Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-24 / 174. szám

tßEKES MEGYEI HÍRLAP KÖRKÉP 1992. július 24., péntek Halálos gázolás Orosházán Szerdán este fél 1 Ókor Kocsis János, 48 éves, személyszállí­tó kisiparos, kardoskúti lakos Wartburg gépkocsival Oros­házán a szentesi úton közleke­dett Szentes irányába. A keve­rőüzem előtt egy kerékpáros előzése közben Elütötte az út­test bal széle felől gyalogosan áthaladó 41 éves Vincze Sán- domé nagymágocsi lakost. A baleset következtében a gya­logos a kórházba szállítás után meghalt. Az első adatok sze­rint a taxi vezetője is felelős a balesetért. A vizsgálat szakér­tők bevonásával folyik. Pótfelvétel a színészképzőbe A Regionális Színházművé­szetért Alapítvány pótfelvételt hirdet színészképző tagozatá­ra. Jelentkezni, illetve érdek­lődni lehet levélben (5600 Bé­késcsaba, Kinizsi u. 4/6. sz., vagy telefonon (66) 21-155/41 számon). A pótfelvételi idő­pontja 1992. augusztus 26., délelőtt 9 óra Békéscsabán, a Bajza u. 33. sz. alatt, a Tanító­képző Főiskolán. Kinevezések Kondoroson Tegnap ülésezett a kondorosi önkormányzat. Döntésük alapján Gonda Lászlóné lett az általános iskola megbízott igazgatója 1993. február 15- éig. Előző ülésén a képviselő- testület dr. Epres Józsefet két pályázó közül kinevezte házi gyermekorvosnak. A Kondo­roson dolgozó három házior­vos ekkor beadvánnyal élt, különféle ellenérveket hozott fel a gyermekorvos alkalma­zása ellen. Az önkormányzat tegnapi ülésén ragaszkodott korábbi álláspontjához és dr. Epres József kinevezését meg­erősítette. Lóránt János díjai Egerben három hete nyílt meg az akvarellbiennálé, ahol me­gyénket három festőművész képviseli: Csuta György, Feld- mann Tibor és Lóránt János, aki megkapta Eger megyei jo­gú város polgármesterének fő­díját. Ma délután öt órakor nyí- lik meg Szegeden a nyári tár­lat. Ezen szintén kiállítanak megyénk képzőművészei: Koszta Rozália, Lonovics László, Lóránt János, Tóth Er­nő és Varga Géza. Lóránt Já­nos festőművész a Csongrád megyei önkormányzat díjának várományosa. A sérültek életben maradtak Súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön fényes nappal a 47-es közúton, Szeg­halom és Körösladány között. Két tehergépkocsi ütközött egymásnak. A sérülteket a bé­késcsabai kórház baleseti se­bészetén ápolják „AZ OKOS TANÁCS NEM GOMBA, HOGY OTT IS TEREMJEN, AHOL NEM VETET­TÉK.” (Jókai Mór) „Egyesek úgy kezelnek, mintha leprás lennék...” (Folytatás az 1. oldalról) zelni, mintha leprás lennék. Az én szaktudásomat alulérté­kelik, anyagilag is, itt jelenleg a képzettség nem értékmérő, sőt egyeseket ez kifejezetten irritál. Nem kívánok szemé­lyeskedni, nem akarok bántani senkit névre szólóan. Nem vá­daskodom. Szeretnék békes­ségben elmenni és 54 évesen máshol keresni a megélhetése­met. Annyi keserűség ért az eltelt két év alatt, hogy úgy érzem, ha tovább végzem ezt a napi viaskodást, elvesztem ön­becsülésemet. Én úgy érzem, 20 év alatt 25 évet dolgoztam, jó szándékkal mindig a község érdekeit vet­tem figyelembe, hátsó szán­dék nélkül. A közvetlen kör­nyezetemmel szemben min­denkor igényes, szigorú és kö­vetkezetes voltam, nálam a mérce az emberség és nem a rossz szándék, a talpnyalás volt. Biztos követtem el hibá­kat is. Szerettem a rendet, a fegyelmet, a törvényességet, ezt másoktól és magamtól is megköveteltem. így nyugodt lelkiismerettel távozom. Hogy jobb lesz-e a közösségnek, hogy másik polgármestert vá­laszt, az idő kérdése. Egy biz­tos: legalább tud különbséget tenni sok más egyéb mellett. Lemondásom következmé­nyeit is átgondoltam, ezért je­lentem be most, hogy legyen idő kitűzni az időközi válasz­tást. Ebből következik, hogy a lemondásom napja az új pol­gármester megválasztásának napja. Addig hivatalban mara­dok, ígérem, hogy a köz érde­kében addig is becsületesen dolgozom, elsősorban az én érdekem ez. Bejelentem még, hogy min­den tisztségemről lemondok, mivel egyelőre nem kívánok a községi és a megyei politiká­ban részt venni. Végül tájé­koztatom önöket arról, hogyan keresem a megélhetési lehető­ségemet. Mivel 37 éves mun­kaviszonyom van, elsősorban