Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27-28 / 151. szám
EXKLUZÍV 1992. június 27-28., szombat-vasárnap Földmunkás megmozdulás vagy utcai verekedés? Nagy vihart kavart az idén május elseje előtt az MDF prominens személyiségeinek azon minősítése, miszerint az 1891-es orosházi véres május 1-je nem volt egyéb, mint utcai verekedés, így történelemhamisítás eredménye a fenti titulus. A vitáról — amelynek hullámai máig gyűrűznek — mi is hírt adtunk. Ezúttal részletet közlünk Az alföldi munkásmozgalom című munkából — amelyet 1895- ben, tehát 4 évvel az események után adtak ki —, és egyéb dokumentumokból. Az emlékmű Orosházán fotó: fazekas Ferenc Ily körülmények között köszöntött be az 1891. évi május elseje. A munkások e nap megünneplésére kaptak jelszót a központból, és tényleg tüntető körmenetek rendezése vétetett tervbe több községben s különösen Orosházán. A hatóság azonban betiltotta a körmeneteket. A munkások e tilalmat látszólag megadással fogadták, s talán el is múlt volna a május 1-je minden baj nélkül, ha apró események nem idéznek elő nagyobbakat. Itt is bebizonyult, hogy a társadalom gépezetének működését legtöbbnyire nem nagy behatások, hanem apró porszemek befolyásolják. Orosházán egy fehér zászló idézett elő véres zavargást, egy fehér zászló, a békesség jelképe, melyre nem is szoczialistikus jelszavak, de e század szabad- ságharczának jelszavai: a „Szabadság, Testvériség és Egyenlőség” valának kihi- mezve. E zászló a munkáskor zászlaja volt. A munkások azt május hó 1-én reggel kitűzték a kör helyiségére, ezzel akarván május 1 -én legalább is tüntetni. A csendőrség parancsnoka tényleg tüntetést is látott ebben, s bevétette a lobogót, és hogy módjuk se legyen a munkásoknak újból kitűzni azt, el is vétette tőlük azt. Ez vált a nép sérelmévé. Követelték vissza zászlajukat, tulajdonukat, s mert a tetteiben következetlenné válni nem akaró hatóság ki nem adta azt, zendülés tört ki, s a nép fékevesztett indulatában megostromolta a főszolgabírói hivatalt s' csakis katonai karhatalommal és a fegyver véres használatával lehetett a rendet valamennyire helyreállítani. Az orosházi zavargásnak százszorosán nagyított hire másnap reggelre eljutott a csabai munkások közé. A különben igen békés természetű csabai tót nép vérszemet kapott az orosházi magyarok zendülésétől, nagy csoportokban tárgyalták a heti piaczon az eseményeket s azt hitték valóban elérkezett az izgatok által előttük oly sokszor ecsetelt jobb jövő megvalósulásának ideje, s felkerekedtek tömegesen követelni a főszolgabírótól a munkáskor alapszabályait, melyet jóváhagyás végett már előbb terjesztettek be. A munkáskörben vélték ők sorsuk jobbra fordulását kétségtelenül biztosíthatni! S mert a helyi hatóság nem adta, és nem is adhatta ki a még jóvá nem hagyott szabályzatokat, leverték a főszolgabírót, s május 2- án és 3-án oly zavargást csináltak, hogy itt is katonai karhatalom lett szükségessé a rend helyreállítására. A nép elégületlenségének, elkeseredésének s felizgatott, félrevezetett voltának e kitöréseit rövid időn követtek mások a csa- nádmegyei Battonyán, később H.-M.-Vásárhelyen stb. Már a legelső rendzavarások után a hatóságok természetesen a legszélesebb körű intézkedéseket tették meg a közbiztonság megóvására. Katonaság, csendőrség lett elhelyezve mindazon községekbe, melyekben újabb zavargástól lehetett tartani, s egyszersmind Békésvármegye területére kormánybiztos lett kinevezve. A belügyminiszter rendelete a felvonulás betiltásáról Összes alispánoknak és törvényhatósági joggal felruházott városok polgármestereinek. Hazánkba bevándorolt idegen munkások arra törekszenek, hogy úgy, mint a múlt évben, május hó 1-ső napja ismét általános munkaszüneteléssel ünnepeltessék. Ezen törekvéssel szemben a higgadt hazai munkások saját érdeküket komolyan felfogva f. hó 12-én a fővárosban ez ügyben tartott gyűlésekben kinyilatkoztatták, hogy ezen mozgalomhoz nem csatlakoznak s a tüntetést és munkaszünetelést f. é. május hó 1 .-én mellőzni kívánják. Minthogy tehát a munkások nagyrésze — május 1 -én is kíván dolgozni — s ha az izgatok által május hó 1-ére tervezett ünnepély megtartása lehetővé tétetnék — a dolgozni kívánók úgy mint múlt évben is a munkában erőszakosan megakadályoztatnának, mi esetleg úgy mint a múlt évben, rendzavarásra vezethet —, továbbá tekintettel arra, hogy azon esetre, ha egy vállalatnál a munkások egy része nem dolgozik, a dolgozni kívánó rész sem nyerhet munkát — a tervezett május 1 -ei ünnepély megtartását ezennel betiltom.