Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-12 / 190. szám
,BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPBOTRANYKOVEK Ha idős, akkor becsületes!? — Felszedegetett egy félmilliót A kezesek bottal üthetik a nyomát Az egyik Békés megyei lapban apró hír jelent meg arról, hogy V. Jánosné szegedi lakost „erőszakkal a battonyai OTT- fiókba vitték”. Az elkövetőit ellen — személyi szabadság megsértése miatt — a Battonyai Bíróságon folyik eljárás — olvashatjuk a mindössze ötsoros közleményben. Igyekeztünk a furcsa ügy végére járni. Megkérdeztünk néhány battonyai járókelőt: hallottak-e az esetről? Nem. No, ha nem, akkor talán az OTP-sek tudnak róla. Karsai István fiókvezető megdöbbenve hallja a hírt, és szinte kikéri magának, hogy ilyen zavaros ügybe belekeverjék a pénzintézetet. Elmegyünk a takarékszövetkezetbe, oda is hiába. Sötétben tapogatózunk tovább, a bíróság elnöke éppen tárgyal, tőle sem kérhetünk felvilágosítást. Egyszer valaki odacsap a saját homlokára: „Ha a hírben V. J. helyett V. Jánosné, S. I. helyett pedig S. Istvánné szerepelne, akkor talán lenne tippem” — mondja. — „De ki az a B. P. ?!” — kérdi tanácstalanul. Szerencsénk volt, „B. P.” maga jelentkezett. Skorka Pálné: „Azt hittem, hogy az élemedett kor és a becsületesség összetartozó fogalmak” — Skorka Pálné vagyok — mondta a telefonba bemutatkozáskor. Skorka Pálnéval a munkahelyén, a battonyai Petőfi Mgtsz irodáján találkoztam. A középkorú asszony nagyon megviseltnek látszott. Maga elé helyezi a V.-ügy feliratú dossziét, és megered a nyelve: „Várhatom a végrehajtókat! ?” — 1989-ben felkeresett V. Jánosné, akkor még battonyai lakos. A szüleim korosztályához tartozó nénit gyermekkorom óta ismertem, bár közelebbi kapcsolatba soha nem kerültünk egymással. Elmesélte, hogy a Szegeden élő leánya lakást cserél, ehhez sürgősen szüksége lenne 60 ezer forintra, legyek a kezese. Szó nélkül aláírtam a formanyomtatványt az idős asszonynak. Akkor még azt képzeltem, hogy az élemedett kor és a becsületesség összetartozó fogalmak. Egy év múlva újra jelentkezett, ekkor 30 ezret szándékozott felvenni. Megkérdeztem, hogy rendezték-e már az előző tartozásukat. „O, fiam, azt már mi el is felejtettük” — mondta. Tavaly aztán beütött a mennykő! Letiltást kaptam 30 ezer Ft-ról. El is kezdték vonni a fizetésemből havi 2700 Ft-os részletekben. Öt hónap múlva úgy-ahogy sikerült megúsznom a dolgot, „mindössze” 13 500 Ft-om bánja. Sajnos az idén, június 24-én újabb letiltás érkezett, mégpedig az OTP Szegedi Számlakezelő Fiókjától. Összege 53 100 Ft plusz a június 22-étől „ketyegő” 44 százalékos kamat. Gondolja el, ez annak a három évvel ezelőtti 60 ezer Ft-os kölcsönnek a „maradéka”, amelyre V. Jánosné azt mondta, hogy már el is felejtették! Rohantam hozzájuk Szegedre (a kölcsön a lány nevén volt), de nem nyitottak ajtót. Elmentem hát érdeklődni a számlakezelő fiókba: úgy ismerik ott őket, mint a rossz pénzt. „De miért nem értesítettek hamarabb a hátralékról?”— kérdeztem dr. Varga Istvántól, az OTP ottani jogtanácsosától. Érdemben nem tudott válaszolni a kérdésemre. Viszont kijelentette és írásban meg is erősítette, hogy ők a fizetési meghagyás, illetve a végrehajtási lap kibocsátásával kívánják rendezni az ügyet. Szép kilátások, mondhatom: én eszerint számíthatok arra is, hogy egy szép napon a lakásomon megjelennek a végrehajtók. „Még ő vádaskodik!” — Megértem a felindultságát, de erőszakoskodni talán mégsem kellett volna — csúsztatom Skorkáné elé az újságot. — Hát ez bánt a legjobban! — csattan fel. — Nem elég, hogy tönkreteszik az embert anyagilag, még a nevét is meghurcolják. Az eset egyébként a következőképpen történt: a postán V. Jánosné megszólított engem és egy másik kezest, hogy várjuk meg, menjünk együtt a takarékba, győződjünk meg róla a saját szemünkkel, hogy fizetni fog. Elmentünk, be is fizetett a 30 ezerbe 5-öt. Ezt követően súlyos testi sértés vádjával följelentett bennünket a bíróságon. Szegedről még orvosi látleletet is szerzett. Másodfokon a vádat elejtették, erre most előhozakodott a személyes szabadság megsértésével. Ügyvédet fogadott, aki ilyeneket ír nekem: „...felkérem Önt, hogy a jövőben feltétlenül tartózkodjon a legutóbbi szegedi magatartásától, mert a folyamatban lévő és az Ön ellen folyó büntető ügyben az ehhez hasonló felháborító cselekmények súlyosbító körülményként fognak számításba jönni...” Hát nem tudom... Valóban becsöngettem a szegedi lakásra, szerettem volna beszélni V. Jánosnéval, illetve a lányával, mivel a 60 ezres kölcsön a lány nevén fut, de nem nyitottak ajtót. —Mit tett ön ezután? —Mit