Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-16 / 219. szám
1992. szeptember 16., szerda HAZAI TÜKÖR áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Újjáalakul a Jó Pásztor Nővérek rend Négy évtizedes kényszerű szünet után, Óbudán újjáalakul a Jó Pásztor Nővérek szerzetesrend, amely éppen 100 éve telepedett le Magyarországon. A centenáriumot követően a tervek szerint a jövő év első hónapjaiban a rend ismét megkezdi munkáját egykori helyén a Szőlő utcában. Ezt a Rómából idelátogató Liliane Tauvette nővér, a rend legfőbb elöljárója kedden, sajtótájékoztatón jelentette be. Elmondta: A Jó Pásztor Nővérek szerzetes közösséget 1835-ben Pelletier Szent Mária Eufrázia alapította, a franciaországi Angers városában. Tevékenységük homlokterébe a veszélyben forgó, a társadalom perifériájára szorult nők segítését állították — elsősorban azzal, hogy megmutatják nekik: van kivezető út a lelki válságból. A modern társadalom legveszélyeztetettebb területein működnek: megkeresik a kallódó, csavargó, senkinek sem kellő fiatalokat, segítik a gyermeket nevelő magányos nőket, családi tanácsadó szolgálatot tartanak, a jogfosztott és a társadalom peremén élő csoportok érdekeit képviselik, Tauvette nővér szavai szerint, mentik az alkohol és a kábítószer áldozatait. Ugyancsak vállalják a betegek gondozását, ápolását is. Tevékenységük során világi emberek segítségére is számítanak. Ma a Föld minden kontinensén, 63 országban, 619 házban, 5 ezer nővérük tevékenykedik, ezer úgynevezett szemlélődő nővér pedig 60 rendházban imáival segíti szolgálatukat. (MTI) Új tanév új igazgatókkal Sarkad térségében két általános iskola élére is új igazgató került. Geszten Szerb József nyugdíjba vonulásával Irázi István vette át a stafétát, míg Kötegyánban Martyin Tivadar költözködött a szintén ny ugdíjba vonult Balogh Elek irodájába. Interjúnk során mindkettőjüktől azt kérdeztük, milyen új ötletekkel, elképzelésekkel nyitják az új tanévet és saját pályafutásukat, milyen reményeik és félelmeik vannak a jövővel kapcsolatban. Nem kell rettegni a hidegtől Irázi István mindenekelőtt azt látta fontosnak tisztázni, hogy őt a község képviselő-testülete csupán egy évre bízta meg a vezetői teendőkkel. — Amikor ugyanis az elődöm bejelentette, hogy szeretné igénybe venni a korkedvezményes nyugdíjazást, már nem volt idő pályázatot kiírni, így bízott meg engem a testület — magyarázta. — Jövőre természetesen megpályáztatják ezt az állást. Irázi István 1961 óta igazgatóhelyettese az általános művelődési központnak, amelynek az iskola is része. Ez alatt az idő alatt két igazgatóval dolgozott együtt Ökrös István és Szerb József személyében. — Jól ismerem tehát az előttem álló feladatot, csupán a beosztásom változott — folytatta. -—Az elmondottakból következik, hogy nagy változtatásokat nem tervezek. Egyrészt, mert az eddig kialakított stabil gyakorinak magam is részese voltam, másrészt pedig, csupán egy évre szól a megbízatásom. „Politikamentes, nyugodt munkafeltételeket szeretnék biztosítani” Az idei tanévkezdésről a következőket mondta:-—Ez az év szerencsésen kezdődött. A pedagógusok megkapták a 10 százalékos bérfejlesztést január 1 -jéig visszamenően, plusz a két-kétezer forintokat. Az iskolának mindig gondot jelentett a fűtés, hiszen nagy kastélyiskoláról van szó, ám ezúttal a hidegtől se kell rettegnünk, hiszen a megvásárolt 600 mázsa szénnek ki kell tartania ezen a télen. Ahhoz képest, hogy zsáktelepülésről van szó, még csak a személyi feltételeink sem alakultak rosszul, hiszen két alsós nevelő kivételével minden szaknak megvan a pedagógusa. Két ponton azonban mégiscsak alakulhatnának biztatóbban a dolgok — derült ki végül. Az egyik a napközi és a művelődési ház anyagi háttere, amely nem ártana, ha hosszabb távon is stabil lenne, illetve az se volna rossz, ha kevesebb volna az