— Végül tekintettel arra, hogy az izgatok a tüntetést gyűlések tartása által szándékozzák foganatosítani és így a május-1- ei ünnepélyt és a tüntetéseket betiltó rendeletet ez által meghiúsítani, ezennel f. é. május hó 1-ére netalán bejelentendő munkásgyűlések tartását is betiltom. Minek folytán tudatom címmel, hogy a munkásoknak f. é. első május napján semminemű körmenetek, felvonulások és ílyféle utczai tüntetések, sem gyűlések tartása a hatóság főnökének személyes felelőssége alatt meg nem engedhető. Amennyiben a munkások más napon kívánnak gyűlést tartani, az a fennálló szabályok figyelembe tartásával megengedendő. Jelen rendele- tem a hatósági főnökök, rendőrkapitányokkal és elöljárókkal közlendő s hogy az a legpontosabban megtartassék, czím által is ellenőrizendő. A tett intézkedésekről s azok eredményéről hozzám részletesjelentés teendő. Budapesten, 1891. évi április hó 23.-án. grófSzapáry s. k. Az orosházi járási főszolgabíró jelentése a május elsejei eseményekről Nagyságos kir. tanácsos Alispán úrnak B. Gyulán Vonatkozással folyó évi 4792. számú rendeletére, a május el- seji munkás mozgalomról és annak lefolyásáról részletes jelentésemet hivatalos tisztelettel következőkben teszem meg. Május első napjának verőfényes szép napja községünkben mindenkit örömmel töltött el s kicsalt odújából. Mindenki korán kelt, mert a hatóság még a szokásos éjjeli, illetve kora reggeli zenélést — a májusi felköszöntést — is betiltotta, nehogy ez is alkalmat szolgáltasson a csoportosulás és lelkesedéshez; s így mindenki nyugodtan alhatott. Községünk utcáin még 7 órakor reggel is a legnagyobb csend uralkodott és senkinek sem jutott eszébe arra gondolni, hogy ezen örömmel fogadott, gyönyörű napnak olyan szomorú lemenetele lesz. A főszolgabíró szokásos sétáját megtéve 7 óra tájban hazament, s otthon örülve a látszó nyugalomnak, már azon gondolkodott, hogy Orosházát — hol még csak nyoma sem látszott a munkásmozgalomnak —- elhagyva kimegy Szénásra és Bánfaivára, s meggyőződést szerez az ottani állapotokról, de alig gondolta ezt el, már nyílt az ajtó, s azon egyenest az irodába berohan 3 csendőr, hozva közülük az egyik a munkások újdonat új fehér selyem zászlóját és után- na a másik kettő a munkáskor három főbb tagját: elnökét, jegyzőjét és pénztámokát. Erre természetesen a főszolgabíró el nem lévén készülve, egészen meg volt lepve és gondolkozott a tennivalókról; s mire az állapot átgondolása után az oda kísért munkásokat kihallgatni akarta, az utca tele volt néppel, zajongókkal, kik a munkáskor fejeit és zászlóját követelték. Követelésüket persze a főszolgabíró megtagadta és őket eloszlásra szólította fel; de mert hogy felszólításának nemcsak hogy sikere nem lett, sőt a helyzet mindég veszélyesebb mérvet öltött, a főszolgabíró a b. csabai 101-ik gyalogezred parancsnokságához egy táviratot szerkesztett, és azt. a távirda hivatalhoz küldte, azon izenettel, hogy akkor, ha izenni fogja, adják le. A nép folyton szaporodott s egyhelyben állt, 9 csendőr és több rendőr által visszatartva, míg végre kilenc óra 40—45 perc felé már a tömeg fenyegető állást foglalt el és egészen a főszolgabírói hivatal elé és mellé nyomult. Ekkor küldött el engem a főszolgabíró a szerkesztett sürgönyt leadatni. A sürgöny le volt adva, s mi vártuk a katonaság különvona- ton való megérkezését; de mily kellemetlen volt a meglepetés, mikor a parancsnokság azon sürgönyi értesítését vettük, hogy a kért katonaság délután 4 órakor, a rendes vonattal érkezend. Időközben küldönc útján rendéit a csendőr kapitány is 5 lovas csendőrt Apácáról, de a jövetellel azok is késtek. Ekkor kezdődtek a meleg percek. A főszolgabíró által odahívott elöljárók hiába beszéltek a népnek, s hiába kérték őket a szétoszlásra, azok csak mindég szaporodtak és fokonkint dühösebbek lettek. Hiába kérte őket a főszolgabíró. Hiába az oda érkezett csendőrkapitány. Hiába beszélt nekik a letartóztatva volt s kihallgatásra várt elnökük s jegyzőjük, ők csak folyton a zászlót követelték, s kijelentették, hogy addig el nem mennek, míg azt nekik a főszolgabíró ki nem adja. Két ízben is ment be a főszolgabíróhoz küldöttség, sőt női küldöttség is ment be a zászlóért és a munkások fejeiért, de eredménytelenül. Az elöljáróság is kérte a zászló kiadatását, de a főszolgabíró ragaszkodott az elvett zászlóhoz. A lázongó nép pedig nem tágított. A pénztárnok időközben ki lett hallgatva és elbocsájtva, különösen azon célból, hogy a népet szétoszlásra bírja,' de ez sem használt. Később már a másik két letartóztatott munkás is el lett bocsátva, de a nép nem oszlott szét és a zászlót követelte. A főszolgabírói kaput döngették, a főszolgabírói lak udvarában benn levő csendőröket szidalmazták, s szidalmazták a főszolgabírót különösen. Egy ízben a csendőrök szuronyt szegezve hátráltatták vissza a népet, s már lőni akartak, mikor a főszolgabíró elibük állott s megakadályozta a lövést, kérve a népet a szétoszlásra; de mind hiába, a nép csak nem tágított. Végre megérkezett a vonat s vele a várva várt katonaság. Mindenki hitte, hogy a katonaság láttára a tömeg szét fog oszlani, de mindenki csalatkozott, mert a katonaságnak a főszolgabírói lak elé érkezésével egyidejűleg érkezett oda vagy kétezer ember. Épp a helyzetet ecsetelte a főszolgabíró bent az irodában a megérkezett kapitánynak, mikor egy kő a hátam mögötti ablakot bezúzta. Erre a főszolgabíró az ablakhoz rohant a kapitánnyal és kijelentette a népnek, hogy most már leveszi róluk a kezét és átadja az intézkedési jogot a katonai parancsnoknak, figyelmeztetvén őket, hogy ha azonnal el nem távoznak, iszonyú bajuk lesz. Erre egetrázó ordítás töltötte be a levegőt, a zajongó nép torkaszakadtából szidalmazta a főszolgabírót, a főszolgabírói épületnek vagy kilenc ablakát beverte és ordítva hangoztatta, hogy a főszolgabíró megcsalta őket s csak hitegette a zászlónak délután 4 órakor történő kiadatásával. A katonai parancsnok a katonaságnak szuronyuk feltételét rendelte meg és töltetett (mely alkalommal pár lövés véletlenül el is dördült; de sérülést nem okozott), töltés után a kapitány a katonaságot sorakoztatta, de az az egy század katonaság úgy elveszett a velük összekeveredett nép közt, hogy alig látszott; s már félni lehetett attól, hogy a nép a katonaságot lefegyverzi vagy lefegyverezni akarja majd, s akkor lövetni lesz kénytelen a parancsnok. Ekkor hozta a véletlen az apácai 5 lovas csendőrt segítségül, kiknek a csendőr kapitány — látva a veszélyt — a nép szétoszlatását parancsolta meg, kik azt híven is teljesítették, mert öt perc elteltével már alig volt ember az utcákon s a főszolgabírói lak előtt egy • sem. Az igaz, hogy a nép közé, mint villám ugratott csendőrség senkit sem kímélt, de legalább szét lett oszlatva a nép, s meg lett mentve a hatóság az ostromlástól. Akik nem sejtik a küszöbön állott nagy veszedelmet, rosszalták és rosszallják a csendőrség túl erélyes fellépését, de akik azt oly közelről látták, mint én, szerencsének tartják a csendőrség odaérkeztél és erélyes fellépését, mert ha a felbőszült nép még egy percig nem tágít, a katonai parancsnok bizonyára lövet, és akkor oly közelről csak egyszeri lövésre is párszáz ember esett volna áldozatul, így pedig csak 2—3 kapott erősebb, 15—20 pedig gyengébb sebet. A zajongó nép szétoszlatása után a főszolgabíró engem a munkáskor bezárására és lepe- csételésére küldött ki, mit én egy községi esküdttel minden akadály nélkül teljesítettem. Történeti hűség miatt meg kell jegyeznem, hogy a zászlót — melynek elvétele okozta az egész zavart — a csendőrség önhatalmúlag és nem főszolgabírói rendeletre vette el. A katonaság a községházánál lett lehelyezve és ma is ott tanyázik. A nyugalom már helyre állt ugyan látszólag, de azért a nyughatatlanság és izgatottság még ma senrcsillapult le. Május elsejének éjszakáján egy második század is érkezett Orosházára B. Csabáról, de az másnap esteli vonattal visszament. A munkáskor vezetői és azok, kik a zavargás előidézőinek vélelmeztettek, a helyi kir. járásbíróságnál jelentettek fel, hol a vizsgálat ellenük már folyik is. A járás többi községeiben csak Szénáson és Bánfalván tettek kísérletet Május elsejének megünneplésére, de a tüntetni akarók mindenütt, minden nagyobb veszedelem nélkül szétoszlattattak. Kelt Orosházán 1891 évi május hó 10-én. Főszolgabíró szabadságon: VangyelSándor TISZTELETBELI FŐSZOLGABÍRÓ
