Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-14 / 217. szám

1992. szeptember 14., hétfő HAZAI TÜKÖR Nyelvkönyvek (Mordból... Több mint ötven városban rendeztek oxfordi tankönyv­vásárt az elmúlt két hétben, köztük a békéscsabai ifjúsági házban is, náluk az Interax nyelviskola jóvoltából. A né­met és angol nyelvkönyvek, valamint ezeket kiegészítő ki­adványok iránti nagy érdeklő­dést bizonyítja, hogy több ezer kötet talált gazdára. Az iskolai tanév kezdetére időzí­tett vásár ugyan véget ért, de a nyelvtanulás barátait tovább­ra is várja a társaság, akiknek vezetője, Pete István a közel­jövőben Oxfordba utazik a „Fókuszban az angol nyelv ta­nítása” című nemzetközi kon­ferenciára. A látogatást arra is felhasználja, hogy a további együttműködésről is konzul­táljon az oxfordiakkal. Hogy mennyire nem formális együttműködésről van szó, annak egyik bizonysága, hogy mostantól a békéscsabaiak ké­szítik az Oxford Herald infor­mációs újságot. A História an­gol kollegáktól kapott kézira­tát szerkesztés és nyomtatás után hétezer hazai címre pos­tázzák, közte valamennyi an­goltanárnak és azoknak az is­koláknak, ahol a szóban forgó nyelvet tanítják. FOTÓ. LEHOCZKY PÉTER Korszerű szakemberképzés folyik A múlt század közepén, 1868-ban kezdte meg működését a Tiszántúl legna­gyobb felsőfokú mezőgazdasági tanintézete a Debrecen-Pallagi Mezőgazda- sági Akadémia. Az azóta eltelt több mint 120 esztendő alatt több ezer — köztük nagy on sok Békés megyében dolgozó — jól felkészült agrár szakem­bert adott a magy ar mezőgazdaságnak a debreceni intézmény, amely jelenleg Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE) néven működik. Két kara közül a mezőgazdasági víz- és környezetgazdálkodási Szarvason, míg az állattenyésztési Hódmezővásárhelyen található. Szeptember elején immáron a 125. tanévet kezdték meg a nagy múltú oktatási intézmény falai között A DATE vezetésére idén nyáron megbízást kapott oktatók a közelmúltban baráti beszélgetésre hívták azokat az újságírókat, akik egykoron az egyetem falai között tanultak. Ennek az eszmecserének néhány fontos területét villant­ja fel e sorok írója, aki egy évtizede fejezte be tanulmányait az intézményben. Dr. Loch Jakab rektor beveze­tőjében arról szólt, hogy alapve­tően nem kívánják megváltoz­tatni az egyetemen folyó okta­tást Arra törekszenek, hogy a nagyüzemben, a kisüzemben és — ha az egyén úgy dönt — az önálló magángazdálkodásban is megállják helyüket az öt év alatt végzett agrármérnökök. A két főiskolai karon, így Szarvason is, pedig elsősorban az új igényeknek megfelelően — három év alatt — gazdászo- kat képeznek. Érdekességkép­pen a rektor megjegyezte: — Nem csökkent az egyetem iránti érdeklődés az idén, talán azért, mert még a gyerekek és a szülők nem érzékelik a pálya nehézsé­geit, az ágazatban jelentkező gondokat. Egyébként az évek során jelentős a szelekció is. A tavaly kezdett 170 hallgató közül az idén már csak 114-en folytatják tanulmányaikat a má­sodik évfolyamon — mondta tájékoztatójában a rektor. A kötetlen megbeszélés so­rán elhangzott: nagy figyelmet fordítanak a nyelvtanulásra, mi­vel tudják, ma már csak az ide­gen nyelvet beszélő szakembe­reknek van esélye egy-egy jó állás elnyerésére. Az utóbbi években ezen a területen volt a legnagyobb a fejlődés. A hazai agrár felsőoktatási intézmé­nyek közül Debrecenben a leg­magasabb a nyelvvizsgával ren­delkező hallgatók aránya, 25 százalék. Speciális szakfordító­kat is képeznek az intézmény­ben. Még az idén megjelenik az a hallgatók által lefordított kiad­vány, amely egy amerikai far­mot, az ott élőket mutatja be a hazai közönségnek. A jelenlevő újságírók azt hangsúlyozták, hogy az egyetemen végzettek olyan alapot kaptak, amellyel az élet bármely területén meg­állják a helyüket. így szinte mindenütt megtalálhatók