Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-09 / 135. szám

1992. június 9., kedd HAZAI TÜKÖR Mostoha jelen - bizonytalan jövő Helyzetkép a mozgáskorlátozottakról A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének jelenlegi székhelye a Petőfi utca 3. szám alatt található. Az épület és a benne lévő iroda, illetve klubhelyiség katasztro­fális állapotban van. Az épületet a mozgáskorlátozottak jóformán megközelíteni sem tudják, nincs járda, a meglé­vő lépcső viszont nehéz akadályt jelent számukra. Pedig a megyében mintegy 5000 főre tehető számuk. Az egyesület elnökével, Medvegy Györggyel arról be­szélgettünk, hogy a mostoha körülmények ellenére milyen lehetőségeik vannak a mozgás- korlátozottaknak, miben tudnak segíteni. — A szervezet elsősorban ér­dekvédelmi képviselet, de igyekszünk felvilágosítással, ta­nácsadással segíteni. Emellett szeretnénk lehetőséget biztosí­tani a rendszeres klubfoglalko­zásokra, de egyenlőre nincs rá megfelelő helyiségünk. Ter­vezzük egy tornaterem kialakí­tását az egyik üresen álló szobá­ból. Ez nagyon fontos lenne, hi­szen így nem kéne a rászoruló gyerekeket a budapesti Pető In­tézetbe utaztatni. Beszéltünk egy gyógytornásszal, aki szíve­sen elvállalná a rendszeres tor- náztatást. Az engedélyt a mai napig nem érkezett meg. Az ön- kormányzatnál azt az informáci­ót kaptuk, lehetséges, hogy az épületet lebontják. Ebben a bi­zonytalan helyzetben viszont nem tudjuk elkezdeni az építke­zést. — Miből fedezik kiadásai­kat? — Egyrészt a tagdíjakból, ami nem túl nagy összeg, hiszen 200-250 Ft-ot fizetnek tagjaink egy évre. Tavaly még számíthat­tunk a vállalatok, üzemek s ma­gánszemélyek adományára, de az idei évben, a megváltozott adóviszonyok ezt egyenlőre nem teszik lehetővé. Beadtunk egy kérelmet az adóhatósághoz, amelyben méltányossági alapon kértük, tegyék lehetővé, hogy az adományozók az éves adóalap­jukból levonhassák az adott összeget. Hiszen e nélkül az en­gedély nélkül még kérni sem tu­dunk. Ezenkívül a MEOSZ-tól kel­lene kapjunk emberenként 100 Ft-ot. A városi és a megyei ön- kormányzathoz benyújtott pá­lyázatunkra eddig mindig meg­kaptuk a kért összeget. —Mi az, amire most a legna­gyobb szükségük van? — Egy olyan helyiségre, ami a mozgáskorlátozottak kényel­mét maximálisan kielégíthetné és nagyobb odafigyelést a moz­gáskorlátozottak iránt. A városi önkormányzat munkatársa, Gulácsi László kérdésünkre elmondta, hogy a városi építészeti iroda valóban felmérte az épületet, s megál­lapította, nem érdemes felújí­tani. így a tervek szerint a nyár végén bontásra kerül, s a területet ideiglenesen parkosí­tani fogják. Az egyesület új székhelyet fog kapni. M.K. Az épületet a mozgáskorlátozottak jóformán megközelíteni sem tudják, nincs járda, a meglévő lépcső viszont akadályozza őket a mozgásban Lehoczky Péter változik. De említhetném a 16 ezer Ft-os kétszemélyes heverő- ket vagy a 17 és 24 ezer Ft között kapható franciaágyakat is. —Valóban kedvezőek ezek az árak. A 15%-os haszonkulcs egymagában nem magyarázza meg őket. — Nézze, a bútorokon előfor­dulhattak olyan apróbb sérülé­sek, amelyeket szakszerűen ki­javíttattam. Ezeket szinte észre sem lehet venni, nyugodtan mondhatom, hogy használható­ság szempontjából ezek a termé­kek 100%-osak. Az áruk viszont 30-40%-kal is olcsóbb a meg­szokottnál. Menesi György Kevermes Olcsó bútorok boltja A Kevermes környéki falvak­ban reklámtáblák hirdetik, hogy Bender Miksáné megnyitotta bútorboltját. A vállalkozót üzle­tében, a kevermesi nagyvendég- lőben kerestük fel. — Sajnos, az éttermet be kel­lett zárnunk, de a presszó sem hozza már a rági nyereséget. Az emberek manapság nagyon meggondolják, mire költenek. Nekem meg, ugye, állnom kell az egyre emelkedő rezsit és a bérleti díjat. Éjszakákon át tör­tem a fejem, mi az, ami még nincs a környéken. Rájöttem: 11 településen egyáltalán nem árulnak bútorokat, hát belevág­tam. A vendéglő fele megteszi bemutatóteremnek, a raktárunk meg itt van a szomszédban. Ezt az önkormányzat bocsátotta a rendelkezésemre, nagyon hálás vagyok érte a testületnek. Végül is közös érdekünk, hogy a kis­pénzű helybeliek is hozzájussa­nak új, modern bútorokhoz. — Gyönyörű ez a kollekció, de meg kell mondanom, az én szememnek kissé szokatlan. — Ezek dán és német termé­kek, egy kissé megelőzik a hazai ízlést. Egy határmenti kft.-vei állunk kapcsolatban, s az árut ők szállítják ide kamionnal. Nagy meglepetésre sok városi is vásá­rolt már nálunk. — Nyilván elsősorban az ol­csó árak miatt. — Tizenöt százalékos ha­szonkulccsal dolgozom, így pél­dául egy kombinált szekrény­sort 32 ezer 700 Ft-ért tudok adni, az ülőgarnitúrák ára pedig 31 ezer 500 és 58 ezer között Mariska néni mérges . Ha nem olvastam volna nemrég épp itt, a saját megyei újságomban, hogyha nincs razzia, akkor elszabadul a pokol a közutakon, anélkül is — a magam tapasztalata alapján is — a düh kerülgetne. Mert ahogy már egyszer szóvá tet­tem, mint az őrült, ki letépte láncát, rohan, de nem a Tisza a rónán át, hanem az autós a városon vagy községen. Egyirányú, kétirányú utca, netán tér bent a központban vagy kijjebb, teljesen mindegy neki. S csak a jó szerencse védi meg, ha védi a gyermekeket, felnőtteket az ilyen ámokfutótól, aki se Istent, se embert nem ismer, közlekedési szabályt meg pláne nem. Mit neki a KRESZ! Ugyan kérem, csak nem képzeli valaki, hogy azt neki találták ki. Különben is azt csak az élhetetlen, törvénytisztelő állampolgárok tart­ják be. Meg is nézhetik magukat a bolondok, mert akinek esze van, az tesz a jogszabályokra, vagyis úgy kijátssza, mint a pinty. Bizony kedves honfitársaim, már csak ez a módi járja és köztudott, hogy az adótörvény is úgy nem tar tátik be kis hazánkban, mint a közlekedési. A különbség a kettő között csak annyi, hogy az egyik áldozatai a kövön marad­nak, majd örök álomra a temetőbe költöznek vagy nyomorékon élnek tovább; az adócsalók meg adósai maradnak örökre az államnak, azaz nekünk, mindnyájunknak. Hisz a költség- vetést károsítják meg és ne&i kis piti összegek­kel, hanem évi több tízmilliárddal. De van még egy másik különbség is, mégpe­dig az, hogy a közutak banditái nagyon enyhe büntetést kapnak, az adócsalók meg semmilyet, mert el sem csípik őket. Vagy ha igen, akkor a nagyon kis puszedókat, akikről írni sem érde­mes, ezért nem is tudunk róluk. Mert azt, akár­milyen mérges vagyok, elképzelni sem merem, hogy egy igazi nagy fogást ne hoznának nyilvá­nosságra. Vass Márta Walter Lord: A Titanic pusztulása 27. A bostoni George Q. Clifford azzal a szomorú ténnyel vigasz­talhatta magát, hogy közvetlenül az utazás előtt külön 50 000 dollá­ros életbiztosítást kötött. Apróságokra is gondoltak a boldogtalanok, s ez még jobban felzaklatta őket ezekben a vész­teli percekben. Edith Evansnek eszébe villant, hogy egyszer egy jósnő intette: óvakodjékavíztől. Charles Hays alig néhány órája azt jósolta, hogy a közeljövőben „iszonyú tengeri katasztrófa” ér egy hajót. Két férfi méltán törhette a fe­jét, miért is került erre a hajóra. Archie Butt nem is akart kül­földre menni; idegkimerültség miatt pihenésre volt szüksége. Frank Millet beszélte rá az Egyesült Államok elnökét, Taf- tot, küldje el Buttot egy üzenet­tel a pápához, hivatalos ügy — de Rómában már tavasz van. Wilde főtiszt sem a maga jó­szántából volt a hajón. O az Olympicon szolgált, de a White Star Line az utolsó percben áthe­lyezte erre a híres első útra. Az új hajó „betörésénél” tapasztalt tengerészekre volt szükség. És Wilde még örült is, hogy milyen szerencséje van! A rádiósfülkében Phillips már alig tudta használni készülékét. 2 óra 10 perckor két V-jelet kopogtatott le—amelyet a Virginian halkan észlelt is —, de csak úgy próbaképpen, hátha a következő jelek felerősödnek. Bride utoljára nézett körül oda- kinn. Amikor visszatért, látta, hogy egy ájult hölgyet hoztak be a rádiósfülkébe. Bride leültette és egy pohár vizet adott neki. A nő lassan magához tért, levegő után kapkodott, a férje legyez- gette. Amikor talpra tudott állni, férjébe karolva elment. Bride a függöny mögé lépett, ahol az ő és Phillips hálóhelye volt. Összeszedte a pénzét. Utoljára odapillantott még ve- tetlen ágyára, majd kibújt a füg­göny mögül. Phillips még min­dig készüléke fölött görnyedt, nem reagált semmire. De köz­ben egy fűtő lopózott a fülkébe, és éppen le akarta akasztani Phillips mentőmellényét. Bride nekiugrott a fűtőnek. Phillips is felpattant, és a három férfi dulakodni kezdett. Végül Bride átfogta a fűtő derekát, Phillips pedig néhányszor álion vágta, mire a tolvaj teste eler- nyedt Bride karjai között. A két feldúlt rádiós ekkor meghallotta, hogy a tengervíz már bugyogva tör fel az A fedél­zet lépcsőjére, sőt átcsap a pa­rancsnoki híd fölött. Phillips fel­kiáltott: — Gyerünk, ki innen! — Bride elengedte a fűtőt és a két férfi kiszaladt a csónakfedél­elengedték. Phillips a hajófar felé rohant, Bride viszont az orr irányába és csatlakozott azokhoz, akik a tiszti kabinsor tetején még min­dig az A és B csónakot rángat­ták. Valóban, képtelen ötlet volt ezen a helyen csónakot tárolni — főként, ha meggondoljuk, hogy összesen húsz csónak állt készenlétben 2207 ember szá­mára. A megdőlt fedélzeten na­gyon nehéznek bizonyult a C és D összecsukható csónakok víz­re bocsátása is, pedig azokat az első daruk mellett tárolták. Az A-val és a B'-vel most már aligha lehetett mit kezdeni. De a legénység nem adta fel! Ha a csónakokat nem is lehet darun leereszteni, talán le tudják dobni őket a vízre. Tovább dol­goztak hát — Lightoller, Mur­doch, Hemming, Brown szoba­pincér, Hurst segédfűtő és még egy tucat matróz. A bal oldalon Hemming a B csónak útjában álló bakkal és az összegabalyodott kötelekkel küszködött. Már csak egyetlen csomót kell kibogoznia, hogy vízre lehessen bocsátani a csó­nakot. És sikerült! Eloldotta a kötelet, a bakot feladta Moody hatodik tisztnek a tetőre, de Moody leszólt: — Nem kell a bak, a csónakot a fedélzeten hagyjuk. Hemming nem hitte, hogy a hajón átcsapódó hullámok ki­szabadítják a B csónakot, ezért nyomban a vízbe ugrott és úszni kezdett. Közben a csónakot a tető szélére tolták és evezőkön lecsúsztatták a fedélzetről. A fe­nekével fölfelé ért vizet. A jobb oldalon is ugyanennyi baj volt az A csónakkal. Végre sikerült elüldözni; valaki desz­kákat támasztott a tiszti kabinok falának, azon csúsztatták le a csónakot, orral előre. De még mindig bajlódni kellett vele, mert a Titanic erősen bal felé dőlt, a férfiak pedig nem tudták felfelé tolni a csónakot a fedél­zet széléig. A matrózok még mindkét összecsukható csónakot erejük megfeszítésével vonszolták, amikor — 2 óra 15 perc volt az idő — a hídon végigsöpört a víz, a csónakfedélzeten hullámozva a tat felé. Grade ezredes és Clinch Smith megfordult és fut­ni kezdett hátrafelé. De alig né­hány lépést tettek, amikor hirte­len férfiak és nők tömege özön­lött eléjük a hajó belsejéből. Va­lószínűleg mind fedélközi uta­sok voltak. Ebben a pillanatban a kar­mester, Hartley megkopogtatta a hegedűjét. A vidám ragtime abbamaradt, és az „Ősz”, az episzkopális egyház himnusza csendült fel, eláradva az éjsza­kában, messze a víz fölött. A csónakokban a nők megil- letődve hallgatták. A messze­ségben felcsendült zenében volt valami szívbe markoló. De aki közvetlen közelből hallgatta, az egészen mással volt elfoglalva; ezek a szerencsétlenek nem is figyeltek rá. Túlságosan sok minden történt egyszerre. — Ó, mentsen meg! Mentsen meg ! — köny örgött egy nő Peter Dalynak, a londoni Haes és Fiai limai képviselőjének, aki bénul- tan nézte a lába előtt hullámzó vizet a pallókon. — Drága asszonyom — vála­szolta Daly —, meneküljön, ahogy tud. Most már csak az Isten segíthet magán. De a nő tovább könyörgött, hogy segítsen neki az ugrásnál, és Daly belátta, hogy nem hagyhatja cserben. Karjánál fogva átsegí­tette a korláton. Amikor ő követ­kezettvolna, hatalmas hullám sö­pört végig a csónakfedélzeten és Dalyt lesodorta a hajóról. Á tenger tajtékzott és örvény­lett Brown steward lába körül, miközben a makacs ember ve­rejtékezve ráncigálta az A csó­nakot a fedélzet széléig. Ekkor jött rá, hogy nem is kell tovább kínlódnia — a csónak máris ví­zen van. Beleugrott, elvágta a kötelet a csónak farán, odakiál­tott valakinek, hogy szabadítsa ki a jármű orrát, a következő pillanatban már kisodorta a ten­gerre ugyanaz a hullám, amely Peter Dalyt söpörte le a fedélzet­ről. (Folytatjuk) — Ó, mentsen meg! Mentsen meg! — könyörgött egy nő Peter Dalynak, a londoni Haes és Fiai limai képviselőjének, aki bénultan nézte a lába előtt hullámzó vizet a pallókon. — Drága asszonyom — válaszolta Daly —, meneküljön, ahogy tud. Most már csak az Isten segíthet magán. zetre. A fűtő ott dőlt el, ahol

Next

/
Thumbnails
Contents