Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-22 / 301. szám
^ 1992. december 22., kedd Ötven évvel ezelőtt: • • Ünnep és félelem a Don partján Nehéz megbékélni a sorssal, amikor látjuk, milyen és mekkora értékek mennek veszendőbe hirtelen. Farkas Miksa bácsi — akinek Horthy Istvánról szóló visszaemlékezései néhány hónappal ezelőtt jelentek meg lapunkban — igazi értéket hordozott magában. Szerette a hivatását — 25 éven keresztül dolgozott a Kner Nyomdában —, szívvel-lélekkel hódolt hobbijának, a rádióamatőrködésnek, és valódi kincset értek torzítatlan háborús emlékei, a maga és haditudósító barátja készítette fényképekkel együtt. Fékeveszett erő hatalmasodott ,,A remény karácsonyfája” — mutat a megsárgult fényképen a szerényen díszített fenyőre Miksa bácsi. Igen, 50 esztendővel ezelőtt a Donnál valami titokzatos, megfoghatatlan, várakozásteli hangulatban ez a pici fa, tetején a gömbbe zárt angyalkával és az otthonról küldött finomságokkal, ez volt az utolsó szál, általa győzhetett a túlélés vágya a halálfélelem fölött. A rádiósok kapták a csomagot a budapesti központtól. Nekik legalább jutott egy kis pálinka, barack és szilva, csokoládé, cigaretta, szaloncukor, keksz. Ók legalább nem fagyoskodtak, barátságos meleget árasztott a vaskályha. Mintha otthon ünnepeltek volna. Csak a család hiányzott. Ám a bajtársak odakint a fából eszkábált bunkerekben, a rettenetes orosz télben, skorbut- tól, hasmenéstől meggyötörve szinte csontig fagytak. Bentről a rádiósok vittek nekik egy kis tüzet, meleg ételt, hogy a szív- szorítóan kétségbeesett, fájdalmas tekinteteken enyhítsenek egy kicsit. Akkor már tudták a rádiósok, fékeveszett erő hatalmasodik a túloldalon. Egyik parancsnokuk hozta a hírt, aki életét kockáztatva ugrott át néhányszor az ellenséghez. Megtehette, úgy beszélte az oroszt, mint az anyanyelvét. Rettenetes veszély fenyeget bennünket, fogalmatok sincs, mekkora seregek gyülekeznek odaát" — mondta mindig, amikor visszajött. A hóborította vidéken fehér kabátokban, szinte észrevétlenül vették körbe a szovjetek az ellenséget. A négy orosz meglógott A rádiósok nem ijesztgették honvéd bajtársaikat. Mit is mondhattak volna a 200 kilométerről odavánszorgó váltó csapatoknak, hiszen a katonáknak jártányi erejük sem volt, ledőltek az út szélére, kinyújtották csizmától feltört, véres, sebes lábaikat és vízért könyörögtek. „Kannákkal, vödrökkel szaladtunk elébük, hogy segítsünk szegény, szerencsétlen mieinken.” Puskát is adtak volna a kezükbe, ha lett volna elég. Pedig hogy biztatták a bevonulókat otthon: lesz minden, ruha, meleg étel, fegyver elegendő... Hát nem volt! Legtöbbjüknek megfagyott a lába, s ha főztek, akkor is legfeljebb babot, lencsét, néha húslevest. Vitamint nem kaptak, mert Sztálin bosszúból úgy megadóztatta a gyümölcsfákat, hogy mindet kivágták. Miksa bácsi oly’ pontosan emlékszik a doni katasztrófáA rádiósok, a rejtjelezők és a tolmácsok. A Pestről érkezett ajándéktól, a pálinkától, a csokoládétól, a cigarettától egy kicsit otthon érezték magukat Azok a régi szép idők... — Hatvanöt évvel ezelőtt Békéscsabán, csabai tótnak (igen, tótnak és nem szlováknak) születtem, s evangélikusnak kereszteltek. Szüleim béresek voltak, s emlékeimet az ezzel járó szegénység is meghatározza. A csabai tótok nagyon szorgalmas népek voltak és puritán erkölcsűek - mondja a békéscsabai Molnár Lajos- né, majd a következőkkel folytatja: — A karácsonyi felkészülés kezdete a környezet rendbetételével kezdődött, amit a nők és férfiak a maguk területén elvégeztek, a gyerekek meg az egyházi énekeket tanulták be a köszöntéshez. Ha volt hízó a háznál, azt karácsonyra vágta le mindenki, s a szenteste előtti nap sütés-főzéssel telt el, másnap délig. Délután már a karácsonyfa díszítése folvt. nálunk főleg alma, dió és kockacukor került rá, aranyozott papírban. Este az év legbőségesebb vacsoráját ettük, amit egy— egy stampedli pálinkával kezdtek a felnőttek, utána az egészség jegyében mindenki egy—egy gerezd fokhagymát fogyasztott. Csak ez után következett a töltött káposzta, a mákos guba vagy metélt mézesen, a sült hurka, kolbász, oldalas és végül a sütemény. Ez mindig kelt kalácstésztából készült, akár tekercs, akár rácsos formában. És ez volt az az ünnep, amikor vacsora előtt és után egyházi dalokat énekeltünk. A vacsorához két abrosszal terítettek, mert a felsőn gyűjtöttük össze (az egész ünnep alatt) a morzsát és az ételhulladékot. Az étkezések között ez az abrosz az asztal egyik sarkára került összehajtogatva. Az asztal alá egy szakajtóba búzát, árpát, kukoricát tettek, s ez már a szentestétől kezdve az asztali morzsákkal együtt a jószágok szent eledelének számított, abban bízva, hogy ettől egészségesek maradnak. Étkezés alatt, főleg a háziasszonynak nem volt szabad járkálnia, mert ha igen, akkor a kotlók nem ülnek majd. Ugyanezért, no meg a szakajtó miatt a gyerekek sem szaladgálhattak a szobában vagy búj- kálhattak az asztal alatt. — Karácsony első napjának délelőttjén mindnyájan a templomba mentünk, a délután viszont a meghitt családi beszélgetések, mesélések, játékok ideje volt. Az ünnep másnapja pedig a vendégjárásé - fejezi be az emlékezést Molnár Lajosné. Vass Márta ra, mintha nem pörgött volna le azóta ötven esztendő. Még mentegetőzik is, hogy ő nem is volt igazi katona, hiszen a rádiósok, a tolmácsok és a rejtjelezők biztonságos helyen húzódtak meg. A veszélyes helyzetek sem tűntek tragikusnak. Igaz, akkor ugyancsak megizzadt a homlokuk, amikor négy szovjet hadifogoly meglógott a fáskamrából. Hiába igyekeztek a kedvükben járni, főtt krumplit is vittek nekik, hogy ne éhezzenek nagyon a favágásban — elbújtak a hatalmas krumplivermekben. Ráadásul kettőjük partizán volt. No, de inkább elviselte ezek után a fenyítést az ember, mint árokba ugorva, a Dnyeper partján fél napot is várni, miközben a túloldalról megállás nélkül röpködtek feléjük az aknák. S aki már átélte, tudja, bármilyen fáradt is a katona, a fegyverraktárban, a lőszerek árnyékában egy pillanatra sem tud elszenderedni éjszaka... A legszebb ajándék: a szabadságos levél A legszebb karácsonyi ajándékot kapta Farkas Miksa, amit fronton szolgáló katona kaphatott: a szabadságos levelét. Társaival, a bohém Sütő Gézával, aki odakint szerzett mandolinjával hangulatos dallamokkal szórakoztatta társait, Hofgard Károllyal és egy rejtjelező tiszttel hónapok óta kérték a váltást. Az ünnepek előtt egy nappal meg is