Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-09 / 213. szám
1992. szeptember 9., szerda RIPORT ftgk Arra gondoltam: véget vetek az egésznek — Néhány munkahelyen engem már jobban ismernek, mint azokat, akik ott dolgoznak — könyököl fel sokadszorra Papp József. — Még hogy nem teszek meg mindent, hogy munkát kapjak? — dohog, és legyint egyet felém a kezével. — Ahogy mondtam, tegnap óta rosszul vagyok és nem tudok felkelni. Az ideg... tönkreteszi a szívemet, az életemet. Arra is gondoltam már, hogy véget vetek az egésznek és öngyilkos leszek... — Várjon csak, talán még nem olyan elkeserítő' a helyzet... Kitől kért segítséget eddig? — Antall Józseftől kezdve, Göncz Árpádon át a békési polgár- mesterig mindenkitől. De mindenki csak annyit tett, hogy leküld- te a levelemet Békésre... —Mit dolgozott, mielőtt munkanélkülivé vált? — Vízvezeték-szerelő vagyok, de akármit elvállaltam és elvállalok, a segédmunkától a WC-pucoláson keresztül a földmunkáig, csak pénzt keressek. Szeretném elvenni Kerezsi Évát. Istenigazából szeretem. A kisfiát is nagyon szeretem. Őt felvették Békésen a kollégiumba. Nagyon rendesek voltak a 2-es számú iskolában. De nézzen szét, hétvégén haza kell hozzuk, hol aludjon, miből vegyünk neki könyveket, füzeteket, ruhát, cipőt? Mit adjunk neki enni? Eddig is csak nyomorogtunk ezen a kis helyen hárman. — Talán sértő lesz amit mondok, de meg kell, hogy kérdezzem. Ha majd a volt munkahelyein érdeklődöm, no és az önkormányzatnál, nem kapom-e azt a választ, hogy Ön egy könnyelmű, netalán iszákos valaki? — Ennivalóra sincs pénzünk, nemhogy inni tudjak. Hozza ide azt, aki látott valaha is ittasan vagy a kocsmában költeni azt a kevés pénzt, amit azzal szerzünk, hogy Éva eladogatja azt a kevés holmiját, ami volt. — Féltem a férjemet, merthogy én már annak tartom Józsit — szólal meg Kerezsi Éva 29 éves, román állampolgár, Papp József élettársa jóban, de inkább a rosszban. — Volt már egy infarktusa, mégis munkát keres. Lejárta a lábát. Járt a konzervgyárban, a hűtőházban, a húsiparnál, a bameválban és semmilyen munkát nem tudnak adni neki. Már nincs mit eladjunk. Fejünk felett a kék ég. Most még kék, de mi lesz, ha esőre vált az idő... — ...itt halunk meg — fejezi be a mondatot Papp József. — Hol éltek azelőtt, mielőtt rátaláltak Békés és Békéscsaba között erre a, főbérletre” ? — Békéscsabán albérletben — válaszol a férfi, — de mondja, miből fizetnénk tovább albérletet, amikor tavaly októberben letelt a munkanélküli-segélyem, s azóta összesen ötezer forint szociális segélyt kaptunk a békési önkormányzattól? Az albérlet maga nyolcezerbe került... Elkészülnek a fotók, indulni készülünk. — Nagyon szépen köszönjük, hogy ki tetszettek jönni — köszön el Papp József, s én nagyon szégyellem, hogy semmivel sem tudom biztatni. Eszembe jutnak a különböző pártok, s azok képviselői. El kellene jönniük, megnézni, hogyan élnek ma, 1992-ben emberek. S nemcsak megnézni, hanem tenni valamit az örökös csatározások, politikai hatalmi harcok helyett. Az asszonyka kezébe kapja az alumíniumkannát, hogy kigyalogoljon a lakhelyüktől jó pár száz méterre lévő kúthoz... Végre egy segítőkész „kéz” A békési önkormányzatnál azt az előadót keresem, aki aláírta a határozatot, amely szerint Papp József 1992. július 1-jétől 4000 forint szociális segélyre jogosult. Nem találom, szabadságon Egy keskeny ágybetét szolgál! na) három ember fekvőhelyéül Készül az ebéd: kömény magos leves. Ez az elő-, a fő- és az utóétel egyben. Háttérben Pappék „lakása” van. Találom helyette Molnár Ferencné gyámügyi ügyintézőt, akinél segítőkészebb hivatalnokkal régen találkoztam. —Tessék mondani, hogyan lehetséges, hogy Pappék a július 1 - jétől járó segélyből még egyetlen forintot sem kaptak? — Szomorúidé azt kell mondjam, a számítógép nem vette be az adatokat. — Már ne haragudjon, de egy rosszul működő gép miatt éhenhalhat