Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-07 / 159. szám

1992. július 7., kedd

Nagyszalontaiak Csorváson

HAZAI TÜKÖR

Visszhang

Pro + kontra

iRÉKÉS MF.fiYEl HÍRLAP

= megegyezés

Közel nyolc éve már, hogy Csorváson a Rudolfmajorban minden évben megrendezik a gyerekek nyári táborát. Az ötlet Huszár György né tanítónőtől származik, aki nagy lelkesedéssel és nem kevés anyagi áldozatvállalással szervezi a gyermekek nyári programját.

Az idén az Országépítő Alapítvány pályázatának elnyerésével 20 ezer forintot kapott arra, hogy határon kívüli gyerekeket magyar kortársaikkal együtt táboroztasson. így kerültek ide a romániai Nagyszalontáról Boros Irén tanítónővel 4. általános iskolás kisdiákok. Stílusosan Arany Jánosról és a magyar irodalomról tanulnak többet játékos formában, megismerkedve Csorvás határával, természet- védelmi területével és táborhelyükkel, a Rudolfmajori kastéllyal és a nagyerdővel. Jelszavuknak ezt az idézetet választották: „A természet az őt szeretőt üres kosárral gyakran elengedi, de üres szívvel soha”.

Huszár Györgyné tanítónő színes programot szervezett, s célja volt, hogy az irodalmi ismeretek elsajátításán túl Arany János késői utódai megismerjék tágabb környezetünket, Békés megyét is. Ellátogattak Békéscsabára, a Munkácsy Mihály Múzeumba, Gyulán megnézték Erkel szülőházát, voltak Újkígyóson a kastélyparkban, megnézték a dévaványai túzokrezervátumot, voltak kirándulni, fürdeni.

A csorvási kisdiákok örömmel fogadták barátaiknak a nagyszalontai gyerekeket. A helyiek általában 2. osztályosok, a romániai kisdiákok, 5 fiú és 2 kislány már negyedikesek. Közös tevékenységük közül a „tüskevárak” építése aratta a legnagyobb sikert. Ezek a mindenféle bokrokból és élő növényzetből kialakított kis búvóhelyek szolgáltak jelképes és időszakos lakhelyükül. A

nap reggeltől estig játékos és elméleti programokkal telt el, különösen Fekete István állatokról szóló könyveit elemezték, de nagy sikert aratott Az én újságom gyereklap és a M óraképeslapok. A vetélkedő nem múlhat el díjkiosztás nélkül, amelyhez hozzájárult az OTP helyi fiókszervezete, a gádoro- si takarékszövetkezet, a Bé- köt-üzem és természetesen a Csorvási Gazdák Termelőszövetkezet.

A gyerekek nagy örömmel fogadták egymást és ugyanolyan örömmel búcsúztak is egymástól, hiszen a nagyszalontaiak számára is véget ért a tábor. Boros Irén tanítónő örömmel érkezett Magyarországra, s mint mondta, azon lesz, hogy jövőre is érkezzenek hozzánk magyar anyanyelvű gyerekek Romániából. P. J.

...Ma ismét Békéscsabán jártunk. A békéscsabai Ag. H. Ev. Rudolf reálgimnázium 1937- ben érettségizett tanulói 55 éves találkozójukat tartották az iskola épületében. Szívélyes üdvözlés, kellemesen csengő műsor fogadta az „öregdiákokat”. Visszaemlékezések, beszámolók hangzottak el, minden szépen pergett le, de egy mozzanat mégis megzavarta a meghitt együttlétet. Utolsóként Kruchió igazgató úr mondta el kétségbeesetten (vagy talán kétségeket keltő) „aktuális” véleményét a Jelenlegi iskolának” az evangélikus egyház részére történő átadásáról. Véleménye címszavakban: 1. az egyház már a törvény megjelenése előtt igényekkel lépett fel; 2. a törvény megjelenése után „sokat követel vissza” ;3. helytelen a tanári kinevezésekkel kapcsolatos egyházi követelmény (a tanár legyen evangélikus, magyar állampolgár; megfelelő képesítésű-óraadó, rendes tanár)

4. jelentéktelen az orosházi (ev.), a gyulai (kát.), a békési ( ref. ) egyházi iskolákba jelentkezők száma; 5. nem manipulálták az iskola diákjainak megnyilatkozásait; 6. a sajtó nevetséges cikkeket közöl stb. Ha mindez nem hangzik el, akkor ez a levél sem született Volna meg. De mivel elhangzott, a rendelkezésre álló rövid idő alatt sikerült néhány újságcikket beszerezni..., melyeket átolvasva, véleményünk a következő:

