Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29-30 / 204. szám
1992. augusztus 29-30., szombat-vasarnap HAZAI TÜKÖR Új felsőoktatási intézmény Hamarosan új felsőoktatási intézmény kezdi meg működését hazánkban. A Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskolán szeptemberben kezdődik meg az oktatás. Az új főiskolát a Számaik és az LSI Oktatóközpont közösen hozta létre és alapítványi főiskolaként működik majd. A felsőoktatási intézményben olyan szakembereket képeznek, akik képesek lesznek a mikroelektronika, a számítógépek és az ezekhez kapcsolódó informatikai rendszerek alkalmazására. A hallgatók az ismeretanyagot egyéni úton távoktatási módszerrel sajátítják el. A tanulást külön erre a célra készült speciális tankönyvek, számítógépes oktatóprogramok, videofilmek, összefoglaló előadások, konzultációk, valamint gyakorlati foglalkozások segítik. A tankönyveket és más segédanyagokat tantárgyanként oktatócsomag formájában kapják meg a főis- kolárajárók. Mjj Pedagógushelyzet A Pedagógusok Szakszervezete az idei tanévtől kezdve kénytelen pedagógus-munkaközvetítéssel is foglalkozni —jelentette ki az érdekképviselet főtitkára. Idén májusban már 3391 volt a regisztrált munkanélküli pedagógusok száma, az idén végzett, csaknem 7 ezer friss diplomásnak pedig a Művelődési Közlönyben mindössze 2500 állást hirdettek meg. Az elhelyezkedési lehetőségekről folyamatosan számot ad a Pedagógusok Lapja is, valamint fel világosítást adnak Budapesten, a PSZ Városligeti fasor 10. szám alatti székházában. A szeptembertől a pedagógusokat is megillető bérfejlesztéssel kapcsolatban a PSZ sérelmezi, hogy a fizetésemelés valójában nem éri el a bejelentett 2 ezer forintot, a részfoglalkozásúakkal, az üres valamint a nyugdíjasokkal betöltött álláshelyekkel pedig az összeg kiszámításakor az állam egyáltalán nem kalkuBúcsú a székelyeknél A perkői Szent István-napi búcsú alkalmából négy magyarországi testvérváros (Gyöngyös, Hatvan, Kisvárda, Mezőhegyes) küldöttségét látta vendégül a Ko- vászna megyei Kézdivásárhely. A Háromszék című megyei napilap így számolt be olvasóinak a perkői búcsúról: „Az idei Szent István-napi búcsú méltóságában, méreteiben, jelentőségében felülmúlta a rendezők, hazai és külföldi vendégek várakozását, hatalmas néptömeg vonult föl a Perkőre, a kápolna körüli szentmisén ezrek és ezrek vettek részt. A 9 órakor Kézdivásárhelyről, a kantai római katolikus templom elől indult keresztalja egyesült Szentiéleken a környező falvakéval, majd együtt folytatták a búcsú megható és felemelő útját. Fönn, a tetőn 11.30 órakor celebrálták a szentmisét, 13 órától ünnepi műsorral folytatódott a nagy szentföldi találkozó. A búcsú a legnagyobb rendben, fegyelmezetten, békességben ért véget. A szervezők ezúttal isköszönikarendőrségciviliSzent István-napi búcsú Kézdivásárhelyen zált magatartását és segítségét.” Az utolsó mondat iróniáját csak az érti, aki részt vett az eseményen: a hatóságok ugyanis „túlbiztosították” a rendezvényt. Hatalmas rendőri és csendőri erők álltak készenlétben „a magyarok ünnepén”. (Ugyanakkor egyetlen „kivezényelt” mentőautót sem sikerült felfedeznünk!) A tudósító „a nagy szentföldi találkozó” felemelő pillanatai közé sorolja azt is, hogy az egyenruhások végül is a nép közé mentek, ettek, ittak — felszabadultan. A résztvevők számát illetően eltértek a vélemények. A magyar szervezők 20 ezerre becsülték a tömeget, a román (köz)rendőrök pedig 1-2 ezerre. Kép, szöveg: M. Gy. Tanévkezdés Békéscsabán Tanár, diák és szülő egyaránt tudja — sajnos vagy nem sajnos —, hogy nyakunkon a tanév. Ezért megkérdeztük a csabai oktatási intézményeket, hogy mikor tartják meg a tanévnyitókat. Az általános iskolák közül a Belvárosi, a 2-es, a 3-as, a 9-es, a 11 -es számú, a Madách utcai, a József Attila, a Szent László utcai (a Szarvasi úti iskolában) és a Jókai utcai augusztus 31- én, hétfőn 17 órakor rendez tanévnyitó ünnepélyt. A 10-es iskola 31-én 18 órakor, a Szabó Pál téri 29-én, szombaton este fél 6-kor, a mezőmegyeri vasárnap este 6-kor kezdi az ünnepséget. A VIII. kerületi (gerlai) iskola már csütörtökön megtartotta, az 1 -es számú iskola pedig csak az első osztályosoknak szervez tanévnyitót szeptember 1-jén reggel fél 8- tól, a tanítás 8 órakor kezdődik. A Jókai Utcai Speciális Szakiskola szeptember 1-jén 9 órára várja a tanulókat. A középiskolák közül az egészségügyi, a közgazdasági, a vízmű, a textilipari, a gépészeti és a Rózsa Ferenc Gimnázium augusztus 31-én 16 órára szervezi tanévnyitóját. A Tevan ugyanezen a napon 17- kor, a 611. sz. szakmunkás- képző és a kereskedelmi délután 3-kor kezdi a tanévnyitót. A 635. sz. szakmunkásképző szeptember 1 -jén reggel 8 órára, a Kemény pedig fél 8-ra várja tanulóit. A Szlovák Általános Iskola és Gimnázium közös ünnepsége hétfőn este 5- kor kezdődik. A kollégium hétfőn délután két órától fogadja a diákokat. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép- iskola szintén 31-én 17 órakor rendezi tanévnyitóját. Az alsófokú zenei képzésben szeptember 4-én, pénteken délután lesz az órabeosztás. A dolgozók szakközépiskolájában és gimnáziumában 14 órakor „kezdődik a tanév” az alábbi napokon: szeptember 1 -jén, kedden a Közgének és az ipari kieg.-nek, szerdán a kereskedelmi és pénzügyi kiegészítőnek, csütörtökön a gimnáziumnak, pénteken a dolgozók 3 éves szakközépiskolájának. A gyors- és gépíró szakiskola tanulóit augusztus 31 -én 16 órára, a dolgozók általános iskolájának diákjait szeptember 4- én 16 órára várja. A főiskola szeptember 5-én délután 4 órakor tartja tanévnyitó és névadó ünnepségét, ezután Körösi Csorna Sándor Főiskola lesz a neve. „ „ Olvasóink írják Ajjaj, fekete” vonat... Sötét, de nem a színe miatt. A látvány, ami fogad bennünket—a szerelvény egyes kocsijaiban —, elképesztő. Legelső benyomásunk, ha a balszerencse odavisz bennünket, az orifacsaró bűz. Ami a kétes tisztaságú üléshuzatokból árad. Nem lehet kilátni az ablaküvegen, az odalöttyintett szennyes lé miatt. Egy kis levegőt kéne szippantani, de nem megy... A fogantyú letörve. A lámpabura is ,,megtetszett” valakinek. Na és át lehet kukucskálni egyik fülkéből a másikba. Mert a felfüggesztett képeket és tükröket is meglovasították. A szemetesedény teteje is fölmondta a szolgálatot. Az asztallap árván lelóg. Amerre a szem ellát ragad a kosz. Az illemhelyet már meg sem merem közelíteni. Inkább nem iszom, még ha rekkenő is a hőség. A kezem viszont megmosnám, erre biztatom a gyerekeket is. Tapossuk a pedált. Defölül csak csörög, alul elönt mindent a víz. Egy kismama meg is botlik, kislányával a karján. Mondja a magáét. Én is mondanám az illetékesnek, aki jelen esetben nem a MÁV. Hanem a „balkáni állapotokat" okozó, renitens utasok. ...Hát, ez történt a „KÁRPÁTIÁN!” Aranyi Erzsébet, Békéscsaba Mariska néni és Barcelona Nem most, amikor már utána vagyunk, akarok a sport siker ékről, meg sikertelenségekről elmélkedni. Nem is tisztem, de nincs is rá szükségem, mert nagyjából úgy jött be az aranyeső, ahogy számítottam rá, legalábbis az úszóknál. Szép napok voltak, elmúltak, majd lesz helyettük másik olimpia, négy év múlva, amikorra már ez a mostan volt emlékké válik. Volt viszont egy mondat, aminek nagyon is élőnek kellene maradnia, s ezzel kapcsolatban még azt is megreszkírozom, hogy igazán sajnálom, hogy nem vagyok már fiatal. Az egyik versenyzőnkkel kapcsolatban mondta a siker pillanatában a riporter: szinte mindent tud, tudott eddig is, de csak azóta verhetetlen, mióta ezt őis elhiszi magáról. Míg ezt nem hallottam, addig is a munka, a befektetett energia és akarat diadala volt az, ami elbűvölt és tisztelettel töltött el, a győzteseknek kijáró tisztelettel: az ember és a teljesítmény iránt. Különösen azért, mert megtanultam az életben, hogy a befektetett munka minősége és mennyisége alapján előre szinte pontosan megjósolható az eredmény. Ez a fenti mondat azonban ennél többet jelent: a lélek biztonságát, ami gondolom, egy sportolónál szinte követelmény, de nemcsak náluk. Hisz egy nagy mérkőzés, állandó küzdelem maga az egész élet, születésünktől halálunkig. Hogyan is produkálhatnának benne az emberek, ha tudásuk, jártasságuk nem párosul az önmagukba vetett hittel. Önbizalom nélkül. Bármely pályán csak teng-leng az ember, nincs támasztéka, s idővel abban is bizonytalanná válik, amit legjobban tud. Hát még akar, aki ezt sugallja is?! Szóval nemcsak tudni, hinni is kell. Tudni a legtöbbet, amit csak lehet a választott szakmáról és hinni abban, hogy azt siketre fogom vinni. Vass Márta Forró Pál: Pezsgos vacsora 6. — Segítség! Gyilkos! — ordította. Irtózatos felfordulás támadt. Össze-vissza hemperegtünk a szőnyegen. Impéria a kezét tördelte. A nagy lármára berohant Blanche is, aki azt hitte, hogy meg akarom ölni a márkit. Felrántotta az ablakot és ő is segítségért sikoltozott. Emberek rohantak föl, valahonnan rendőr került elő és lefogtak. A márki orrán, száján vérzett, de én is eléggé siralmas állapotban voltam. Sohasem hittem volna, hogy ebben a csontvázemberben ekkora erő lakik. Miközben kifelé rángattak a szobából, elkeseredve fordultam Impéria felé. —Tulajdonképpen magát kellett volna megvernem! — mondtam fogcsikorgat. A körülállók elfojtva vigyorogtak, mint akik kezdik érteni a dolgot, a márki valósággal zöld lett. — Mit mond? Hogy érti ezt kérem? — ugrott elém mint egy hörcsög. De a rendőr férehárítot- ta. — Ezt majd intézzék el a bíróságon! Egy félórával később a rendőrség egyik cellájában elmélkedtem a váratlanul rámszakadt eseményekről. Nagyon le voltam sújtva. Úgy éreztem, hogy egész karrierem kettétört. Ha a botrány nyilvánosságra kerül, talán ki sem adják a könyvemet. De nem is ez a legnagyobb szerencsétlenség. Hanem örökre elvesztettem Impériát. De legalább csakugyan megvertem volna. Ha most mellettem lenne, hidegvérrel meg tudnám gyilkolni. A márki gyilkosság kísérlete, súlyos testi sértés és még egy sereg címen tett ellenem büntető feljelentést. A riporterek — amitől előre rettegtem — csakugyan pikáns csemegét szimatoltak. A cikkekben sejteni engedték, hogy titkos, gyengéd szálak fűztek a grófnőhöz és féltékenységemben akartam megölni a márkit. Családom a történtek után teljesen kitagadott. Végleg elzüllött embernek tartottak, aki lemosha- tatlan szégyent hoztam rájuk. Már az is felháborította őket, hogy mint dúsgazdag szülők gyermeke inasnak szegődtem be. De hogy még ezenfelül ilyen súlyos botrányba keveredtem, az egyszerűen érthetetlen volt számukra. E nagy összeomlásban egyetlen kérdés izgatott: mit csinál Impéria? De semmiféle hír nem szivárgott be róla börtönömbe. A vizsgálóbíró előtt igen ostobán viselkedtem, olyan mérges voltam és annyira megzavart a düh és kétségbeesés, hogy védekezés helyett még jobban belemásztam a bajba. Azt mondtam, hogy nem tagadom, igenis az volt a szándékom, hogy megölöm a márkit, aki a jelenlétemben merte csókolni azt a nőt, aki én imádtam! — Volt önnek a grófnővel viszonya? —kérdezte a bíró. — Nem volt — nyögtem — de... —Szóval nem volt ! — csapott le a bíró. — A többi nem érdekel. Magának semmi joga nem volt a grófttőre féltékenykedni. Ilyet ép ésszel nem is cselekedhetett. Mindenesetre meg fogom vizsgáltatni elmeállapotát. Nem volt pénzem ügyvédet fogadni és ügyemet egyre reménytelenebbnek láttam. Átvittek az elmeosztályra és csakugyan orvosi megfigyelés alá helyeztek, amitől újabb dührohamot kaptam. Láttam az orvos arcán, hogy örül a biztos szimptómáknak. Szabályos, szép dühöngő őrültet mutattam. Ekkor váratlanul egy ügyvéd keresett fel. Első pillanatban azt hittem, hogy talán mégis a családom bízta meg, de legnagyobb meglepetésemre azt közölte velem, hogy egy hölgy volt nála, az tette le a költségeket. — Valószínűleg az ön menyasszonya! —jegyezte meg sokat jelentő mosollyal: — Átkozottul csinos volt. A szívem hevesen vert. Csak Impéria járhatott közbe érdekemben ! Hát mégsem hagyott el. De a dolog egyben fel is háborított. Annyira haragudtam rá, hogy megalázónak és képtelenségnek tartottam elfogadni segítségét. — Uram — mondottam az ügyvédnek —, nem írom alá a meghatalmazását. És mondja meg annak a hölgynek, hogy nem óhajtom igénybe venni a segítségét! Az ügyvéd vállat vonva távozott. Másnap legnagyobb elképedésemre Blanche látogatott meg. Az ördög tudja, micsoda nagy protekcióval vagy hazugsággal tudott engedélyt szerezni. Átkozottul csinos volt és meglepően elegáns. Könnyű kis fehér nyári ruhát hordott széles szalmakalappal. Alig ismertem meg. Arcán mélységes részvét és barátság tükröződött. Nagyon szégyelltem, hogy a kórházi ápoltak nevetségesen ízléstelen, csíkozott ruhájában kell fogadnom, de Blanche ezzel nem törődött. Már messziről nyújtotta felém a kezét. — Hogy van, Maurice? — Köszönöm, képzelheti, azt vizsgálják, hogy egészen vagy csak félig vesztettem el az eszemet? De bocsásson meg, nem értem, minek köszönhetem a látogatását? Talán a grófnő küldte? — Nem, Maurice. Magamtól jöttem. Az ügyvéd említette, hogy maga milyen ridegen elutasította és kérni akarom... Határtalan bámulattal néztem rá. — Hogyan? — dadogtam — hát maga küldte őt? — Igen, azt hazudtam, hogy a maga menyasszonya vagyok. Ne haragudjék ezért, de valami jogcímet ki kellett találnom. Mély megindultsággal néztem Blanchera. — De hát miért ilyen jó hozzám? Hogyan jutott az eszébe... — Maga mindig olyan rokonszenves volt előttem Maurice és tudom, hogy milyen nagy bajban van. Végtelen izgalom és kíváncsiság fogott el. Ahelyett, hogy megköszöntem volna Blanche önfeláldozó kedvességét, egyetlen kérdés tódult az ajkamra: — Mondja, mit csinál a grófnő? Mit beszél rólam? Feljár még hozzá a márki? Blanche vállat vont. — Nem tudom. Én aznap, mikor megát elhurcolták, otthagytam az állásomat. Egy pillanatig sem tudtam volna tovább szolgálni egy ilyen nőt... De ne erről beszéljünk. ígérje meg, hogy igénybe veszi az ügyvédet... — Megígérem, Blanche. Végtelenül hálás vagyok mindazért, amit érdekemben tett. Én azt hittem, nagyon sokat tanultam magától. Valóban ez az egyetlen helyes dolog. Nem törődni többé velük, hátat fordítani mindannak, ami történt! A börtönőr figyelmeztette Blanchet, hogy már távoznia kell. A derék lélek melegen kezet szorított velem és én sokáig néztem utána komoly elérzékenyüléssel. A főtárgyalás napját soron kívül, meglepő hamar tűzték ki. Az elmeorvosok véleménye úgy hangzott, hogy bár kétségtelenül állandóan felfokozott idegállapotban élek, épelméjű és beszámítható vagyok. Gyűlöletes pillanat volt, amikor a zsúfolásig megtöltött terembe léptem, melyben a szenzációra éhes Párizs minden előkelősége ott szorongott. A hírlapírók híztak a gyönyörűségtől és tudtam, hogy minden pillanatban rejtett kis fényképezőmasinák örökítenek meg. A márkira alig ismertem rá. Még soványabb és még zöldebb volt, mint különben. Szemében beteges gyűlölet égett, a szája szinte habzott, amikor ellenem vallott. — Ez az alak — mondotta remegve—meg akart ölni. Ha az utolsó pillanatban nem rángatják le rólam, megfojtott volna. — És miért gyűlölte önt? — kérdezte az elnök. — Nyilván szerelmes volt a menyasszonyomba. Ez a szörnyű eset egyébként nemcsak engem tett tönkre, hanem a menyasszo- "nyomat is, aki idegsokkot kapott az átélt izgalmaktól és azóta valahányszor meglát engem, idegrohamokat kap. Vérpadra érett meg ez az ember uram, a legszigorúbb büntetés sem állhat arányban gaztettével. Mialatt a márki beszélt, én csak Impériát néztem. Világoskék selyemruhában ült tőlem alig néhány méternyire. A szívem megfájult, olyan gyönyörű volt. A terem világosabb lett tőle. Mögötte Blanchet pillantottam meg. Szép, meleg barna szeme rajtam pihent. Istenem, milyen nyomorult vagyok. Miért nem őt szerettem? Miért Impériát? Most hirtelen nagy mozgás, izgalom támadt. Impériát szólították az elnöki emelvény elé. — Grófnő — mondotta az elnök —, ismertesse kérem az esetet, hogyan történt? (Folytatjuk)