tehettem volna!? Hazautaztam Battonyára, és elkezdtem kutatni a hozzám hasonló balekok után. Csak a Petőfi Téeszben 16 kezese van a néninek, számításaim szerint az 5600 Ft-os nyugdíjára több mint félmillió Ft kölcsönt vett fel a szegedi és a Szeged környéki pénzintézetekben, illetve Battonyán és Kevermesen. Ennyi pénzt egy nyolcvanva- lahány éves öregasszony soha az életben nem fog visszafizetni! Hát mi ez, ha nem csalás!? Én meg várhatom a végrehajtókat, holott már ma sem tudom, hogy miből vegyek egy cipőt vagy egy darab ruhát a főiskolás lányomnak. A többi „balek” Skorkáné dossziéjából kiírok néhány címet. Mindenekelőtt V. Jánosnét szeretném felkeresni. A szomszédok csak nagyon ritkán szokták Battonyán látni az idős asszonyt. A családi ház ablakain a redőnyök állandóan leeresztve, zárt kapu, csaholó kutyák, éhesen visító disznók. V. Jánosné leginkább Szegeden tartózkodik, az állandó lakhelye is ott van. (A helyi pénzintézetek vezetői szerint így tudott újabb és újabb kölcsönökhöz jutni!) A háromgyermekes Palkó családot nagy munkában találom szolgálati lakásuk udvarán: vöröshagymát tisztítanak bérben egy kft.-nek. Rá vannak utalva a mellékesre, hiszen a családfő többször is kezességet vállalt V. Jánosnéért. — 1990-ben egyik haverom hívott el aláírni — mondja Palkó Károly 37 éves vasúti dolgozó. — Két-három havonként megismétlődött az eset, összesen ötször vagy hatszor. Van itt egy 24 ezres, egy 23 400-as, egy 17 ezres, egy 43 490-es és egy 14 594-es tétel. Ezek miatt ugrott a fizetésünk 50 százaléka. A letiltások miatt természetesen OTP-t sem tudtunk felvenni, sem mi, sem a haveromék. Ebből nálunk támadt már egy kis családi perpatvar is. — Nálunk!? — veszi át a szót Palkó Károlyné. — Volt olyan hónap, hogy az én férjem 3 ezer Ft-ot hozott haza. Hát gondolhatja, hogy nem dicsértem meg. A pálya vegyszerezésekor pedig, amikor a legjobban keresnek, 30 fölött volt a bruttója, de ebből 12 ezret kapásból levontak a... nénikének, hogy szebben ne mondjam. Miatta pucoljuk a hagymát, hogy őszre egyáltalán el tudjuk indítani iskolába a három gyermekünket. Közben vendég érkezik Pal- kóékhoz, a félj kollégája, idős Bagi András. — Tőlem havonta 2700-at vontak az öregasszony miatt 1992. augusztus 12., szerda — mondja. — A múlt hónapban kaptunk egy papírt, hogy a vasút több pénzt nem utal át a fizetésünkből a banknak. Majd a bíróság dönt ezekben az ügyekben, valószínűleg elárverezik az öregasszonynak vagy a lányának a házát. De — szerintem — mi keresztet vethetünk a pénzünkre. A pályamester azt mondja, hogy az összeg nagy részét úgyis rajtunk fogják bevasalni, a letiltást most lényegében csak szüneteltetik. A bank úgysem hagyja veszni a pénzét... Hát mondja meg őszintén, kimászunk mi valaha is ebből a gödörből? Mi még csak eléldegélünk valahogy a mamával, de mi lesz a fiamékkal!? Nekik is három kisgyermekük van, mint Palkóéknak. És a fiam is aláírt, nem is egyszer. — Ne haragudjék, hogy megkérdezem: egy-két évvel a nyugdíj előtt hogyan lehetett önt így csőbe húzni? A fiatalokat még csak megértem valamennyire, ők álmukban sem feltételeztek rosszat egy idős asszonyról. De önnek ismernie kellett V. Jánosnét. — Megmondom én magának őszintén, hogy kezdődött — sóhajt egy nagyot az idősebbik Bagi András. — V. Jánosné egyszer beállított hozzánk azzal, hogy ha aláírok neki egy papírt, ad 2500 Ft-ot. Adott is, a feleségem nem tudott róla. Apránként, cseppfolyósítva az egész szépen lement a torkomon. Utána aláírtam még vagy háromszor... Hát így történnek a dolgok, kedves gyanútlan olvasó. Kezességet több okból lehet vállalni: többek között lehet jószívűségből, meggondolatlanságból, haszonlesésből. Palkó Károlynak V. Jánosné leánya mondta: a szegedi lakásban legalább két és fél millió Ft értékű antik bútor van felhalmozva. Palkó úr nem ért a bútorokhoz, viszont a saját szemével látott töméntelen mennyiségű márkás italt. S aki ilyen jól áll anyagilag, annak valóban futja ügyvédre is a sok lóvá tett kezes ellen. Én már csak abban bízom, hogy Skorkáné lánya a szorító anyagi gondok ellenére is megszerzi a tanítói oklevelet. S akkor nálánál nagyobb átéléssel talán senki sem fogja tanítani Petőfi nevezetes versének következő sorait: Szegény atyánk! ha őúgy nem bízik Az emberekben: jégre nem viszik. Mert ő becsületes lelkű, igaz; Azt gondoló, hogy minden ember az. Kép. szöveg: Ménesi György Az iskola és a szülő közlései Az iskola és a szülő közlései Távolságtartás Mikor találhat egymásra a jövő és a múlt? FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Idős Bagi András: „2500 Ft-ért aláírtam”