kapták a várva várt papirost. S attól kezdve reménykedtek. Reménykedtek és imádkoztak, hogy még ne jöjjön az orosz. Csak egy-két napig még ne! A visszafelé vezető úton döbbentek rá igazán: a háború, ha éppen nem is tombol, akkor is pusztít. A visszavonult oroszok mindent felégettek, gabonahegyeket, házakat, s nem érdekelte őket, hogy övéik nyomorognak, éhen pusztulnak. Akinek szerencséje volt, s valahogy épen maradt a viskója, egy kis sötét szobában lakott a családjával meg az állatokkal, a kecskével, a tehénnel. Bár a háború Farkas Miksa számára nem fejeződött be a doni szolgálattal, amikor hazajöttek a 2. magyar hadseregFarkas Miksa karácsonya a Don partján. A legszebb ajándék, a szabadságos levél a zsebében lapult tői, szinte újjászülettek. , Ahogy Pestre értünk, beszédültünk az első cukrászdába. Sütő Géza odaintett a felszolgáló kisasszonynak: hölgyem, azt a polcot kérjük mindenestől!” Boldogok voltak, hogy a pokol kapujából számukra volt visszaút. Valóban újjászülettek. Hazajövetelük után néhány nappal megsemmisítő támadást mértek a szovjetek a magyarokra. Igaza volt a parancsnoknak. A rettenetes erő váratlanul, esélyt nem adva rohanta le ellenségét. László Erzsébet Miksa bácsi december 3-án látogatott meg a szerkesztőségben. Elhozta páratlan értékű fényképalbumát, s megbeszéltük, hogy majd egyszer valamennyi kép történetét elmeséli. Megkért, addig őrizzem az albumot Azzal búcsúztunk, hogy nemsokára újra találkozunk. Pár nappal később Farkas Miksa felesége telefonon keresett s fájdalomtól megtörve tudatta: Miksa bácsi nincs többé. A tiszteletre méltó, kedves, 81 esztendős Farkas Miksa december 5-én elhunyt Mostantól az emléke él tovább a szívekben és a fényképeken. Lelépő, átlépő Nap A karácsonynak nincs köze Krisztushoz? Talán az ejtés hasonlósága miatt sokan gondolnak arra, hogy a karácsony a Krisztus vagy kereszt szavakból ered. Szilágyi Ferenc nyelvész, a nevek eredetének kiváló ismerője tagadja az előbbi feltételezést. — Elöljáróban annyit a névfejtéshez, hogy Jézus az Újszövetségben Messiás (szent olajjal felkent) néven szerepel, és ennek a tükörfordítása a görög eredetű Krisztosz. (Mint ismeretes, a Bibliát eredetileg héber, arámi és görög nyelven írták, csak később fordították le latinra, majd onnan a különböző nyelvekre.) Ami tehát a mi karácsonyunkat illeti: össz-szláv nyelven a korcsuny lépőt, átlépőt jelent, ami egyértelműen a december 21 -ei téli napfordulóra utal. Bolgárul kracsún, szlovákul kracún, míg a régi orosz nyelvben korocsony jelentette a tél kezdetét, azt a napot, amelytől kezdve ismét győz a világosság a sötétség felett, és újra a nappalok lesznek hosszabbak. Vannak viszont a magyar nyelvben is olyan névnapok, amelyek összefüggésben vannak Jézus Krisztus nevével. A Krisztián, a Krisztina, az ebből rövidített Kriszta és az átmagyarosított Keresztély, illetve a Kristóf is a Megváltó nevéből származik. Érdekesség, hogy régebben egy főváros is viselte ezt a nevet, Norvégia központja egészen 1924- ig Christiania volt, arra az uralkodóra is emlékeztetve, aki az 1624-es tűzvész következtében leégett települést újjáépítette. Az oslóiak még ma is szívesen emlegetik régi nevén fővárosukat.-szóFerenczy Europress
