Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-25 / 149. szám

BIZTOSÍTÁSI KÖRKÉP

1992. június 25., csütörtök

Biztos, ami biztos(ított)

Tanácsadó mindennapi kárügyeinkben

A biztosítás — öngondoskodás \ _ l'V-s H

C? BB p gp llil;

A Békéscsabai Kötöttárugyárban Békéscsabán 1991. január 9-én hegesztéskor kipattanó szikrától keletkezett tűz a kelmeraktárban. Nagy mennyiségű feldolgozásra előkészített kelme égett el! A Hungária Biztosító által kifizetett kár összege megközelítette a 7 millió forintot

Vállalkozás és biztosítás

Gazdasági és magánéletünkben egyaránt nélkülözhetetlen társunk a biztosítás. Élet, egészség, lakás, autó, utazás... . Talán többet tudhatnánk a biztosításokról. Ebben segít a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, dt\ Trunkó Barnabás:

— A biztosítás, illetve a biztonságra törekvés talán az egyik legalapvetőbb emberi igény, ősi ösztön. A biztonságot az ember sokféleképpen megteremtheti.

A biztosítás, mint intézmény mozgósítja a társadalom erejét a biztonság megteremtéséra: megszervez egy közösséget a hasonló vagy azonos veszélynek kitett emberek csoportjából. Például: az autósokat egy ún. veszélyközösségbe tereli. Ha elég nagy létszámú ez a veszélyközösség, matematikai módszerekkel meg tudja állapítani, hogy általában mekkora veszély fenyegeti ezeket az embereket és azt is, hogy mi ennek az ára. Tehát gyakorlatilag egy biztonsági ígérvényáruként jelentkezik a piacon, amelyet — ez a kötvény —- az erre igényt tartók megvásárolhatnak.

A biztosítás alapfilozófiája az öngondoskodás. Az államnak is és a társadalomnak is gondoskodnia kell az állampolgárról. A társadalombiztosítás ezt különféle színvonalon és módon oldja meg, de az öngondoskodásnak még a legfejlettebb, a leggazdagabb társadalmakban is igen nagy lehetőségei vannak.

—Van ma már igazi biztosítási piac Magyarországon?

— A biztosítás majdnem négy évtizeden át nagyon kemény, nagyon szigorú állami monopólium volt. Tehát ez idő alatt más nem foglalkozhatott biztosítással, csak egyetlenegy: az állam által alapított biztosítóintézet. A biztosítás területén 1986-ban kezdődött el a rendszerváltás, amikor ezt az intézményi monopólimot a szó szoros értelmében kettévágták, és gyakorlatilag két állami biztosítót csináltak belőle. Noha mind a két vállalat állami tulajdonban volt, ennek a lépésnek mégis az volt a célja, hogy felülről piaci versenyt gerjesszen. De az csak a verseny szimulálása volt.

A hatalmi eszközzel történő kettéválasztásnak érdekes módon az lett az eredménye, hogy a két biztosítóintézet elkezdett versenyezni egymással, s a díjakban egymás alá kínálni. Amíg a fogyasztó ebből alig érzett valamit, a két mamutbiztosító majdnem tönkrement, s folyt a kulisszák mögötti harc. Ugyanis úgy gondolták a biztosítók, hogy a versenynek egyetlen szférája lehet: a díjverseny. Mára azonban már kiderítette a piac, hogy az állampolgár nem akkor örül, hogy ha valamit megspórol, hanem ha több vagy jobb szolgáltatást kap a pénzéért.

De ma már több biztosító is működik az országban. Ezek között is kialakul előbb-utóbb a verseny.

Eltörölték azt a régi tilalmat, mely szerint csak állami monopólium működhet, ezért gyakorlatilag lehetőség nyílt

korlátlan számú biztosító alapítására — ha van hozzá pénz.

Komolyan gondolhatták, hogy akad, aki letesz egymilli- árdforintot az asztalra?

•— Valóban magasan határozták meg ezt az összeget, s ezzel egyszer s mindenkorra — vagy legalábbis hosszú időre — a magyar biztosítási díjak sorsa eldőlt.

—Sokan azzal is vádolták az illetékeseket, hogy kiárulják a magyar biztosítási piacot.

—- Erről nincs szó. Az az igazság, hogy a magyar biztosítási piac és intézményrendszere nagyon rossz állapotban van. Öt év alatt 11 biztosítóintézet alakult! Ezt természetesen nem lehetett volna megoldani a külföldi tőke részvétele nélkül. De nem az a legfontosabb, hogy a külföldi tulajdonos befizeti a Nemzeti Bankba az alaptőkepénzt, hanem az, hogy idehozza az értékesítési, az informatikai, a lebonyolítási rendszerét és a termékeit is, azokat a termékeket, amelyeket másutt már viszonylag fejlett környezetben letesztelt és kipróbált.

— Kell-e Magyarországon ennyi biztosítóintézet? Negyven évig egy, majd kettő is ellátta afeladatokat? Nem kellene inkább a már meglévőket erősíteni?

— Csak összehasonlításként mondom, a két világháború között 71 biztosító működött Magyarországon. Ausztriában — amely sok tekintetben hasonlít hazánkra — majdnem száz a ma működő biztosítóintézetek száma. Szóval a piac nagyon sok biztosítótársaságot elbír. A sokszínűség gazdagítja a kínálatot. A jövő, véleményem szerint, a kis és közepes biztosítóintézeteké, amelyek speciális igényekre épülve próbálják „telíteni” a magyar biztosítási piacot. A vállalkozási szférában is nagy az igény, mert a magyar vállalkozásokat mindig a tőkeszegénység jellemezte. Meg kell tehát szoknunk, hogy mindennapi életünk állandó kísérői lesznek a különféle biztosítások.

— Hány külföldi biztosítótársaság van tulajdonképpen Magyarországon ?

— Tizenegy. Az AEGON az Állami Biztosító részvényeinek 75 százalékát vásárolta meg! A Colonia ugyancsak nagyon rangos európai biztosító, amely részvényese az Atlasznak, de alapított egy száz- százalékos külföldi tulajdonban álló társaságot is Magyar- országon. Itt van a General csoport — trieszti székhelyű, de inkább osztrák cég. A francia GAN biztosítási csoport is saját biztosítóintézetet alapított. A holland Nationale Ne- derlanden ugyancsak életbiztosítót létesített Magyarországon. Gyakorlatilag az olasz, az osztrák, a holland, a francia, a német és az amerikai tőke is képviselteti magát.

—A Magyar Biztosítók Szövetségének mi a szerepe?

— Előre kell bocsátanom, hogy mind a 11 cég Magyarországon bejegyzett, magyar biztosítóvállalat. Függetlenül attól, hogy a részvénypakettek Kölnben, Münchenben, esetleg Párizsban vannak. Külföldi tulajdonlásról, meg külföldi tőkéről beszéltünk, de ezek magyar vállalatok, tehát a magyar jog alapján, magyar cégbíróságnál bejegyzett, a magyarjogszabályok alapján működő biztosítók. Szövetségünk fogja össze őket. Kétirányú feladatunk van: az egyik a szakma érdekképviselete és érdekvédelme. Nem vitás, hogy minden szakmának — így a biztosítási szakmának is — vannak nagyon sajátos érdekei, amelyeket az egyes intézeteknek üzleti céljaiktól függetlenül, közösen kell képviselniük, elsősorban az állami szervekkel, a hatóságokkal és a Pénzügyminisztériummal, mint a biztosítási szakma felügyelőjével kapcsolatban. A szövetség másik funkciója, hogy megpróbálja koordinálni azokat a tevékenységeket, amelyeket a biztosítóintézetek eddig házon belül végeztek, vitatható hatékonysággal. Vonatkozik ez például még olyan területekre is, mint a biztosítási csalások elleni szakmai fellépés.

A vállalkozások korát éljük vagy inkább kezdjük élni. Ezek a vállalkozások akár társasági formában jönnek létre, akár egyénenként működnek, legtöbbjükre a tőkeszegénység a jellemző. Igen sokan kényszerből kezdenek önálló vállalkozásokba, van aki munkanélküliségét szeretné „felcserélni” kisebb-nagyobb vállalkozással, még akkor is, ha az új szakmájához csak alig ért valamit. Pedig a vállalkozás nem egyszerű dolog, ahhoz bizonyos képzettség, szaktudás és infrastruktúra szükséges. Ez utóbbinak számtalan eleme van, a tanácsadás, a kölcsönök, a kereskedelmi és egyéb szolgáltatások, többek között a biztosítás is. Márcsak azért is, mert a vállalkozásnak számtalan kockázata van. Ezek bizonyos részétől a biztosítás megszabadíthatja a vállalkozót, teljes energiáját a többi kockázat kiküszöbölésére fordíthatja.

1. Mennyiben társa, segítője a biztosító a vállalkozónak?

— A biztosítás minden körülmények között pénzgazdálkodást és árutermelési viszonyokat feltételez — mondja dr. Bárczay András, a Hungária Biztosító ügyvezető igazgatója. — Első feltétel, hogy a pénznek általános

egyenértéke legyen. Nem ér a pénzbeli ellenszolgáltatás semmit, ha nem tudom pótolni belőle azt a szolgáltatást vagy vagyontárgyat, amit biztosítottam!

— Az inflációra gondol?

— Nem. Sokkal inkább arra gondolok, ami felé ma már erőteljes léptekkel haladunk: a pénzemért meg tudjam venni a pótolandó gépet vagy eszközt. Ez a jó biztosítás elsődleges feltétele. Néhány évvel ezelőtt ha elloptak egy devizáért beszerezhető gépet vagy akár egy Lada gépkocsit, hiába fizetett a biztosító forinttal, a gépet csak devizáért vehette meg, a Ladára pedig öt évig várhatott a károsult. Mindkettő kapható volt feketén is, de sokkal drágábban, amit a biztosító nem fizethetett ki. Ma már elmondhatjuk, hogy egyre kevesebb az a káreset, amelyért a biztosító nem felel.

— Mit tart a második feltételnek?

— A piaci feltételeket, mert a piac az egyetlen, aminek alapján valaminek az árát meg lehet állapítani, s a biztosítottat aszerint kárpótolni.

2. Miért nem fizethető biztosító—mondjuk ki —feketepiaci árat egy ellopott értékért?

— Szeretném tisztázni, hogy nem a biztosító fizet! A biztosító arra vállalkozik, hogy felelősen kezel egy olyan alapot, amelyet egy azonos kockázatnak kitett veszélyközösség adott össze. Ha tízszeres vagy hússzoros feketeárat fizetünk valamilyen kárért, akkor hamar elfogy a veszély- közösség pénze, s egyszer csak nem jut a még nem fekete áron számított további károk térítésére sem.

— Az infláció is ugyanilyen veszélyeket rejt!

— Valóban, de állítom, hogy ennél nagyobb gondot okoz, hogy megváltozott életvitelünk és körülményeink következtében robbanásszerű változás történt a károkban! Ezt a veszélyközösség által „összedobott” pénz, vagyis a biztosítási díj már nemigen tudja fedezni. Sokszorosára emelkedett a vállalkozások és ennél hatványozottabban a bűncselekmények száma. Ma már a gombamódra szaporodott butikok, a kisebb-nagyobb üzletek, a kirakatok, a raktárak mind-mind célpontjai, lehetséges áldozatai az erőszakos bűncselekményeknek. Napról napra nő—mondhatjuk megsokszorozódik — a betörések, a betöréses lopások, a vagyon elleni bűnesetek száma. A régebben megállapított díjak ezek fedezetére természetesen előbb-utóbb nem lesznek elegendők.

3. A biztosítási díjakat is meg kell emelni?

— Igen, de nem egyformán! Terveink szerint az a logikus, hogy aki ráccsal védi kirakatát, speciális zárat, vészjelzőt szereltet a bejárókra, az kevesebbet, aki pedig mindezt elmulasztja, az többet tegyen be a veszélyközösség kasszájába, vagyis magasabb biztosítási díjat fizessen! Ez azért logikus, mert a rizikófaktor az előbbinél alacsonyabb, az utóbbinál magasabb. így lehet majd tovább fenntartani, hogy a biztosított a kockázathoz képest rendkívül kevés díjat fizet, viszont, ha kára van, a díjhoz képest óriási kártérítést kap.

— Természetesen a vagyonbiztosítás másra is kiterjedhet, mint a bűnesetek kivédésére. A vállalkozó nem tud árukészlet, eszközök, gépek és esetleg járművek nélkül dolgozni. Ezért mód nyílik elemi kár, törés, tűz, robbanás elleni biztosításra is.

— Ezen kívül is sokféle veszedelem fenyegeti a vállalkozót.

— Valóban! De az is igaz, hogy nem mindenki tudja, mi mindentől szabadíthatja meg a gonddal küszködő vállalkozókat a felelősségbiztosítás. Többirányú felelősség hárul rájuk, ennél fogva több területen köthetnek biztosítást. Azért kell erről beszélnünk, mert e tekintetben igen tájékozatlanok, különösen az új vállalkozók. Egy szolgáltató vagy vállalkozó tevékenysége során másnak véletlenül vagy akár vétkesen is kárt okozhat. A festő kiejtheti ecsetjét az ablakon, az ráesik egy ott parkoló kocsira. Ez esetben az okozott kárt, ha van felelősségbiztosítása, kifizeti a biztosítótársaság.

(Folytatás a 8. oldaton)

1992. április 23-án Gyomaendrőd és Csárdaszállás között frontális összeütközés következménye, összkárérték kb. 4 500 000 forint