Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19-20 / 299. szám
/ / / A HAZA MINDEN ELÖTT ^ 0 0 0 A fiSBFMS megyei hírlap hétvégi magazinja Mondták... Soha nem voltam marxista, sem pedig az egypártrendszer híve..., ez köztudott volt rólam. Az emberi lélek, az ember földi küldetése izgatott, s ezen keresztül mutattam be még a politikát is. Mindig arra a bibliai kérdésre kerestem a választ: mi hát az ember? Ugyanezt keresem most is. Ahogy régen is észrevettem, mi az, ami a világot nyomorítja, nyilvánvaló, most is észre fogom venni. (Jókai Anna író, a Magyar írószövetség volt elnöke) Jókedvű kormány? Hol van az már... Mitől is lennének boldogok a miniszterek, hol vizsgálóbiztost kell játszaniuk, hol fegyelmi bizottságban részt venniük, hol pedig az a legfőbb feladatuk, hogy a nyilvánosság elől rejtsék az információkat, azaz sajtóelhárítást folytassanak... Nyugodt erő? Ezt újabban már a Magyar Demokrata Fórum se hirdeti magáról, a csurkázás, a kiszorítósdi, a rendteremtés árnyékában ez a jelszó is hiteltelenné vált... (Kocsi Ilona újságíró) Egy rendkívüli választásnak nem az a tétje, hogy a kormány, a parlament normális módon megújuljon, hanem a meglévő pártelit elzavarása. Egy előrehozott választásnak nem lehet olyan pozitív hoza- déka, amiért megérné a parlamentet feloszlatni. (Bihari Mihály politológus) Még az antivilágban történt, hogy a főváros előkelő bankjában ágrólszakadt flótás kopogtatott kölcsönért. A bankigazgató elképedve utasította vissza: — De uram, hogy a csudába jutott eszébe pénzt kérni, hisz önt itt az égvilágon senki sem ismeri. — Érdekes — így a kérelmező. — A falumban meg éppen azért nem ad senki kölcsönt, mert nagyon is jól ismernek. Ami a századfordulón vicc volt, az ma a szokásos magyar hitelezési gyakorlat. (Szabó Katalin, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem professzora) Békési tallózó Negyedszázad alatt a románok száma Magyarországon mind a hivatalos népszámlálási adatok szerint, mind a különböző becslések alapján felére csökkent. És erről nem a románok tehetnek. (Tarján G. Gábor — Magyar Hírlap) Fürkésző Mond önöknek valamit ez a név: Szánná? Bizonyára nem, pedig Szánná egykor település volt Békés vármegyében. Úgy 750-850 évvel ezelőtt a Fekete- és a Fehér-Körös mostani találkozásánál fekvő Szana- zug helyén állott, a királyi kanászok, méhészek és egyéb királyi népség házaival. Később a terület a gyulai uradalom része lett, a királyi népség is elköltözött onnan és mint szénégető hely vált ismertté. Egy ideig csak, mert az idő a szénégető kemencéket is „legyalulta”. Szánná tehát elpusztult, a neve viszont — ha torzan is — tovább él a Szanazug szóban. Imádság a messzi otthonért „...Én nem a győztest énekelem, nem a nép-gépet, a vak hőst, kinek minden lépése halál, tekintetétől ájul a szó, kéznyomása szolgaság, hanem azt, aki lesz, akárki, ki először mondja ki azt a szót, ki először el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezrek várta, lélekzetadó, szent, embermegváltó, visszadó, nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él, az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen...” (Babits Mihály: Húsvét előtt — Részlet) Halló! Beszélgessünk! — Halló, Hajdú Ferencék lakása Újszalontán ? Jó napot kívánok. A Békés Megyei Hírlaptól Lenthár Márta vagyok. Ismeri a „Halló! Beszélgessünk!” sorozatunkat? — Igen ismerem, évek óta járatjuk a Hírlapot. — Nagyon örülnék, ha beszélgethetnénk egy kicsit. Hogyan telt az idei év önöknél? — Sajnos elég rosszul. Én Hajdú Ferenc anyósa vagyok, Murár Illésné. Itt lakom a lá- nyoméknál, mert már régebben meghalt a férjem. Ráadásul ebben az évben is volt haláleset a családban, édesapámat temettük el. —Nagyon szomorú a hangja... — Sajnos semmi jót nem tudok mondani magának. A vejem munkanélküli már több mint egy éve. Nagyon nehezen élünk. — Mivel foglalkozott a veje? — Autószerelő volt, ám abból itt nem lehet megélni. De más munkalehetőség sincs a faluban. Kertészkedéssel próbáltuk előteremteni a megélhetésre valót, de a nagy szárazság miatt az se sikerült. — A jövő évvel kapcsolatban milyen reményeik vannak? — Semmi jóban nem bízunk. Attól félek, hogy még nehezebb lesz, mint az idei volt. Jó volna, ha nem emelnék