Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-17 / 142. szám

1992. június 17., szerda TÉNY-KÉPEK Téafű, masszázs, kúra és hit Gyulán a világmindenség ✓ /i / //• gyógyító erői Még öt éve is csak legyintet­tem. Aztán jött szegény Déri Jancsi meg ezek a találkozá­sok az ilyen „paraizékkel”, ufók és jetik, bioenergiák—és az ember szocialista emlőkön nevelt bizodalma a materializ­musban megroggyant. Ma már esetenként nagyobb a hitünk a „csodadoktorokban”, mint a fehérköpenyesekben. S a ter­mészetgyógyászok — mert hogy róluk van szó — csak egyre többen lesznek, csak­úgy, mint betegeik. Van, aki csodára vár, hogy azt, amit eddig elhanyagolt, évtizedeken át, most megfor­dul, újra egészséges lesz a tüdő, a szív és az érrendszer. Vagy éppen az elmeszesedett csigolyák, hajlásképtelen de­rekak, recsegő térdízületek lesznek újból 18 évesek. Ehhez a hagyományos gyógyszeres-kemizált orvos- tudomány kevés. Valami más és több kell. Gyulán már híre van annak a két, messziről jött embernek — egy orosz férfinak és egy üzbég nőnek —, akik gyógyí­tanak valahol a város perifé­riáján. Ennek ellenére nehe­zen találom meg a rendelőt, amelynek egy parasztház hát­só traktusa ad otthont. — Most vagyok itt másod­szor, s máris jobban érzem ma­gam. A fejem tetejétől a lábam ujjáig megvizsgáltak. Olyan különlegesen felszabadult voltam, könnyűvé váltam, mintha nem is a földön lennék — meséli utazását egy nyugdí­jas hölgy. — Nagyon meszes a nyakam, a csigolyám és közel 20 éve kínoz az agyérgörcs és a vele járó fejfájás. Két és fél esztendeje elkezeltek a „ren­des” orvosok, akkor úgy dön­töttem, hogy ezután termé­szetgyógyászhoz járok. Ebben a párosban, van valami külö­nös megérzés. Hinni kell bennük, mert ők így születtek, ilyen istenadta gyógyítóké­pességgel. — Igen, hinni kell bennük, de a kúrát is szigorúan be kell tartani — teszi hozzá Kovács Sándor. — Fájt a derekam, re­csegtek az ízületeim. Elsőre „lesz, ami lesz” alapon fordul­tam hozzájuk. Akkor azt mondták: gyógyteakúra, szi­gorú diéta, hús egy gramm se! Megálltam minden kísértést és most már sokkal jobban va­gyok. Nyílik az ajtó és bent va­gyunk. Nincs semmi különle­ges a rendelőben, még az ágy is, amire felfekszik a beteg, olyan, mint a körzeti orvosnál. Legfeljebb az injekcióstűk, fecskendők, torokvizsgáló spaklik hiányoznak. Csak... csak a zene szokatlan elsőre. Itt olyan misztikusnak tűnik Vangelis muzsikája. Valerij éppen fejmasszázst alkalmaz. Egyenletes mozdulatokkal, szempilláit olykor félig, másszor teljesen lehunyva végzi a kúrát. Erezni valamifé­le transzcendentális kapcsola­tot a beteg, Inna és közte. Társa a páciensei szemben ülve elő­refordított tenyérrel ujjait mozgatja, mintha egy képze­letbeli billentyűzeten játsza­na. Hosszú percek telnek így, szinte egy örökkévalóság. — A túlvilágon voltam! Jaj de jó, reggelig el tudnék így lenni! — kiált fel izgatottan a beteg. Aztán kérdi a termé­szetgyógyászokat. hogy a fér­jén tudnának-e segíteni. — Gondoljon rá erősen, megidézzük a férje szellemét és testét! — mondja a tolmács. Mindenki koncentrál, majd kisvártatva megszólal Inna. Oroszul mondja: vese- és szívproblémákat látok. Száz­százalékosan nem gyógyítha­tó, de hozza el legközelebb őt is, valamit tudnak segíteni raj­ta. A hölgy megköszöni, s fris­sen és felszabadultan távozik. — Tulajdonképpen ez a gyógyítás normális folyamat — fogalmazza meg a rendelési idő után Inna. — Léteznek olyan energiák, amelyek raj­tunk, embereken keresztül in­dukálódnak és segítik a rege­nerálódást. Ezek nem a „sem­miből” születnek, a világmin­denség részét képezik. — Voltaképpen a gyógyító­közreműködő ember a folya­matot személyével csak gyor­sítja? — Lehet katalizátorként is értelmezni. Fontos az, hogy a beteg fogadóképes legyen. Lelkében és testében egyaránt. Az utóbbi szükséges velejáró­ja, hogy a gyógykúra utasítá­sait maradéktalanul betartsa. : s * „Erdély gazdasági önállósága közel van” Beszélgetés Székelyudvarhely polgármesterével Meglehetősen kevés hír jelent meg nálunk a februári romániai választásokkal kapcsolat­ban. Annyit mindenesetre tudunk, hogy Szé­kelyföldön sikerült néhány fontos skalpot be- gyűjtenie az RMDSZ-nek, illetve a konvenció­nak. Székelyudvarhelyen viszont egy független je­lölt futott be: dr. Ferenczy Ferenc. Vele ültünk le beszélgetni. „Egy dologban egyek vagyunk: a magyarság ügyeiben” FOTÓ: SZIGETI CSABA — Némi meglepetést keltett magyar körökben, hogy a Ro­mániai Magyarok Demokrati­kus Szövetségének jelöltjével szemben egy független lett a poglármester. Mesélne né­hány szót a választásokról? — A választás első szakasza február 9-én volt. Szavazati joggal 27 ezren rendelkeznek, ebből körülbelül 19 ezren jöt­tek el. Hármunk közül választ­hattak az állampolgárok: Kin- da László az RMDSZ jelöltje volt, Petres Gyula és én pedig függetlenként indultunk. Az első fordulót fölényesen nyer­tem, de 110 szavazat hiányzott a választás érvényességéhez, ezért két héttel később meg kellett ismételni. Azon is én értem el a legtöbb szavazatot, a 15 271-ből közel 9500 vok- sot kaptam. 1990 februárjától egyéb­ként már úgymond kinevezett polgármester voltam. Ekkor ideiglenesen töltöttem be ezt a tisztet, hat hónapra bíztak meg — amiből azután két év lett. Tavaly decemberben megke­resett az RMDSZ választmá­nyának elnöke, s néhány tagja, hogy vállaljam el a polgármes­teri jelöltséget a szövetség szí­neiben. Mondtam nekik: meg­tisztelő számomra a bizalom, nem utasítom vissza mindan­nak ellenére, hogy az én elvi felfogásom szerint egy polgár­mesternek minden pártos né­zettől függetlenül kell irányí­tania. Éppen ezért közöltem velük azt, hogy ha az ő színeik­ben is indulok, nem teszem magamévá teljes egészében a programjukat. Akkor elfogad­ták, amit mondtam, később vi­szont változtattak álláspontju­kon — amit sajnos nem közöl­tek velem. Itt már csoportérde­kek működtek... Végül az RMDSZ rendezett egy fórumot, ahol három sza­vazattal elmaradtam Kinda Lászlótól. A voksolás lefolyá­sáról és számlálásáról inkább nem szólok, mindenesetre elég furcsa volt... Ebben a térségben, aki RMDSZ-jelöltként indul, az szinte biztos befutó. Szé­kelyudvarhelyen mintegy 15 ezren tagjai az említett párt­nak. Meg itt a lakosság 96 szá­zaléka magyar... Sajnos az RMDSZ nehezen fogadja el más nézetét, a véle­ménykülönbséget. Egy dolog­ban mindenesetre egyek va­gyunk: a magyarság ügyeiben itt mindenki egyformán gon­dolkodik. A legutóbbi idők platformosodási folyamatai során nagyon sokan felvetik, hogy az RMDSZ egysége megbomlik. Én nem látok ilyen félelemre okot — mon­dom, a magyarság ügyében azonos hullámhosszon va­gyunk. Mindig is vallottam: a sze­mélyek és a szervezet nem ugyanaz! A helyi sajtóban, rá­dióban az RMDSZ ellensége­ként állítottak be. Nem va­gyunk mi egymás ellenségei — én magam is tagja vagyok e pártnak. —Említette a médiákat. Mi­lyen magyar nyelvű újságok vannak a városban ? — Napilapok közül a Ma­gyar Szó és egy megyei napi­lap (ez két nyelven jelenik meg). Helyi érdekű napilap nincs, csak hetilap. Ez az Ud­varhelyi Híradó. Független­nek hirdetik magukat — de nagyon messze állnak tőle. Ok viseltek ellenem nagyon kelle­metlen lejáratási hadjáratot. Képtelenek belátni, hogy Szé­kelyudvarhelyen teljesen más a helyzet, mint bárhol másutt. Egy függetlenként induló pol­gármester pontosan olyan ma­gyar és RMDSZ-tag, mint bár­ki más. Talán éppen amiatt sikerült nyernem, amit ellenem pró­báltak felhasználni. Ez aztán bumerángszerűén visszaütött. A lakosság érzékelte, hogy alaptalanok a vádak, és hogy mire megy ki a játék. — Békéscsaba és Szé­kelyudvarhely testvérvárosok. — Igen. Itt még javában diktatúra volt, amikor elindult Európa-szerte az örökbefoga­dási akció. Békéscsaba ben­nünket fogadott örökbe. A ’89- es forradalomkor elsőként ke­restek fel a csabaiak, egy na­gyobb segélyszállítmányt hoztak. Ekkor vetődött fel, hogy testvérvárosok legyünk, ezt végül ’91 júniusában szen­tesítettük az új csabai önkor­mányzattal. Egyébként most is június közepére várjuk őket, hagyo­mányosan ekkor rendezzük meg a Szejke Fesztivált — mely nem más, mint népvise­leti, néptánc-, népdalösszejö­vetel. Éz az országban élő nemzetiségek seregszemléje. Tavaly 40 ezres tömeg gyűlt össze a fesztiválon. Ennek a rendezvénynek amolyan kira­katfunkciója volt a Ceausescu- rendszerben, 25 éves hagyo­mányra tekint vissza. — Milyen költségvetéssel dolgozik Székelyudvarhely? — Nagyon szűkösek a lehe­Masszázs és mágikus kapcsolat A terápia létezik, a gyógyítók és a páciensek száma szaporo­dik. Tagadhatatlan, hogy a test és psziché egysége egyre inkább kizárja a „szétszabdalt” tablettákon és szikéken ala­puló orvoslást, és inkább az embert, mint egészt gyógyító eljárásokat részesíti eló'nyben. Az egészségbe vetett hit, a talpraállás reménye sokszor tett csodákat, nehezen megma­gyarázható látványos javulásokat a múltban is. A gyógyuló emberek példája a valódi segítséget igazolja. Az már más kérdés, hogy milyen arányban oszlik meg a hit, a teakúra, a diéta és a két természetgyógyász munkája között a siker. Azonban az eredmény a fontos, s ez eddig őket igazolja. Kőhalmi Endre A SZERZŐ FELVÉTELE tőségeink, összességében 54 millió lej áll a rendelkezésünk­re. Minimum 120 millióra len­ne szükségünk... A jelenlegi pénzt felemésztik a minimális dolgok: az utcai világítás (mely így is katasztrofális), a köztisztaság biztosítása. Az utak rendbehozatalához leg­alább a belvárosban kellene 37 millió lej — 10 milliót tudunk biztosítani. Ehhez tudni kell még, hogy egy kilométer út körülbelül 15 millió lejbe kerül. Ötvenegynéhány milli­óból gazdálkodunk, holott ta­valy is több mint 1 milliárd lejt adtunk „fel”... — Tudnak-e informálódni a mai magyar helyzetről? — A Kossuth Rádiót rend­szeresen hallgatjuk. Nagyon igénylik itt az emberek az élő beszédet, a magyar hangot — otthonról. Magyarságtuda­tunk ápolásában, megtartásá­ban ez nagyon fontos. —Jó néhány székely ember házában jártam, a falakon Rá­kóczi-kép, Kossuth-festmény lógott... — Sokan mondják, akik idelátogatnak: itt magyarab- bak az emberek, mint az anya­földön. A történelméhez na­gyon ragaszkodik ez a nép, tiszteli nagyjait! — Erdély autonómiájáról, önállóvá válásáról önnek mi a ^véleménye? — Talán itt tévedett a legna­gyobbat az RMDSZ. A véle­ményem az volt az első perc­től, hogy ’89 decemberében, amikor megalakult, a prog­ramjában nem hirdette meg a transzilvanizmus elvét. Mert abban az esetben az Erdélyben élő, haladó gondolkodású ro­mánságot is, amely szintén a demokráciára áhítozik, az ő pártjára tudta volna állítani. És ma talán lehetne beszélni Er­dély autonómiájáról. De ha területi önállóságról nem is beszélhetünk, a gazdasági au­tonómia mindenképpen be fog következni néhány éven belül. A magyar és a külföldi érdek­lődés, a rengeteg információ megváltoztatta az itteniek életfelfogását — ez előbb- utóbb éreztetni fogja a hatását. Visszatérve a területi auto­nómiára, annak lehetőségére: bizonyos fokig mi is naciona­listák vagyunk. De aki ragasz­kodik az ő románságához, ah­hoz, hogy ő román, azt csak tisztelni lehet. Ez ugyanaz, minthogy én a magyarságom­hoz ragaszkodom. De nem mehet az egyik a másiknak a kárára! Sajnos az utóbbi 20 esztendőben masszív volt a be­telepítés. Sok román még csak nem is itt született Erdélyben, gyökértelenül kerültek ide. Éppen velük van a legtöbb gond, őket tudják a legjobban manipulálni. A magyar lakosság 1989- hez viszonyítva Székelyud­varhelyen közel 3 ezerrel csökkent, míg a románé foko­zatosan nő. Jelenleg 830-an vannak, ez jórészt a rendőri és a katonai állományt teszi ki. — Divatos téma Moldáviá­nak Romániához való csatla­koztatása... — Ez egy olyan vitatott kér­dés éppen, mint Erdélynek Magyarországhoz tartozása. A jelenlegi realitás szerint Mol­dávia nem fog Romániához tartozni jó szándékából. Erő­szakkal hozzácsatolhatják, de ez nagyon veszélyes. Ezt ész­lelték a Dnyeszteren túli ré­szen, ahol fegyvert is fogtak. Azok, akik azt állítják, hogy a legnagyobb demokraták, pontosan Moldáviára akarják ráerőszakolni a román nyel­vet, ahol három és fél millió orosz él. Én a magam részéről nagyobb esélyt látok arra, hogy Moldova Moldávia Dnyeszteren innenső részével autonóm területté alakulna. Viszont ha egy terület autonó­miát kap, több is kaphat... — On itt él Romániában, Székelyföldön — mégis ma­gyarul beszélgetünk. Ferenczy úr, ön minek vallja magát, ro­mánnak, székelynek vagy ma­gyarnak? — Ezen a vidéken, melyet Székelyországnak neveznek, a nevében is benne van, széke­lyek élnek. Ám mi székelyek a magyarság részei vagyunk — magyarnak vallom magam! Szigeti Csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents