Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-15 / 166. szám
1992. július 15., szerda TENY-KEPEK tfiÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Vállalkozói klubsarok A Hargitás Molnár Molnár László, békéscsabai Hargita Plusz Kft. igazgatója s egyik tulajdonosa. Okleveles szervező, 35 éves, nős, Viktor fiuk a 12-dik, lányuk, Brigitta a 10-dik évébe lépett. Ha nem is versenyszerűen, ám igazoltan, s főként rendszeresen teniszezik. Felesége műszaki rajzoló, éppen munkanélküli. — Gazdasági ügyekkel tíz éve foglalkozom — mondja Molnár László. — A fiatalok lakáshelyzete éppúgy megoldatlan volt akkoriban, mint ma. A KISZ-nél e kérdéssel fogalkozva gondoltam arra, hogy ifjúsági lakásszövetkezetet kellene létrehozni. így jött létre a Hargita. Fiatal jogászokat, műszakiakat ültettem egymás mellé. Az OTP, a hely i tanács sokat segített. A politikai vezetés viszont nem tartotta ildomosnak, hogy vállalkozzon a KISZ. — Ennek ellenére létrejött az ifjúsági lakásszövetkezet. — Elég makacs ember vagyok. Non-profit szervezetként működtünk. Aztán 1990 nyarán korábbi munkatársaimmal megalakítottunk egy magáncéget, a Hargita Pluszt. Bővíthető kislakások építésébe kezdtünk. Ma is építünk ilyen szociális, ám korántsem szükséglakásokat. Ez azt jelenti, hogy az első ütemben — elérhető áron — kialakítunk egy 30—35 négyzetméteres lakóteret, amellyel már nekiindulhatnak az életnek a fiatalok. Lehetőségeik szerint az évek során beépíthetik a tetőteret is. — Csak Békéscsabán tevékenykednek? — Most indultunk el Orosházán, Budapesten pedig bővítettük üzletágunkat. Lehetőségeket keresünk a világkiállítás körzetében. A Hargita Plusz az OTP építési funkciója helyébe kíván lépni. Ingatala- nok eladásával, vételével és közvetítésével foglalkozunk. Ez utóbbit egyelőre csak Békéscsabán végezzük: ott lépünk tovább, ahol lakást is építünk. — Milyen nagyságú az éves pénzforgalmuk? — Éves forgalmunk 150— 200 millió forint. A kft.-nek öt főállású, kivétel nélkül felsőfokú végzettségű dolgozója van. Az Irányi utca 2.-ben — az Univerzál Áruházzal átel- lenben — lévő irodánkban komplett tervezést, közműtervezést, kivitelezési munkát ajánlunk az érdeklődőknek. Talán véletlen, talán nem, hogy újabban több magángyógyszertár megvalósítására is megbízást kaptunk. Hiszünk abban, hogy segítenünk kell az embereknek, mert akin segítettünk már egyszer, legközelebb is hozzánk jön. K. A.J. Molnár László: „Elég makacs ember vagyok” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Ahogyan az életkörülmények egyre nehezebbé válnak hazánkban, úgy kerít hatalmába százakat, ezreket az „elvesztettem az utolsó szalmaszálat is” gondolata. Legtöbben akkor veszítik el maradék erejüket, amikor az összes létező hivatalt végigjárják, s nem lelnek gyógyírt tengernyi problémájukra. A rohamosan növekedőmunkanélküliség, az éhbérnek beillő jövedelmek számtalan családot létbizonytalanságba sodornak. Sokan állásukat, mások társukat, lakásukat, becsületüket veszítik el egyik napról a másikra. A jövőben e hasábokat azok számára „ajánljuk fel”, akik — önhibájukon kívül! — kilátástalan helyzetbe kerültek, s nincs reményük a talpra állásra. Elsősorban azok levelét várjuk, akik vállalják nevüket, s adott esetben a nyilvánosságot is, ha esetüket feldolgozzuk lapunkban. Természetesen, a bizalmas információkat magunk is bizalmasan kezeljük. Kérjük, írjanak nekünk, lehetőségeink szerint mindenkinek válaszolunk. A borítékon ne felejtsék el feltüntetni a jeligét: „Utolsó szalmaszál”. A félsziget megmenekült a háború elől — Szállodák leeresztett zsalugáterekkel — Mindenütt a vendég kívánságát lesik Istria új felfedezőkre vár Aki járt már Istriában, a volt Jugoszlávia félszigetnyi turistaparadicsomában, láthatta, keletinek, nyugatinak igencsak kedvelt kirándulóhelye ez a természeti kincseiben, történelmi örökségében, látnivalókban gazdag vidék. És szinte hihetetlen: napjainkra teljesen kihalt a félsziget. Igen, vághatja rá mindenki egyszerre, déli szomszédunkon háború söpört végig, nem csoda hát, hogy senkinek sem akaródzik arra venni az irányt. Lám, lám, milyen az emberi gondolkodás! Elég csak annyi, hogy Jugoszláviában háború pusztít; országban, régióban, égtájban gondolkodunk. Ha dél, akkor háború. Pedig nem így van. Olyannyira, hogy amikor a közelmúltban egy kis felderítő csapat Istriában járt, elámult. A félsziget megmenekült a háború elól. Sőt, az útvonal is békés, sehol egy tank vagy katona. Mintha Horvátországban soha sem ölték volna egymást az emberek. Az Astra horvát utazási iroda nem küld oda, ahol veszély fekirendeltséget nyitott Buda- nyeget. pesten, a Váci utcában, hogy Hitetlenkedem. Tényleg Természet adta látványosság. Mostanában ebből is kevés van az Adria partján... Istria félszigete a térképen. Ezt a vidéket elkerülte a háború a korszakot — legalábbis látszólag — lezárták magukban a túlélők, s visszatért életükbe a nyugalom. Milyen az ellátás, kapható-e minden, mit vigyen magával a turista, ha elindul dél felé? — faggatom tovább Dombovári- nét. Jó hallani, hogy voltaképpen minden van, ami a turistának kell. A benzinkutak telítettek, nincs sorbanállás, az üzemanyag pedig valamivel olcsóbb, mint idehaza. A kávé 50—60 horvát dinár ( 1 forint 3,3 horvát dinár), a kenyér ára séggel kínálják a nálunk oly’ kedvelt — és ott olcsóbb — olívaolajat, konyakot. És persze mindenütt arany, arany és arany! És most beszéljünk Istriá- ról, kérem Dombovárinét. — Első pillanatra megdöbbentett a látvány. Engem, mint utazási szakembert nagyon elkeserített, amikor a szállodákon megpillantottam a leeresztett zsalugátereket. Minden üdülővárosban — a nagyokban is — csupán egyetlen Kagylók, rákok, halak — amit csak a vendég óhajt, bőségesen tálalják a pincérek. Most minden kívánság azonnal teljesül közvetlen kapcsolata legyen más országokkal. Nyilvánvalóan azért, mert bajban van: nem megy a t«rista Istriába. Megyénkből egyedül a Békés Tourist Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. képviseltette magát a tanulmányúton június 24-e és 28-a között Dombóvári Györgyné személyében. Szű- kebb pátriánkban azóta is csak ez az iroda szervez utakat Istriába. — Családi biztatásra vágtam bele — kezdi Dombovári- né. — A férjem tanácsolta, hogy induljak el, márpedig ő semmi nyomát nem látták a háborúnak? Dombováriné megnyugtat. A Letenye— Karlovac—Zágráb útvonalat választották, s mindenhol a legteljesebb nyugalommal találkoztak. Egyedül Karlova- con láttak kitört ablakokat, amiket már régen beüvegeztek volna, de elfogyott a síküvegük. S ami még elké- pesztőbben hangzik: az embereken, tekintetükön, viselkedésükön sem látszik, hogy hónapokkal azelőtt Horvátország is nehéz napokat élt át, félelemmel, áldozatokkal. Ezt azonos a mienkével, a tej 70 horvát dinár. A boltokban minden kapható, nincs hiány élelmiszerben, változatlan bőszálloda működik. Szó szerint kihaltak az üdülőközpontok. Aki most utazik oda, igazán nyugalmasan és kényelmesen pihenhet. A gyönyörű, köves tengerpart, az utcák, a terek olyan tiszták, mint talán soha. Nincs aki szemeteljen. Nincs zsúfoltság, alig-alig lézengenek turisták a tengerparton, a műemlékek, a látnivalók, az ókori leletek között. Ez a vidék talán soha nem volt ennyire elhagyatott. A helybéli vendéglátósok persze örülnek, ha valakit kiszolgálhatnak. Ott ma minden kívánság teljesül, méghozzá azonnal. Istriában július 11-én kezdődött a szezon. Az ottani utazási irodák bíznak abban, hogy a környék legújabb kori felfedezői — keletről, nyugatról egyaránt — még az idén „sátrat vernek” a félszigeten. Hiszen Istria nem tud élni magányosan. L. E. A tengerpart mostanában olyan kihalt, mint talán soha. S mivel nincs vendég, szemét sincs a környéken. Tisztaság, csend, nyugalom az istriai turistaparadicsomban
