Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-20-21 / 145. szám

EXKLUZÍV

1992. június 20-21., szombat-vasárnap

Emest Hemingway:

Az európai király-üzlet

Az elmúlt hetekben emlékeztünk a trianoni békediktátum 72. évfordulójára. A döntés hét évtizede sajgó seb a nemzet lelkén. Nem érdektelen talán újraolvasni Ernest Hemingway cikkét, amely 1923. szeptember 15-én, tehát három évvel a trianoni döntés után jelent meg a The Toronto Star Weekly lapjain. Az amerikai

író munkája nemcsak Trianonról szól (főleg nem arról), hanem a királyi házak Európájáról. Ilyenformán fontos üzenete van a kontinens monarchiák után nosztalgiázó népeinek is. Mi, magyarok nem vagyunk érintettek. Hozzánk a trianoni utalások szólnak. Fájdalmasan...

A minap Párizsban összefutottam régi cimboj rámmal, a Röviddel. A rövid filmoperatőr. O készíti azokat a híradófilmeket, amelyeket önök a moziban látnak. A Rövid éppen akkor jött meg Görögországból.

— Én mondom neked — kezdte a Rövid —, hogy ez a György nagyszerű gyerek.

— Miféle György? — kérdeztem.

— Hát a király — felelte a Rövid. —Te nem találkoztál vele? Tudod, kiről beszélek, nem? Az új királyról.

— Még nem találkoztam vele — mondtam.

— Rendes fiú -— mondta a Rövid, és intett a pincérnek.

<— Egyébként ez a kölyök herceg. Ezt nézd meg.

Megnéztem. Egy jegyzetlapot mutatott, fejlécén a görög királyi címerrel és angol nylevű írással.

A Királynak örömére szolgálna, ha Mr. Wor- nall akár a délelőtt, akár a délután folyamán felkeresné. Egész nap várni fogjuk. Ha lesz oly szíves, és válaszol az üzenetvivő útján, kocsit fogunk küldeni Önért a királyi palotából.

(Aláírás) György

— Remek pofa — mondta a Rövid, miközben a levelet gondosan összehajtogatta, és visszatette tárcájába.

— Ki is mentem hozzá délután a felvevőgépemmel. Egy csomó nagyra nőtt, balettszoknyás és puskával tisztelgő csecsemő mellett behajtottunk a palotakertbe. Kiszálltam, és jött elém az úton a király, kezet ráztunk, és azt, mondta: „Helló, hogy van, Mr. Womall?” Sétálgattunk a parkban, és összetalálkoztunk a királynéval is, aki egy rózsabokrot nyesegetett. „Ez itt a királyné” — mondta György. „Jó napot” — mondta a királyné.

— Mennyi ideig maradtál? — kérdeztem.

— Pár órát — mondta a Rövid. — A király boldog volt, hogy elbeszélgethet valakivel. Egy nagy fa alatt leültünk egy asztalhoz, és whiskyt ittunk szódával. A király elpanaszolta, hogy nem jól érzi magát bezárva. Egy fillért sem adnak neki a forradalom óta, és nem engedik, hogy a görög arisztokrácia meglátogassa. Nem engedik ki a parkból. „Tudja, pokolian unalmas

— mondta a király. — Andrásnak szerencséje volt. Tudja, őt száműzték, és most lakhat akár Londonban, akár Párizsban, vagy ahol kedve tartja.”

— Milyen nyelven beszéltetek? — kérdeztem.

— Természetesen angolul — felelte a Rövid. —Az egész görög királyi család angolul beszél. Elhasználtam rá meg a királynéra egy egész csomó filmet a palota körül meg kinn a parkban. Azt akarta, hogy vegyem le egy öreg kertésszel, aki a palota nagy kertészetében dolgozott. „Ez jól fog mutatni Amerikában, ugye?” — mondta a király.

—A királyné milyen? — kérdeztem.

— Őt nem nagyon ismertem meg — felelte a Rövid. — Csak néhány órát maradtam. Királyoknál sosem időzöm sokáig. Bezzeg egyes amerikaiak visszaélnek a meghívással. Kapnak egy meghívót a palotába, aztán a király alig tud megszabadulni tőlük. De persze a királyné is nagyon kedves. Amikor eljöttem, a király azt mondta: „Egyszer talán még találkozunk az Államokban.” Mint minden görög, ő is az Államokba vágyik.

A görög György Európa legújabb királya, és talán a legelesettebb. Amint a Rövid meséli, nagyon kedves fiú, és egyáltalán nem érzi magát jól. Egy forradalmi bizottság tette meg királynak tavaly ősszel, és pontosan addig lesz király, ameddig ezek hagyják.

György egy román hercegnőt vett feleségül, Mária királyné és Ferdinánd román király lányát, és az anyóka éppen most járja végig az európai fővárosokat, hogy Györgyöt elismertesse királynak — és mellékesen a saját lányát királynénak.

Ezzel megérkeztünk Romániához, ahol szintén nem virul a király-üzlet.

Ferdinánd király gondterheltnek látszik, mint ahogy gondterheltnek látszana mindenki,

aki valódi arckifejezését válogatottan dús aldu- nai pofaszakáll mögé rejti. Románia az egyetlen ország, amelyet Európában senki sem vesz komolyan. Amikor az államférfiak és barátaik 1919-ben a legjobb párizsi szállodákban laktak és a szerződésen munkálkodtak, melynek az volt a feladata, hogy európaivá tegye a Balkánt, és amely végül is Európát tette balkánivá, a románok bevetésre kész gyorsbeszélők és történelmi precedens idézők válogatott kollekcióját vonultatták fel.

Amikor ezek már mind elmondták a magukét, és a szerződések aláírása következett, kiderült, hogy a románok megkapták minden iránybéli szomszédaiknak mindazokat a területeit, amelyeknek nevét román küldött valaha is kiejtette a száján. A szerződés aláírói valószínűleg ezt sem tartották nagy árnak azért, hogy megszabaduljanak a tüzes román honfiak jelenlététől. Mindenesetre Románia most kénytelen fenntartani Európa legnagyobb békehadseregét, hogy megfékezze lázongó újrománjait, akiknek egyetlen vágyuk, hogy ne kelljen románnak lenniük.

Előbb-utóbb hatalmas tömbök fognak leválni Romániából, és messzire sodródik tőle, mint a jégtáblákról, amikor elérik a Golf-áramot. Mária királyné, aki elsőrangú bridzsjátékos, másodrangú költőnő és Európa legfőbb politikai szürke eminenciásainak egyike, és aki több arcfestéket használ, mint a többi európai királyi família együttvéve, minden erejével azon igyekszik, hogy olyan európai szövetségeket kössön, melyek majd megakadályozzák a jövendő széthullást. Károly herceg viszont, aki rendkívül megnyerő ifjú és ezenkívül elnöke a Károly herceg Filmtársaságnak, mely kizárólagos jogot kapott a külön e célból megrendezett román koronázás filmezésére, nem mutat nagy érdeklődést e tervek iránt.

Eközben a román hadsereg tisztjei, annak a hadseregnek a tisztjei, melynek egyszer majd a tíz éven belül bekövetkező magyar és orosz támadás zömét kell felfognia, rúzsozzák magukat, arcpirosítót használnak, és fűzőt hordanak. Ez nem túlzás. A saját szememmel láttam, amikor román tisztek, gyalogostisztek, ajkukat rúzsozták egy kávéházban. Láttam lovastiszteket, akik úgy ki voltak festve, mint egy kórísta. A fűzőkre nem esküszöm. A látszat néha csal.

Romániából visszafelé haladva a Borisz bolgár cár birodalmába értünk. Borisz Ferdinánd, a Róka fia. Amikor 1918-ban összeomlott a közel-keleti front, és a bolgár csapatok forradalmi bizottságok vezetésével tértek haza, a katonák kiszabadítottak egy Sztambuliszkij nevű tagbaszakadt, durva, mosdatlan szájú hajdani parasztok aki azóta ült börtönben, hogy a szövetségesek oldalán próbálta hadba vinni Bulgáriák Sztambuliszkij úgy jött ki a börtönből, mint bika a sötét karámból az aréna verőfényébe. Elsőnek Ferdinánd királynak rontott neki. Ferdinánd távozott az országból. Borisz, a fia is távozni óhajtott. „Ha megpróbálja az országot elhagyni, agyonlövetem!” — bömbölte Sztambuliszkij.

Borisz maradt. Sztambuliszkij az előszobájában tartotta, és hívatta, ha tolmácsra volt szüksége, mikor olyan emberekkel beszélt, akikkel különlegesen udvarias akart lenni. Újságírókkal például.

Borisz szőke jó modorú és beszédes. Szívből utálja Bulgáriát, és szeretne Párizsba költözni. Azóta a régi németbarát katonatisztek, korrupt államhivatalnokok, intrikáló politikusok és a bolgár értelmiség, amin Bulgáriában olyan embereket kell érteni, akik elengedő tudást szedtek össze, hogy becstelenek legyenek, megbuktatták Sztambuliszkijt, és azok, akik tönkretették az országot, amit ő megpróbált megmenteni, agyonlövették mint szökött fegyencet. Még mindig Borisz a cár, de most már apjának, Ferdinándnak, és a vén róka tanácsadóinak akarata kormányozza.

Már több mint egy éve nem láttam, de azt mondják, hogy bár még mindig ugyanolyan szőke, mint volt, már nem olyan jó a modora, és nem annyira beszédes. Még nőtlen, de Mária kiályné, a nagy házasságszerző már készíti az egyik lányát.

A következő a sorban Sándor Jugoszláviából, vagy ahogy a jugoszlávok makacsul hívják: a Szerb, Horvát és Szlovén Királyságból. Sándor: Péter szerb király fia. A horvátoknak és szlovéneknek nem rokona. Egyszeregy montmartre-i mulatóban láttam Párizsban, ahová inkognitóban érkezett búcsúlátogatásra az esküvője előtt. Számos szerb és sok francia volt vele, valamennyien szmokingban. Mindenféle lányok is ültek az asztalnál. Emlékezetes este volt a szőlősgazdák számára. Sándor meglehetősen részeg volt, és nagyon boldog.

Röviddel e kiruccanás után az esküvőt elhalasztották, de aztán végül mégis megtartották.

Az olasz Viktor Emánuel nagyon alacsony, komoly emberke, ősz kecskeszakállal, és a keze meg a lába egészen apró. Amikor még lábszár- tekercset hordott az egyenruhájához, a lába olyan vékonynak, de olyan izmosnak is tűnt, mint egy zsokéé. Királynéja csaknem egy fejjel magasabb nála. Az olasz király alacsony termete az ősi Szavojai-ház családi vonása, és az ebből a házból származó uralkodók hosszú sorában a legnagyobb is csak alig volt magasabb, mint a pillesúlyú bokszolok.

Ez idő tájt valószínűleg az olasz király a legnépszerűbb uralkodó egész Európában. Királysá gát, hadseregét és flottáját átadta Mussolininek, Mussolini pedig a S/avojai -háznak tett sűrű hűségnyilatkozatok közepette udvariasan visszaadta neki. Aztán mégis meggondolta magát, és úgy határozott, hogy a hadsereget és a flottát mégiscsak megtartja. Hogy mikor jut eszébe a királyságot is elkérni, azt senki sem tudja.

Sok fasisztával beszélgettem azok közül, akik a párt magvát alkotják, és mind megesküdött, hogy köztársaságpárti. „De mi megbízunk Mussoliniben — mondták. — Mussolini majd tudja, hogy mikor van itt az ideje.”

Természetesen annak is fennáll az esélye, hogy akárcsak Garibaldi, Mussolini is visszavonja köztársasági hitvallását. Ideiglenesen már megtette, és Mussolini zseniálisan tudja úgy rendezni, hogy valami, amit ideiglenesen csinál, állandónak tűnjék.

De a fasiszta pártnak tettekre van szüksége, hogy fennmradjon. Most Korfun és az Adrián szerezhetnek némi kielégülést. Ha majd a köztársaság tudja csak összetartani, akkor megkpa- ja a köztársaságot.

Mint férfi és mint ember, valószínűleg nincs jobb atya és demokratikusabb uralkodó Viktor Emánuelnél az egész kontinensen.

