Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-20-21 / 145. szám

1992. június 20-21., szombat-vasárnap

MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM \

IRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP

Vidám alvilág - szomorú evilág?

Stílusváltás az Operában

Nagy Viktor, az Operaház főrendezője a világ legszemtelenebb művét, Offenbach operett-operáját (Orfeusz az Alvilágban) állította színpadra az Erkel Színházban, most pedig a Wozzecket, Alban Berg művét, Büchner 1836-ban írt tragikus színművének operaváltozatát, a zeneirodalomnak talán legsötétebb drámáját. A két mű első bemutatását hatvanhét év (1858—1925), zenéjét, hangulatát egy világ választja el egymástól. Erről beszélgettünk a rendezővel.

— „A bulvárok Mozartjának” szarkasztikus darabja, az Orfeusz az Alvilágban, amelynek eredeti verzióját játsszuk, zenei remekmű. Operatársulatunk már hatvankilenc évvel ezelőtt is bemutatta szintén ebben az épületben. Inkább vígopera, semmint operett, amelyet Offenbach kora francia nagyoperáinak jelmezébe öltöztetett. Zenekari és énekes feladatai legjobban operai fel- készültséggel juttathatók érvényre. És ma rendelkezünk olyan színészi adottságú tagokkal, akik a fergeteges játék követelményeinek is megfelelnek. (Stys Jankó, a hajdani beóciai király komikus szerepében vendégünk Körmendi János, illetve Szerednyei Béla.) Amolyan totális színháznak érzem és kívántam rendezni, amely korának megfelelően emlékeztet a mai rock- opera-törekvésekre, csak — bocsánat — zseniálisabb az utóbbiaknál. Számomra óriási felfedezés, remélem, a közönségnek is az lesz. Színpadunkkal, stílusunkkal, táncainkkal az offenbachi miliőt igyekeztünk elővarázsolni.

— Beszélhetünk bizonyos stílusváltásról az Erkel Színház profiljával kapcsolatban?

— Beszélhetünk, hozzátéve, hogy ez eredendően népszínház. Ez nem jelenti persze, hogy a jövőben operaműveket ne játszanánk itt (Carmen, Bánk bán, sőt a Hunyadi László felújítása stb.) és a vendég- művészek iránti fokozott érdeklődésre is tekintettel kell lenni. Műfaji sznobériának azonban helye nincs. A Denevért például, mondhatni, ide találták ki. Nagyon el tudom képzelni például a La Mancha lovagját, a Mahagonnyt. Musicalek, köztük a tehetséges új magyar musicalek is idevalók. Ebben a jegyben mutatjuk be júniusban a Sweeney Toddot

(Stephen Sondheim Broad- way-sikeres művének magyar címe: Nyakfelmetsző), a Rock Színház művészeivel együttműködve.

—Térjünk át a dolog abszolút ellentétére, a Wozzeckre.

— Alban Berg remekét az Operaházban újítjuk fel — huszonnyolc évi szünet után. (Egy ifjú főiskolás basszista mutatkozott be akkor az orvos szerepében: Ütő Endre. Jelenleg az Operaház igazgatója — a szerk.) Megjegyzem: korábban jóval több 20. századi művet mutattunk be. Művészet- történeti jelentőségén túl, mondhatom, személyes ügyem is ez a bemutató napjainkban, amikor sajnos világszerte jelenség a személyiség iránti közömbösség, az ember kísérleti alannyá degradálása. Ez a tragikus történet az emberi alaptermészet és bizonyos torzult morális előírások, az elviselhetetlen gúzsbakötött- ség, az elfogadhatatlan hierarchikus alá- és fölérendeltség egyenlőtlen harca. Mindez századunk zenéjének legmagasabb szintjén elmondva.

Előadásunkban a zenéhez illő puritán eszközöket alkalmazunk, naturális elemek minimális igénybevételével. Színpadunk a zene lélektani utalásaira támaszkodva bizonyos városi közeg absztrakt terét érzékelteti, ahol emberek jönnek-mennek, anélkül azonban, hogy egymást igazán érzékelnék. Függöny nincs, a sok változás a nyílt színen megy végbe. Egyetlen naturális elem „játszik”; a víz, a szerencsétlen Wozzeck végzete. A színpadkép a Katona József Színház sikeres fiatal szceni- kusának, Antal Csabának a munkája. Néhány szereplő a kettős szereposztás jeles művészei közül: Tóth János, Gur- bán János (címszerep), Pitti Katalin, Kukely Júlia (Marie), Molnár András, Hormai József (T amburmajor).

Rajk András

(MTI-Press)

Arctű és létideg

Minden reggel úgy indulok el, hogy csodát várok a naptól. Nem felébredek, hanem feltámadok, újrakezdem az életemet. Nyilván nem arra születtem tehát, hogy szemlesütve elviseljem (épp, hogy kibírjam, túléljem) az ébrenlétet, hanem, hogy szenvedélyesen belemenjek. Ettől persze még lehet terméketlen, tétova a napom, de üres semmiképp. Ha más nem, valami rossz mindig történik. És akkor már van miben reménykedni. Azután láthatóvá válik, hogy aminél nem lehet rosszabb, az is tovább romlik.

Ilyen az arcidegbénulás. (Faciális paralí- zis.) Elalvás frissen mosott hajjal, gyorsan robogó, lehúzott ablakú autóban. S mire kiszállsz, nem tudod mozgatni az orrod, nem tudsz homlokot ráncolni, fütyülni, nevetni. Csak bal oldalt bírsz ráharapni, enni, a jobb szemhéjad fennakad, a könnycsatorna kiszárad.

Ettől az állapottól kezdve lehet várni a csodát. Hetekig nem változik semmi. Kerülnöd kell az embereket és a tükröt, hogy el ne keseredj. Étteremben nem ehetsz, mert csak cuppogva megy le az étel és szürcsölés előzi meg a nyelést. Közben a dobhártya is begyullad és „nagyon fáj”. íme egy betegség jutalmul annak, aki eddig azt hitte, valaki föntről vigyázza lépteit!

Aztán mindenre elszántan belépsz egy rokonszenvesférfi rendelőjébe, aki nem hagyományosan gyógyít. Nem ad semmi gyógyszert, végre egy méregellenes orvos! Karcsú tűket döf a járomcsontodba, a bajuszodba, a

szakálladba, a sarkadba, a kezedbe, a füled mögé stb. Kezd megmozdulni valami a fejedben ott, ahol eddig semmi sem történt.

Azután hetente három kezelés és be tudom csukni rendesen a szemem, mintha a látásom is javulna, a homlokom ráncai is újra kirajzolódnak. Az arc újraépül tűből és a gyengített elektromos áramból.

Ki hinné, hogy a tűk varázslójának már a neve is csupa zene, költészet: Klára Géza. A finomság és a műgond lovagrendjéből lépett elő.

Egyre inkább érzem, hogy javulok.

A gyógyulás azonban az akupunktúra esetében nem egyszerűen a beteg és a kezelt felület jobbulását jelenti, hanem egyéb , frenetikus” (kellemes) mellékhatásokat is. Éz persze a saját olvasatom a kezelésről, de ki lehet ebben a szituációban a leghitelesebb tanú? Maga a beteg, hisz őtapasztalja napról napra a saját bőrén a változásokat. Úgy éreztem négy-öt kúra után, hogy eddig parlagon maradt területek (energiák) aktivizálódnak a testemben (fejemben, lábizmaimban, hasamban stb.), egy újfajta frissesség lett úrrá rajtam, elmúlt a rendszeres fejfájásom is. A gyomor- és bélproblémák is megszűntek, nem kívánom a cigarettát, jókat alszom és van kedven enni (élni).

így hát a csoda megtörtént velem minden hókuszpókusz nélkül. Mégcsak hinni se kell benne, hisz állatokon, csecsemőkön alkalmazva is bevált. Jól vagyok, élek. Jöhet az újabb próbatétel, Isten. Kántor Zsolt

Tamás és Bálint az elsők

Három kódex őrizte: magyar bibliafordítások

Egy lap Erdó'si Sylvester János: Új Testamentumából

A „biblia” latin eredetű szó, és könyvet jelent. A XI. századtól már „a” könyv vagy „a” könyvek, nagy „B”-vel vagy nagy „Sz”-szel, hiszen magyarul Szentírásnak is nevezik, mint az O- és Újszövetséget magába foglaló szent könyvek együttesét. S azért O- vagy Újszövetség, mert az Ószövetség a zsidókkal kötött isteni szerződés, míg az Újszövetség a Jézus Krisztus óta tartó, az üdvösség rendjét tartalmazó új isteni szövetség.

A Biblia lefordítása akkor vált szükségessé, amikor a Szentírás eredeti nyelve (héber, görög) holt nyelvvé vált vagy legalábbis a liturgiát megérteni óhajtó keresztények az eredeti nyelvet már nem értették.

Az első magyar bibliafordításokat a köztudat a protestantizmushoz kapcsolja, hiszen tanításuk szerint a Szentírás a hit egyedüli forrása. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy a magyar nyelvű bibliák elterjedése a hitújítás korához kapcsolódnak. Az első fennmaradt magyar nyelvű bibliát mégis két katolikus pap vetette papírra, bizonyos Tamás és Bálint, valamikor az 1430-as években, tehát a Hunyadiak korában. Fordításaikat három kódex őrizte meg: a Bécsi-, a Müncheni- és az Apor-kódex. Liturgikus célra, premontrei, bencés vagy ferences szerzetesek részére készítették. A Bécsiben az Ószövetség, a Müncheniben az Újszövetség részletei, az Apor-kódexben a Zsoltárok vannak. Szövegük gördülékeny, a mai beszélt nyelvhez közel állók, érthetők, holott közel hatszáz esztendősek!

Az 1533-as évszám fontos dátuma a magyar művelődés- történetnek, és ugyanakkor a magyar bibliafordítás történetének is. Ekkor jelent meg Krakkóban az első magyar nyelven nyomtatott könyv, amely Komjáti Benedek Szent Pál leveleit adta közre. Komjáti egy már régen meglévő, nehezen érthető, régebbi fordítást dolgozott át, „modernizált”.

1541 -ben jelent meg Sárváron, Nádasdy Tamás költségén az első, immáron Magyarországon nyomtatott könyv, ezúttal már a teljes Újszövetség, amelyet Erdősi Sylvester János fordított. Az ő művével indult meg Magyarországon a magyar nyelvű könyvkiadás. Ugyanabban az esztendőben, amikor Szulejmán bevonul ős Budavárába. Bár az első hazánkban nyomtatott magyar nyelvű könyv szerzőségének dicsősége Sylvesteré, a korábbi Pesti Mizsér-féle fordítás jobb: tömörebb, magyarosabb, művésziesebb.

Néhány évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre elkészüljön s megjelenjen nyomtatásban immáron a teljes magyar nyelvű Biblia. Fordítója 1590-ben Károli Gáspár gönci lelkész volt. Ez a híres Vizsolyi Biblia. Ez a legtöbbször és legnagyobb példányszámban kiadott magyar

könyv, amely a magyar irodalmi nyelv történetében is fontos tényezővé vált. Különösen Arany János, Tompa Mihály, Jókai Mór, Ady Endre nyelvezetére gyakorolt hatása szembeötlő. A reformációban és a református egyház életében betöltött szerepe pedig olyan óriási, hogy e rövid visszapillantás keretében kellőképpen nem méltatható.

