Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-22 / 172. szám
1992. július 22., szerda HAZAI TÜKÖR Földhasznosítási támogatás Kormányjóváhagyás alapján egyszeri, egyösszegű támogatást vehetnek igénybe a kedvezőtlen adottságú agrártérségek földhasználói a tárgyév május 31 -én fennálló területi adatok alapján, idén legkésőbb szeptember 1-jéig — adta ki tájékoztatását az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az adószámmal rendelkezők az adóhatóságnál beszerezhető „Árkiegészítés, dotáció és egyéb támogatás igénylése” című igénylőlapon kérhetik a támogatást, az adószámmal nem rendelkezők a 22. számú APEH-nyomtatvá- nyon, melyet a nyomtatvány- forgalmazóknál kaphatnak meg. Előbbiek átutalással, a magánszemélyek az OTP fiókjaiban beváltható utalványon juthatnak a pénzhez. Mielőtt a jelentkezők benyújtanák a területileg illetékes elsőfokú állami adóhatósághoz az igénylést és mellékleteként egy példányt az „Adatlap a mezőgazdasági célú földhasznosításhoz kapcsolódó támogatás igénylése” című nyomtatványból, az adatlapot le kell igazoltatniuk a területileg illetékes megyei földhivatallal, ha van adószámuk, illetve a földterület fekvése szerint illetékes önkormányzattal, ha nincs. Adatlapot az önkormányzat, illetve a megyei földhivatal bocsát az támogatást kérők rendelkezésére. Kamatoznak a kárpótlási jegyek Az Országos" Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal közlése szerint júliusban egy 1000 forintos kárpótlási jegy már 1159 forintot ér. Az 5000-es címlet értéke 5795, a 10 ezresé 11590 forint. A kárpótlási jegyek 1991 augusztusa óta kamatoznak három éven át a mindenkori jegybanki alapkamat 75 százalékával, ez jelenleg évi 16,5 százalék. Az igazgatónő indulatos — a beosztottak félnek Olvasói levél Siralomházi hangulat a gyulai „SZOT-üdülőben” (Folytatás a: 1. oldalról) — Ismerte a többi pályázó ajánlatát? — Természetesen. De a dolgok itt összefüggnek. Ugyanis az kapta a megbízást, aki a Barkast megvette. Miután én vagyok a műszaki vezető, szóltam Lévárdinénak: nem értek egyet a döntésével. Arra kért, hogy mondjak fel, mert így nem tud velem együtt dolgozni... Szalon a mama nevén —Látom, nem mondott fel! De azóta nem is köszönünk egymásnak, sőt áthelyezett a főkönyvelő hatáskörébe. A státuszom igazgatóhelyettes lenne, ezt az igazgatónő semmibe veszi... Folytatom. Mini pékséget akart az üdülő területén annak ellenére, hogy nem kapott rá engedélyt. Mi is lebeszéltük erről. Hiába. 1991. november 21- éig 3 millió forintot kellett volna a gépekért kifizetnie. Nem tudta. Módosították a szerződést ez év márciusára, amikor is ez az összeg már 5 millióra ugrott, plusz az áfa. Természetesen ismét nem tudott fizetni. A volt igazgató segítségével adták el a gépeket, anélkül, hogy azokat láttuk volna... Itt van testformáló szalon, aminek kialakítása súlyos pénzekbe került. Amikor elkészült, egy szerződést kötött a működtetésére egy ismerősével. De milyen feltételekkel? Az üdülő területén lévő 30 négyzetméteres gyógyszertár bérleti díja például 20 ezer forint. A 130 négyzetméteres testformálóért viszont mindössze 10 ezer forintot kér... Nem véletlen. A szalon ugyanis az édesanyja és a testvére nevén van és tagként az igazgatónő neve is be van jegyezve. —Nem akármilyenek ezek a vádak... —De igazak. Rossz a hangulat, az emberek nem mernek beszélni, feszültség izzik a levegőben. És amikor szólunk neki, hogy valamit rosszul csinál, üvöltve torkollja le az embert. Beszélgetésünk közben megérkezik Arató Lajos, a munkástanács elnöke. Mindenben megerősíti Paróczi Tibort: — A vizsgálat minket igazolt. Tényeket írtunk le. ♦ ♦♦ —Súlyosak a vádak, amiket Ón ellen felhoztak. Ha a fele igaz, az Ón helyében én lemondanék... — Jobb lenne, ha erről az ügyről akkor imának, amikor befejeződött a vizsgálat... — kezdi indulatosan Lévárdi Jenő- né. — Én úgy tudom, hogy vége van... Sőt megköszönném, ha megmutatná a vizsgálat eredményének jegyzőkönyvét... — Nincs mit megmutatni. Mondtam, majd ha vége lesz az ügynek. —Ez azt jelenti, hogy nem is válaszol a vádakra? —Ezek a vádak hazugságok ! Nem igaz, hogy a szobák festésére pályázatot írtunk ki, én a második legalacsonyabb ajánlatot választottam... — De ha nem volt pályázat, akkor miből választott? — Az olyan műszaki ember véleményét, mint amilyen Paróczi, nem kérdeztem meg. Egyébként is hazudik, ezt így írja meg — tér ki a válasz elől Lévárdiné. — Nem tartom partnernek. Felszólítottam, hogy mondjon fel, most már sajnálom, hogy nem a próbaidőben küldtem el. —Mi ellene a kifogás? Szemenszedett hazugság — Aki nem a munkájával foglalkozik, hanem ilyen dolgokkal, annak a munkájára nincs szükség. Akkor válaszolok a vádakra. A pékség: sajnálom, hogy nem tudtuk kifizetni a gépeket, mert a pénzt elvitte a vállalkozási nyereségadó. Mellesleg nem a volt igazgató ajánlotta ki a gépeket. Hogy a testformáló szalonért kevesebb bérleti dijat kérünk? Nem ez a lényeg! Az a kérdés, hogy a gyógyszertár vagy a szalon hoz- e több pénzt az üdülőnek? Márpedig, amióta megvannak a gépek, nem egy vendég emiatt tér vissza hozzánk. Szemenszedett hazugság, hogy az anyám nevén van a szalon, semmi közünk hozzá. Én sem vagyok tagja a kft.-nek, amelyik üzemelteti. — Igaz, hogy feszültség van az üdülő dolgozói között és siralomházi a hangulat? — Igaz, de ez azok miatt van, akik ezeket a feljelentgetéseket tették. Szomorú, hogy egy érdekvédelmi szervezet ezzel foglalkozik. —Tudja, hogy visszasírják a volt igazgatót, mert azt mondják, nyugodtabb, higgadtabb volt Önnél... — Könnyű volt neki. Kapta a pénzt, nem kellett megtermelnie, hogy fenntartsa az üdülőt... Egyébként írja meg nyugodtan, szemenszedett hazugság, amit rám fognak. De könnyű most pocskondiázni. Mert tudja, büntetés ma vezetőnek lenni. ♦ ♦♦ Megszólítok egy szőke, középkorú asszonyt, mondjon véleményt az igazgatónőről. Szétnéz, ki látja, ki hallja beszélgetésünket? — Ne haragudjon, demokrácia ide, vagy oda, nem merek nyilatkozni. Az igazgatónő a napokban mondott fel Dömény Ferencnek, a volt igazgatónak, aki menedzser volt, a jogásznőnknek és ma Paróczi Tibornak. Ok mind kulcsemberek voltak, akik mertek vitatkozni az igazgatónővel. Azon csodálkozunk, hogy a főkönyvelő még nem került erre a sorsra, mert ő is makacsul ellenzi a szabálytalanságokat... Béla Vali Adólistán az MDF és a kisgazdák? Úgy érezzük, ez az újságírói mentalitás csak arra jó, hogy embereket és szervezeteket (pártokat) összeugrasszanak és lejárassanak. Úgy tartjuk tisztességesnek—ha az újságíró szándéka is az —, hogy az érintetteket is megkérdezzük. A volt Békési Költségvetési Územ több milliós adósságai, amelyet egy háromtagú bizottság vizsgált felül és állapított meg, a helytelen gazdálkodás, hűtlen vagyonkezelés eredménye, amelynek felelősei megvannak. A tartozásunk, amelyet azért nem egyenlítettünk ki, mert a számlákkal kapcsolatban alaki és tartalmi kifogások voltak. így egyetlen egy pénztáros sem kényszeríthető arra, hogy a számlát kiegyenlítse. Többszörös egyeztetés, megbeszélés, tárgyalás, amely eredménytelen volt, kértük a jogi rendezését 1991 év tavaszán. A választások során az MDF és a kisgazdák együtt rendelték meg a plakátokat szóbeli megállapodás alapján. A számla szerinti végösszeg a négyszeres lett. Jelenleg a Független Kisgazdapárt nem tagja a kormánykoalíciónak. Ha igaz az az újságírói szándék, hogy reálisan tájékoztassák az olvasókat, akkor kérjük kérésünket teljesíteni ugyanabban a formában, ahogyan az egy héttel ezelőtti cikk megjelent. Pallag László, AZ FKGP BÉKÉSI ELNÖKE, ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ *** Ha már felszólítottak a pontosságra, legyen. A kisgazdapártnak — akkor még egységes volt — a békési költségvetési üzemmel szemben a mai napig is hat kiegyenlítetlen számlája van: a Ny 297/90-es számla 33 ezer 053 forintot, a B-39-es számla 812 forintot, a B-73-as számla 990 forintot, a 93-as számla 1245 forintot és a B-104-es számla 573 forintot tartalmaz. S ha néhány számla vitatott is, akkor miért nem egyenlítették ki azokat, amelyek úgymond tiszták, vagyis jogosak? Nekem az az érzésem, ez a pénz ma már olyan, mint a kutya vacsorája lámpaoltás után. Vita lehet az összegről, de egy biztos: az adósság az adósság marad, amíg ki nem egyenlítik a tartozást. Szekeres András Könyv és üzlet? A Békés Megyei Hírlap július 10-én megjelent „Könyv és üzlet” című cikkre a következőkben reagálok. Nagyné Sándor Hajnalka vagyok, könyvnagykereskedő vállalkozó. A nagykereskedői tevékenységem folyamán azokat a kiadványokat, amelyeket például a „Herkules” Kft. bizományba értékesítésre adott, azt én jogszerűen továbbadtam értékesítésre könyvterjesztőimnek. Ebből következik az a láncolat, mikor a könyv Csak közbeeső kapocs volt nálam. Elszámolási és fizetési kötelezettségének több terjesztő nem tett eleget. A kintlévőség behajtására ügyvéden keresztül intézkedtem, de a mai napig sikertelenül. A cikkben Nagy Imre, a férjem, akinek annyi köze van az üzlethez-ügyleihez, hogy ővolt a beszerző-szállító. Ó nyugtalanul éli világát a Kenyérsütő utcában, azok után, hogy az újságíró egyoldalú információja nem egészében fedi a valóságot. Felületességével férjemmel szemben meggondolatlanul cselekedett. Fizetési hajlandóságunk van a „Herkules” Kft. felé, de csak akkor, ha én is realizálni tudom a kintlévőségemet, ami több mint 700 000 Ft. Nagyné Sándor Hajnalka, Gyula Bónus István: Kistarcsai emlék 3. Másfelől is vezették az embereket és rövidesen vagy kétszázan gyűltünk össze. Mint a befogott raj, amelyet hirtelen egy kaptárba zúdítanak, olyan lázas nyugtalansággal néztünk meg minden zeget-zu- got. A falak mellett emeletes fekvőhelyek sorakoztak, csak középen volt egy szűk folyosó, amelyen közlekedhettünk. A hosszú terem végén WC-k és mosdók is voltak. Szinte boldogan sóhajtottunk fel: — Csakhogy ezt is megértük egyszer! Kerestünk magunknak helyet, ahová a rajtunk levő ruházatot lerakhatjuk és ahol majd alszunk. Én a második szinten az ablak mellett foglaltam helyet. A zsúfoltság miatt hamar elromlott a levegő a teremben és ezért megengedték, sőt parancsolták, hogy az ablakok állandóan nyitva legyenek. Az ajtók is állandóan nyitva voltak, de rács volt ott mindenféle nyíláson. Az ablakokra nyilván nem a szö(1957. március, április) kések elkerülése végett tettek rácsot, hiszen a második emeleten voltunk, hanem azért, hogy nehogy valaki elkeseredésében az udvarra vesse magát. A nagyteremben fellélegezve járkáltunk, mozogtunk, kellemesen'vécéztünk és mosdottunk, de az éjszakák továbbra is gyötrők, kényelmetlenek voltak. Nappal tűrhetően elfértünk a teremben, de az ágyakon úgy szorultunk egymáshoz, mint szardíniásdobozban a halak. Amelyik oldalunkra este lefeküdtünk, azon is ébredtünk fel. Mozdulni csak úgy lehetett volna, ha az egész sor mozdul egyszerre. Alattunk nem volt más, csupán a fejünk alatt a kiskabátunk. A nagykabátunkkal pedig takaróztunk. Márcitls tizediké körül járhatott az idő és még hidegek voltak az éjszakák. Hajnalonként kellemetlenül lobogtatta hajamat a hűvös huzat. — Hogy bírod? —- mondogatták sokan a társak közül. — Minket már rég megevett volna a fene a huzatos ablaknál. Éjjel kellemetlen volt, de azért mégis kitartottam az ablak mellett, nappal ugyanis elém- tárult sokféle látnivaló. Megfigyelhettem, amikor újabb embereket hoztak le- ponyvázott autókon, vagy az épületekből kísértek egy- egyet kihallgatásra. Kistarcsa kicsiny házai fölött elláttam messzire. A