Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-15 / 166. szám

1992. július 15., szerda HAZAI TÜKÖR iÉÉlEEMM Ha van hangulatuk, festenek Használ az eső az őszi növényeknek A nyári esők többet használnak a mezőgazdaságnak, mint amennyi kárt okoznak. Az őszi betakarítású növények legtöbb­jének — így a kukoricának, a napraforgónak, a cukorrépá­nak, a zöldségféléknek és a sző­lőnek is—használ. Az azonban elkerülhetetlen, hogy ilyenkor kisebb területeken a viharok je­lentős károkat is okozzanak né­mely gazdaságnak. Az aratás menetét értékelve a szakértő kifejtette: lényegé­ben az őszi árpa betakarítása befejeződött, a búza 40-50 százalékát vágták le, a mag­borsó termésének 50-60 szá­zalékát vitték már magtárak­ba, míg a tavaszi árpa betakarí­tásához jelenleg fogtak hozzá, s a termés 10 százalékát arat­ták le eddig. A repce 70-90 százalékát vágták le, a rozs és a zab aratásához pedig később látnak hozzá. Elmaradás tapasztalható viszont az ország több területén az aratás utómun­kálataiban — például: a szal- mabehordásban és a tarló­hántásban. / Átvert ügyfelek? Lapozgatom a „Gyomaendrődi nyár” című programfüzetet — amelyet már 9 alkalommal je­lentettek meg — és a Katona József Művelődési Központ ki­állításainak sorában megtalá­lom a helyi amatőr képzőművé­Lilla már keveset fest szék munkáinak tárlatára csalo­gató sorokat. A dolog számom­ra azért is érdekes, mert úgy hallottam, itt folytatása van egy-egy kiállításnak. Június 29- én kezdődött, és a múlt héten újabb 4 alkotó hozta el képeit. Diószeginé Bíró Ilona, Kertes Lilla, Arnótszky György és Dancsó Árpád munkáit tekint­hették meg a látogatók. Igaz, mire e sorok megjelennek, ad­dig ismét cserélődnek a képek a falakon: Nagyné Veress Róza, Uhrin Pál és Homok Imre mu­tatkozik be ezen a héten. Visszatérve az előző kis csapathoz két fiatal festőt kértünk arra, hogy mutatkoz­zanak be Olvasóinknak. Első­ként egy csinos, fiatal lányt ismertünk meg Lilla szemé­lyében. — Kertes Lilla vagyok és Nyíregyházán a tanárképző­ben végeztem, jelenleg a Kos­suth Lajos Tudományegyetem harmadéves hallgatója va­gyok. Volt tanáraim ösztönöz­tek arra, hogy ecsetet vegyek a kezembe. Á gimnáziumban Kocsis Gyuláné, a főiskolában pedig Bodó Károly segített. A képeimen látható élénk, harso­gó színeket is Bodó tanár úr színvilágából „loptam”. Lillának egyébként ez már a második bemutatkozása, Ar­nótszky György azonban elő­ször hozta el képeit. A fiatal­ember így vall az első kísérle­tekről: — Minden előtanulmány, Gyuri ragaszkodik képeihez képzettség nélkül fogtam ecsetet a kezembe. Orosházán Feldmann Tibor képzőművé­szeti klubjába jelentkeztem, ahol biztattak. A kiállított ké­peimet 1978 és 1982 között készítettem, így utólag látom én is azt a kuszaságot, amit tükröznek. Végül is kiforrat­lan elképzeléssel láttam mun­kához akkor. Azt festettem, ami megragadott, amiről áb­rándoztam. így született az „Álomház” című képem is. Én nem tudok megrendelésre dol­gozni, így csak akkor festek, ha inspirál valami. Csete Ilona OTP-tájékoztatás: csak augusztus végétől csökkentik a lakossági betétek kamatait A második félévtől alacso­nyabb a lakossági folyószám­lán elhelyezett pénzünk után járó kamat. Az OTP ügyfelei­nek százezrei érezhetik úgy, hogy rászedték. Hiszen pár héttel ezelőtt — a korábbi át­utalási betétszámla megszű­nése miatt — hosszú sorok kí­gyóztak az Országos Takarék- pénztár és Kereskedelmi Bank Rt. fiókjai előtt, hogy (immá­ron lakossági folyószámlabe­tét néven) napi kamatelszámo­lással újítsák meg szerző­désüket a pénzintézettel. Az új megállapodásban szereplő 17—26 százalék közötti nettó kamat zsugorodik ezentúl 15—21 százalékra. Keller Ju­dittól, az OTP főosztályveze­tőjétől kérdeztük: —Nem furcsa a pénzintézet eljárása? Ha két hónappal ko­rábban, a szerződések megújí­tásakor csökkentették volna a kamatot, az emberek nem érzik becsapottunk magukat? — A szerződésben egyér­telműen ez olvasható: „Az OTP Rt. jogosult a folyószám­lára, valamint a lekötött betét­re meghatározott kamat mér­tékét egyoldalúan módosíta­ni!”. Közgazdászként ehhez annyit tehetek hozzá, hogy a kamatcsökkenés egyértelmű­en az infláció mérséklődésé­nek a következménye. Tehát egészében véve ez a módosítás egy mindannyiunk szempont­jából pozitív folyamat velejá­rója. S amit semmiképp sem szabad elfelejteni: egyidejű­leg a felvett hitelek után fize­tendő kamatok is csökkennek. — Vagyis hozzá kell szok­nunk a kamatok folyamatos változásához? — Egyértelműen igen. Va­lójában a folyószámlával kap­csolatos változások csak az augusztus havi záróegyenleg elkészítése után, tehát VIII. 27-től érvényesek. Ha a szám­latulajdonos nem ért egyet a kamatcsökkentéssel, akkor felbonthatja a szerződést. — Mely kamatok csökken­nek most július elsejétől? — A letéti jegyek után és néhány egyedi, hosszú lejáratú hitel esetében jár kisebb ka­mat. A többi változás augusz­tus elsejével, illetve — a már említett lakossági folyószám- labetét-kamat esetében — augusztus végén lép hatályba. Ferenczy Europress Olvasóink írják Idős embert bántalmaztak... Nem olyan régen — 1992. június 24-én — történt, hogy édes­apám, Szalay Tamás (Békéscsaba, Penza-ltp. 11. 1 em. 24. sz. alatti 77 éves lakos) unokáját ment meglátogatni Békéscsaba, Forgách u. 15. sz. alá. Azokat nem találta otthon, így értesítést hagyva kisétált a Körös-partra és gyalogosan ment haza. Út közben elfáradt és leült egy padra. (Nem tudom, hogy a Körös­part melyik utcák által határolt területén.) Ez este 18.30 óra körül volt, nagy meleg! Három fiatalnak — köztük egy lány is volt — szemet szúrt az egyedül ülő bácsi ka ( reklámszatyorral a kezében ) és megtámad­ták. Nem motorosak voltak. Semmit nem kértek, nem vettek el tőle, csak szinte ijesztgetésképpen arcul akarták vágni, vagy talán — mai nyelven szólva — be akartak húzni neki egyet. Ha nem elég jó a reflexe, akkor beverik az orrát vagy öklükkel arcul csapják. Egy görbe bot volt édesapám kezébe, kérdeztem, hogy miért nem verte őket fejbe. Azt mondta, hogy félt attól, hogy akkor leütik. Hát itt tartunk a nagy fene demokráciában. Semmi biztonság, fényes nappal. Lassan már nem lehet sétálni menni vagy jó levegőt szívni, mert banditákkal van tele a város. Csak az ingyenes (idős embereknek kijáró) autóbusszal lehet közlekedni, benzingőzt belélegezve. Hőgye Kárólyné Elkeseredettek vagyunk Sajnos egyre többen vagyunk, akik elkeseredettek, mert ahogy telik el az időfelettünk, úgy érezzük, hogy semmi szükség nincs ránk. Terhére váltunk a társadalomnak. Hova lettek az ígéretek, az emberi megbecsülés, a biztonságos megélhetés, a nyugdíja­sokról való gondoskodás? Ebből mi valósült meg, és hogyan? Ezt ugyanis másképp bírálja el egy kisemmizett nyugdíjas, akinek létminimuma határáról tárgyalnak nagylelkűen a tisztelt hon­atyáink, visszamenőleg január 1 -jétől. Mire megkapjuk az össze­get, értéke már azonos a régivel. Bezzeg akikben bíztunk, mi a létminimum alatt élők, azoknál a maximum határtalan. Én szélsőséges vagyok, és sokan vagyunk, akik csalódtunk, és elvi­seljük e jelzőt, mert ez nem annyira elviselhetetlen, mint akire azt mondják, hogy gátlástalan törtető, karrierista. Békési Lajos, Békéscsaba Létbizonytalanságban... Utazásaim során megyénkben s a megyehatáron túl is egyre több parlagon hagyott, bevetetlen földet láttam. Tudom, hogy a már évek óta tartó mostoha időjárás sem kedvezett a mezőgazda­ságnak, ám a fő okot mégsem ebben látom, hanem a mezőgazda­ság létbizonytalanságában, amit a rendszerváltás okozott szá­munkra. A termelőszövetkezetek magára utaltsága kenyérhiányt fog okozni az országnak. Egymás után jutnak csődbe a tsz-ek... úgy látszik demokráciánkban ez törvény szerű folyamat. Mi fogja, kifogja a jövőben biztosítani az ország éléskamrájának feltölté­sét? Talán az a magángazdálkodó, aki a nagyüzemi gazdaságok példájára, anyagi támogatás nélkül próbál megküzdeni a föld­del? Mire számíthat az ország a jövőben? Rendszeres importra, amiért drágán meg kell fizetnünk? Sokba kerülő életünket tegyük még drágábbbá? Ezek után mi a garancia az elszegényedés megfékezésére? ^ Oláh Ferenc, Okány Walter Lord: A Titanic pusztulása 53. A Carpathia utasai rendkívüli együttérzést tanúsítottak. Tar­talék fogkefét ástak elő, ruhát kölcsönöztek, a mentőcsóna­kokban hozott takarókból mackóruhát varrtak a gyere­keknek. A Macy áruház Portu­gáliába készülő borbevásárló­ja valóságos védőangyalként gondozta a Gimbels áruház há­rom bevásárlóját. Mrs. Louis Ogden kávét vitt két élénk szí­nű ruhába öltözött hölgynek, akik félrehúzódva ültek a sa­rokban. — Menjen innen — mond­ták azok —, most néztük vé­gig, hogyan fulladt a vízbe a férjünk! Volt, aki szinte úgy érezte: másodszor is megszületett... Lawrence Beesley rádióüze­netet fogalmazott, amelyben hírül adta, hogy életben ma­radt. Másoknak több idő kel­lett, hogy magukhoz térjenek. Gracie ezredes egy csomó ta­karó alá bújt az ebédlőszalon pamlagán, amíg ruháit a kony­hában szárították. Bruce Is- may reszketegen ült az orvos szobájában, nyugtató injekci­ók hatása alatt. Harold Bride egy luxuslakosztályban fe­küdt: egy nő hajolt föléje, és ő csak azt érezte, hogy kisimít­ják a haját a homlokából és az arcát dörzsölgetik. Jack Thayer egy szomszé­dos kabinba került. Egy ked­ves utas pizsamát kölcsönzött neki és átadta a fekvőhelyét. Most, hogy Thayer befeküdt az ágyba, eszébe jutott, hogy tíz órával ezelőtt is lefeküdt már egyszer. Érezte a vászon- lepedő hűvösségét és eszébet jutott, hogy az imént megivott pohárka brandy az első tö­mény szesz volt az életében. Vagyis hát: felnőtt lett belőle. Odalent a Carpathia gépei megnyugtatóan egyenletes rit­musban dübörögtek. Odafent az árbocozaton át fütyült a szél. Előttük volt New York, vagy egy philadelphiai otthon. Mögöttük a napsugarak a Tita­nic borbélyüzletének élénk, vörös-fehér csíkos oszlopán csillogtak, amint a fahengert ide-oda dobálták a hullámok. De Jack Thayer erről már nem tudott, nem is bánta. A brandy megtette hatását. A fiú hama­rosan mély álomba merült. Tények a Titanicról — Soha többé nem lesz hozzá hasonló — állította Charles Burgess pék, aki igazán értett a hajókhoz. Negyvenöt eszten­deig szolgált az Atlanti-óceá­non, ismerte valamennyi gő­zöst: az Olympicol, a Majes­ties t, a Mauretaniát, ahány csak volt. Később pecsenye­szeletelő volt a Queen Eliza­beth konyháján. Valószínűleg Burgess volt az utolsó, aki a Titanic egykori személyzeté­ből még az 1950-es években is tényleges szolgálatot teljesí­tett. — Hát igen, valóban olyan volt, mint az Olympic, de hát mennyivel választékosabb! — emlékezett Burgess. — Nézzük csak az ebédlőszalont. Az Olympicon nem is volt ben­ne szőnyeg, de a Titanicon... istenem, majdnem térdig süp­pedt benne az ember lába! És a bútorok! Olyan súlyosak vol­tak, hogy megmozdítani se tudta őket az ember. No meg az a csodás falburkolat... Csi­nálhatnak nagyobbat, meg gyorsabbat is..., de az a gon­dosság, meg az igyekezet, amit a Titanicba. beleadtak! Gyönyörűszép hajó volt, re­mek hajó! Burgess rajongása jellegze­tes. A Titanic mindenkit elbű­völt, aki részt vett az építésé­ben, vagy személyzetéhez tar­tozott. Ez annyira így van, hogy amint múlnak az évek, egyre mesésebb híre lesz. Akik megmenekültek, később azt állították, hogy „kétszer akkora volt, mint az Olym­picA valóságban ez a kettő testvérhajó volt, és a Titanic mindössze 1004 tonnával na­gyobb vízkiszorítású. Mások felidézik golfpályáit, a tenisz­szobát, a tehénistállót, ahon­nan mindennap friss tej érke­zett, és a többi szolgáltatást, ami még a White Star Line hasonló luxusajánlatait is felülmúlta. A Titanic anélkül is impo­záns hajóóriás volt, ha nem szépítünk a tényeken. Összsú­lya 46 328 tonna, vízkiszorítá­sa 66 000 tonna. Méretei: hossza 882,5 láb (270 méter), szélessége 92,5 láb (28 mé- ger), magassága a vízvonaltól a csónakfedélzetig 60,5 láb (18,5 méter), illetve a gerinc­től a négy óriás kémény tetejé­ig 175 láb, több mint 52 méter. Köznapi hasonlattal: tizenegy emelet magas volt és egyhatod mérföld hosszú. A két szélső hajócsavart négyhengeres dugattyús haj­tóművek két sora mozgatta, egy alacsony nyomásos turbi­na pedig a középső hajócsa­vart. A hajtóművek teljesítmé­nye együttvéve 50 000 lóerőt tett ki, de ezt akár55 000 lóerő­re is fokozni lehetett. A hajó teljes sebessége 24-25 csomó volt, vagyis ennyiszer egy ten­geri mérföld óránként, s ha egy tengeri mérföldet 1852 méter­nek veszünk, a maximális se­besség elérte az óránként 44— 46 kilométert. A hajó legérdekesebb be­rendezése talán mégis a víz- kamrarendszer volt. A kettős fenekű hajó alsó részében ti­zenhat zárható rekesz volt. Ezeket tizenöt rekeszfal vá­lasztotta el egymástól; furcsa módon nem építették őket eléggé magasra. Az első két, valamint a hátsó öt rekeszt csak a D fedélzet magasságáig építették ki, a középső ötöt pe­dig csak az E fedélzetig. A hajónak mégis sikerült volna vízen maradnia, ha bármelyik kettőt elárasztja a tenger, és mivel olyan összeütközést el­képzelni sem tudott senki, hogy két kamránál több rongá­lódjon meg, a Titanicot „elsüllyeszthetetlen” hajónak minősítették. (Folytatjuk) A Titanic anélkül is impozáns hajóóriás volt, ha nem szépítünk a tényeken. Összsúlya 46 328 tonna, vízkiszorítása 66 000 tonna. Méretei: hossza 882,5 láb (270 méter), széles­sége 92,5 láb (28 méter), magassága a vízvo­naltól a csónakfedélzetig 60,5 láb (18,5 mé­ter), illetve a gerinctől a négy óriás kémény tetejéig 175 láb, több mint 52 méter. Köznapi hasonlattal: tizenegy emelet magas^volt és egyhatod mérföld hosszú.

Next

/
Thumbnails
Contents