Néhány évtizeddel később a katolikusok is megjelentették a teljes Szentírást, mégpedig a Jézustársaság. A rend először Szántó Arator István jezsuita atyát bízta meg a munkával, de ő a fordítás befejezése előtt meghalt. E töredéket használta fel Káldy György, ugyancsak jezsuita páter, a maga teljes fordításához, amely 1626- ban jelent meg Bécsben. Akiadást Pázmány Péter, Bethlen Gábor és a kincstár hozzájárulásával adta ki. Stílusa sima, gondos és kifejező.

Dr. Csonkaréti Károly (MTI-Press)

„Okosabb vagy az Istennél is...”

A T. Ház humora

Az 1867-es kiegyezés után hazánkban erőteljes gazdasági fejlődés vette kezdetét. A látványos eredmények mellett a politikai élet is megélénkült. Sorra alakultak az új pártok, s a politikai pluralizmus legfőbb színtere az Országgyűlés lett. A törvényalkotást nemcsak éles viták, politikai csatározások kísérték, de a T. Házban az élcelődés, a csípős humor is jó talajra lelt.

¥

1872-ben a Lónyai-kormány bukása után a király Pesten járt a válság megoldását szolgáló tárgyalások érdekében. Mikor visszautazott Bécsbe, sok képviselő mént ki elé a pályaudvarra tisztelegni. Zichy Manó gróf is. Neki mondta a király:

— Remélem, Önnel a jövő képviselőházban is találkozom.

— Nem leszek többé képviselő, felség, mert nincs már több Deák-párti ember, csak három.

— S ki az a három?

—- Az egyik én vagyok, a másik Deák Ferenc, a harmadik felséged. Ez pedig kevés.

*

Eötvös Károly lement egy Veszprém megyei községbe, hogy fellépjen képviselőjelöltnek. Barátságosan fogadták a községi elöljáróságon. A bíró azzal szakított véget a társalgásnak, hogy mennie kell az állomásra.

— Kit vár ott, bíró uram? — kérdezte Eötvös.

— Hát az ellenjelöltet.

— Ejnye, hát csak nem akarnak velem szemben ellenjelöltet?

— De akarunk. A választáshoz legalább kettő kell. Hogyan válasszunk egyből?

Wahrmann Mór, a magyar parlament első zsidó tagja okos ember volt. Az volt viszont a gyengéje, hogy amit egyszer állított, attól nem állt el a világ minden kincséért sem. Egy alkalommal így szólt hozzá társa:

— Kedves barátom, veled nem merek vitatkozni. Okosabb vagy az Istennél is.

— Már mint én? — kérdi Wahrmann, nem tudva, hová akar kilyukadni a barátja.

— Persze, hogy te. Mert az Isten mindent tud, de Wahrmann Móric mindent jobban tud!

*

Az ülés végén a T. Ház ruhatárában a szolga tévedésből Lónyay Menyhért, egykori pénzügyminiszter felső kabátját adta Deák Ferencnek. Az öregúr csak nézegeti a felöltőt, éppen olyan, mint az övé, felveszi. Kis idő múlva leveszi, mert látja a tévedést, és visszaadja a kabátot.

— Hasonlít az én kabátomhoz, de nem az. Igen nagy a zsebe.

*

Bánffy Dezső miniszterelnök korábban így szólt Herezeg Ferenchez, aki akkoriban szabadelvű párti képviselő volt:

— Úgyan kérlek, mi lehet az oka annak, hogy az ellenzéki lapok mind érdekesek, a kormány- pártiak pedig csapnivalóan unalmasak?

Herczeg így válaszolt:

— Az ok igen egyszerű, kegyelmes uram. Az ellenzéki lapokat a közönségnek írják, a kormánypártiakat teneked, kegyelmes uram.

Gyűjtötte: Kiss György Mihály

Orfeusz és Euridiké — Rozsos István és Pászthy Júlia