Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám

1992. augusztus 25., kedd HAZAI TÜKÖR KSH-hírek Fel nem szántott szántók 1992-ben nőtt a vetetten szántóterületek aránya Bár azt mondják, hogy a statisztikákat mindig csak kellő óvatossággal kezelhetjük, a tények, a hétköznapi dolgaink számszerűsítése, az adatok szemléltetése egyszerűen ki­kerülhetetlen. A Központi Statisztikai Hivatal közelmúlt­ban készített kimutatásaiból ezúttal hármat teszünk köz­zé. Az ország szántóterülete 1992. május 31 -én 4707 hektár volt, amelyből május 31-ig 4378 ezer hektárt vetettek be. A vetetlen terület az 1991. évi 101 ezerről 329 ezer hektárra növekedett. Az összes szántó- terület 7 százalékába ebben az évben nem került vetés. Gabonaféléket 2649 ezer hektáron, az előző évinél 110 ezer hektárral kisebb területen vetettek. A búza és a rozs ve­tésterülete csökkent, míg a ku­koricáé és az árpáé növeke­dett. A cukorrépa vetésterülete az 1991. évihez viszonyítva 23 százalékkal csökkent, napra­forgót viszont csaknem 17 szá­zalékkal nagyobb területen termelnek a gazdaságok. Kisebb mértékben, 8 száza­lékkal növekedett a burgonya vetésterülete, míg jelentősen visszaesett a szántóföldi zöld­ségtermelés, amit mindössze 88 ezer hektáron folytatnak. Olvasóink írják Környezetszennyezés ? Lapomban, a Békés Megyei Hírlap e hónap 15—16-ai száma 5. oldalán olvastam a „Környezetszennyezés" című írását, amelyben közreadja egy ismeretlen ember véleményét a lapomról, amelyet környezetszennyezőnek titulál, mégpedig úgy: nem írja meg a nevét. Az hogy őmiként ítéli meg a lapot, az ődolga, járatja-e vagy nem, szintén az ődolga. Mindenkinek van kialakult véleménye a lapról, s én azt tartom tisztességesnek, ha ezt megírja és az illetőnek van annyi bátorsága, hogy a véleményét aláírja, mert ez is hozzátartozik az emberi tisztességhez, hogy vállalja önmagát, ha már egyszer véleményt mond vagy azt leírja. Abban a levélírónak valóban igaza van, hogy a környezetünk szennyeződik, méghozzá sokféleképpen. Így többek között, elsősor­ban az emberek közötti kapcsolatokban, a beszéd során használt különböző szavakkal, a zene világában a hangerő, amely szétron­csolja a zene mondanivalóját, az átszerelt motorkerékpárok hange­reje, s sebességtúllépésból eredő hangerő és így tovább. Ezt teszik számos esetben a különböző sajtótermékek is, amelyektől az ember lélekben sem gazdagszik. Nos, nem sorolom tovább, mert még van egynéhány környezetszennyezőjelenség. Én a Békés Megyei Hírlapot és annak elődjeit (Körösvidék, Viharsarok, Békés Megyei Népújság) mindig olvastam, előfizettem és ezután sincs szándékomban a lapomról lemondani, természete­sen azért, mert jó lapnak tartom. Általános igazság az, hogy soha nem dolgozunk olyan jól, hogy még jobban nen dolgozhatnánk. Ezt még gyerekkoromban az apámtól tanultam, közel 60 évvel ezelőtt. Szlávik György, Békéscsaba Ma már a szemétszállítás is szolgáltatásnak minősül, így fizetni kell érte archív fotó Tovább csökken az állatállomány „Drága” szemét A Központi Statisztikai Hiva­tal 1992. június 30-ai felméré­se azt jelzi, hogy az ország állatállományának apadása és az állattenyésztési termékek termelésének és felvásárlásá­nak csökkenése tovább folyta­tódik. Az állatállományban na­gyarányú csökkenés tapasztal­ható az átalakulóban levő szö­vetkezeteknél, de a kisterme­lők is jóval kevesebb állatot tartanak, mint egy évvel ko­rábban. A vállalatok és gazda­sági társaságok állatállomá­nyának visszaesése mérsékel­tebb. A közeljövőben nem vár­ható állománynövekedés, mi­vel egy év alatt az anyaállo­mány minden állatfaj esetében csökkent, az állattenyésztési termékek iránt a belföldi és a külföldi kereslet kicsi, a ter­melési költségek növedked- nek, a termelők pénz- és tőke­hiánnyal küszködnek és a szer­vezeti átalakulások sem feje­ződtek be. 1992. június 30-án az ország szarvasmarha-állománya 1344 ezer darab volt, az előző év ha­sonló időszakában mérthez ké­pest 14,7 százalékkal kevesebb. A tehénállomány csökkenése meghaladta a 10 százalékot. A sertésállomány 6385 ezer darab volt, az egy évvel koráb­bihoz képest 21,8 százalékkal (1775 ezer darabbal) kevesebb. Ebből az anyakocák száma 494 ezer volt, 16,4 százalékkal ke­vesebb, mint egy évvel koráb­ban. Vágómarhából 34,9 száza­lékkal (16 973 tonnával) és vá­gósertésből 44,9 százalékkal (95 504 tonnával) csökkent a felvásárlás, de tehéntejből is 12,7 százalékkal (62 millió li­terrel) kevesebbet vásároltak fel a termelőktől. Egy nyugdíjas olvasónk (név és cím a szerkesztőségben) le­vélben a következőket pana­szolja: „Ha van szemét, ha nincs, fizetni kell” (mármint a szemétszállításért— a szerk.). „Mi ketten lakunk két szo­ba-konyhában, az egyikben élünk, alszunk,, a másikba né­ha átmegyünk egy könyvért, vagy ablakot nyitni. Sőt, még átjárunk az előszobán is! Igaz, úgy három hetente porszívóz­ni is mindenhol szoktunk. De miből lesz itt a szemét? Gáz­kazános központi fűtésünk van, ami pedig elégethető, azt a régi kazánban eltüzeljük, mivel spórolni kell minden­nel. A nyugdíjasok legtöbbjé­nek tejre, konzervre ritkán jut. A tasakot felhasználjuk a hű­tőbe, zöldséget tárolunk ben­ne. A kövesút, a gáz, a víz tár­sulás formájában a mi pénzünkből épült. Most meg fizetnünk kell még a szemé­telszállításért is. Tiltakozunk ellene. Pedig pár hete már mu­tatkozik, nem lesz itt annyi szemét, mint a költség.” A szemétdíj mértékének megállapításáról kérdeztük Bánfi Adámot, a békéscsabai Városüzemeltetési Iroda ve­zetőjét. Elmondta, hogy a díj­megállapításban az önkor­mányzat nem vehette figye­lembe az egyedi panaszokat, ezért — követve az országos szokást — helyiségenként ha­tározták meg az összegeket. Azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem nem ha­ladja meg az 5700 Ft-ot, a Szociális Irodától a szemét- szállítási díj átvállalását kér­hetik. Még aZ ősszel tervezik a szociális segélyre szorulók egységes támogatási rendsze­rének kidolgozását. SzaT Mariska néni és a reklám Tudom én, tudom, hogy a jó bornak is kell a cégér! Na, de amit a tévé csinál, az már mégis sok. Bár az is lehet, hogy csak nekem, nekik talán még kevés is a letiltott egy milliárdhoz képest, hisz valahogy muszáj pótolni. Mégis, a guta kerülget, pláne, ha olyat látok, amit kézből megkontrázhat akár egy közepes háziasszony is. A rizsre gondolok, amelyiknek minden szeme külön, egyedül áll, s már a csomagoláson is látni, hogy jó sokba kerülhet. Pedig ilyen tökéletes, agyon dicsért rizst bárki főzhet otthon egy negyed óra alatt. Ha a jól megmosott rizst kevéskeforró zsíron üvegesre pirítja, majd fölengedi annyi vízzel, hogy két ujjnyira ellepje. Só, egy kis végéta, s lassú főzés. S akkor garantáltan külön áll minden szem! És kész az olcsó és finomköret. Mivel, mint látható, a fenti recepttel magamat reklámoztam, senki sem hiheti, hogy reklámellenes vagyok, csak a túlzásokat nem szeretem. Azt a tenger üdítőitalt! Hisz így már lassan a második nemzedéke nő föl az olyan gyerekeknek, akik az ivóvizet tán nem is ismerik. Az anyatejről azonnal az üdítőre váltanak. Pedig nem olcsó mulatság, amire rászoknak. Lehet, hogy engem fukarnak tartanak, de mégis megmondom, még a strandon se veszek semmilyen üdítői­talt még az unokáimnak se. Itthonról visszük a lehűtött citromos teát. Szóval több olyan reklám van, amit sokaitok, de olyan is van, ami nincs. Nem hirdeti senki például az ásványvizet, ami pedig maga az egészség, s külföldön is nagy becsben áll. A valaha világhíres magyar ásványvizek meg sehol sincsenek, holott nagy fantázia van bennük és sok pénzt hozhatnának. Ha többet törődnénk azzal, ami a mienk, s nem sajnálnánk rá a reklámot. Se itthon, se kint. Vass Márta Forró Pál: Pezsgős vacsora 2. Hófehérke nem is sejtette, hogy mennyire egyezett kívánsága az enyémmel. Rajtam valóban csak az segíthetett volna, ha az idő megáll és valami örök mozdulat­lanságba dermedünk. De erről sajnos szó sem lehetett. Máris több, mint kér órája ültünk az étterem kis külön szobájában, a pincérek bár diszkréten udvari­as, de mégis érezhető türelmet­lenséggel várták, hogy mikor tá­vozunk. A pezsgőtől és szerelemtől kábultan csak úgy körülbelül tudtam magamban egy kis szá­mítást tenni. Legalább nyolcszáz frankot tett ki a számlánk, de lehet, hogy ezret. A Dubois-étte- rem árai fantasztikusan magasak voltak. — Mi az, szívem? Miért lettél ilyen komoly? Miért nem csó­kolsz úgy, mint az előbb? — kérdezte Hófehérke. — Szívem — mondottam és éreztem milyen keserű lesz a szá­míze — nekünk most el kell vál­nunk. — Miért?—kérdezte megüt­közve. —Mert én egy elátkozott, sze­rencsétlen ember vagyok. Mert életemben egyszer akartam bol­dog lenni, de ezt a boldogságot a becsületemmel, talán az életem­mel kell megváltanom ! — Nem értelek! — mondta Hófehérke nyugtalanul. — Nem is értheted, hiszen magam sem értem. Hófehérke, gyönyörűségem, ide hallgass. Ne tarts gonosznak, sem becste­lennek. Úgy toppantál az életem­be, mint egy tündérmese és én olyan szerelmes vagyok beléd, hogy majdnem meghalok. Bol­dogságot akartam vinni az éle­tedbe, valami nagyszerűt akar­tam ajándékozni neked. És ezt az estét adtam neked, királyi gaz­dagsággal, pedig koldus vagyok és egy frankom sincsen. Vedd a kabátodat Hófehérke és távozz innen. Tégy úgy, mintha össze­vesztünk volna és rohanj el. —És mi lesz veled?—sápadt el Hófehérke. —Hát valószínűleg átadnak a rendőrnek. Talán meg is vernek. Mit bánom én? Olyan gyönyö­rért, mint amilyent tőled kaptam, mindent érdemes kockáztatni ! Hófehérke egy árnyalattal még halványabb lett. Riadtam nézett rám. — Kalandor vagy? — kér­dezte és a hangja remegett. — Szerelmes vagyok, bo­lond, fiatal, művész! Nem érted ezt? Az előbb szerettél és most gyűlölsz... —Hazudtál! — Lehet így csókot hazudni? Soha ember nem volt még sze- relmesebb, mint én, Hófehérke. Ez a szerelem elsüllyesztette körülöttem a világ minden ko- miszságát és elhitette vélem, hogy gazdag és hatalmas va­gyok. Miért teszel ezért szemre­hányást? Hiszen csak én bűnhő­döm ezért. Te nyugodtan távoz­hatsz Hófehérke és ne emlékezz semmire, csak a csókjainkra. — Nem megyek! Elszömyedtem. — Őrült vagy! Neked nem szabad, ez kizárólag az én ma­gánügyem, megtiltom! Hófehérke makacsul rázta a fejét: — Maradok! Majdnem megbodolndultam. Könnyek jöttek a szemebe és ke­zemet tördelve kiáltoztam: — Menj! Az ajtóban feltűnt a főpincér két pincér társaságában. — A számlát parancsolja? — kérdezte pimaszul, noha jól látta, hogy kínos magánügyet bonyo- lítgatok és szó sem volt számlá­ról. Valamit hebegtem, hogy majd később, de Hófehérke in­dulatosan fordult a főpincérhez. — De igen, fizetünk... mennyit tesz ki a számla? —Kilencszáz frank !.. . Hófehérke kis lakktáskája után nyúlt és egy ezerfrankost dobott a főúr elé. Sóbálvánnyá dermedve néz­tem ezt a jelenetet. A pincérek visszavonultak. — Mi ez? — dadogtam. — Mit jelent ez? —Azt jelenti — mondta ride­gen és gúnyosan Hófehérke —, hogy nem csak maga hazudott, hanem én is. Maga azt hitette el velem, hogy gazdag, nekem pe­dig tetszett, hogy kis hivatalnok­lánynak néz. — Hófehérke... — Megőrült? Mi jogon mer tovább is így nevezni? A farsan­gi komédiának vége. Maga egy közönséges csirkefogó, akit én a börtönből mentettem meg. — Kérem... én ezt a pénzt visszafizetem! — Természetesen. Ezt el is várom. De én az ígéretekben nem bízom. Maga kilencszáz frank erejéig a szolgálatomra tar­tozik állni. És ezt vegye szó sze­rint. Éppen ma bocsátottaméi az inasomat. Holnap beállhat a he­lyére. Havi fizetés háromszáz frank, tehát három hónapig köte­les nálam maradni. Ez a legki­sebb büntetés, amiért ennyire megfeledkezett magáról. Hogy hívják? — Maurice Dontin! — Holnap jelentkezzék a pa­lotámban. Boulevard Hauss- mann 89. Hidegen biccentett és kiment a fülkéből. Olyan pillantássl mért végig, amely lehetetlenné tettí még csak a kísérletét is an­nak, hogy kíséretemet felajánl­jam. Sírva fakadtam kétségbee­sésemben és tehetetlen dühöm­ben. A legnagyobb boldogság ormáról zuhantam a legsötétebb nyomorúságba. Vérig megaláz­va, halálos letörtséggel támo­lyogtam ki a vendéglőből. Egész éjszaka nem aludtam. Minden csepp vérem tiltakozott a szörnyű megalázás ellen, hogy inasnak menjek ahhoz az asszonyhoz, akit imádtam, aki­nek száját csókjaimmal égettem és aki éppen ilyen szenvedélye­sen csókolt vissza. Nevetséges figura leszek a szemében. Mi­csoda kegyetlen ötlet. Csak asszonyi bosszú tud ilyesmit ki­találni. Mennél többet törtem fejemet az ügyön, annál kevésbé értet­tem. Emlékemben visszaidéz­tem az előző est minden kis rész- letét.Tapasztaltférfivoltam. Sok nővel volt már dolgom. Csalha­tatlanul éreztem, hogy Hófehér­ke éppen olyan őszintén lángolt értem, mint én érte. De hár akkor hogyan tudott ennyire átváltoz­ni? Igaz, súlyos ostobaságot kö­vettem el, de láthatta, hogy csak a szerelem bolondított meg. Miért akar hát ennyire megalázni? Nem megyek le hozzá. Úgyis gazembernek tart. Legfeljebb még jobban kiábrándul belőlem. De mennél jobban derengett odakint a reggel, annál bizonyo­sabban éreztem, hogy ezt a dol­got mégsem lehet ilyen egysze­rűen lezárni. Rémülten állapítot­tam meg, hogy szerelmes va­gyok. Egészen hülyén és ment­hetetlenül szerelmes. Nem tudok élni Hófehérke nélkül. Látnom kell, beszívni párfőmjét, hallani a hangját, látni a mosolyát. Tudtam, hogy ez tisztára té­boly. A céltalan önkínzás leg- szömyűbb faja. Hát hogyan él­jek mellette cselédként, holott mint diadalmas férfi akartam éle­tébe tömi. Nem, ez elviselhetet­len gyötrelem lenne! De a lelkem mélyén apró ör­dögök incselkedtek. Előre Mau­rice! — vihogták — hátha csak tréfa az egész. Ilyen mulatságos módját választotta annak, hogy viszontlássátok egymást. Meg akart egy kissé leckéztetni és ha csakugyan jelentkezel, talán csak egyetlen parancsot ad: csó­kolj és szeress! Lassanként teljes bizonyos­sággá szilárdult bennem ez a re­ménykedés. Hát persze hogy így lesz! Milyen hülye vagyok! Iga­zán kár volt magam ezért izgatni. Most már fütyürésző jókedvvel csomagoltam be a dolgaimat. Valóban úgy fogok beállítani, mint aki az inasi állást jön elfog­lalni. Ne higyjen ostoba fráter­nek. Ha tréfa, megmutatom, hogy méltó, szellemes partner vagyok. Valósággal felvilla­nyozva gyűrtem ruháimat a bő­röndbe és elragadtatva gondol­tam arra, milyen nagyszerű lesz a földkerekség legcsodásabb asszonyához költözni. Micsoda remek teremtés! Milyen szenzá­ciós ötlettel hidalta át azt a kényes kérdést, hogy állandóan egymás mellettélhessünk. Kilenc órakor csengettem be az elegáns magánpalotába. A ko- moma azzal fogadott, hogy a grófnő még alszik, nem szokott déli tizenegy előtt felkelni, de ő már értesült arról, hogy én va­gyok az új inas, menjek a szo­bámba, öltözzem át, kössek kö­tényt magam elé és majd együtt kitakarítjuk a lakást. Őszintén szólva ez nem na­gyon tetszett. Nem szeretem a háztartási alkalmazottakat be­vonni az ilyen diszkrét ügyekbe. Ez a buta Blanche még valóban azt hiszi, hogy inasnak szerződ­tem. No, majd bámulni fog a kicsike! (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents