Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25-26 / 175. szám
PŒS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1992. július 25-26., szombat-vasárnap Nem kell Ausztriába utazni... Budapesten a Schömer-gyűjtemény Jelentős állomásához érkezett a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója. Miközben az épület egyes részei még az építési csatazajtól hangosak, végleges formájában megnyílt a historizáló épület pompás Márványcsarnoka. A terem emeleti, magas falsávjára nagyméretű olasz későbarokk képeket helyeztek el. A földszinti részen pedig egy reprezentatív—ugyancsak nagyméretű — képeket felsorakoztató kiállítás képei kerültek. Itt láthatja a közönség augusztus végéig az Osztrák festőkortársaink a Schömer- gyűjteményből című válogatást. Amely bemutató a jeles magángyűjtemény második nyilvános kiállítása a tavalyi bécsi Kunstforum-beli tárlat után. Jövőre pedig Franciaországba utazik a kollekció. Több mint kétezer kortárs osztrák festő alkotásait őrzi a Schömer-gyűjtemény, amelyet „naprakészen” karbantartanak, bővítenék a tulajdonosok. Még bemutatótermet is építettek a képeknek. Igaz, nem múzeumot, hanem saját építőanyag-kereskedőházuk klostemeuburgi irodáját terveztették olyanná, hogy széles lépcsőházaiban, folyosóin a festményeknek helye legyen, így a gyűjtemény egy része az üzletfelek szeme előtt van, de bárki műértő is felkeresheti az irodai kiállítást. Most azonban nem kell Ausztriába utazni. Elég elmenni a Szépművészeti Múzeumba. Ahol ezúttal a gyűjteménynek a korban hozzánk legközelebb álló részét, a 80- as évek osztrák festészetét reprezentáló alkotásokat fedezhetjük fel. Ezek legfőbb jellegzetessége a táblaképhez való visszatérés a különféle útkeresések után. E közös vonáson belül azonban a legellentétesebb irányzatok vannak jelen. Figurális (Siegried Anzinger, Hubert Schmalix, Alois Mos- bacher) és absztrakt (Gunter Damisch, Josef Miki, Max Weiler), expresszionista (Alfred Klinkan), új aktivista (Arnulf Rainer, Herman Nitsch) irányzatok bizonyítják a sokoldalúságot. Karlheinz Essl és felesége, Agnes Schömer akkor kezdtek szisztematikus gyűjtésbe, amikor 1975-ben Essl úr átvette apósától a jónevű és sikeres Schömer szén- és építőanyagkereskedőházat. A szakértő és jó szemű házaspárnak sikerült olyan gyűjteményt létrehoznia, amelyben a háború utáni évtizedek csaknem minden osztrák művészeti irányzata megjelenik. A korszak valamennyi jelentős osztrák festője nemcsak képviselve van, hanem több főművel szerpel a Schömer-gyűjtemény ben. Korai Hundertwasser-mun- kák, a St. Stephan Galéria informel csoportja, a bécsi akcionisták, a fantasztikus realizmus és a Wirklichkeiten művészcsoport festményei más munkákkal együtt szinte az osztrák kortárs festészet múzeumává avatják a Schömer- gyűjteményt. (MTI-Press) Irodalom csak egy van! Torontóban vagy Ungváron, légszomjjal küzd A romániai rendszerváltás után Erdély egyetlen szépirodalmi folyóirata, az Utunk nem csak tartalmában változott, de nevet is váltott: 1990 januárjától Helikonként jelenik meg. Szilágyi István íróval, főszerkesztővel, a Soros-alapítvány idei Ady-díjasával arról beszélgettünk, hogyan élték át a rendszerváltást. — A rendszerváltási kísérlet után—nevezzük így a fordulatot —szinte minden reményünk szertefoszlott. Ma már pirulunk is, miben hittünk, reménykedtünk egykor. Mióta megszűnt a klasszikus cenzori világ, lényegében bármit kinyomtathatunk, viszont tucatnyi újfajta akadállyal kell szembenéznünk, a szerkesztőség ablakán esetleg berepülő, adott esetben cenzúraként működő benzinpalacktól az ízlésterrorig vagy a pénzhiányig. Ha ez a szabadság ára, akkor ez rettenetes ár. Mindenek ellenére bíztunk abban, hogy képesek leszünk szenzációs irodalmi lapot csinálni. — Gondolom, konkrét elképzelésekkel láttak munkához. — Elhatároztuk, hogy olyan exkluzív irodalmi lapot szerkesztünk, amilyen még nincs. (Közben létrejött több mint száz új magyar lap, de legtöbbjük gyorsan meg is halt vagy a felismerhetetlenségig átalakította arculatát.) Igyekeztünk nagy gondot fordítani arra, hogy az etnikum összetartását, a helybenmaradást valamilyen formában megerősítő írások folyamatosan jelen legyenek, például az erdélyi kultúrtörténeti vonatkozású tanulmányok, esszék, amelyek tágíthatják az összma- gyar kultúrtörténeti hagyományt. Kimondtuk azt is, hogy csak egyetlen magyar irodalom van, akkor is, ha azt Torontóban, Sepsiszentgyör- gyön, Kecskeméten vagy Ungváron írják. E hitünk tükröződik szerkesztői gyakorlatunkban is. — Mindehhez rendelkezésükre áll megfelelő szerzői gárda? — Amikor számba vettük magunkat, kiderült, hogy kollégáink közül — fiatalok is — sokan meghaltak, mások elmentek, a maradék egy részének pedig botcsinálta módon, de politizálnia kellett. Azzal sem számoltunk kellőképpen, hogy közben az irodalom egyfajta funkcióváltáson esik át. Az olvasó például tegnap még a folyóirat sorai között várta, kereste azt az üzenetet, amit az úgynevezett népszerű kincstári szerzők köteteiben nem kaphatott meg. Ezért a szépirodalmi folyóiratoknak egész Kelet-Európábán speciális szerepük volt, de azóta e funkciójuk megszűnt. Ugyancsak általános jelenség, hogy az irodalom a század eleje óta a hatalomhoz való viszonyában élt, létezett. Kiszolgálta vagy ellent mondott neki, de valamiképp e két lehetőség közötti skálán, százféleképpen ámya- lódva, élte életét. Furcsa mód, akit megnyert a hatalom, azzal már nem törődött, mindig a renitensek, az ellenzék kegyeiért küzdött. Mára ez is megszűnt. Mit érdekli a hatalmat az irodalom ellenzéki hangja? Mindennek ellenére az irodalom egyféle légszomjjal küzd. Talán mert érzi, ez időtől nincs mentsége, vagyis nem valamihez képest irodalom. Nem ahhoz képest irodalom, hogy azt akarják, ne legyen, és nem ahhoz képest írásmű, hogy elkészültét sürgeti írója. — A gazdasági nehézségeket is számba véve, milyen jövőt jósol a szépirodalmi lapoknak? — Ha a nyugati modellre figyelünk, láthatjuk, hogy ez a laptípus a jelentős irodalommal rendelkező országokban is hiányzik. Hasonló lapok — jelentős propaganda funkcióval — élnek ugyan nagy könyvkiadók háza táján, árnyékban, illetve nagy magazinok heti mellékleteiként. Ebből a nézőpontból úgy tűnik, a mi kelet-európai laptípusunk menthetetlenül elsorvad, eltűnik. Talán most új funkciót kap. mégpedig a könyvkiadás teljes összeomlása miatt. A rövid, folyóiratra szabott formáknak kedvez a világ, az olvasók ideje, igénye, ezért az írók gondolataikat publicisztikákba öntik, a mai élet ügyeihez szabva. Valószínű, ez is csak átmeneti állapot, de mankóként talán átmentik újabb struktúrákba, a jövő lapszerkezeteibe az irodalmat. Károlyi Júlia Anekdoták Deák Ferencről A hatvanas évek végén történt. Egyik este Deák Ferenc hazaindult a Szabadelvű Klubból, és kereste a kalapját a fogason. Nem találta. Ránéz a mellette álló képviselőtársára, Besze Jánosra, akinek a fején meglátja a kalapját. —János, ez az én kalapom! Besze János leveszi a fejéről a kalapot, megismeri, és így szól: — Igaz, bátyám, de körülbelül egyforma a fejünk. Mire Deák: — Körül lehet, de belül nem. Deák Ferenc a kiegyezés után, az első országgyűlés alkalmával megkérdezte az egyik fiatal képviselőt: — Öcsém, Lukács, hoztál-e sok pénzt arról a híres Szabadkáról? — Hoztam bizony, urambá- tyám, de miért kérdi? — Csak azért, mert itt vagy sok ész kell, öcsém, vagy sok pénz! *-■*■*Deák Ferenc többször megrótta azt a nálunk nagyon elterjedt szokást, hogy sokan a nyilvánosság előtt is becézett keresztnevükön emlegették az embereket. Egyszer egy vidéki úrfi Deák előtt csak Eötvös Pepit, Kemény Zsigót mondott a rendes nevük helyett. Az öregúr egy darabig hallgatott, de amikor társalgás közben valaki megkérdezte, hogy mit adnak a színházban ma este, csak-csak kibökte: — Hunyadi Lacit, a Jancsi fiát! Magyar keresztvivő a Szentföldön Egy múlt századi magyar belső kínt okozó csalódását és a ráméretett csapásokat egy anyagian valóságos keresztfába ácsolta, mintegy kivetítve élete szellemi keresztjét, és azt Cirénei Simonként hordozta — Isten dicsőségére — egészen Jeruzsálemig. A magyar zarándokról — aki súlyos lelki és testi terhét nehéz fagerendákba zárva letette a Getsemáné-barlangba, amit most Árulás Barlangjának neveznek — több. Szentfölddel foglalkozó hazai és külföldi írás is megemlékezik. Hubert Lipót teológiai tanár, főszentszéki ülnök Az Úr Jézus Szentföldjén című, 1900-ban megjelent könyvében ezt olvashatjuk: „...a Getszemáni Barlang egyik oldalánál nehéz fakereszt vonja magára a magyar zarándok figyelmét, melyet 30 évvel ezelőtt egy Bács megyei honfitársam, aki két évi gyaloglás után ért Jeruzsálembe, vállain hozott ide. Rajta az egyszerű felírás olvasható: Az Isten dicsőségére, a Jézus szeretedért hozta ezen kö- rösztöt Magyarországból bajai lakos, Mérő József, 60 éves zarándok, 1868...” Gerhard Kroll Lipcsében, 1970-ben megjelentetett munkájában egy kép látható, amely az Árulás Barlangját, azaz a barlangkápolnát ábrázolja, ahol a Vérrelverítéke- zés-szentély egyik pillérén látható az ember nagyságú kereszt. Önkéntelenül felvetődik a kérdés, miért fogalmazódott meg a magyar zarándokban a gondolat, és hogyan valósította meg elhatározását. A mindhalálig gyászoló, életben maradt gyermekeiben csalódott magányos öregember lelkében fogant meg az a gondolat, hogy hite szerint a Szentföldre zarándokoljon. Kivágta bajai háza kertjében a diófát, abból keresztet ácsolt, amivel a hátán, 60 éves korában elindult Jeruzsálembe. Útja a Balkán-félszigeten keresztül, majd a kis-ázsiai tengerparton át vezetett céljához. Zarándoklata két esztendeig tartott, nyáron rekkenő hőségben, télen dermesztő hidegben, kitéve a legkülönbözőbb viszontagságoknak. Amerre ment, keresztények, mohamedánok egyaránt szeretettel fogadták az öreg kereszthordozót, ellátták étellel-itallal, és amikor leszállód az est, jószándékú emberek befogadták hajlékaikba. A Szentföldre megérkezve előbb bejárta a szent helyeket, majd végezetül a keresztet a Getsemáné- barlangba vitte, és átadta az ottani ferenceseknek. Ezután testi-lelki kínjaitól megszabadulva tért vissza Magyarországra. Itthon gyermekivel megbékélt. Leányából boldog családanya, fiából híres ügyvéd, ismert közéleti személyiség lett, aki a század végén barátjával, Jókai Mórral együtt sokat tett a főváros, elsősorban a budai hegyvidék fejlesztése érdekében. 1955 őszén egy erős zivatar következtében a megáradt Kedron patak elöntötte a környező vidéket, így a barlangkápolna is színültig telt vízzel. A következő évben kezdték renoválni a kápolnát. A munkálatok során a támasztópilléreket eltávolították, és velük együtt a keresztet is. A munkák befejeztével a számunkra értékes kegytárgy, sajnos, nem került vissza korábbi helyére, további sorsáról nem tudunk. Batári Gábor (MTI-Press) Kántor Zsolt versei: Az egyidejűség Nem férünk már többen a tudat alatt, az elfojtáson túl még nehezebb... A képzelet már keresztbe reped, sok a súly, a felejtés is beszakad. Halogatás? Benövi a hab, a gátlást, mint egy gyógyszert, beveszed, a föloldás is keserű ha kevesebb, mint amit belátnak a falak. Sejtés selyme csak az akarat. Kihúzott szálakat: szavakat kötözget össze a pirkadat. A kulisszákban van a szeretet, a tudás a nemlétbe belemegy, ami játszódik, az csak az eset, ecset, ami a félálomba ragad. Vers és vers Gondviselés ez vagy háborgatás, ahogy velem játszol Uram? Nem alszom, nulla óra van, bárcsak andalítana, ami fáj! Túl tömény most a felejtés, megárt. Belülről emésztem magam, ez a szorongás, nincs szavam. Nincs egy emlék, ami álomra tárt. Tán ébredéskor is éjszaka vár? l-'.gy mélyebb sötét. A smaragd. I item az alvás sárványába fagy. A nemléten túl Isten megtalál, vagy el sem hagy, velem marad? A lélek múlik el, nem a halál. Günter Brus: Fényes éjszaka (1987)