az itt végzett szakemberek. A ban­kokban, biztosító társaságok­nál, műszaki és számítástechni­kai cégeknél éppúgy, mint a közigazgatás több területén vagy a reklám világában. Ennél szomorúbb a kép az 1992-ben végzetteknél. A mint­egy száz friss diplomás közül a mezőgazdaságban csak alig tí­zen kaptak állást, míg egyéb területen ötvenen dolgoznak to­vább, ám negyvenen még ma is munkanélküliek. A gondok enyhítésére már korábban meg­szervezték a hatodik évfolya­mot. A plusz egy év során a hallgatók ökonómiát, közgaz­daságtant és nyelvet tanultak. A jövőben elsősorban az általános képzés mellett a pénzügyi, számviteli és marketingismere­tek bővítését tervezik. Míg ko­rábban az első két alapozó év után csak négy szakirány közül választhattak a hallgatók, ma már húsz területen szerezhet­nek bŐ¥ebb tudást. Például a számítástechnikában, a környe­zetgazdálkodásban, a külkeres­kedelemben, de képeznek me­zőgazdasági vállalkozói mene­dzsereket is. Az elmúlt években több kül­földi oktatási intézménnyel, partnerrel vették fel a kapcsola­tot. A hallgatók és oktatók cse­réje is hozzájárult ahhoz, hogy ma már egyre több helyen isme­rik a világban az egyetemet. Együttműködésre törekszenek más debreceni felsőfokú oktatá­si intézményekkel. Egy világ­banki pályázatot nyertek el kö­zösen a közelmúltban a Kossuth Lajos Tudományegyetemmel a közgazdászképzés beindítására Debrecenben. A DATE vezetői felismer­ték, változó világunkban a jö­vőben csak úgy tudnak fenn­maradni, ha az igényekhez igazodóan egyre szélesebb lá­tókörű szakembereket képez­nek a hazai mezőgazdaságnak. Az intézmény fennállása óta eltelt 125 esztendő azt bizo­nyítja, mindig tudott alkal­mazkodni az egyetem a válto­zásokhoz, s ma is igyekszik megfelelni a kor kihívásainak. Verasztó Lajos Olvasóink írják Igen tisztelt önjelölt ,Jesto úr”! Gondolkodóba ejtett az ön ,,művészete”, amelyet a békéscsabai strand nyári bejáratánál a falra felfestett rekonstrukciós tegeze - ten végzett. Ezen kívül sokat gondolkodtam azon is, hogy hogyan szólít­sam. Magázzam-e vagy tegezzem? — „Te sötétben bujkáló...!” De azután rájöttem. Sem magázni, sem tegezni nem lehet szemé­lyét, hiszen hogyan szólíttatnak azok a „műértő” galambok, akik a színház faláról tesznek rá esténként a kultúrára szomjazó nagyérdeműre. Magyarabhul: szarik a világra és a környezetére. Mellékesen megjegyzem, én a galambokat tegezni szoktam. Főleg akkor, amikor „szerencséjükkel” megtalálnak. Nos, te kis „galamb”, ugyanígy megtaláltál, de gondolom nemcsak engem, hanem a hozzám hasonló szemléletűeket is. Ugyanis az a rekonstrukciós tervezet érted és a többi városlakó­ért készült, de sajnos te csak egy „galamb" vagy, aki ezt nem értheti. Illetve, sajátosan értelmezi. Nem akarlak én bántani, hiszen te a szabadság jelképe vagy; Picasso után szabadon, csak éppen olajág helyettfestékes ecsetet tartasz a csőrikédben. Habár tarthatnál mást is. Mondjuk, egy jó nagy... transzparenst, amelyen hirdeted hovatartozásodat a szár­nyasok világában. Komolyan mondom és írom, örülnék, ha nem a „műértő" galambok közé tartoznál, inkább a már kihalt, nem „műértő” repülő sárkánygyíkok családjába. De azt is tudom, hogy ez körülbelül ugyanolyan vágyálom, mint a telitalálatos „lutri”, amit te úgyszintén nem ismerhetsz, mivel a „galambok” élettartama igen rövid, nem beszélve agy­térfogatuk nagyságáról. Hozzájuk képest az ember óriás, de ehhez neked nagyon kapaszkodni kell! „Kedves galamb!” Mit szólnál ahhoz, ha a te új tollruhádat, tőled független „madarak" át- és megszabnák? Nem sokat, csak egy kicsit! Úgy, mint ahogy te tetted a számodra semmitmondó fal „ruhájával". Valószínűleg nem „repdesnél” az örömtől! Sőt! A festékes ecsetedet is kiejtenéd a csőrödből. Vagy talán a , fész­kedből” van utánpótlás? Szép kis .fészek” lehet! De (remélem) a „galambokat” lelövik, ugye? ...a lovak helyett, mert azok értelmes állatok. Gátvölgyi Csaba W Parker Remek állás íi. Pierre elvörösödött és zavar­tan nyúlt a zsebéhez, amely­ben ott duzzadt a pénzköteg. A nagyszerű, az átkozott tízezer frank! — Értse meg, kérem... — kezdte, de nem folytathatta, mert most nagyon furcsa, külö­nös dolog történt. Juliette arca eltorzult, a hangja is megválto­zott, félig sírt, félig kiabált. — Nem értek meg semmit, semmit... Maga a legnagyobb csalódás életemben! Becsa­pott, félrevezetett. Leleplezte a szüléimét, az öcsémet, azt a fertőt, amely körülöttem van. És én egyetlen pillanat alatt elfogadtam, hogy igaza van... Istenem, milyen boldog vol­tam, hogy magával a tisztaság, a becsületes, emberi élet köl­tözött ebbe a házba... Úgy néz­tem magára, mint valami félis­tenre... Egy kicsit összetör­tem. Megutáltam önmagamat, a múltamat, mindent... Kiáb­rándított a szüléimből, de nem estem kétségbe, mert hittem magában. Bíztam magában, mint valami istenben... Ki akartuk nyitni együtt az abla­kokat, hogy bejöjjön a friss levegő, a tisztaság... Olyan nagyra tartottam, úgy becsül­tem... És most kiderült, hogy maga utolsóbb mindenkinél, maga a legközönségesebb gazember, aki valaha elém került... Maga mert beszélni a tisztaságról, a becsületről? Maga, aki az első tízezer franktól megszédült és zsebre - vágta a pénzt? Értse meg, gyű­lölöm... Halálosan, engesztel­hetetlenül gyűlölöm! Min­dent, mindent összerombolt bennem... Gazember... Most már fuldokolva sírt, különös, kékszínű szeméből sűrűn folytak a könnyek, kis keze ökölbe szorult és finom vonásait valósággal eltorzítot­ta a gyűlölet. Pierre megsemmisül ten állt. Most, csak most értette meg, tulajdonképpen mi is tör­tént. És a lány szavait úgy érezte, mint fájó korbácsütése­ket. Felelni akart, mentegetőz­ni, hivatkozni arra, hogy a leg­tisztább ember is megszédül­het oly veszedelmes érzésfer- getegben, mint amilyenbe őt juttatta Dupont. Beszélni akart, de nem tudott. És akkor Juliette letörölte könnyeit. Már nem sírt. A hangja gú­nyos, maró volt. — Tízezer frank... — mondta. — Tízezer frank vette le a lábáról... És most az hiszi, hogy tudja, mi az a tízezer frank! Nem igaz, nem tudja! Becsapták, félrevezették! Csak az érem egyik oldalát ismeri ! Dupont csak azt világí­totta meg, amire neki volt szüksége. De nem ússza meg szárazon! Én is megmondom majd, mi az a tízezer frank! Semmi! Értse meg jól, semmi! Egy közepes igényű szerető­nek egyetlen ékszerdarabját sem tudja kifizetni vele... Még egy kisautó ára sem futja belő­le... Valamelyik játékklub bakkasztalánál három perc alatt elveszítheti... Egy közép­szerű női bunda ára ennyi ! Tíz­ezer frank... A városban ezer és ezer ember él, aki naponta kiad ennyit! Egy nagyobbsze- rű számla valamelyik mulató­ban. Öt nap a Riviera egyik előkelő szállójában... Azután ismét koldus, nincstelen sen­ki... Érti, senki! Ez a tízezer frank! Csak ennyi! A többi ha­zugság, légvár... És maga megszédült tőle... Odaadta a tisztaságát, a becsületét és el­dobta az én megbecsülése­met... Ez maga! A hazugság szobra! Aki tisztaságot prédi­kál és a szemétben vájkál! Szédült, naiv, kerge fiatalem­ber... Ha arra gondolok, miket mondott nekem, ökölbe szorul a kezem. Lehet, hogy én aljas vagyok, de csak egy magasabb etika szemüvegén keresztül... Maga azonban mindenképpen aljas... Kis sötét emberke... Utálom! Megfordult és úgy rohant ki a szobából, mint aki fél, ha még egy pillanatig odabent marad, megfullad a rossz, elvi­selhetetlen levegőben. Pierre kinyújtotta a kezét. Mintha meg akarná fogni, mintha vissza akarná könyö­rögni... aztán a keze leesett. Ő is azt érezte, hogy gyorsan, rögtön el kell menekülnie eb­ből a házból, mert megfullad. Pillanatokon belül a hallban volt. Felrángatta télikabátját, kalapját a fejébe nyomta és elszáguldott. Nem tudta, merre járt. Vég­nélküli utcákon kóborolt, arcát eső csapkodta, dühös sofőrök dudáltak rá, de ő mindebből nem vett észre semmi. Csak a fülében hallotta szakadatlanul a lány kegyetlen mondatait, azok közül is állandóan kettőt. „Gyű­lölöm, halálosan gyűlölöm! Utálom!” Igen, ezt mondta Juli­ette. És igaza volt! Tökéletesen igaza volt. Tegnap este óta vala­milyen titokzatos erőnek, isme­retlen akaratnak engedelmes­kedik! Lendülettel, őszinte aka­rással látott neki a dolognak! Nagytakarítást akart rendezni azon a szemétdombon, amely faragott bútorok, remek képek és értékes szőnyegek között vi­rult. Ravaszsággal, ügyesség­gel, bátorsággal nyúlt bele a hínárba. Azt hitte, győznie kell, győzni fog, mert ő maga a Tisz­taság, a Becsület. Őt nem köti semmiféle érdekszál, múltbeli kapcsolat, félelem! És bele­nyúlt a hínárba... de vesztére! Az első moszat, amely ráfonó­dott a kezére, magával rántotta a mélységbe. Mennyivel különb, mint Lafortune? Semmivel! Csak kisebb. A képviselőnek ötvenezer kellett, ő tízezerrel is beérte... Hiába próbálná most önmagának is megmagyarázni, hogy nem akarta elfogadni. Ha nem akarta volna, nem is került volna a zsebébe! Gyenge volt, végtelenül gyenge... Meg­szédült! Juliettenek tökéletesen igaza van. Szörnyű csalódást okozhatott neki... Milyen rette­netes ez! Örökre a sárba süllyedt Juliette előtt. A kék szempár ezentúl csak megvetéssel, gyű­lölettel nézne rá... Nem, ezt nem lehet kibírni. Ehhez tökéletesen romlottnak, aljasnak kellene lenni... Nem, egészen mást csi­nál! — Taxi! — kiáltotta. Életében először ült taxi­ban. De úgy érezte, ilyen sür­gős, ilyen halaszthatatlanul sürgős még soha nem volt az útja. Bemondta Lafortune képviselő villájának címét. Előre hajolva ült az ülésen, leste, várta a pillanatot, hogy a kapu elé érjenek. Tíz perccel később bekopo­gott a dolgozószoba ajtaján. Belépett. Lafortune képviselő ott ült az íróasztalnál és elége­dett arccal merült el az újság olvasásában. A kopogásra fel­nézett és barátságosan bólin­tott Pierre felé. — Isten hozta, titkár úr! — Kérem, monsieur... — mondta Pierre sápadtan és a zsebébe nyúlt — lemondok az állásomról! — Gyorsan ment! — mo­solygott a képviselő. — Igen... gyorsan ment... — Es miért? — Megmondom! Ma dél­ben itt járt Dupont úr... és én beszéltem vele! Lafortune felugrott. — Beszélt vele? Hogyan merészelt? — Igen! Megmondtam ne­ki, hogy az árajánlatok históri­áját nem tudjuk ötvenezer frankért lebonyolítani... és megegyeztem vele hetven­ezerben! De... tessék... tízezer # frankot nekem adott... Elfo­gadtam... Ezért megyek! Lafortune hangos nevetés­be kezdett. Szívből nevetett. Meg kellett kapaszkodnia az íróasztal szélében, úgy rázta a nevetés. Pierre csak nézett rá, meglepve, csodálkozva. — Hallja, fiatalember — mondta a képviselő a nevetési roham után —, ilyen bolond embert még nem láttam! Szó sem lehet arról, hogy elmenjen! Érti? Szó sem lehet róla! Csak most jöttem rá, hogy évek óta keresek egy ilyen titkárt, mint maga! Mindenkiről lemondok, de magáról nem! Már régen szükségem lett volna magára! A feleségem ma délben közölte velem, hogy sikerült redukálnia a háztartás költségeit és ezentúl havi kétezer frankkal kevesebb­re van szüksége! A távollétem alatt felemelte a Dupont-féle honoráriumot és húszezer fran­kot keresett nekem! Az, hogy közben maga is keresett vala­mit, majdnem természetes... És ezért akar elmenni? Maga meg­őrült, édes fiam! Ki sem néztem magából, hogy ilyen zseniális! Született titkár! Dehogy is en­gedem el! Tegye csak el azt a pénzt! A magáé! És marad! Itt marad velem, mellettem! Segí­teni fog nekem! Azt az ügykört tölti be, amelyet választott: a titkárom lesz! Máris szükségem van magára! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents