Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24-27 / 303. szám

tBÉKtS MEGYEI HÍRLAP KARÁCSONY 1992. december 24-27., csütörtök-vasárnap Betlehemtől Battonyáig — S. O. S.-falvak a világ minden táján „Új csillag tűnt fel az égen” „Ezekben a napokban és hetekben tele voltam örömmel, hogy a mi S. O. S. gyermekfalvainkkal az egész világon ilyen sok jót tettünk, és a továbbiakban is tehetünk, hogy az S. O. S. gyermekfalvak négymilliónál is több barátjukkal mindenütt erős hatást gyakorolnak a környezetükre. Nem olyan együt­test alkotnak-e valóban, amelynek sikerül a szeretet és a megbékélés szellemét, amelyre Krisztus is tanított, sok em­bernek továbbadni?” „Már sok éve vágyódtam arra, hogy életemben egyszer karácsonykor Betlehemben legyek. Végre teljesült ez a kí­vánságom. Most az év utolsó napjait a bethlehemi S. O. S. gyermekfaluban töltöm el, ami jó két kilométerre van a Születési Templomtól, a város szélén. A születési templom­ban lehetek a karácsonyi éjféli misén az egész világból össze­gyűlt óriási zarándokseregtől körülvéve. A templom előtti nagy téren fiatal osztrák UNO-katonákkal találkozom, meg­ismernek és üdvözölnek. Vannak itt izraeli katonák, paleszti­njai rendőrök, emberek Európából, Amerikából és Afriká­ból. Mélyen bevésődött az emlékezetembe a megilletődöttség, amellyel így üdvözölték egymást: Béke legyen veled!” „Az S. O. S. Gyermekfaluval Betlehem felett új csillag tűnt fel az égen — mondta a polgármester a búcsúbeszédében.” A részletek Hermann Gmeiner Benyomások, gondolatok, vallomások című könyvéből valók. A Hermann Gmeiner által alapított S. O. S. gyermekfalvakban az elhagyott vagy elárvult gyermekek új családra lelnek. Egy-egy S. O. S.-anya általában 8-9 gyermeket nevel. Az S. O. S.-család felnőtté válásuk után is gondot visel fiaira-lányaira, a kötelékek itt épp olyan erősek, mint bármely más családban. Bizonyság rá a kará­csony... máméknál találkoztunk apu testvéreivel, azok családtagja­ival, úgyhogy bennem mégis­csak nagycsaládi ünnepként él a karácsony. —Mennyiben más az ünnep itt a gyermekfaluban? — Itt a legelső karácso­nyunkat előzte meg a legna­gyobb várakozás és a legtöbb szorongás. Kezdődött azzal, hogy a gyermekeim megkér­dezték: „Hány forintos lesz az ajándék?” Majd hozzátették: „Az intézetben ötszáz forint értékűt kaptunk.” Ezt hallva nagyon mérges lettem, de nem szóltam semmit, hiszen való­ban ennyi volt az intézeti tari­fa. E kis affér ellenére csodála­tos volt az első itt töltött kará­csonyunk: a Kiósz adta a hatal­mas fenyőt, és ekkor szervez­ték a „Fut a Télapó”-t. Ez egy stafétafutás volt katonák rész­vételével. A staféta útvonalán gyűjtötték részünkre az aján­dékokat, a műhelyünk és a hobbitermünk teljesen tele lett az adományokkal. Csak a fel­dolgozásuk, csak a számbavé­telük két teljes hónapig tartott! Ekkor minden gyermekünk olyan ajándékot választhatott magának, amilyet csak akart. Mára megszűntek az ilyen lát­ványos akciók, úgy készülünk a karácsonyra, mint bárki más: megelőzi a zsebpénz össze- gyűjtögetése, az ajándék kivá­lasztása, megvásárlása, s végül a takarítás, a sütés-fő­zés, a fenyőfa közös feldíszíté­se. Mindenki sürüg-forog, erre mondta az egyik gyermekem, hogy karácsonykor nincs ebéd, csak zsíros kenyér van, meg este vacsora. Vacsora után az ünnepi hangulatot megszakítja a mosogatás. Az ajándékosztásra csak akkor kerül sor nálunk, amikor már minden a helyére került. Ter­mészetesen én is kapok aján­dékot, ez így van az első perc­től fogva. Legtöbbször anyu­kám is velünk tölti a szentes­tét... Mi lesz a csillagokkal!? Járva a falut, betértünk egy másik családhoz is, a Molnár Piroskáéhoz. — 1986 áprilisában egy gyermekkel kezdtem az itteni életet — mondja. — Szeptem­berben még négyen jöttek, a következő év márciusában pe­dig még ketten, így velem együtt a mi családunk nyolcta­gú. Milyenek voltak az én gyermekkori karácsonyaim? Szentestén együtt voltunk, s együtt mentünk az éjféli misé­re is. Tulajdonképpen itt is ha­sonlóan telnek az ünnepek. Darók Veronika családja fenyődíszítés közben A Dr. Oetker Magyarország Kft. ezzel a hatalmas tortával kívánt kellemes karácsonyt a gyermekfalu lakóinak A betlehemesek házról házra járnak Az első volt a legcsodálatosabb Darák Veronika kilenc gyer­meket nevel. Először saját gyermekkori karácsonyairól mesél, a kicsinyek köré sereg­lenek, megilletődve hallgat­ják. — Nálunk a karácsony volt a legnagyobb ünnep annak el­lenére, hogy viszonylag kevés ajándékot kaptunk — mondja. — A fát anyuék díszítették, a. Jézuska hozta, csengővel. Ki -1 sebb Torunkban nem vettünk ajándékot a szülőknek, később már igen. Elsősorban prakti­kus dolgokat kaptunk. Nekünk ajándék volt egy áhított nad­rág, egy kabát, s ezek mellé jött valami játékocska. Leg­kedvesebb ajándékom? Hete­dikes koromban kaptam egy szövetpantallót, akkor az volt a szívem vágya. Ha az anyagi­ak megengedték, felkere­kedtünk, s elutaztunk Jánoshi- dára, a nagyszülőkhöz. Ez rit­kán történt meg, inkább szűk családi körben, négyesben ün­nepeltünk. Ha a nagyszülők­nél voltunk, akkor elmentünk az éjféli misére, mert ők na­gyon tartották a vallást. Ma­Molnár Piroska gyermekei nagy becsben tartják a tavalyi ajándékokat is koskodnak, hogy gazdálkod­nak a kis pénzükkel. Molnár Piroska után a gyer­mekekhez fordulok. — Igen, nagyon várom a karácsonyt—jelenti ki Juhász Józsi. — Idáig mindig szép ajándékokat kaptam, tavaly például egy távirányítós autót és négy felhúzós kocsit. dó képpel Juhasz Józsi. — Fel­díszíteném a szobámat, és aján­dékot csempésznék a többiek cipőjébe, ruhájába. Nekem az tetszik a legjobban, amikor mindenki dolgozik: Lacié a lép­cső és a nagy fürdő, Violáé a fenti fürdő, Gyöngyié a nappali, Marikáé a székhordás, Andrásé a mosogatás, az enyém a kis kapott ajándékaikat. Egyiknek az elemes turmixgép és a baba a legemlékezetesebb, a másik­nak a mosómaci és a karóra. De hogy nem csupán e tár­gyakról beszélnek, azt onnan lehet tudni, hogy egy pillanat­ra sem veszik le tekintetüket anyjukról, Molnár Piroskáról. Ménesi György A gyermekfaluban az átadás­tól kezdve minden évben megünnepeljük a karácsonyt — mondja MádiIstván faluve­zető. — Ünnepel a falu, és ünnepelnek külön-külön a csa­ládok. A hangsúly ez utóbbin van, hiszen a karácsony egyér­telműen bensőséges családi ünnepnek tekintendő. Miért ünnepelünk hát közösen is? Azért, mert nevelési szem­pontból nagyon fontos, hogy kialakuljon a gyermekfalu-kö­zösség. A közösséggé formá­lódásnak egyik nagyon fontos lehetőségét éppen a kará­csonynak köszönhetjük. A szentestét családi körben töltjük épp úgy, mint bárme­lyik magyar család. Ekkor tör­ténik a fenyőfák feldíszítése, a családtagok átadják egymás­nak az ajándékokat. Ezekre a felemelő pillanatokra már he­tekkel korábban elkezdődik a készülődés: anyák, gyerme­kek egyaránt izgalommal vár­ják a szentestét. Másnap, karácsony első napján a közösségi házban fel­állított fenyőfánál találko­zunk. Megtekintjük az erre az alkalomra készült szeretet- központú műsort, melynek el­ső részében meghívott vendé­gek lépnek fel, utána pedig sa­ját gyermekeink. Nagyon szép hagyomány nálunk a betlehemezés is. Ilyenkor nyolc-tíz nagyob­bacska gyermekünk körbejár­Már kötözzük a szaloncukro­kat, megvettük a karácsonyi lapokat. Az én üdvözleteimet a gyermekek is aláírják. A fát közösen feldíszítjük, a na­gyobbak elmennek az éjféli misére, annak kezdetéig vi­szont együtt vagyunk. Társas- játékozunk, énekelünk, be­szélgetünk, örülünk egymás­nak és az ajándékoknak. En­gem praktikus dolgokkal szoktak meglepni a gyermeke­im: poharakkal, kávéscsé­székkel. Ez az év annyiban tér el a korábbitól, hogy a közép- iskolás lányom úgy gondolta, nem közösködik a kicsikkel, tőle külön ajándékot kapok. Jó dolognak tartom, hogy megis­merik az árakat, hogy takaré­Mádi István: „A falu átadá­sától fogva megünnepeljük a karácsonyt” ja a falu házait, mindenütt nagy szeretettel fogadják őket. A betlehemesek annyira nép­szerűek, hogy a szerepekért, a részvételért valósággal ver­sengenek a gyermekek. Érde­kes története van e népszokás­nak Battonyán: tavaly színpa­don jelenítettük meg, az elő­adás szép volt, gyönyörű volt, mégsem volt igazi — leg­alábbis így fogalmazták meg véleményüket az anyák is, és a gyermekek is. Okulva ebből, az idén ismét házról házra jár­nak a betlehemeseink. Rend­kívüli lelkesedéssel készülnek valamennyien, maguk varrják a ruhákat, maguk készítik a kellékeket az egyik anya, Nagy Katalin vezetésével. Betlehemesek a gyermekfaluban Jenei Lacika is megerősíti: idáig mindegyik karácsonyuk nagyon szép volt. — Én is autókat kaptam ta­valy, nem is tudom, most mi lenne a legjobb. Bárminek na­gyon fogok örülni, az biztos. — Én már az ünnepnek is örülök, nagyon szeretem vala­mennyit — szól közbe Varga Viola. — Akkor kelünk fel, amikor akarunk. — Én nem aludnék a Viola helyében—mondja komolyko­vécé. Ezen felül mindenki rend­ben tartja a szobáját, bár én néha elfelejtem a dolgomat. Ez olyankor fordul elő, ha fáradt vagyok, vagy ha véletlenül fel­nézek az égre, a csillagokra. Vajon mi lesz velük? Elmoz­dulnak, ott maradnak? Juhász Marika és Varga Gyöngyi türelmesen kivárja, hogy elmélkedő hajlamú kis- öccsük befejezze eszmefutta­tását, s akkor csillogó szem­mel sorolni kezdik a tavaly Az oldal fotóit Fazekas Ferenc és Ménesi György készítette

Next

/
Thumbnails
Contents