iskola kárára elkövetett lopás. A patkó megvan, a ló hiányzik Meglepően fiatal igazgató fogadott Martyin Tivadar személyében a kötegyáni általános iskolában. Mint elmondta, 1983 őszén került feleségével (aki szintén pedagógus) erre a munkahelyre. Román—biológia szakos, méhkeréki születésű. — Akkoriban a szülőfalumban nem akadt hely számomra — magyarázta, hogy miért a szomszéd községben kötöttek ki a családdal. Az új tanévre és a pályázatában ígértekre térve a következőket mondta: „Szeretném, ha se a szülők, se a gyerekek nem éreznék meg, hogy változás történt az iskola élén” FOTÓ; FAZEKAS FERENC — Jó iskolát örököltem, hiszen itt az idén is 100 százalékos volt a továbbtanulás. Ettől függetlenül persze van egy-két dolog, amit másként szeretnék. Ezeket a pályázatomban is kiemeltem. Nagyon szeretném például meghonosítani a számítógép-oktatást. Ehhez már megvan a patkó, csak a ló hiányzik. Van öt Videoton számítógépünk, csak megfelelő pedagógus kellene az oktatás bevezetéséhez. Fontosnak tartom a készségtárgyak (testnevelés, rajz) megerősítését. Szeretném, ha a tantestület egy összetartó, egymásra odafigyelő teamet alkotna. Azt is tervbe vettem, hogy gyakran látogatok majd órákat. Talán ez is segíteni fogja a team-jelleg kialakulását. Ami pedig a jövőt illeti, a kötegyáni igazgató optimista: — Tavaly beszerelték a központi fűtést, talán jövőre még kívülről is megszépülünk. Az önkormányzat megígérte, hogy a közeljövőben kibővítik a tornaszobánkat. Ebben is bízom. Úgy gondolom, a kulcspozícióban lévő pedagógusokra is számíthatok. Legfeljebb a fiatal nők mennek el gyesre, dehát ez mindenütt benne van a pakliban. Leginkább azonban a határnyitásban reménykedek. Bízom benne, hogy ezzel Kötegyánban is felpezsdül az élet. Magyar Mária Olvasóink írják Kárpótlás = Kár! Pótlás? Szüleimnek nem volt sok földjük. Ami keveset összekuporgattak, elvették, most visszaigényeltem. Július 14-ei dátummal megkaptam a határozatot, mely elismeri jogosultságomat 61 000 Ft-ra (ugye hogy nem sok?). Úgy gondoltuk, veszünk rajta egy kis földet, megterem rajta a takarmány — a nem nagy —állatállományunknak. A határozat szerint az OTP-ben adják ki a kárpótlási jegyeket. Elmentünk az OTP-be. Még nem jött meg, nézzünk be a jövő héten. Következő héten, majd az azután következőn ugyanez. Negyedik alkalommal már nem is ígértek: a július 14-ei és 21-ei dátummal kiadott határozatok jegyeiből egyetlenegy sem érkezett meg, nem is tudják, mikor jön, fölösleges hetente érdeklődni. Vajon miért ez a hátrányos megkülönböztetés? Milyen alapon döntik el odafenn, hogy ki kapja meg, illetve mikor kapja meg, ami jár neki? Közben hirdetik a földárveréseket, a mi földünket a Szabadság Tsz vette el és hozzánk az is esik legközelebb. Jegy nélkül nem vehetünk részt az árverésen, hiába a jogosultság. Mi lesz, ha a közeli jó földek elfogynak? Nekünk újra csak a kár jut a pótlás helyett? Vajon ezekre a kérdésekre ki tud válaszolni? Borbél yné Kucsara Ilona, Békéscsaba Visszhang A posta válasza Tájékoztatom, hogy a Békés Megyei Hírlap 1992. augusztus 4-i számában megjelent „Miért nincs, ha van?” cikkben foglaltakat kivizsgáltattam. A vizsgálat eredményeként az alábbiakat állapítottam meg: A dr. Zsíros Géza országgyűlési képviselő úr nyilatkozatában foglaltak megalapozottak. Zsíros úr érdeklődésének időpontjában—1992. augusztus2-án 10.30 órakor—a szolgálatot ellátó munkahelyen nem volt kapható a Termőföld-visszaigénylési és a Hadifogoly kárpótlási nyomtatvány a csabai központi hivatalban. A hivatal ugyanakkor rendelkezett megfelelő készlettel, melyet más—szolgálatban nem lévő—munkahelyeken őriztek elzárva. Az adott szolgálati rend és a biztonsági előírások nem tették lehetővé, hogy bármely illetékes vezető azonnali hatállyal intézkedjen a formanyomtatványok kiadásáról. Szándékos—az állampolgárok joggyakorlását akadályozó— magatartást nem állapítottam meg a hivatal részéről. A megalapozott felszólalást előidéző mulasztás egy postai dolgozó mulasztása, mivel a várható igényeknek megfelelő készlet korábbi feltöltéséről nem gondoskodott. Az igénylőlapok átmeneti hiánya sajnos Békés megye más postahivatalaiban, így Gyulán is előfordult, azonban az érintett hivatalvezetők haladéktalanul intézkedtek pótellátmány beszerzésére. .Sajnálatosnak tartanám, ha a rövid ideig tartó készlethiányok miatt az állampolgárok jogosultságaik gyakorlásának szándékos akadályozását tételeznék fel akár Békéscsaba I., akár a Szegedi Postaigazgatóság bármely más postahivatala részéről. Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta igazgató, Szegedi Postaigazgatóság W Parker Remek állás 13. Jules Lafortune a Politikusok Klubjában ült, újságot olvasott és szivarozott. Éppen a legutóbbi szónoklatának kivonatát böngészte, amikor az egyik szolga odajött hozzá és meghajolt. — Egy úr keresi képviselő urat! — Miféle úr? — Nem tudom, a hallban vár! Lafortune kiment a hallba. Azonnal megismerte monsieur Devaldoist, az egyik nagybank igazgatóját. — Jó estét, direktor úr! Parancsoljon velem! — Hosszabb beszélnivalóm lenne, képviselő úr! — Ez, sajnos, most lehetetlen... Öt perc múlva mennem kell! A miniszter vár! — És holnap? — Holnap... délelőtt ülésen vagyok, délben közgyűlésen veszek részt... Kérem, direktor úr, mondok valamit, de ne sértődjék meg! A titkárom hallatlanul ügyes, zseniális fickó. Minden ügyemről tud, sőt, majdnem jobban tud, mint én! Ha valami hosszabb, nagyobb- szabású dolog, beszélje meg vele, őmindenben rendelkezésére áll. Éppúgy beszélhet vele, mintha velem beszélne! Nem az a sablon titkár, aki csak gépies végrehajtója ura akaratának, hanem önálló ember, nagyszerű koponya! — Kérem — mondta a direktor —, mikor beszélhetek vele? — Amikor legjobban ráér! Ha óhajtja, elmegy önhöz... — Nem, nem akarom a bankban... inkább én megyek! — A lakásomon találja! — Rendben van, képviselő úr... Ha azután szükséges, mégis csak találunk valami módot, hogy mi ketten beszéljünk! — Természetesen! — Viszontlátásra! — Viszontlátásra, monsieur Devaldois! * — Monsieur Devaldois! —jelentette másnap délelőtt az inas a dolgozószoba ajtajában és bebocsátotta az igazgatót. Pierre meghajolt. — Van szerencsém... Pierre Ghameur... a titkár vagyok! Devaldois mosolygott. Kezet adott. — Nagyszerűeket hallottam önről. Tegnap beszéltem a képviselő úrral. Valami kis ügyem van és azt mondta, forduljak önhöz. Önnel éppúgy beszélhetek, mint vele! Igaz? — Hogyne! Parancsoljon helyet foglalni! Az igazgató leült. Körülményesen rágyújtott, körüljáratta szemét a szobában, egy ideig Pierre arcán is pihent a tekintete, azután halkan megszólalt: — Ön tehát a képviselő úr bizalmasa? — Hogyne... természetesen! — Mert hangsúlyoznom kell, hogy az ügy kényes! Megvallom őszintén, tegnap nagyon kellemetlenül érintett, hogy Lafortune a titkárához utasított. Tudja, fiatal barátom, nem vagyok hozzászokva, hogy az emberek, akikkel kapcsolatban állok, a titkárukhoz küldenek... Viszont Lafortune, aki nagyon elfoglalt ember, megmagyarázta, hogy ön mindent tud, sőt, talán jobban tud, mint ő maga... Pierre szerényen mosolygott. — Ez egy kis túlzás, de otthon vagyok a dolgokban. A diszkrécióm felől nyugodt lehet, monsieur Devaldois. Tudhatnám most, miről van szó? Az igazgató bólintott. — Hogyne... A bank néhány napon belül átveszi az ország egyik legnagyobb vas- és kohóművét, a „Charente” -ot. Ez természetesen egyelőre még a legnagyobb titok. Összeköttetéseink révén valószínűnek látszik, hogy a „Charente” ezentúl háromszor annyi megrendelést kap, mint eddig és majdnem biztos, hogy állami rendeléseket is sikerül majd szerezni... Itt is bekapcsoljuk majd a képviselő urat, de most nem erről van szó. A „Charente” szénszükségletének kielégítésére bányát kell szereznünk. Csak így üzlet a vasmű! Mármost kérem: itt van a Lyonvöl- gyi Bányamű! Biztosan hallotta már ezt a nevet! — Hogyne! — felelte Pierre, holott soha nem is hallotta. — Nos — folytatta az igazgató — a részvények egy részét már sikerült megszereznünk! De a majoritás még mindig nincs a kezünkben. A részvények legnagyobb része kispolgárok kezében van. Most van szükségünk a képviselő úrra! Legközelebbi beszédében rá kell térnie arra, hogy a Lyonvölgyi Bányamű szénbányáiban gyalázatos szociális viszonyok uralkodnak. Majd néhány adatot a rendelkezésére bocsátunk, ezeket természetesen kellő módon kell tálalni! Afelől nincs semmi kétségem, hogy a képviselő úr érti ezt a dolgot... A képviselőházi beszédet követő napon — és ez egész természetes! — a részvények ára zuhanni fog! És így a bank könnyen megszerezheti a majoritást. Tetszik ezt érteni? — Hogyne... — felelte Pierre sötét arccal, de ezt az igazgató nem vette észre, annyira elmerült saját fejtegetéseibe. — Nagyszerű! Egész természetes, hogy a bank honorálni kívánja a képviselő úr munkáját. Mindenekelőtt beválasztjuk a „Charente” felügyelőbizottságába, de biztosítunk számára tagságot a Lyonvölgyi Bányamű igazgatóságában is. És önnek, kedves titkár úr, ha a dolgok rendben vannak, fáradozása jutalmául: tízezer frankot szánunk... Pierre belevörösödött ebbe a számba. Tízezer frank! Megint tízezer frank! Hát nem! Most nem! És soha többet! Még ha bele is pusztul ! Felállt. Arca végtelenül izgatott, dúlt volt, a hangja remegett a felindulástól. — Nagyon jól megértettem, igen tisztelt uram. Nagyon jól! Es máris válaszolok önnek! Szerény véleményem szerint: önök a legnagyobb gazságot akarják véghezvinni! A Lyonvölgyi Bányamű, miután a „Charente”-ot fogja kiszolgálni, viruló bányaüzem lesz! A részvényei vagyont érnek majd és nagyszerű osztalékot fizetnek. De — mint ön mondotta — a részvények zöme kispolgárok kezében van! Ön most azért jött ide, hogy Lafortune képviselő úron keresztül, aljas és sötét trükkel kivegye a kispolgárok kezéből ezeket a részvényeket! Hogy a bank keressen és uralkodhasson! Hát, uram, rossz helyen kopogtatott! Vegye tudomásul, hogy a képviselő úr nem vállalkozik ilyen sötét, aljas disznóságra, nincs szüksége igazgatósági tagságra, felügyelőbizottsági tagságra, mert ő nem azért képviselő, hogy a maguk csavaros eszejárása szerint elősegítse üzleti fogásaikat, hanem azért képviselő, hogy törvényt hozzon és a választópolgárok érdekeit képviselje! Ezt tessék tudomásul venni! És tessék tudomásul venni azt is, hogy nekem sincs szükségem az ilyen sötét, megvetendő módon keresett tízezer frankra! És még valamit! Én ugyan megígértem, hogy hallgatni fogok! De azt nem ígértem, hogy tisztességes, jóhiszemű, de az üzleti élet fellegváraiban járatlan polgárok kifosztásához is némán asszisztálok! Vegye tudomásul, ha bárhol támadást olvasok a Lyonvölgyi Bányamű ellen, elmegyek valamelyik lap szerkesztőségébe és elmondom a beszélgetésünket! Még akkor is, ha nem képviselőházi beszéd kivonatát olvasom, hanem újságcikket! Mert nagyon jól tudom, hogy önnek az újság befolyásolása is módjában áll... Csak ezt akartam mondani! Devaldois igazgató úgy ült a helyén, mint akit valami vasdoronggal főbekólintottak. Mindenre számított, csak erre nem. Ilyen meglepetésben még nem volt része. És nem értette a dolgot. Ugyanis: tisztában volt azzal, hogy Lafortune képviselő — akin keresztül már néhány hasonló jellegű dolgot lebonyolított! — pénzért sok mindenre kapható. Mi történhetett tehát? Lehet, hogy ez az őrült fiatalember, aki valószínűleg valamiféle szélsőséges politikai eszme kábulatában szenved, Lafortune képviselő álláspontját képviseli? Nem, ez majdnem lehetetlen... Felállt a helyéről. — Értem — mondta hűvösen. — Köszönöm a felvilágosítást! (Folytatjuk)