1. Nem ismerjük az egyháznak az 1991. évi XXXII. törvény megjelenése előtti és a mostani „túlzott követeléseit”. Ezt nem részletezte az igazgató úr. Az igaz, hogy az „öregdiákok" 1990. I. negyedében kértük: a) az iskola nevének „Gyóni Géza Gimnázium" -ra,

b) a Rózsa F. térnek „Eötvös tér"-re történő változtatását,

c) a „Gyóni Géza Önképzőkör” újbóli beindítását. — E leveleinket egyébként a városi tanácselnök úr (Mázán Mátyás) és Táborszky L. esperes úr is megkapta.

Kruchió igazgató úr válasza helytelenséget is tartalmaz:

„A javasolt Gyóni Géza névvel szemben egyébként van némi fenntartásunk, illetve találnánk jobb javaslatot is."

„A rózsás diákok nem érzik a megváltoztatás szükségességét.”

„A teljes igazsághoz tartozik, hogy költészetét a mai esztéták nem tartják különösen kiemelkedőnek és a tanulók valóban nem ismerik. Erről igaz, a felnőttek is tehetnek.” (Megjegyzésünk: az iskola jelenlegi testületében van egy rokona Gyóni Gézának!)

A „Csabai Öregdiákok Baráti Köré” -nek tehetetlenségével kapcsolatos kérdésre a válasz: „Itt belül az iskolának nincs egy (...), aki kezdeményezné és csinálná a dolgokat. En is belefáradtam.” (Kérdésünk: miért nem szüntetik meg a bankszámlát?) A tantestület annyira megfiatalodott, hogy nem veszik még észre, hogy az ilyen hagyomány milyen jelentős iskolai nevelő tényező. „A mi álláspontunk: „Tempus fugit”... s így a fiatalok is idősekké válnak!

Az esperes úr válasza pozitív és kielégítő volt. Mázán Mátyás úr válasza nagyon meglepő volt Kruchió igazgató válaszával szemben: ,Az Ön által javasolt névváltoztatással magam is egyetértek. Magyar—történelem szakos tanár lévén „Gyóni Géza élete és munkássága” volt a szakdolgozatom témája, s mély csaba- iságom késztetett arra, hogy a névváltoztatást magam is javasoljam az iskola igazgatójának.” — Lám, mégis vannak, akik ismerik Gyóni Gézát!

3. Kétségtelen, hogy a sajtó nevetséges és a bulvársajtó izgalmat hajszoló, olcsó kifeje- zésű címeket ad. Ezek körül ,Jlogyan lesz «Rózsája» az egyháznak” c. cikkre rövid a válasz: az egyháznak nem lesz, hanem már van „rózsája”", éspedig a „Luther-rózsa”. De félre a szójátékkal. E cikk alapján „a városnak mind állami, mind egyházi gimnáziumra szüksége van”. A „Heti Mérleg” cikke megadja a választ: Meg kell szüntetni a Vásárhelyi Pál Szakközépiskolát! Helyes a megszüntetés, mert egyébként sem illett bele a város agrárpolitikájába. (Hol vannak a jelenleg olyan elhagyatott, szennyes Élővíz- csatorna víztisztaságát elősegítő kotrógépek? Ezek alkalmazására még javaslatot sem tett az iskola vezetősége!) És miért nincs szüksége a városnak egy mezőgazdasági középiskolára? Ez jobban beleillik a város profiljába.

4. Ami a tanárok kinevezését illeti: minden iskolának megvannak a pályázati feltételei s a szerződések nem örökéletre szólóak. Talán az igazgató úr nem hallott „a próbaidőre szóló alkalmazásról” ? Ami a német és amerikai állampolgárságú tanárok alkalmazását illeti, Kruchió igazgató úr nem nyilatkozott az alkalmazás feltételeiről (pl. munkavállalói engedély stb.). Egyébként a vallási hovatartozás mindig laza követelmény volt háború előtt és most is. (I. Fasori Ev. Gimn.)

5. A tanulók jelentkezési száma nem lehet aggasztó, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint is, 20-25 fős osztályokban lehet a leghatékonyabb munkát felmutatni. A tanulók felekezeti megoszlását meg lehet nézni a gimnázium évkönyveiben!

6. Ami a diákok manipulálására vonatkozik: ne igyekezzünk egymást félrevezetni. Manipulálás: olyan tevékenység, amely mindig volt, van és lesz. Ez lehet: közvetlen vagy közvetett. Talán a tanároknak, főleg az osztályfőnököknek olyan sok kellemetlen órát és túlmunkát igénylő „iskolai véleményadás” nem manipuláció.

7. Nem hisszük, hogy az egyház sokat követel. Nem is követelhet többet, mint amit tőle az államapparátus illetékesei jogsértő módon „elraboltak” (nem „elloptak!). (A rablás, lopás és orozás külön jogi kategória! ) És milyen tárt karokkal rabolták el az évtizedeken át összekuporgatott összegekből kialakított vagyontárgyakat! Annak idején senki sem találta túlzottnak a rablást! Igaza van Palinay úrnak: ma mások a vallási arányok. De ezt bővíthetjük azzal is, hogy megváltozott a város munkás, paraszt, értelmiségi, kereskedelmi aránya is! (Egyébként itt említem meg, hogy Palinay úr személyazonosságát nem állapította meg a szerkesztőség a kérdéses „olvasói levél" személyes leadásával!) A változásokhoz nagymértékben hozzájárult a város polgármesternője is, aki annak idején két lábbal rúgta ki irodájából a hazatérő hadifoglyokat (Rákosi kijelentése alapján: fasiszta bérencek), a deportálásból hazatért kereskedőket, iparosokat (Adler, Kulpin, Richter-Róth, Rosembaum, Farkas, Szilágyi stb., hiszen ők a tőkés imperializmus szekértolói.) és nagy buzgalommal hajtotta végre az áttelepítéseket (István János, Jaczina István, Majerik Károly, Kovács Pál, Czepó János stb.). Ilyen és egyéb okok (ku- láklista) miatt osztályunk valamennyi tagja (és sokan mások) „testben” elhagyták Békéscsabát.

Mindezek figyelembevételével reméljük, hogy Békéscsaba városi önkormányzata a felmerült kérdéseket, illetőleg azok megoldását nem fogja egy olyan harmadik személyre bízni, akinek semmi köze, nem szívügye Békéscsaba gazdasági és kulturális fejlődése.

HURSÁN PÁL NY. GÉP.FŐM., TANÁR,

Budapest

Megjegyzés: A cikkíró hozzájárulásával az első, részletesebb levél a szerkesztőségben megtekinthető.

A csorvási és a nagyszalontai gyerekek ebédszünet közben a

Rudolfmajori kastélyban F0Tó: fazekas ferenc

Walter Lord:

A Titanic pusztulása

47.

Mire visszaérkezett kis flottillájához, az közben már szétszóródott. A 4-es és a 12-es felszedte a B csónak utasait, a 10-es meg a D pedig külön- külön igyekezett a Carpathia felé; a D elég siralmas állapotban — mélyen merült a vízbe és alig néhány evezőse húzta a rudat. „Nos hát—mondta magában Lowe —, legjobb, ha utánuk megyek és eligazítom őket!”

— Minden rendben — kiáltott át Woolner a 14-es vitorlásba, Lowe-nak.

Lowe mégis’vontatókötelet dobott át nekik. Aztán egy mérföldnyi távolságban felfedezte a csaknem teljesen elnehezedett A csónakot, amely már alig haladt előre. A csónakban ülőknek egész idő alatt nem sikerült felszerelniük a magasító oldalléceket, így azután a víz már majdnem átcsapott a peremen. A mintegy harminc ember közül, aki a katasztrófa után odaúszott és megkapaszkodott, a legtöbben hidegtől dermedten kuporogtak. Tucatnyi férfi és Mrs. Rosa Abbott fedélközi utas di- dergett a csónakban, térdig a jeges vízben.

Lowe valóban az utolsó percben érkezett és átsegítette őket a 14-esbe, majd ismét a Carpathia felé vezette vitorlását, kötélen vontatva a D csónakot. Az A csónakot sorsára hagyták, miután mindenki átszállt belőle, és átemeltek három holttestet is, mentőmellénnyel takarva le arcukat. Megmentették a vízbe veszett R. Norris Williams bundáját, illetve egy Lindell nevű fedélközi utas gyűrűjét is; erre a szegény helsingborgi svéd kivándorlóra senki sem emlékezett — a gyűrűjébe vésett név őrzi emlékét.

Egymás után vánszorogtak a csónakok a Carpathia oldalához. 4 óra 45 perckor érkezett oda a 13-as. Elsőnek Lawrence Beesley kapaszkodott fel a kötélhágcsón a C fedélzet kabinlépcsőjéhez. Leírhatatlan örömmel és megkönnyebbüléssel lépett a szilárd fedélzetre, szinte úszott a boldogságban. Dr. Washington Dodge ért fel másodikként, emlékül magával hurcolva mentőmellényét.

Mrs. Dodge 5 óra 10 perckor

érkezett ötesztendős kisfiával, az ifjabb Washingtonnal, a 7- es csónakban: a kisfiút postazsákban emelték a fedélzetre. Egy steward forró kávéval sietett eléje, de a fiatalúr kijelentette: inkább kakaót kér. A pincér elszaladt, és kerített neki; a brit hajók nemhiába híresek a jó kiszolgálásról.

Pontosan 6 órakor érkezett a 3-as csónak. Mr. és Mrs. Sped- den kifogástalan öltözékben kapaszkodott fel a hajóra. Mögöttük kúszott fel Henry Sleeper Harper a feleségével, Hamad Hassah egyiptomi szolgával és Szun Jat-szennel, a pincsivel. Mr. Harper hamarosan felfedezte ismerősét, Mr. Og- dent, esTlasszikus nyugalommal köszöntötte:

— Hello, Louis, hogy te milyen fiatalos vagy!

Elizabeth Shutes is ugyanazzal a csónakkal érkezett, de nem is próbálkozott a kötéllétrával. Beleült egy kötélhurokba, a matrózok pedig egyetlen rántással felhúzták a fedélzetre. Egy matróz közben odakiáltotta a társainak:

— Vigyázat, fiúk, pehelysúly!

Bruce Ismay 6 óra 30-kor támolygott a fedélzetre, magában motyogva: — Ismay vagyok... én vagyok Ismay... — Reszketve állt a fedélzeti sétányon, hátát a rekeszfalnak támasztva. Dr. McGhee tapintatosan közeledett hozzá, és megkérdezte: — Nem menne be az ebédlőbe, egy kis meleg levesre vagy valami italra?

— Nem. Igazán nem kívánok semmit.

— Mégiscsak igyék valamit.

— Ha békén hagy, mindjárt jobban leszek — csattant fel Ismay. Aztán jobb belátásra tért: — Tudna szerezni nekem valami szobát? Nem tenné meg?

— De kérem, mégis menjen az ebédlőbe, igyon valami rrte- leg folyadékot — erősködött az orvos.

— Köszönöm, nem.

Dr. McGhee feladta a harcot és udvariasan átengedte Is- may-nek a saját kabinját. Az út hátralevő részén Ismay el sem hagyta a kabint, nem evett szilárd táplálékot, nem fogadott látogatót (kivéve egyetlen alkalommal Jack Thayert), és az egész úton nyugtátokat szedett. így kezdődött Önkéntes száműzetése. Egy év múlva nyugalomba vonult a White

Star Line-tól, jókora birtokot vásárolt az ír tengerparton, és szinte remeteként élt ott 1937- ig, haláláig.

Olaus Abelseth, a norvég kivándorló 7 órakor érkezett a fedélzetre. Melegített takarót dobtak didergő testére és ro- hanvást tessékelték az ebédlőbe, ahol kávét és brandyt diktáltak bele. Mrs. Charlotte Collyer és a többiek kénytelenek voltak várakozni a 14-es- ben, amíg Lowe ötödik tiszt leszereltette az árbocot és összahajtogatta a vitorlát. Lowe rendszerető ember volt...

így futott be csónak csónak után. S amint sorra odasimultak a Carpathia oldala mellé, a túlélők a sétafedélzetről figyelték őket, ismerős arcokat keresve a csónakokban. Billy Carter izgatottan állt C^gdenék mellett, felesége és gyermekei érkezését várva. Amikor végre megpillantotta feleségét a 4- es csónakban, magánkívül kiáltotta: — A fiam! Hol a fiam?

Egy lánykalapot viselő kisfiú visszakiáltott: — Itt vagyok, apám ! — A mendemonda szerint John Jacob Astor nyomta a fiú fejébe a kalapot, amikor nem akarták bevenni a mentőcsónakba a kamaszt: — Most már lány! Mehet!

(Folytatjuk)

Olaus Abelseth, a norvég kivándorló 7 órakor érkezett a fedélzetre. Melegített takarót dobtak didergő testére és rohanvást tessékelték az ebédlőbe, ahol kávét és brandyt diktáltak bele. Mrs. Charlotte Collyer és a többiek kénytelenek voltak várakozni a 14-esben, amíg Lowe ötödik tiszt leszereltette az árbocot és összahajtogatta a vitorlát. Lowe rendszerető ember volt...