föl az árakat, az egy kicsit könnyítene a helyzetünkön. — Köszönöm szépen a beszélgetést és több örömet, sikert kívánok a következő esztendőre. „Ebben a bűnöktől terhes világunkban csak hittel; és a rendet teremtő tiszta értelemmel tudjuk megmenteni magunkat a lassú, de az emberhez nem méltó végső pusztulástól!” E sorok írója: Takács Győzőgrafikus, keramikusművész 1992. december 19-20., szombat-vasárnap KíNáLó „A vésztői templom padsoraiban egyszerű emberek ültek, a pásztori szózat mellett őket szólította meg Bach és Beethoven zenéje, feléjük sugárzott a márványszobrok nyugalma, rajzok derűje vagy drámaisága. Juhász Sándor református lelkész, a vendéglátó jól fogalmazott: — Nem csupán egy kis település összefogása volt ez az advent, hanem kitágult a kör,...” Miként kerültek képzőművészeti alkotások a megszentelt falak közé? Milyen alkalomból szólt Bach és Beethoven? Minderre választ talál az olvasó a következő oldalon. Az írás címe: Adventi vendégség Vésztőn. „A művész 1937-ben született Orosházán, rajzolni Békéscsabán kezdett diák korában, az Iparművészeti Főiskolát 1961- ben végezte el, s 1962 óta rendszeresen szerepel alkotásaival a nyilvánosság előtt...” A szóban forgó művészről eláruljuk még: Kassák Lajos volt a mestere. A további „rejtvényfejtés” helyett azért inkább javasoljuk: üssék fel a 7. oldalt, olvassák el, miről beszélgetett a művésszel munkatársunk, Lenthár Márta. „Pindurkám! Te vagy kietlen szívem egyetlen virága — csak már hervadsz.”- üzeni „A kaktusz virága” a 8. oldalon, a Szívküldiben. Ugyanitt üzennek még többek között K. Petinek, az Alföld Szálló Franciskájának, meg Angyalkámnak. „Az elmúlt években nagymértékben megnőtt azoknak a száma, akik különféle szívpanaszokkal fordulnak orvoshoz, Jó részük a leggondosabb vizsgálattal sem minősül szívbetegnek, a panaszok hátterében általában könnyen felderíthető idegi okok állnak...” Az ilyen ideges szívpanaszokról ira szakorvos a 10. oldalon. A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ bérleti lehetőséget kínál kereskedelmi tevékenység, szolgáltatás céljára a Békéscsaba, Andrássy út 6. sz. alatt, földszinten lévő —jelenleg tüzép mintaboltként üzemelő — területre. Lehetőleg egyben, de amennyiben ilyen ajánlat nem lesz, úgy több kisebb egységként, pl. galéria butiksor is felosztásra kerülhet. Ajánlattétel határideje: 1992. december 23. Bővebb felvilágosítást a (66) 324-644-es telefonon. Kvasz Mátyás áruforgalmi vezető ad. Fekete fehéren Nem lehet! Nagy ünnepség van odaát! Különösen Temesváron, ahol Tőkés László három évvel ezelőtt kirobbantotta (kiprovokálta) a Ceausescu-ellenes fordulatot. Tudatosan nem forradalmat írok, mert sokak szerint azt időközben ellopták. Hiszen a ’89 decemberi főszereplők ismét háttérbe szorultak, a két napig rettegve bujkálok pedig azóta az élre álltak. Sőt, most ünnepük a fordulatot — amelyet szerencsésen megúsztak. Nekik nincs mitől félniük. Féljenek azok, akik elhitték, hogy lehet forradalmat csinálni Romániában. Azok, akik úgy gondolták, egy határon túl a puliszka is felrobbanhat. Féljenek csak a Tőkés Lászlók, a Tempfli Józsefek, a Király Károlyok, a Domokos Gézák, a Sütő Andrások. Úgy kell nekik, mit makacskodnak még mindig. Mit ragaszkodnak csökönyösen olyan avitt emlékekhez, mint a kolozsvári Mátyás-szobor, az aradi emlékmű, a fehéregyházi Ispán-kút vagy a Házsongárdi temető, ahol fél Erdély szelleme van eltemetve. Egyáltalán, miért nem szívelik a kolozsvári Funár polgármestert? Pedig olyan szimpatikus ember — a román nacionalistáknak. De félre a gyilkos tréfával. Több mint két éve az asztalomon őrzöm Sütő András 1990. augusztusában papírra vetett sorait: „Menni lehet és maradni lehet! / Szólni lehet és hallgatni lehet! / Meghalni lehet, megdögleni lehet! / Minden lehet! Csak egyetlenegy nem lehet: rongyembernek lenni nem lehet!” Odaát ünnepelnek. Emlékezik a hivatalos politika és emlékeznek a nem hivatalosak is. Azok, akik mentek amikor menni kellett, maradtak amikor maradni kellett, szóltak amikor szólni kellett, hallgattak amikor hallgatni kellett, meghaltak amikor meghalni kellett, megdöglöttek amikor megdögleni kellett, de rongyemberek nem voltak soha. Értük kell szóljon a harang odaát és ideát. Árpási Zoltán