valamiféle nyugdíjjal próbál­kozom, de nem zárom ki a vállalkozás lehetőségét sem. Tisztelettel kérem megér­tésüket, jószándékukat és tá­mogatásukat.” A jelenlévő testületi tagok közül az elhangzottakra rea­gálva, volt, aki mélységesen sajnálta a polgármester távo­zását és kérte, gondolja meg döntését még egyszer. Más ar­ra kérte, váljanak meg békésen egymástól. Ám információm szerint azok, akik magatartása erre a lépésre késztette Komá­romi Gábort, érdemben nem nyilvánítottak véleményt. Gila Károly Háromezer évesek a peckesi kincsek Az igazi szenzáció az lenne, ha a településhez tartozó temetkezési helyet is megtalálnánk — mondták a régészek —, hiszen úgy még többet lehetne tudni az itt élőkről FOTÓ: FAZEKAS FERENC A megyei szikra országszerte robbanhat (Folytatás az 1. oldalról) Az előzményeket Tóth Imre sarkadi polgármester a te­lepülés privatizációs kálváriá­jának történetével foglalta össze. Hangsúlyozta, azért tartják indokoltnak, hogy a gázközművek 100 százalék­ban a helyi önkormányzatok tulajdonába kerüljenek, mert náluk annak idején 75 száza­lékban helyi forrásból, a lakos­ság jelentős hozzájárulásával épült meg a hálózat. Hosszas levelezgetés, elutasítások, sőt riogatás kísérte a kezdeti lépé­seket, amelyből azt a követ­keztetést vonták le, hogy a központi szándék az állami monopólium a gázellátásban. Pedig nem mindegy, hogy 100 milliós hiánnyal vagy plusszal számolnak el a folyamat végén az önkormányzatok a lakos­ságnak. A megbeszélésen Tóth Imre felolvasta Csurka István MDF-es országgyűlési képvi­selő levelét, aki kifejezte, azt tartja helyesnek, hogy „...a he­lyi gázszolgáltatás teljes mér­tékben olyan tulajdonba kerül­jön, amilyenbe a helyi önkor­mányzat kívánja”. Levelét a következőkkel zárta: ,,Mamár a gáz nem politikai cikk és nem szovjet kalória ég benne, ha­nem kereskedelmi áru és min­denkinek ehhez kell tartania magát.” À tegnapi értekezleten részt vett Kádár Péter, a gyu­lai választókerület ország- gyűlési képviselője. Egyetér­tett az önkormányzatok állás­pontjával, s azzal, hogy egy­szerre több irányban igyek­szenek megerősítést keresni céljukhoz, hiszen az illetéke­sek eltérő jogállásukkal, esz­közrendszerükkel segíthet­nek. A megyei önkormányzat jo­gi szakértője, Szalainé dr. Vántus Katalin jogszabályok, törvényi rendelkezések alátá­masztásával indokolta meg a települések szándékának he­lyességét. Egyebek mellett az Alkotmány vonatkozó szaka­szait idézte, azt, hogy az állam tiszteletben tartja az önkor­mányzatok tulajdonát. Felfed­te az Alkotmány és a gázener­giáról szóló 1969. évi VII. tör­vény, illetve végrehajtási ren­deletéi között rejlő ellentmon­dásokat. (A téma fontosságára tekin­tettel a gázellátás privatizáció­jának mozzanatait, az önkor­mányzatok erőfeszítéseit a jö­vőben rendszeresen figyelem­mel kísérjük és közzétesszük lapunkban.) L. E. A zene öröm és vigasz Nico vonzotta a kis színjátszókat! A 6. Európai Gyermekszínját­szó Találkozón több olyan ta­nár- és múvészegyéniséggel találkozhattunk, aki tehetsé­gével, kisugárzásával nagy­ban hozzájárult a rendezvény sikeréhez. Az egyik legizgal­masabb jelenség az ír Nico Brown volt: sokoldalú zenész, zeneszerző. Hazáján kívül is híres, főleg arról, hogy a legkülönösebb hangszereken játszik, az indonéziai bam­busznádból készült „ank- lung”-tól (magyar nevét hiába kerestem a szótárban) a ghánai zongoráig. Sőt, Nicónak nem feltétlenül kell hangszer, elég egy tárgy, azon is tud hangot, zenét megszólaltatni. — Minden ember tud zenél­ni és tudja a zenét élvezni, csak sajnos sokan sohasem fedezik fel magukban ezt a képességet — mondja Nico. — A gyakor­lás meg sokszor inkább meg­öli, mintsem elősegítené a rej­tőzködő tehetséget. Pedig az együttlét, a közös zenélés örö­möt és vigaszt nyújt, függet­„Csak azt akartam, hogy jól érezzék magukat” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET lenül attól, hogy a végső cél az előadás vagy sem. — Felnőttekkel és gyere­kekkel egyaránt dolgozik, me­lyik a könnyebb vagy kedve­sebb? — Nekem mindkettő egy­formán kísérlet, amelyben ma­gam is mindig újból kipróbá­lom. Szeretek naponta váltani. Nem tervezek előre, mindig a pillanat, a helyzet dönti el, mit csinálok. A zene az a nyelv, amit mindenki ért. — Szinte vonzotta a gyere­keket... — Csak azt akartam, hogy jól érezzék magukat. Enged­tem, hogy lazán, kényelmesen élvezzék a zenét, amit ők csi­nálnak. Tudom, hogy a művé­szetekben fegyelemre is szük­ség van, de itt most nekünk fontosabb volt a szórakozásuk, az örömük. — Mit adhatott ez a találko­zó a résztvevőknek? — Elsősorban az élményt, nagyon jól érezték itt magu­kat. Remélem, tanultak is a drámatanároktól és egymás­tól, a különböző kultúrákból, talán a közösségi, a társadalmi életformáról is. S elgondol­kodnak azon, hogy a társada­lomban mindenkinek megvan a maga helye, s hogy mit jelent elfogadni és tisztelni egymást. Niedzielsky Katalin (Folytatás az 1. oldalról) A munkát Medgyesi Pál, a bé­késcsabai Munkácsy Múzeum régésze és Jankovits Katalin, az MTA tudományos ösztön­díjas bronzkori régésze vezeti. Mint elmondták, az ásatások során egy „Teli” településfor­mára bukkantak, ami azt jelen­ti, hogy ugyanaz a kultúra több évszázadon keresztül rétegző­dött egymásra. Most éppen egy lakóház 5. padlószintjé­nek feltárásánál tartanak. Jan­kovits Katalin szerint elkép­zelhető, hogy a legalsó réteget két méternél is mélyebben fogják megtalálni. Az egy­másra épült lakóházak alapjait centiméterről centiméterre kézzel bontogatják az itt dol­gozók. Nagyon fontos az apró­lékos, precíz munka, mert va­lóságos régészeti szenzáció lesz, ha sikerül ugyanazon a kultúrán belül különböző réte­geket, s ennek megfelelően különböző életmódokat a le­hető legrészletesebben össze­hasonlítani. Sajnos, arra nem sok remény van, hogy ezt a munkát még az idén befejezik, ám a régészek remélik, az ön- kormányzat jövőre is segíti munkájukat. A több ezer éves leletek egyébként a sarkadi helytörténeti gyűjteményben találnak majd otthonra. M.M. Asia-pénz Gyulán Eredeti ötlettel lepte meg vendé­geit a gyulai Asia kisvendéglő tulajdonosa, Jalecz Lajos. Saját kiadású pénzt veretett azoknak, akik betérnek üzletébe egy jó falatra vagy egy korty ital ra. A húszforintos anyagával azonos mi­nőségű fémötvözet­ből készített pénznek nincs egysége, se fo­rintnak, se dollárnak, se rubelnek, se már­kának nem nevezhető, bár mindegyikhez van át váltási árfolyama, hiszen ponto­san háromszáz forintot ér. Egyik oldalára a cég emblémá­ját verték, a másik oldalán pedig egy 300-as szám és a következő szöveg olvasható: Asia, Gyula, Indonéz kisvendéglő. A tetsze­tős, zöld műanyag dobozban forgalmazott pénz kibocsátója, bankelnöke, „pénzügyminisz­tere” és beváltója — egy sze­mélyben valamennyi — maga a tulajdonos. Az érméhez bárki hozzá­juthat háromszáz fo­rintért, csak be kell térnie az Asiába. A pénz törvényes fize­tőeszköz Jalecz Lajos korcsmájában”, tehát lefogyasztható. A hírek szerint azonban az elmúlt na­pokban piacra dobott pénz nem­igen akar visszacsordogálni. Úgy tűnik, sokan inkább meg­őrzik egy kellemes este ereklyé­jeként. Sarakba ggarífva Drága jogsi! Egy évtizeddel ezelőtt történt: lepengettem a majd 5 ezer forintot (de nagy pénz volt az akkor!) és vártam. Bíztam benne, hogy az első nekirugaszkodásomat siker koronázza majd. Reméltem, hogy első látásra szerelem lesz. Az lett, de csak a második után. Persze én már az első megméretteté­sen éreztem, hogy profi vagyok, a pedálokkal úgy játszom, mint Rhoda Scott mezítlábasán a szintetizátoron. A vizsgabiztos viszont bizonytalanságra hivatkozott és „randit” kért tőlem. Pengettem a forintokat az oktatónak — mert autóvezetésről van szó —, ő pedig hálája jeléül biztatott. Úgy érzem, most is rám férne a noszogtatás! Közeleg a vég! Igen, a vég. A jogsim tejár, a péztárcám kiürül. Azt hallottam ugyanis, hogy 600forintot kell fizetni a fiatalok­nak az on’osi vizsgálatért (40 év felett többet), 300 az okmánybélyeg, 200 a fénykép és oda lesz két munkanap. Rémes! De még rémesebb, ha arra gondolok, hogy teketó- riázásom idején egy rendőr belepillant a dokumentbe. Nincs más választásom: vagy fizetek, vagy gyalogolok. Cs.I.

Next

/
Thumbnails
Contents