Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-06 / 185. szám
1992. augusztus 6., csütörtök HAZAI TÜKÖR ÜtFKF.S MF.GYF1 HFRIAP Születésnap után A Szeged Emlékérmet Ványai Éva alpolgármester nyújtotta át Dér Endrének, ahogy megjegyezte: földijének, hiszen mindketten a békéscsabai evangélikus gimnáziumba jártak FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Amint lapunk is megemlékezett róla, július hetedikén ünnepelte Dér Endre József Atti- la-díjas író hetvenedik születésnapját. A békéscsabai születésű, de Szegeden élő mesternek ebből az alkalomból Ványai Éva alpolgármester Szeged Emlékérmet nyújtott át. Az írónak telefonon gratuláltunk és terveiről kérdeztük. Elmondta, hogy jelenleg egy gyulai témájú regényen dolgozik. Talán Véggyulai regék lesz a címe és a várostromról szól. Ez több történelmi fegénynél, mert a békési-bihari tájon beszélt magyar nyelvnek is kincsestára lesz. Legalábbis erre lehet következtetni az első lektori véleményekből, melyek szerint erősen archaizáló a könyv nyelvezete, holott — Dér Endre szerint — „csupán” arról van szó, hogy a most is élő, képgazdag, szép békési, bihari tájnyelven beszélnek a végvári vitézek. Ezzel párhuzamosan készül egy mai témájú kisregény is, a Tevan kiadó már elfogadta. Affér címen jelenik majd meg és arról szól, hogy a mostani átmeneti, képlékeny korban morálisan is könnyen félrecsúsznak az emberek. A történet középváros méretű, ötezer lelkes faluban és egy nagyvárosban játszódik. Az író arra keresi benne a választ, ellen lehet-e állni a csábításoknak, mi ad erőt a talponmaradás- hoz. Dér Endre elmondta, hogy készen áll Békéscsaba képző- művészetéről írott tanulmánya, amelyet a Békéscsaba monográfiába rendeltek meg tőle majd egy évtizede. Megjelent viszont a Tornádó című önéletrajzi írása, amelynek készül a folytatása nyilván sok Békés megyei vonatkozással is. Á. Z. Méltatlan helyzet Szegedi Szabadtéri Játékok Nézem a kirakatot, az ablaküvegen keresztül az aranygyűrűk és -láncok csillogását. Nincs időm jobban szemügyre venni őket, mert elébem toppan egy öreg, áporodott szagú, szakállas öregember. Restell- kedve megszólít: — Éhes vagyok, kedves nagy- sád, napok óta nem ettem. Éhes vagyok — mondja újra, már könyörgőre fogva. — Nyugdíja van? — kérdezem. — Most van folyamatban, ki tudja megkapom-e — néz maga elé meredten. Zavarban vagyok. Egy pillanat alatt kell döntenem. Előveszem a pénztárcámat és előhalászok pár forintot. — Tessék, a sarkon vegyen belőle hot dogot. — Köszönöm, kedves nagy- sád, köszönöm! Szemében az alázatos koldus hálájának csillogását vélem felfedezni. Már nincs kedvem visszamenni az ékszerekhez, szépségüket és áraikat mustrálni. Valami azt sugallja, méltatlan lenne a helyzethez. Inkább akaratom ellenére is az öreget figyelem. Azt a kevéske pénzt számlálgatta. Észrevett és integetett, talán szólt is: nagysád, jó napot! g j Magyar lakodalmas Most pedig emlékezzünk a szépség perceire. Behunyom a szemem, és megjelenik előttem a kép: a templom előtti téren ünneplőbe öltözött fiatalok vigadnak. Tisztaság, életöröm árad belőlük. Nem is valóság ez, hanem annak égi mása. A látvány újra megerősít hitemben: élni szép, élni jó, csak kell néha ilyen alkalom, ami erőt ad a mindennapokhoz. A Szegedi Szabadtéri Játékokon az Állami Népi Együttes két káprázatos esten mutatta be a Magyar lakodalmas című műsorát. Bakó József díszlete kiemelt egy darabkát álmaink világából: középen székelykapu, kétoldalt napraforgó virágok, szépen illeszkedve a templom díszeihez, hogy életet kapjon a tér, szóljon a dal, uralja érzékeinket a tánc gyönyöre. A Békéscsabáról indult Rábai Miklóstól a mostani művészeti vezetőig, Tímár Sándorig sikerekben gazdag, töretlen ívelésű az Állami Népi Együttes pályája. Kimeríthetetlen kincsesbányából töltögetik meg tarisznyájukat, a folklór, a néptánc drágaköveiből. Ha soha nem is láttunk volna eleven csikósbojtárt, ha a ropogós szoknyában pörgő lányok formás lábacskái már csak színpadi látványosságként jelennének meg előttünk, a táncok akkor is elemi erővel hatnának. Ezek az ősi szertartások valamikor bevésődtek a génjeinkbe, velünk vannak akkor is, ha nincs tudomásunk róla. De ha valahol megszólal a dal, és megrezeg a föld a legények csizmái alatt, mindjárt más ütemre ver a szívünk, a lélekben együtt vagyunk a helyettünk is vigadozókkal. Szerettem volna, ha a Kanadában élő erdész barátom is velem van ezen az esten. Sajnos nem sikerült megszervezni a programot. Egyszer ugyanis olyasmit mondott, hogy ő tulajdonképpen imába foglalja Hruscsov nevét. Hiszen ha 1956 novemberében nem dübörögnek be Sopron városába a „testvéri tankok”, akkor sose lett volna kanadai állampolgár. Valóban, egész más sorsot lehetett kiküzdeni a távoli világban, ott is kilombosodhat az életfa, de a gyökerek... Bizony eltéphetetlenek a gyökerek. Igazán nem facsargatni akartam barátom szívét a szegedi esten, csak emlékeztetni őt: együvé tartozunk, bárhol éljünk is. Berki László prímás által vezetett zenekar elhitette, hogy Liszt és Brahms csak erre az alkalomra, kizárólag a mi örömünk kedvéért komponálta a muzsikát, amely üzenet más népeknek is rólunk, akik itt élünk ezen a tájon, itt küszködünk, mert másutt nincsen számunkra hely, és itt szeretnénk boldogulni. Mennyi erő, férfiasság, virtus sugárzik a táncosokból, ha túlélte évszázadok viharait az a nép, amely a táncaival ilyen formában is ki tudja fejezni önmagát. Múló rossz álom csupán a jelen riogatása is, hiszen napnál világosabb: van bennünk hajlandóság a tisztább életre. Hatéves fiam ült mellettem a szegedi táncesten. Korosztályát most mindenféle rémalakokkal rontja meg a „kultúrpiac”. De amikor a hortobágyi pásztortáncok szilaj legényeit látta, úgy csillogott a szeme, mint amilyen tiszán ragyogtak a Dóm téri csillagok. Andódy Tibor Olvasóink írják Természeti kincseink védelme közös ügy Csaknem nap mint nap lehet találkozni a természet ellenségeivel. Hallottunk a közelmúltban a Körösök völgyében található őshonos fák irtásáról, a körösladányi ősgyep feltörésének megkísérléséről stb. Az ember egymagában természetesen nem tudja félúton megállítani a vandál kezeket. Társadalmi összefogásra van tehát szükség és... Nagy öröm, hogy a környezetét s a természetet féltő, szerető ember természeti értékeink védelmében ma már mind több társra talál... Bizonyíték erre az idén tavasszal Budapesten megtartott nemzetközi környezetügyi és természetvédelmi konferencia, valamint, hogy a védnökséget vállalók között neves közéleti személyiségek is találhatók, mint dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Surján László, dr. Jeszenszky Géza és Für Lajos. Egy-egy hasonló céllal megrendezett természetvédelmi előadás, környezetvédelmi ünnep; vidéki városokban és falvakban is vonzóak és értékesek lehetnek azok számára, akik a saját, kiválasztott kozmogóniai szemléletükhöz hűséggel ragaszkodnak, készek a világ sebeinek gyógyítása érdekében a környezetügyi és természetvédelmi munkára. Nos, ilyen közös munkára hívja nem utolsó sorban minden környezetét óvó, természetet szerető embert az ez év tavaszán kiírt pályázata útján a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Országos Természetvédelmi Hivatala. A pályázat célja: a természetvédelmi oltalom alatt nem álló területek természeti értékeinek feltárása és megóvása. Feltáratlan területek pedig jócskán akadnak még hazánkban, így Békésben is. A pályázaton e sorok írója is részt vesz Békés megyében védelem alatt nem álló területek felkutatásával, leírásával. Oláh Ferenc, Okány / Édes álom Füzesgyarmaton Mi füzesgyarmatiak azt hittük, egy-két évtized alatt Füzesgyarmat is ismert fürdőhellyé válhat. Különösen akkor gondoltuk, amikor az „olajosok" tanyát vertek ezen a tájon s megnyílt a Hotel Gara. Építészeti megoldása, belső berendezése a modern elemek és a klasszikus elegancia kellemes szintézise. A strandfürdő gyógyvize reumatikus bántalmak, nőgyógyászati panaszok kezelésére (lenne) alkalmas. Vize vetekszik a hajdúszoboszlóival. De a füzesgyarmati önkormányzat nem sokat tud rá áldozni. Az összeg, amely rendelkezésére áll nevetséges, 1992-ben mindössze 2 millió 401 ezer forint. Pedig sok mindent lehetne itt csinálni, például nyitott és fedett medencéket és kádfürdőket, mert hely van bőven. Ugyancsak lehetne a Hotel Gorára is alapozva egy gyógyászati részleget kialakítani. Pénz híján egyelőre ez csak álom. Persze az álmot is lehet tovább szőni: a fürdő és a Hotel Gara a környék idegenforgalmi központja lehetne. Innen mehetnének kirándulni a vésztő- mágori lelethez, a biharugrai Szabó Pál-emlékházhoz, a dévavá- nyai túzokrezervátumhoz vagy éppenséggel Bakonszegre Bessenyei György testőrköltő sírját és emlékházát megnézni. Egyelőre mindez csak feltételes módban... Borbíró Lajos, Füzesgyarmat Pierre Pescer: Kaland a levegőben 4. Gondoskodott arról, hogy útlevele legyen. És mint már említettük, megtakarított dollárjait arra áldozta, hogy útlevelében megváltoztassák a nevét. Lesett, várt, figyelt, mint a támadni készülő fenevad. El akarta fogni a megfelelő percet — és a megfelelő összeget. És tegnap sikerült. Körülbelül dél lehetett, amikor Barrisson kiszólt az irodából. — Mr. Atkinson! Tom letette a tollat és bement az öreghez. — Tessék, mr. Barrisson... — Kérem — mondta a főnök — a Malory & Samuelson cég harmincötezer dollárral tartozik. Éppen most jött a levél, hogy az összeg rendelkezésünkre áll... Maga ismerős náluk! — Hogyne, mindig én járok hozzájuk! — Well! Holnap reggel ne jöjjön be az irodába, hanem menjen egyenesen a céghez. Tessék, itt a meghatalmazás. Vegye fel a pénzt és fizesse be a bankba... — Értem... — bólintott Tom. — Azt hiszem — mondta Barrison — délelőtt tizenegyre már itt is lehet...-— Hogyne, igyekezni fogok. Egyetlen pillanat alatt keresztül futott az agyán, hogy itt a várva várt pillanat. Ha most ügyes, megszerzi a pénzt... — Kérem — mondta közömbösen, bár ez nehezére esett — egy kérésem van, mr. Barrisson... — Mi az? — Nagyon fáj a gyomrom, szeretném magam megvizsgáltatni... Ha lenne szíves délután elengedni... —All right—bólintott Barrisson kelletlenül —, bár nem szeretem a beteg alkalmazottakat... Ez a mondat jellemző volt rá. De Tom most édeskeveset törődött mr. Barrissonnal. Célját elérte. . Arra számított, hogy még délután elmegy a Mallory & Samuelson céghez, felveszi a pénzt és még este elutazik, eltűnik. Terve sikerült. A pénzt megkapta. Akkor határozta el, hogy Hawai felé tűnik el. És amikor estefelé visszament az irodába, az állítólagos gyomorvizsgálat után, már zsebében volt a kifizetett repülőjegy. És a repülőtársaság irodájában bejegyezték: a 7. számú hely tulajdonosa Tom Peterson. Tom revolvert is vásárolt. Arra gondolt, megtörténhet, amire eddig ugyan nem volt példa, hogy a cégtől felhívják mr. Barrissont és megkérdezik, rendben megkapta-e a pénzt? Ebben a nemvárt esetben minden kiderül. Akkor pedig percek alatt működni kezd a rendőrség valószínűtlenül gyors és megbízható gépezete és hamarosan felbukkan a szirénázó autó... így kerül az induló géphez. Volt egy magános női utas is. Patty Bronson. Kicsit fáradt, harminc év körüli hölgy volt, kifogástalanul elegáns bundában. Őnagyságáról nem sok mondanivaló akad. Úrinőnek készült és nem sikerült. Előbb balettben táncolt és közben barátja volt. Később filmen statisztált és barátja volt. Még később csak barátja volt. Huszonöt éves korában fáradt volt. Nem a balettől, hanem a barátoktól. Mert akkor már több volt. Egyre több. Sőt, elkövetkezett a szomorú időszak, amikor akárki a barátja lehetett, ha rákacsintott... Pattyt lassankint nagyon sokan ismerték San Franciscóban. És évek múlva olyan lett, mint az öreg gramofonlemez. Mindazok, akik szeretik a muzsikát, már unták... Friss, új lemezek érdekelték őket... Patty takarékosan élt. Volt egy kis pénze és így elhatározta, hogy átteszi székhelyét Ha- waiba. Még nem öreg. Legalábbis nem olyan öreg, hogy ne lehessen kilátása egy gazdag barátra, aki azután megfelelő módon gondoskodik róla... Azzal a szent elhatározással váltotta meg jegyét a repülőgépre, hogy ezúttal nagyon vigyáz majd. Nem bocsájtkozik olcsó kis kalandba, nem köt futó ismeretségeket. Inkább saját, megtakarított pénzéből él, amíg majd sikerül kifognia az aranyhalat. így került a hárommotoros Fokker-géphez, amelyet kíváncsian és egy kis ijedtséggel szemlélt. * Legutoljára említjük Robert Stimsont. O az az ember, akin az egész világ nevet. Holott hallatlanul komoly ember és a megjelenésében sincs semmi groteszk elem. Robert Stimson nem más, mint Flock, a zenebohóc. A nevét a világ minden zugában ismerik, sokszor bejárta már a Föld minden országát és épp úgy megnevettette a japán császárt, mint a kanadai favágókat. Dapaturi maharadzsáját vagy az Egyesült Államok elnökét. Közben ő volt a legszomorúbb ember, aki valaha abból élt, hogy vidámságot terjesztett maga körül. Képzett, tanult muzsikus volt. Huszonhat hangszeren játszott tökéletesen és anyagi gondjai soha nem voltak. Húsz év előtt beleszeretett egy olasz lányba és Milanóban feleségül vette. Az olasz nővel mindössze hat hónapig élt. Lucia megszökött egy fokföldi hajóskapitánnyal és még csak búcsúlevelet sem hagyott hátra. Tiszta Bajazzo-komédia volt. Flock mókázott, az emberek mulattak rajta és ha igazi könnyeket ejtett, amikor a csalódott szerelmesről énekelt, még hangosabban kacagtak... Tíz évig nem heverte ki a csapást. Tíz év múlva, New York-ban feleségül vette Gloryt, a cirkusz pénztárosnőjét. Azt remélte, hogy az élet kárpótolni fogja a sok szenvedésért és Glory mellett végre zavartalan boldogság vár rá. Igaza volt, amíg Gloryval élt, zavartalanul boldog volt. Csakhogy Gloryval nagyon rövid ideig élt. A szerencsétlen teremtés két évi házasság után, egy nehéz és fájdalmas műtét után váratlanul meghalt. Flock azt hitte, megőrül. Abbahagyta a játékot, megszegte a szerződését és hetekig letargikusan feküdt. Szanatóriumba vitték, ápolták, újra embert csináltak belőle... De mosolyogni soha többet nem látta senki. Kóborolt a világban, egyedül, társtalanul. Sok pénzt keresett, de ennek nem tudott örülni. A pénzét elosztogatta öreg, rokkant artisták között és a cirkuszban mindig ünnep volt, ha Flock vendégszereplése közeledett. Most Hawaiba kötötte a szerződés. így kerül a friscói repülőtérre. Már sokszor megtette az utat és nyugodtan cigarettázott a gép mellé állított falépcső mellett. (Folytatjuk)