párszor szállított a gépkocsival, s ezért esetenként kapott fizetést. —- Szóval a fia nem volt alkalmazásban? —Nem. — Igaz-e, hogy Ön a saját telkét — ami mindössze 60 négyszögöl — felajánlotta a szakcsoportnak 1 millió 200 ezer forintért megvételre. — Igaz, de az a terület 170 négyszögöl. Nem fogadták el, s ezzel az ügy le volt zárva. —Igen ám, de Ön is és a fia is kialakított egy-egy kis irodát a lakásukon, s ezért magas összegű bérleti díjat vettek fel, a fia például 170 ezret évente. 7-r Évente 60 ezer forintot kaptam az irodáért. Egyébként az előbb rosszul mondtam. Az egyik fiam alkalmazásban volt a szakcsoportnál, ő az, aki kapott gépkocsiátalányt, hiszen az ő feladata az volt, hogy sertéseket vásároljon fel. — Annak idején nagy port vert fel a biosertések tartása. Ön annak ellenére, hogy a tagok leszavazták, elindította a biodisznó-tenyésztést. Minden kihelyezett disznóra 1500 forint előleget adott, amit akkor kellett volna visszafizetni, ha bejön az üzlet. Amiről ugye tudjuk, hogy nem jött be. A szakcsoport több milliót veszített ezzel, hiszen az emberek eladták máshova a disznókat és az előleget senki, Ön sem fizette vissza. — Szigorú szerződésben álltunk a termelőkkel. Amikor leadták a sertéseket, akkor a főkönyvelő az előlegeket a kifizetendő összegből levonta. Akiét nem tudtuk átvenni, az természetesen máshol szabadult meg a disznóitól. — Es akkor nem fizette vissza az előleget... — Nem. — Igaz, hogy így ötmilliót húztak ki a szakcsoport tagjainak zsebéből? — Nem csak mi fizettünk, hanem a Budapesti Húsipari Vállalat is. — Még mindig lovagolok a fuvardíj nemfizetésén. Ön állítólag a két kft.-je teherfuvarozását is a szakcsoport gépkocsijaival végezte, amiért a pénztárba senki sem fizetett be semmit. — Ha egyszer-kétszer igénybe is vettük a teherautókat, mindig befizettük a fuvardíjat. —Ön makacsul állítja, hogy minden fuvart kifizetett. Hogy van az, hogy a feljelentő ennek az ellenkezőjét tudja bizonyítani? — Majd meglátjuk. — A feljelentő szerint 24 millió a szakcsoport hiánya. — Ez egy beteg agyú ember állítása. —Ön szerint miért tett feljelentést Selmeczi Béla — aki szintén intézőbizottsági tag volt a szakcsoportban, de későbbfeladta és lemondott tisztségéről — a rendőrségen, ha semmi nem igaz abból, amit kérdeztem? — Szórakozásból... —Nem mondja komolyan! — Már mondtam, ez egy őrült agy szüleménye... Egyébként nem tartom szerencsésnek, hogy ezt az esetet meg akarja szellőztetni, amíg nincs vége a rendőrségi vizsgálatnak... Ugye tudja, hogy nagy nevek is szerepelnek az ügyben? — Honnan tudnám? És hogy jön ez ide, vagy most meg kellene ijednem? — Nem. De vegye figyelembe, hogy a döntéseimet nem egymagám hoztam. Béla Vali Mit ér a 150 millió forint, ha veszteség? Kihalt irodák, néma üzemrészek, kényszerpihenőre ítélt, lezsírozott gépek, félbemaradt munkák, időközben elfekvővé, feleslegessé vált anyagok jellemzik ma a Békési Építőipari Szövetkezetét. A központi épületben az idegen nehezen tájékozódik, ugyanis az ajtók többségéről már lekerültek a tájékoztató és névtáblák, s az ember jobb híján oda kénytelen benyitni, ahonnan hangfoszlányok szűrődnek ki. Évekkel ezelőtt a legjobbak között számon tartott, a kiváló címmel többszörösen kitüntetett építőipari szövetkezet is a padlóra került, megkezdődött leépítése, pontosabban felszámolása. A cégnél csupán negyvenen dolgoznak már, valamennyien a felszámolást végzik. Az utóbbi három esztendőben mintegy ezer embert eresztettek szélnek. Mi tagadás: a felszámolást végzők szívesebben készítenének költségvetéseket, kiviteli terveket, rendelnének anyagokat, kötnének kiviteli szerződéseket, vagyis tennék azt, amihez értenek, s nem topognának, botorkálnának a felszámolás jogvesztő sikátoraiban. — A gondok gyökerei évekre nyúlnak vissza — kezdi Szűcs Bálint elnök, aki egy éve áll(t) a szövetkezet élén, amikor is még optimista volt: nem a felszámolásra készült. Egyik cigarettáról a másikra gyújt, árad belőle a keserűség. — A csúcsban, vagyis 87-ben, 88- ban több mint ezren dolgoztunk a cégnél, egyebek között az utóbbi öt évben átadtunk majdnem ezer lakást. A törés 1990-ben következett be, az ország gazdasági helyzetének romlásával megszűntek az új munkák, sőt a régiek, a megkezdettek egy részét sem fejeztük be, félbe kellett hagynunk — folytatja az elnök. A városban két esztendeje félkészen áll az OTP beruházásában készülő 44 lakás, s szomszédságában elkészült,55 otthon alpozása. A beruházó és kivitelező szerződést bontott, az elvégzett munkákat a takarékpénztár kifizette. A szövetkezetnek a legszerényebb számítások szerint is több mint 150 millió forint a tartozása, ezzel szemben a vagyona a legnagyobb jóindulattal 120 millióra rúg, melyVajon mikorra készülnek el ezek az otthonok? FOTÓ: FAZEKAS FERENC nek nyolcvan százalékát nagy értékű gépek és — egyelőre értékesíthetetlen — ingatlanok alkotják. —Az utolsó kétszáz embernek augusztusban mondtunk fel, annyi pénzünk sem volt a számlánkon, hogy a bérüket kifizessük. A júliusi fizetésüket decemberben kapták meg, végkielégítésükről csak a felszámolás után lehet szó — hallom Szűcs Bálinttól, majd kisvártatva megtoldja: — Tudja az a legszomorúbb, hogy olyan értékes embereknek voltam kénytelen felmondani, akikkel évtizede együtt dolgoztunk, ráadásul semmi biztatót sem tudtam nekik mondani... A Békési Építőipari Szövetkezetből az utcára kerültek négyötöde munkanélkülivé vált, a szövetkezet tagi értéke veszteséget hordoz, a késedelmes hitelfizetések újabb kamatterheketjelentenek. Az ingatlanpiac egy-két éve leült, így aztán a felszámolási procedúra hosszadalmasnak ígérkezik. Csak akkor ér véget, amikor minden hitelező megkapta utolsó fillérét is. Aztán pedig... Lakat kerül a kapura, kattan a zár, s csak az emlékekben él tovább az 1952. február 21-én 27 taggal alapított szövetkezet. Szekeres András Szabadság biztonság nélkül? A köztársaság kikiáltásával eljött számunkra a szabadság ideje, sokan mégis visszasírják a rabságot. Nem először fordul elő ez a történelemben, gondoljunk csak vissza arra a közismert eseményre, amikor — a mára már slágerhőssé vált amerikai farmer — John Brown felkelést kísérelt meg a négerek felszabadításáért, nemcsak a néger ranszolgatartók törtek az életére, de a felszabadultak is haragudtak rá. Ugyanis csupán annyit mondott a rabszolgáknak, hogy mától szabadok vagytok, de azt már nem közölte velük, hogyan lehet biztosítani a mindennapi betevő falatot akkor, amikor a munkát is meg kell előbb keresni hozzá, és nem a rabtartó kényszeríti rá az embert. Bizony nekünk is most kell a saját bőrünkön megtanulni a teoretikusok által már régen megfogalmazott állítást, mely szerint biztonság és szabadság együtt nincs. A szabadság egyenlő az állandó döntéshelyzetek felvállalásával és a kockázatok sorozatával. A modern társadalmak azonban már rájöttek arra, hogy a szabadság mellé legalább a létbiztonságról és egy minimális biztonságérzetről minden állampolgára számára gondoskodni érdemes. A nagy számok törvénye alapján a sok egyéni kockázat összegyűjtésével az egyéni szinten bizonytalan események nagy biztonsággal kiszámíthatóvá válnak. Éppen erre alapozva működnek a már jól bejáratott demokratikus országokban az érdek- védelmi szervezetek, biztosítási intézetek. A társadalom azért veszi jó néven ezeknek az intézményeknek a létét, mert általuk a társadalmi feszültségek kordában tarthatók. Nálunk is alakulgatnak a rászorulókat segítő intézetek, s talán az idő rövidsége miatt nem tudtak még kellő súllyal elhelyezkedni szociálpolitikánk rendszerében. Mégis elgondolkoztató, hogy a lakosság úgy érzi: segítséget csak az önkormányzatoktól és a segélyszervezetektől remélhet. Valamelyest bíznak még a pártokban és az egyházakban, de egy átlag bajbajutott úgy érzi, hogy rajta sem a kormány, sem a parlament, sem a munkáltatója, de még a társadalombiztosítás és a szakszervezet sem segít. A „rabok legyünk, vagy szabadok” kérdésére — ha Petői ismét feltenné —vajon hogy válaszolnának mindazok, akiktől egyre többet hallani: bezzeg azelőtt nem volt munkanélküliség, bezzeg azelőtt... (Lenthár)
