Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-06 / 185. szám

O Az oldalt írta és szerkesztette: Bede Zsóka Telefon: (66) 27-844 Mikkeli látogatás Békéscsaba. — Táborszky László esperes, püspökhelyet­tes vezetésével 16-an látogat­hattak ezen a héten a finnor­szági Mikkeli testvérgyüleke­zetéhez. Békéscsaba és Mik­keli testvérvárosi kapcsolatá­nak kialakulásában is jelentős szerepe volt az evangélikus egyház lelki közösségének. Vállalati válás Újkígyós. — A Szigetelőle­mez-ipari Vállalat „elvált” a Kemikáltól és július 1-vel Ak- valine néven önálló vállalattá szerveződött. Gyógyszerész­asszisztensek versenye Békéscsaba. — A Békés me­gyei Gyógyszertári Központ évtizedek óta nevezetes volt a szakmában a gyógyszerészek és az asszisztensek tudomá­nyos képzettségéről. A jelen­tős hagyományok folytatása, hogy augusztus 7—8-án ismét Békéscsabán rendezik a taní­tóképző főiskola sportcsarno­kában a gyógyszerészasszisz­tensek országos tudományos versenyét. Gyűjtöttek a kereszténydemokraták Újkígyós.—A Keresztényde­mokrata Néppárt helyi szerve­zete gyűjtést szervezett a bé­késcsabai menekülttábor lakó­inak. Ennek eredményeként 1100 ruhát, 1,5 mázsa élelemi- szert, 60 üveg bébiételt és 8000 forint értékű egészség- ügyi felszerelést juttattak el a táborba. A gyűjtést az 517-es Szent Imre cserkészalakulat tagjai bonyolították le. Csabai Vásár Békéscsaba. — Augusztus 20-án a városi sportcsarnok­ban Szent István-napi csabai vásárra várják az ünneplőket. Reggel 9 óra 30-kor díszmenet indul a 101-es szobortól a sportcsarnokig. Programok sokasága közül választhatnak a külső színpadon, a küzdőté­ren. Kabos-show lesz 18-tól 20 óráig. A városházánál 21 óra­kor tűzijátékot rendeznek. Tornaterem 1993-ban Újkígyós. — Az önkormány­zat saját kivitelezésben egy tornatermet épít 30 millió fo­rintos beruházásban. A te­lepülésen ezzel megoldódik a diákok korszerű és kulturált körülmények közötti testedzé­se. Az átadást 1993 augusztu­sára tervezik. Az oldalt írta még: Béla Vali. Fotózott: Fazekas Ferenc és Kovács Erzsébet ] Békéscsaba és környéke \ Tánya, Kátya, Gyima és a csabai polgárok Gyima, Kátya és Tánya. Azóta már hazaértek... Megígértük, hogy hazatérésük előtt találkozunk még a belo- russziai Mogilevből érkezett gyerekekkel. Ok Csernobiltől 300 kilométerre élnek, váro­suk a környezeti ártalmak ká­ros hatásainak kiszolgáltatott­ja. A gyermeküdülő-táborok legtöbbje a radioaktív fertőzés miatt bezárt. Békéscsabán nyi­tott kapukat, tiszta levegőt és együttérző embereket találtak. A napközis táborban töltötték a feledhetetlen két hetet, ki­rándultak, szórakoztak. Ide­gen emberek, családok láto­gatták meg őket, olvastak ró­luk lapunkban és ajándékokat, gyümölcsöt vittek a kis csapat­nak. A Jókai Fagyizó vendégei­ként megismerkedtek a fagy­laltkülönlegességekkel, az Elektroház tulajdonosa zseb­pénzt biztosított nekik, szám­talan magáncég ajánlotta fel segítségét itt-tartózkodásuk- hoz. Fantasztikusan érezték magukat Vizsnyai Ferenc ker­tészetében, ahol életükben először láttak őszibarackfát (vidékükön ez a gyümölcs nem terem). — Először jártunk Magyar- országon, csodálatos élmény volt ez a két hét — mondja Kátya, a csoport egyik vezető­je, aki Mogilev legnagyobb kultúrházának igazgatóhe­lyettese. — Egy csabai család­nál is jártunk, megmutatták az otthonukat. Számunkra hihe­tetlen volt, hogy egy akkora házban csak egy család él. És együttérzőek, nyitottszívűek az emberek! A napközis tábor­ban a kisebbek megtalálták a társaságukat, nem értették egymás szavát, de rajzokkal, kézzel, lábbal magyaráztak egymásnak a magyar és az orosz gyerekek. Tánya^és Gyima 15—16 évesek. Ok hiányolták a ko- rukbeli gyerekek közelségét. Volt ugyan diszkó a táborban, de vendégfiatalok nemigen ér­keztek a rendezvényre. Az éte­lek, a programok, a kirándulá­sok számukra is felejthetetle­nek voltak, köszönnék is min­denkinek, ha tudnák. Talán ez­úton... A Képcsarnok még tartja magát A városban dolgomat intézve gyakran látok festményeket a porban boltok előtt, forgalmas helyeken. Közelebb lépve megállapítom, nemigen lát­nám szívesen egyiket sem a szobám falán. Mi ez, a művé­szetek porba jutása vagy oda­való „művészet”? — Sajnos a giccs egyre job­ban terjed — állapítja meg ke­serűen Odor Béláné, a Kép­csarnok Vállalat békéscsabai üzletének vezetője. — Nem lett volna szabad az állami me­cenatúrának ilyen gyorsan ki­vonulnia a művészetek támo­gatásából. Főként a képzőmű­vészeteket sújtja a pénztelen­ség, a művészek megélhetési gondjai. Maguk a művészek is kénytelenek olyasmire paza­rolni a tehetségüket, ami talán ellenkezik a hitvallásukkal, de el lehet adni (élni kell valami­ből). Megérezzük ezt a kedvezőt­len hatást mi is, bár nagyon igyekszünk a színvonalat tar­tani. Kísérletképpen augusz­tus hónapban kedvezményes akciót szerveztünk, hogy a ré­gi vevőinknek kedveskedjünk. Iparművészeti tárgyakat, ke­rámia, ötvös, bőr, tűzzománc alkotásokat 20 százalékkal adunk olcsóbban, tranzit kie­gészítő kisbútorokat (zsúrko­csi, dohányzóasztal, éjjeli- szekrény, telefonpad, polcok) pedig 10 százalékkal ebben a hónapban. A Képcsarnok még tartja magát. Bár mi is félünk attól, hogy olyan emberek kezébe kerülnek a művészetek, az em­berek ízlésének alakítása, a forgalmazás, akik a mindenre kiterjedő anyagias szemlélet­tel borzasztó károkat tudnak okozni. Tíz utasváró Békéscsaba. -— A közeljövő­ben a város forgalmasabb buszmegállóiban 10 darab esztétikus utasvárót helyeznek el. Ugyanakkor felújítják a ré­gen lezárt, Pásztor utca végén lévő óvoda előtti útburkolatot. Bőségesen választhatunk a szépségekből és szívesen láttuk Békés megyéből elszármazott vagy itt élő festők képeit; Ezüst György, Várkonyi János, Kalcsó József és mások alkotásait Negyvenmillió sorsa Békéscsaba. —A város el indí­totta 40 millió forintot meghala­dó intézményi felújításait. Ezek közül a Szabó Pál Téri Általá­nos Iskola tetőszigetelése 5 mil­lió 400 ezer, all. számú általá­nos iskola térburkolat-építése 2 millió 500 ezer, míg a Kemény Gábor Műszaki Szakközépis­kola tetőszigetelése 2 millió 100 ezer forint összegű felújítást je­lent. 1992. augusztus 6., csütörtök Epilepszia Nagyon felháborodott, aggódó édesapa for­dult hozzánk, mert elutasításra talált. A körzeti gyermekorvosuk szabadságon lévén a kórház­ban található gyermekügyelethez ment, kérve az ottani orvost, írjon fel gyógyszert epilepszi­ás gyermekének. Nem tették, helyette felvilágosították, nem az ő kötelességük a receptírás. Amilyen kuszaság uralkodik manapság a betegbiztosító igazolványok, a re­ceptírás lehetősége, a térítéses ellátás, a jogosultság dolgá­ban, elméletileg talán meg is magyarázható ez a döntés. Csak éppen emberileg nem. Igaz, rákérdeztünk a dologra. Nekünk is megmagyaráz­ták, hogy gondos szülő nem fogy ki ilyen beteg gyermek mellett a gyógyszerből. Megfelelő mennyiségű készletet tárol. Másrészt félnek az orvosok is attól, hogy a jogtalanul felírt gyógyszer teljes árát velük fizettetik meg. Nem vagyunk gazdagok, legalábbis általában nem és főként az egészségügy nem az. Éppen ezért nem engedhetjük meg semmiképpen, hogy bárki, éppen egy szándékaiban talán jóratörekvő reform áldozata legyen. Sem a beteg ember, sem az orvosa. * h , ■ y 7 Végtisztesség tisztességgel A helyszínen keresem őket. A temetőben. Nem találom, csak a csendet, a végső nyugalmat. Lakásukra indulok hát, hogy megismerkedjek Bene And­rással és feleségével, Juliká- val. Manöken termetű és szép­ségű fiatal hölgy áll az udva­ron. Mondom, Bene Andrást keresem. — A férjemet? — kérdezi mosolygós arccal, látva meg­döbbenésemet, hiszen hírük után középkorú házaspárra számítottam. A jó ízléssel berendezett szobában „olimpiázik” a férj. Lehalkítja a televíziót, hogy beszélgethessünk. —Ugye látszik, hogy megle­pődtem? A koruk... — A feleségem 28, én 34 éves vagyok. — Önök megalakították a „ Végtisztesség" Temetkezési és Szolgáltatási Bt-t. Újkígyó­son hosszú évekig gond volt a temetésekkel. Nemegyszer előfordult; a rokonoknak kel­lett a koporsót vinni, de előfor­dult olyan is, hogy nem a vég- tisztességnek megfelelően kí­sérték utolsó útjára az elhuny­tat. Ez a helyzet—mondják— merőben megváltozott. — Nézze, igyekszünk becsülettel helytállni. Az édesapám sírkőfaragó volt, tu­lajdonképpen beleszülettem, hogy folytassam az ő megkez­dett és halála miatt sajnos be­fejezett munkáját. Igaz, én csak sírkőfelújítást végzek. Feleségemmel azon gondol­kodtunk, milyen magánvállal­kozásba kezdjünk Újkígyó­son? Miután temetkezési vál­lalkozó nincs, adódott a lehe­tőség. 1992. január 1-jétől 44 temetést rendeztünk. — Mondják, hogy nagyon kulturáltan, a végtisztesség­nek megfelelően kísérik utolsó útjára az elhunytat. — Négy alkalmazottat fog­lalkoztatunk — veszi át a szót Julika, miközben kávéval kí­nál —, köztük a férjemet, aki ugyanúgy dolgozik, mint a másik három. Sőt. Nem is len­nénk nyugodtak, ha a szertar­táson nem vennénk részt. Sötét öltönyt, fehér inget, fehér kesztyűt viselnek a gyászhu­szárok. Természetesen min­dent elvégzünk, ami a teme­téssel kapcsolatos, az anya­könyvezést és a pappal való megbeszélést kivéve. Sze­retjük az embereket, s tudjuk, a nagy fájdalmukban talán se­gítség, ha levesszük vállukról a szertartás szervezésének gondját. Nyitott szemmel A belvárosban csak a szakszervezeti székház kapuján kell bemenni, a Wlassics sétányon álló ház belső udvarán ez a kép fogad. A hírek szerint a fedetlen aknákba már belebotlottak focizó gyerekek. Szerencse, hogy komolyabb baj nem történt

Next

/
Thumbnails
Contents