valaki? — Önnek igaza van, de Pappék a napokban nyolcezer forintot kapnak majd kézhez. Ahhoz viszont, hogy ki tudjuk utalni a pénzt, jó néhány adatot meg kellett, hogy kapjunk. —Papp József élettársának van egy 11 éves kisfia. Nem tudnak neki könyvet, füzetet venni. Segítenének ebben is? — Megkeressük a módját, hogy segítsünk. Nem tudtunk arról, hogy Pappék egy lerobbant buszban laknak. Papp a testvére tanyacímét adta meg, mintha ott élnének. Amikor bent járt nálam Papp József és elmondta, hogy volt már szívinfarktusa, adtam egy formanyomtatványt, töltse ki és menjen vele orvoshoz. Jogosultnak tartom arra, hogy rokkantnyugdíjat kapjon. Megvan hozzá a szükséges ledolgozott éve is.-A( A/ A/ îf zyï Útban Békéscsaba felé, kedvem lenne visszamenni a nehéz helyzetben élő emberpárhoz, hogy a jó híreket megtudják. De óvatoskodom. Nem is az én érdemem, hogy hozzájutnak végre a szociális segélyhez is. Hiszek abban, hogy jobbra fordul a sorsuk és mások is segítséget ajánlanak fel, hogy ne a buszban kelljen tölteniük a legzordabb hónapokat. A riport elkészülte utáni napokban bejött, amitől féltettem a buszban lakókat. Hidegre, esősre fordult az idő. Sürgősen segítenikel,ene! BélaVal. Egy kép a falon, két tányér kihűlt leves, fóliával takart ablak. „Összkomfort” három négyzetméteren Most például az ágy helyett nem inkább a munkaközvetítőben lenne a helye? Rám néz vádlón, lehanyatlik a párnára. Sóhajt egy nagyot, mielőtt megszólal: — Ne tessék már azt hinni, hogy lustálkodom. Tegnap délután 3 óra óta egyszerűen nem tudok felállni. Mintha megbénult volna a lábam. Attól félek, hogy már megint a szívem... Volt már egy infarktusom... Mielőtt megszólalna a lelkiismeretem gonosz feltételezésem miatt, az asszonyka hellyel kínál, egy tiszta törülközővel leterített kis sámlin. A buszban olyan rendet találtunk, amilyet sok összkomfortos lakásban nem tartanak lustább asszonyságok. A „falon” egy valamikori jobb élet bizonyítéka: Papp József fényképe. Elegánsan, bizakodón néz a fényképész lencséjébe. A kép kerete alól darazsak rajzanak ki. Ók Pappék társbérlői. Az asztal alatt üvegek, edények, kanna meg demizson és egy teteje nincs kávéfőző. Az asztalon két elárvult, kihűlt tányér leves társaságában óra ketyeg. Nincs dolga. Nem kell csörgésével munkába siettetnie gazdáját. Befőttes üvegben liszt meg kávé. Az ablakokon fóliák, most még a forró napsugártól védik a bentlakót, a hidegtől már kevésbé fogják... — Hol főz, miben mos, hiszen hófehér a törülköző, az ing, amiket itt látok... Az asszonyka ránéz együttélő társára, adja a választ ő, vagy beszéljen inkább a maga nevében? Aztán rászánja magát, lekuporodik a lépcsőre, fátyolossá válik a hangja: — Ott a tűzhely — mutatja kint, a kutya mellett két téglára felállított „főzőalkalmatosságát”. — Megmelegítem a vizet, aztán kisuvickolom azt a pár holmit, amink van. Mert lassan mindent eladtunk, hogy éhen ne haljunk... A körtefa „erdő” féltőn öleli körül a lerobbant, egykor szebb időket megélt autóbuszt. A földes úton derékig érő gaz ütögeti a Skoda alvázát. Kutya vonít, figyelmeztetve a gazdáját, idegenek közelednek. Dudálok, ne érje meglepetés a buszban lakókat. Vállig érő fekete hajú fiatalasszony kandikál ki, aztán beszól a „sufniba”: — Apa, megjöttek az újságtól... Együtt élni a darazsakkal „Apa”, vagyis Papp József a busz végébe terített, ki tudja, hány ember által lenyűtt matracon fekszik, kezében égő cigarettával. Felkönyököl, beljebb tessékel az amúgy is szűk kis „rezidenciába”. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy lustálkodik, pedig már derekán jár a délelőtt, elmúlt 10 óra. — Tetszik látni? Ide juttatott a demokrácia. — Várjon csak! Hagyjuk egy kicsit a demokráciát. Mindent megtett annak érdekében, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe? Zokog a nyomor FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET
