Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24-27 / 303. szám
tBÉKtS MEGYEI HÍRLAP KARÁCSONY 1992. december 24-27., csütörtök-vasárnap Betlehemtől Battonyáig — S. O. S.-falvak a világ minden táján „Új csillag tűnt fel az égen” „Ezekben a napokban és hetekben tele voltam örömmel, hogy a mi S. O. S. gyermekfalvainkkal az egész világon ilyen sok jót tettünk, és a továbbiakban is tehetünk, hogy az S. O. S. gyermekfalvak négymilliónál is több barátjukkal mindenütt erős hatást gyakorolnak a környezetükre. Nem olyan együttest alkotnak-e valóban, amelynek sikerül a szeretet és a megbékélés szellemét, amelyre Krisztus is tanított, sok embernek továbbadni?” „Már sok éve vágyódtam arra, hogy életemben egyszer karácsonykor Betlehemben legyek. Végre teljesült ez a kívánságom. Most az év utolsó napjait a bethlehemi S. O. S. gyermekfaluban töltöm el, ami jó két kilométerre van a Születési Templomtól, a város szélén. A születési templomban lehetek a karácsonyi éjféli misén az egész világból összegyűlt óriási zarándokseregtől körülvéve. A templom előtti nagy téren fiatal osztrák UNO-katonákkal találkozom, megismernek és üdvözölnek. Vannak itt izraeli katonák, palesztinjai rendőrök, emberek Európából, Amerikából és Afrikából. Mélyen bevésődött az emlékezetembe a megilletődöttség, amellyel így üdvözölték egymást: Béke legyen veled!” „Az S. O. S. Gyermekfaluval Betlehem felett új csillag tűnt fel az égen — mondta a polgármester a búcsúbeszédében.” A részletek Hermann Gmeiner Benyomások, gondolatok, vallomások című könyvéből valók. A Hermann Gmeiner által alapított S. O. S. gyermekfalvakban az elhagyott vagy elárvult gyermekek új családra lelnek. Egy-egy S. O. S.-anya általában 8-9 gyermeket nevel. Az S. O. S.-család felnőtté válásuk után is gondot visel fiaira-lányaira, a kötelékek itt épp olyan erősek, mint bármely más családban. Bizonyság rá a karácsony... máméknál találkoztunk apu testvéreivel, azok családtagjaival, úgyhogy bennem mégiscsak nagycsaládi ünnepként él a karácsony. —Mennyiben más az ünnep itt a gyermekfaluban? — Itt a legelső karácsonyunkat előzte meg a legnagyobb várakozás és a legtöbb szorongás. Kezdődött azzal, hogy a gyermekeim megkérdezték: „Hány forintos lesz az ajándék?” Majd hozzátették: „Az intézetben ötszáz forint értékűt kaptunk.” Ezt hallva nagyon mérges lettem, de nem szóltam semmit, hiszen valóban ennyi volt az intézeti tarifa. E kis affér ellenére csodálatos volt az első itt töltött karácsonyunk: a Kiósz adta a hatalmas fenyőt, és ekkor szervezték a „Fut a Télapó”-t. Ez egy stafétafutás volt katonák részvételével. A staféta útvonalán gyűjtötték részünkre az ajándékokat, a műhelyünk és a hobbitermünk teljesen tele lett az adományokkal. Csak a feldolgozásuk, csak a számbavételük két teljes hónapig tartott! Ekkor minden gyermekünk olyan ajándékot választhatott magának, amilyet csak akart. Mára megszűntek az ilyen látványos akciók, úgy készülünk a karácsonyra, mint bárki más: megelőzi a zsebpénz össze- gyűjtögetése, az ajándék kiválasztása, megvásárlása, s végül a takarítás, a sütés-főzés, a fenyőfa közös feldíszítése. Mindenki sürüg-forog, erre mondta az egyik gyermekem, hogy karácsonykor nincs ebéd, csak zsíros kenyér van, meg este vacsora. Vacsora után az ünnepi hangulatot megszakítja a mosogatás. Az ajándékosztásra csak akkor kerül sor nálunk, amikor már minden a helyére került. Természetesen én is kapok ajándékot, ez így van az első perctől fogva. Legtöbbször anyukám is velünk tölti a szentestét... Mi lesz a csillagokkal!? Járva a falut, betértünk egy másik családhoz is, a Molnár Piroskáéhoz. — 1986 áprilisában egy gyermekkel kezdtem az itteni életet — mondja. — Szeptemberben még négyen jöttek, a következő év márciusában pedig még ketten, így velem együtt a mi családunk nyolctagú. Milyenek voltak az én gyermekkori karácsonyaim? Szentestén együtt voltunk, s együtt mentünk az éjféli misére is. Tulajdonképpen itt is hasonlóan telnek az ünnepek. Darók Veronika családja fenyődíszítés közben A Dr. Oetker Magyarország Kft. ezzel a hatalmas tortával kívánt kellemes karácsonyt a gyermekfalu lakóinak A betlehemesek házról házra járnak Az első volt a legcsodálatosabb Darák Veronika kilenc gyermeket nevel. Először saját gyermekkori karácsonyairól mesél, a kicsinyek köré sereglenek, megilletődve hallgatják. — Nálunk a karácsony volt a legnagyobb ünnep annak ellenére, hogy viszonylag kevés ajándékot kaptunk — mondja. — A fát anyuék díszítették, a. Jézuska hozta, csengővel. Ki -1 sebb Torunkban nem vettünk ajándékot a szülőknek, később már igen. Elsősorban praktikus dolgokat kaptunk. Nekünk ajándék volt egy áhított nadrág, egy kabát, s ezek mellé jött valami játékocska. Legkedvesebb ajándékom? Hetedikes koromban kaptam egy szövetpantallót, akkor az volt a szívem vágya. Ha az anyagiak megengedték, felkerekedtünk, s elutaztunk Jánoshi- dára, a nagyszülőkhöz. Ez ritkán történt meg, inkább szűk családi körben, négyesben ünnepeltünk. Ha a nagyszülőknél voltunk, akkor elmentünk az éjféli misére, mert ők nagyon tartották a vallást. MaMolnár Piroska gyermekei nagy becsben tartják a tavalyi ajándékokat is koskodnak, hogy gazdálkodnak a kis pénzükkel. Molnár Piroska után a gyermekekhez fordulok. — Igen, nagyon várom a karácsonyt—jelenti ki Juhász Józsi. — Idáig mindig szép ajándékokat kaptam, tavaly például egy távirányítós autót és négy felhúzós kocsit. dó képpel Juhasz Józsi. — Feldíszíteném a szobámat, és ajándékot csempésznék a többiek cipőjébe, ruhájába. Nekem az tetszik a legjobban, amikor mindenki dolgozik: Lacié a lépcső és a nagy fürdő, Violáé a fenti fürdő, Gyöngyié a nappali, Marikáé a székhordás, Andrásé a mosogatás, az enyém a kis kapott ajándékaikat. Egyiknek az elemes turmixgép és a baba a legemlékezetesebb, a másiknak a mosómaci és a karóra. De hogy nem csupán e tárgyakról beszélnek, azt onnan lehet tudni, hogy egy pillanatra sem veszik le tekintetüket anyjukról, Molnár Piroskáról. Ménesi György A gyermekfaluban az átadástól kezdve minden évben megünnepeljük a karácsonyt — mondja MádiIstván faluvezető. — Ünnepel a falu, és ünnepelnek külön-külön a családok. A hangsúly ez utóbbin van, hiszen a karácsony egyértelműen bensőséges családi ünnepnek tekintendő. Miért ünnepelünk hát közösen is? Azért, mert nevelési szempontból nagyon fontos, hogy kialakuljon a gyermekfalu-közösség. A közösséggé formálódásnak egyik nagyon fontos lehetőségét éppen a karácsonynak köszönhetjük. A szentestét családi körben töltjük épp úgy, mint bármelyik magyar család. Ekkor történik a fenyőfák feldíszítése, a családtagok átadják egymásnak az ajándékokat. Ezekre a felemelő pillanatokra már hetekkel korábban elkezdődik a készülődés: anyák, gyermekek egyaránt izgalommal várják a szentestét. Másnap, karácsony első napján a közösségi házban felállított fenyőfánál találkozunk. Megtekintjük az erre az alkalomra készült szeretet- központú műsort, melynek első részében meghívott vendégek lépnek fel, utána pedig saját gyermekeink. Nagyon szép hagyomány nálunk a betlehemezés is. Ilyenkor nyolc-tíz nagyobbacska gyermekünk körbejárMár kötözzük a szaloncukrokat, megvettük a karácsonyi lapokat. Az én üdvözleteimet a gyermekek is aláírják. A fát közösen feldíszítjük, a nagyobbak elmennek az éjféli misére, annak kezdetéig viszont együtt vagyunk. Társas- játékozunk, énekelünk, beszélgetünk, örülünk egymásnak és az ajándékoknak. Engem praktikus dolgokkal szoktak meglepni a gyermekeim: poharakkal, kávéscsészékkel. Ez az év annyiban tér el a korábbitól, hogy a közép- iskolás lányom úgy gondolta, nem közösködik a kicsikkel, tőle külön ajándékot kapok. Jó dolognak tartom, hogy megismerik az árakat, hogy takaréMádi István: „A falu átadásától fogva megünnepeljük a karácsonyt” ja a falu házait, mindenütt nagy szeretettel fogadják őket. A betlehemesek annyira népszerűek, hogy a szerepekért, a részvételért valósággal versengenek a gyermekek. Érdekes története van e népszokásnak Battonyán: tavaly színpadon jelenítettük meg, az előadás szép volt, gyönyörű volt, mégsem volt igazi — legalábbis így fogalmazták meg véleményüket az anyák is, és a gyermekek is. Okulva ebből, az idén ismét házról házra járnak a betlehemeseink. Rendkívüli lelkesedéssel készülnek valamennyien, maguk varrják a ruhákat, maguk készítik a kellékeket az egyik anya, Nagy Katalin vezetésével. Betlehemesek a gyermekfaluban Jenei Lacika is megerősíti: idáig mindegyik karácsonyuk nagyon szép volt. — Én is autókat kaptam tavaly, nem is tudom, most mi lenne a legjobb. Bárminek nagyon fogok örülni, az biztos. — Én már az ünnepnek is örülök, nagyon szeretem valamennyit — szól közbe Varga Viola. — Akkor kelünk fel, amikor akarunk. — Én nem aludnék a Viola helyében—mondja komolykovécé. Ezen felül mindenki rendben tartja a szobáját, bár én néha elfelejtem a dolgomat. Ez olyankor fordul elő, ha fáradt vagyok, vagy ha véletlenül felnézek az égre, a csillagokra. Vajon mi lesz velük? Elmozdulnak, ott maradnak? Juhász Marika és Varga Gyöngyi türelmesen kivárja, hogy elmélkedő hajlamú kis- öccsük befejezze eszmefuttatását, s akkor csillogó szemmel sorolni kezdik a tavaly Az oldal fotóit Fazekas Ferenc és Ménesi György készítette
