Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-22 / 146. szám

1992. június 22., hétfő HAZAI TÜKÖR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Olvasóink írják Visszhang — Vállalkozók érdekében Hat évig vártak rá! Gyümölcsleves, rántott szelet és sütemény A napközi napi háromszori étkezéstJbiztosít a város gyermek- intézményeiben FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A címben szereplő menüt kap­ták ebédre az első „vendégek” Mezőkovácsházán a napközis konyha átadását követő mun­kanapon. Az elsődlegesen gyermekétkeztetést szolgáló intézmény megnyitására hat éve vár a település lakossága. A különféle okok miatt elhú­zódó beruházás befejezését követően talán nem túlzás ki­jelenteni: a napközi „birtokba vétele” a gyermekeken kívül a város minden lakójának nagy örömet jelentett. Nem csak a kulturált étkezési lehetőség ér­demel dicséretet, de az önkölt­ségi elszámolással az önkor­mányzat is megtakarítást érhet el. ;— Az épületet 1986-ban tervezték, a kivitelezés a kö­vetkező évtől számítható, amelyet az ÉSZKV kezdett el. Ezt követően a helyi költség- vetési üzem kötött szerződést az építési munkák folytatásá­ra. Az építkezés 1989-ben fél­bemaradt. Némi huzavona után 1990- ben a Gamesz folytatta a mun­kát, majd a következő év ápri­lisában az újjáalakult Város­gazdálkodási Vállalathoz kerültek át a munkák. Végül a műszaki átadás 1991. decem­ber végén megtörtént, majd ez év áprilisában az üzembe he­lyezés is. Az átmeneti időszak­ban a gépek, berendezések szerelése megtörtént — hal­lottuk Nagy András alpolgár­mestertől. Az új napközi meglátogatá­sakor még azt is megtudtuk, hogy a beruházás tervezett 22 milliójával szemben a végső bekerülési összeg 28,8 millió forintra rúg. A külső vakolás, valamint a környezet rendezé­se az év hátralevő időszakában várható. A napközis konyha feladata az általános iskolák, az óvodák, a gimnázium, a diákotthon és az idősek ottho­na lakóinak napi háromszori étkeztetése. Az előzetes ter­vek szerint a 800 adagos kony­ha 600-as induló __ adagjával számolva, éves szinten mint­egy 80 százalékos kihasznált­ság várható. A Békés Megyei Hírlap 1992. június 5-ei számában Papp Já­nos úr által írt ,,Francishe” című cikkével kapcsolatban véleményem közlését két okból kérem. Az el só' és ez a legfontosabb: a ,,mai vállalkozó és főleg a kezdő vállalkozó” érdeke len­ne megismerni azokat a mű­szaki, gazdasági, jogi kategó­riákat, tehát az „iparjogvédel­met”, amely kellő eligazítást nyújt a különböző vállalkozá­sokkal összefüggőjogok és kö­telezettségek tekintetében. Ezen ismeretek birtokában el­kerülhető egy olyan szerződés aláírása, amely hátrányos kö­vetkezménnyel jár. Másodszor. Én nem szere­tem az idegen kifejezéseket, fő­leg a tanult szakmám terüle­tén , pedig ott van elég és igyek­szem, hogy helyettük a magyar megfelelőt megtaláljam és al­kalmazzam. Egy újságírótól pedig egyenesen elvárható az idegen szó használatának mel­lőzése, de ha ez mégsem lehet­séges, akkor „helyesen” írja le, nézze meg az idegen szavak és kifejezések szótárát(l) és adja meg a „helyes" magyar értelmezését. Nyugat felé haladva piacgazdaságunkat érintő vál­lalkozási formákban egyre több olyan idegen szó jelenik meg, mint például „trade­mark” (gyári jel, védjegy), „trade name” (márkanév), ,,engineering” (mérnöki mun­ka, tudomány, szemlélet), „know-how” (kezelési, szerve­zési módszer, különleges gyár­tási fogás, eljárás stb., amely csak szűk körben ismert), „li­cencia" (engedély például védjegy vagy cégnév haszná­latára, szabadalom hasznosí­tására stb.). Az újság szerinti ,,Fran- cishe”, helyesen: Franchise (ejtsd: frans íz) szó francia ke­reskedelmi eredetű, amely ,,biztosítási önrészesedést" je­lent. Papp János úr cikkét érintőleg olyan jogi kategóriá­val áll szemben egy vállalkozó (legyen az egy- vagy többsze­mélyes, illetve vállalat, szövet­kezet), amelyet a fejlett nyuga­ti országok „jogi irodalma" a védjegylicencia továbbfej­lesztésének tekint. Ez pedig nem más, mint a ,franchise- szerződés". Sajnos a vállalkozók és — meg merem kockáztatni, hogy tanácsadóik sem — tájékozot­tak kellően ennek az amerikai eredetű szerződéstípusnak a természetéről. A franchise- szerződés és a védjegylicen- cia-szerződés közeli rokon­ságban állnak egymással. A franchise-szerződés azonban komplexebb, mint a védjegyli- cencia-szerződés, amely az utóbbinak szükségszerű tár­gya csupán, a védjegy haszná­lata és a használat ellenőrzése. A franchise-szerződés ezzel szemben a franchise-adó a védjegy, cégnév stb. használa­ti jogának átengedésén túlme­nően üzletvezetési rendszere­ket, kereskedelmi, reklám-, pi­ackutató és egyéb szolgáltatásokat biztosít a vevőnek, aki ennek fejében saját üzleti hasznának egy részével fizet. Lásd például Intercontinental, Hilton, Hyatt, Volkswagen Szerviz, Shell benzinkút stb. A franchise-szerződés ese­tében a forgalomba hozatal, illetve a szolgáltatás nyújtásá­nak formája pontosan megha­tározott! A franchise-vevő csak az előírt formában és ke­retek között érvényesítheti egyéni üzleti fogásait, hiszen, ha nem ezt tenné, éppen a rendszerbe való beilleszkedést veszélyeztetné. A franchise- szerződés sok olyan elemet tar­talmaz, amelyek a licencia-, illetve a know-how-szerződé- seknek is szerves részei. A franchise-szerződés meg­kötése a franchise-adó számá­ra azzal az előnnyel jár, hogy saját üzlethálózatát újabb — ugyan nem az ő tulajdonában lévő, de azonos elven működő — egységgel egészíti ki és an­nak hasznából részesedik. A franchise-vevő pedig készen kapja a hálózat hírnevét, az üzlet­szervezés módszereit, s leg­alább részben a vevőkörét. Ha pediglen műszaki megoldásról van szó, akkor az előbbiekhez még megkapja a technológiát is. Mindezekkel egyetemlege­sen nagyobb a valószínűsége annak, hogy üzleti vállalkozá­sa sikeres lesz. A szerződés megkötése pedig a feleken mú­lik és akkor jön létre, ha azt a felek egyező akaratuk kifejezé­seképpen aláírják. Úgy vélem, hogy a „külön­böző, sokrétű” franchise-szer­ződés megkötésének előkészí­tését (amely műszaki, gazda­sági, jogi, iparjogvédelmi fel­táró, értékelő csapatmunkával jár), majd annak alkalmazását mielőbb meg kell tanulni! Saj­nos ma a vállalkozók képzése, a különböző átképzések folya­matába nem iktatják be az ,,iparjogvédelmi alapismere­tek'' elsajátítását. Bízom abban, hogy a kissé hosszúra nyúlt gondolataim arra késztetnek minden vállal­kozót, vállalatot, szövetkezetei és mindazokat, akik valami­lyenformában másók tulajdo­nát képező műszaki, szervezési megoldásait, tapasztalatait hasznosítani, védjegyét, cég­nevét használni akarják, hogy mind a gazdasági döntéshoza­talnál, mind a jogi, iparjogvé­delmi eszköztár megválasztá­sánál nagy gondossággal fog­nak eljárni. Priskin István, IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐ Örömmel vettem, hogy Pris­kin István iparjogvédelmi szakértő, a téma nálamnál avatottabb ismerője kiegé­szítette a vezércikkben meg­fogalmazott gondolataimat. Munkatársaim nevében is el­nézését kérem azért, mert a „franchise” szót helytelenül írtuk. Szándékom azt volt, hogy egy konkrét eseten ke­resztül mutassam be, miként lehet visszaélni egy nyugaton már jól bevált gazdasági gya­korlattal, s hogyan lehet a vállalkozókat jóhiszemű­ségük vagy tudatlanságuk ál­dozatává tenni. De ez más, amit Priskin úr ír, azzal teljes mértékben egyetértek, s köszönettel tar­tozom, hogy a Békés megyei vállalkozókat részletesen tá­jékoztatta a franchise lénye­géről. Papp János Walter Lord: A Titanic pusztulása 36. És ez volt a helyzet valahány csónakban: egy bátortalan ja­vaslatra határozott elutasítás, a mentés érdekében pedig nem történt semmi. Ezerhatszáz ember süllyedt el a Titan icksA, de közülük csak tizenhármat mentett ki a közelükben cirká­ló tizennyolc csónak! A 4-es nyolc embert mentett ki, de nem mintha a megmentésükre visszaevezett volna, csak mert éppen az útjába kerültek. Egyedül a 14-es tért vissza oda, ahol elsüllyedt a gigászi hajó. Hogy a többi miért nem cselekedett így, az eléggé ti­tokzatos: miért van az, hogy szakképzett emberek ugyan­abban a szituációban különbö­zőképpen viselkednek? Amint elhaltak a segélyki­áltások, az éjszaka különös módon elcsendesült. A Tita­nic, a lélegzetállító izgalom okozója — nem volt többé. A döbbenet, hogy mi történt va­lójában, az értetlenség, a zava­rodottság még előttük állt, azt pedig, hogy rokonok, jó bará­tok, ismerősök vesztek oda, a megmenekültek még fel sem fogták. Különös nyugalom lett úrrá azokon, akik a csónakok­ban vacogtak. A nyugalom nyomában a magány érzete járt. Lawrence Beesley azon töprengett, miért sugallt a halálos sebet kapott Titanic olyan biztonságérzetet és bajtársiasságot, amely min­den mentőcsónaknál többet ér? A 4-esben Miss Jean Gertru­de Hippach a hullócsillagokat bámulta. Soha életében nem látott ennyit... És most az a babona is az eszébe villant, hogy valahányszor lehull egy csillag, mindig meghal valaki. Lassan, nagyon lassan újra életre kaptak a csónakokban didergő emberek. Boxhall ne­gyedik tiszt a 2-esben zöld jel­zőrakétákat lőtt fel. Ez felrázta fásultságukból a menekülte­ket, sőt meg is nyugtatta őket. A távolságot nehéz volt fel­becsülni, és egyesek azt hitték, a zöld jelzőfényeket közeledő hajók bocsátották fel. Csikorogtak az evezők fém­villáikban, fröcskölték a vizet, kiáltások harsantak, amint a csónakok közeledtek egymás­hoz a sötétségben. Az 5-öst és 7-est egymáshoz kötözték, ugyanígy a 6-ost és a 16-ost is. Az 5-ös csónak kölcsönkért a másikból egy kazánfűtőt, mert nem volt elég erős férfi az eve­zéshez. Néhány csónak elsod­ródott. Négy-öt mérföld suga­rú körben tizennyolc kis csó­nak lebegett, sodródott a ten­ger színén, amely olyan sima volt, mint egy békés tavacs­káé. Egy londoni kazánfűtő visszagondolt a régi szép idők­re, amikor a Regent’s Park ta­ván csónakázott és kiszaladt a száján: — Akár valami ostoba piknik... Némelykor csakugyan olyan volt az egész, mint vala­mi csónakkirándulás: felületes beszélgetés, a gyerekek nyű- gösködése. Lawrence Beesley takarót próbált burkolni egy bőgő kisbaba lába köré, és ak­kor derült ki, hogy közös isme­rősei vannak az írországi Clonmelben azzal a hölggyel, aki ölében tartja a csecsemőt. Edith Russel egy másik kis­gyereket szórakoztatott el já­tékmalacával, amely „me- csics”-tánczenét muzsikált, valahányszor megcsavarták a farkát. Hugh Woolner süte­ménnyel etette a négyéves Louis Navatrilt, akit apja elra­bolt elvált feleségétől, Mrs. John Jacob Astor sálat adott egy fedélközi asszonynak, hogy bebugyolálja fázó, nyö­szörgő kislányát. Az asszony svéd nyelven hálálkodott. Ugyanekkor ismerkedett Marguerite Frölicher a piknik egy fontos elemével: az alko­hollal. A lányt szörnyű tenge­ribetegség kínozta, s egy mel­lette ülő kedves öregúr meg­sajnálta. Ezüst palackot vett elő, lecsavarta a kupakját, és azt tanácsolta, húzzon egy kis brandyt, attól talán jobban lesz. A lány megfogadta a ta­nácsot — és az erős ital nyom­ban meggyógyította. Talán csakugyan a brandy használt, talán az élmény újdonsága, mert a huszonkét éves lány még sohasem kóstolt szeszes italt, mindenesetre ízlett neki. De ilyen fagyos pikniket sem látott még a világ. Az 5-ös csónakban Mrs. Crosby annyi­ra fázott, hogy Pitman harma­dik tiszt vitorlavászonba csa­varta. A 6-os csónakban Mrs. Brown mellett egy kazánfűtő ült és annyira fázott, hogy a foga hangosan vacogott. Az asszony megsajnálta és co­bolystóláját a fűtő lábára csa­varta, a férfi bokáján összeköt­ve a kis prémfarkacskákat. A 16-osban egy fehér pizsamás férfi olyan volt, mint egy resz­kető hóember. Mrs. Charlotte Collyer a 14-es csónakban annyira meggémberedett, hogy lefordult az ülésről: haja beleakadt az evezővillába, egy fürt kiszakadt belőle; ez fájt, de legalább érezte, hogy esz­méletén van. A matrózok mindent meg­tettek, hogy az asszonyok szenvedését enyhítsék. Az 5- ösben egy matróz lehúzta a harisnyáját és odaadta Mrs. Washington Dodge-nak. A hölgy meglepetve tekintett rá, mire a matróz megnyugtatta: — Legyen nyugodt, asszo­nyom. Ma reggel húztam fel tisztán. A 13-as csónakban Beau- champ kazánfűtő csak vékony sportblúzt viselt, de amikor egy idős hölgy meleg kabátot adott neki, nem fogadta el, ha­nem tovább adta szomszédjá­nak, egy fiatal ír lánynak. Ray szobapincér, mielőtt felrohant volna a kabinjából, hat zseb­kendőt gyűrt a zubbonya alá. Most szétosztotta őket, azzal a jó tanáccsal, hogy kössenek csomót a zsebkendők négy sarkára, pompás sapka lesz be­lőlük. (Folytatjuk) Csikorogtak az evezők fémvilláikban, fröcs­költék a vizet, kiáltások harsantak, amint a csónakok közeledtek egymáshoz a sötétség­ben. Az 5-öst és 7-est egymáshoz kötözték, ugyanígy a 6-ost és a 16-ost is. Az 5-ös csónak kölcsönkért a másikból egy kazánfűtőt, mert nem volt elég erős férfi az evezéshez. Néhány csónak elsodródott. Négy-öt mérföld sugarú körben tizennyolc kis csónak lebegett, sodró­dott a tenger színén, amely olyan sima volt, mint egy békés tavacskáé.

Next

/
Thumbnails
Contents