A spanyol király király, amióta csak az eszét tudja. Királynak született, és bárki figyelemmel kísérheti fényképekről ismert állának kialakulását az 1886 óta vert ötpezetásokon. Számára nem nagy dolog királynak lenni. Nem is volt más soha életében. Ha az ötpezetások valóban hasonlítanak rá, csecsemőnek sokkal csinosabb volt, akárcsak mi mindnyájan.

Alfonz is olyan király, akinek a trónusa tűzhányón áll. De úgy tűnik, ez őt nem nagyon aggasztja. Kiváló pólójátékos és Spanyolország legjobb amatőr autóvezetője.

Nemrégiben a király maga vezette kocsiját árkon-bokron át, szakadékok mentén, óránként átlag hatvan mérföldes sebességgel, Santander- ből, az észak-spanyolországi fürdőhelyről Madridba. Számos spanyol újságban bírálták is érte sokat. „Ha mi felelősséggel tartozunk a királynak, a király is felelősséggel tartozik nekünk személye sértetlenségéért stb.” Útja rossz visszhangot keltett. De azért két hét múlva San Sebastiánban a király maga nyitott meg egy új autóversenypályát két körrel, jóval több, mint száz kilométeres óránkénti sebességgel. Ideje csak óránkénti négy kilométerrel maradt el a Grand Prix nyertesének ideje mögött.

A san sebastiáni Grand Prix napján a spanyolok Marokkóban újabb katasztrofális katonai vereséget szenvedtek, és ötszáz embert vesztettek. Málagában zendülés tört ki a laktanyában, két ezred fellázadt, és nem volt hajlandó Spanyolországból a mór frontra indulni. Barcelonában folytatódik a rendszertelen geríllaháború a munkások és a kormányzat között, melynek nem egészen egy év alatt már több mint kétszáz áldozata volt. De a király életére senki sem tör. Az emberek nem veszik komolyan Alfonzot. Már nagyon régen megvan nekik.

Északon élnek a tiszteletre méltó királyok: a norvég Haakon, a svéd Gusztáv és a dán Keresz- tély. Olyan jómódúak, hogy az mberek nemigen hallanak felőlük. Kivéve a svéd királyt, aki szenvedélyes és kiváló teniszjátékos, és rendszeresen játszik Susanne Lenglennel, akinek minden télen ő a partnere Cannes-ban.

A belga Albertet és feleségét, Erzsébet királynét mindenki ismeri.

A liechtensteini II. János mindig kevés nyilvánosságot kapott. János herceg 1858 óta uralkodik Liechtenstein hercegség fölött. Az idén nyolcvanhárom éves.

Én mostanáig mindig azt hittem, hogy Liechtenstein egy profi bokszoló menedzsere, aki valamikor Chicagóban lakott, de úgy látszik, létezik egy ilyen nevű jómódú kis ország is, amely fölött II. János uralkodik. I. János az apja volt. Már több mint száz éve sikerült családon belül tartaniuk az országot. Egész Liechtenstein mindössze hatvanöt négyzetmérföld, és a svájci—osztrák határon fekszik. Azelőtt Ausztria csatolt része volt, de 1918. november 7-én kikiáltotta függetlenségét. Két évvel ezelőtt a nagyvonalú liechtensteiniek szerződést kötöttek Svájccal, melyben rábízták posta- és távíró- hálózatuk kezelését. A legfrissebb jelentés szerint mind a 10 876 lakos jól érzi magát, kivéve János herceget, akinek némi fogpanaszai vannak.

Eddig csak azokat az európai királyokat említettem, akik még állásban vannak. Az exkirá- lyoknak külön cikk kellene. Sosem láttam a Kaisen, Harry K. Thaw-t és Land rut sem. Viszont legjobb barátaim közül jó néhányan megpróbáltak felkapaszkodni a doomi kastélypark kőkerítésére, vagy pedig szénabálának, sörösládának, olykor bajor diplomatának álcázva prótbáltak bebocsátást nyerni. De még ha sikerült is megpillantaniuk a Kaisen, azt jelentették. hogy az eredmény nem volt kielégítő.