zöldülő vetésekre nemcsak a tekintetem, de a lelkem is kiszállt a rács rozsdás pálcái között. Meghem- pergett a harmatban és napsugárban, és arról ábrándozott, de jó lenne ezekből a zsíros földekből saját tulajdonnak néhány hold nekem, néhány hold az édesapámnak... Egy ilyen álmodozás alkalmával hirtelen zörrent az ajtó. Ijedten néztem arra, tán csak nem hallgatta ki az őr, hogy mi motoszkál a fejemben. Isten ments, hogy megtudja, milyen kapitalista, „ellenforradalmi” gondolatok foglalkoztatnak még itt is. Szerencsére nem az őr nézett be, hanem a tábor orvosa jött a szokásos napi vizitre. Na, még olyan vadállatot életemben nem láttam! Közülünk való rab orvos társaságában érkezett rendszerint. A gyógyszereket a rab orvos osztotta ki és ő írta fel az újabb igényeket. A tábor orvosa csak állt, megvetően körülhordozta tekintetét rajtunk és távozáskor dühösen kifakadt: — Piszkos csirkefogók, gyilkosok! —sokan tudni vélték, hogy ez nem is igazi orvos, hanem csak egy fehér köpenybe öltözött pufajkás. Március tizenötödike Naponta hoztak újabb emberekét. Nappal csak tudtunk valahogy helyet szorítani nekik, de éjjel úgy összepréselődtünk, mintegy szál deszka. Még szerencse, hogy rohamosan lefogytunk a silány koszt miatt és a sok izgalom, testi-lelki megpróbáltatás következtében. Örökké babfőzelék, borsófőzelék, lencsefőzelék járta. Harmincdekányi kenyeret kaptunk egy napra. Volt, aki becsipegette 5 perc alatt, akár egy madár, és utána komya- dozhatott másnapig. Eszembe jutott, hogy gyermekkoromban az 1933-as gazdasági válság idején napokig nem volt kenyerünk és éheztünk, de az mégis más volt, mert édesanyám csak főzött valamit, amivel megtelt a gyomrunk. De ez a kistarcsai éhezés más volt: rettenetesen kínzó és testileg, lelkileg legyengítő. Szédelegtünk és beszélgetni is alig volt kedvünk. Volt, akiket a jártányi ereje is elhagyta és csak feküdtek behunyt szemmel egész nap a kemény deszkaágyakon. Két nappal március 15-e előtt még megtetézték a sa- nyargattatásunkat. Ebédosztáskor kijelentették, hogy csak sóban, vízben főtt krumplit ehetünk, mert vérhasjárvány ütött ki a táborban. Megsejtettük, hogy ez nem igaz, csak azért csinálják az egészet, hogy fizikailag teljesen lerongyoljanak bennünket. Féltek, hogy március 15-én fellázadunk és széttörjük az egész tyúkketrecet. így köszöntött ránk a nemzeti ünnepünk. Megkétszerezték az őrséget és láttam, hogy az udvaron is sokkal több rendőr jön-megy, mint máskor. Reggeli után a szobaparancsnok (aki egy közbűnté- nyes rab volt, és odahelyezték a nyakunkra a gyűlöletest) kiadta a parancsot, hogy a tanárok egész nap mossák a folyosót. Az állomásfőnök úr pedig az ágyak alját mossa először ötször, azután tízszer, azután ötvenszer. Ha elkészült vele, akkor jelentse és majd kap más elfoglaltságot. Az állomásfőnök kicsit kövérkés ember volt, erősen pocakosodó. Látszott, hogy nagyon megviseli a törlőronggyal való mászkálás az ágyak alatt. Néha már alig bírta szedni a levegőt és egy- egy pillanatra leült az ágy szélére pihenni. Fújt egy nagyot és azt mondta: — Huh, de kurva világ!... A közbűntényes szobagazda ezeket a kitolásokat nem a saját szakállára végezte, hanem felülről kapott utasítást rá minden bizonnyal. A tanárokról ugyanis feltételezték, hogy ők paprikázták fel a diákokat ’56-ban, a fehérgyarmati állomásfőnöknek pedig megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy az utánpótlást szállító szovjet szerelvényeket nem engedte tovább. Ott kellett rostokolniuk az állomáson. E miatt a „vétke” miatt szinte naponta kihívták közülünk és vallatták. Mindenképpen bíróság elé szerették volna állítani. Az állomásfőnök, amikor visszajött a vallatásokról, nagyon feldúlt lelkiállapotban volt. Ha kérdeztük, nem szólt, csak leült az ágy szélére, nézett maga elé és hallgatott. (Folytatjuk)
