Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-09-10 / 109. szám
MES MEGYEI HIRLAPMŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM 1992. május 9-10., szombat-vasárnap Fotó: Kovács Erzsébet ni Szabó István: „A politika a konzervatív iskolát szereti” „Csak a tehetséges, eró's jellemű emberek érdekelnek” „Nem kedvelem az olcsó megoldásokat” „Öreg, téged üldöztek két Kossuth-díjjal..." Az én dolgom szól Édes Emma, drága Böbe: korrajz ez a film. Megrázó és szívszorongató valóság. Mai Magyarország. Emma és Böbe: falusi lányból lett fővárosi tanárnők. A rendszerváltás nem a szabadságot és nem az önmegvalósítást hozta el nekik. Az átképzés kötelező (oroszról angolra), helyzetük megalázó és kilátástalan. Kettőjüké, kollégáiké egyaránt. Háromszáz pedagógus méltóságától, társadalmi rangjától, magánéletétől és a jobb jövőre való reményétől megfosztva nyomorog a szálló (lakótelepi előszobáknál alig szélesebb) kétszemélyes szobáiban. Legalább is ebben a filmben. Ám sajnos jól tudjuk, hogy ilyen szállók, Emmák és Böbék sokfelé találhatóak manapság. Emma takarítónőként, Böbe prostituáltként próbál pénzhez jutni. Böbe a rendőrségre kerül, öngyilkos lesz. Emma egyedül harcol tovább a túlélésért, újságot árul az aluljáróban... A kétszeres Kossuth-díjas és Oscar-díjas rendező, Szabó István új filmje nem csak a pedagógusok számára megdöbbentő élmény; mellbevágó valamennyiünknek. Törvényszerű, hogy a társadalmi-politikai rendszerváltozásokkal együtt jár sok-sok egyéni tragédia? Vagy magyar sajátosságról van szó? A nemzet sorsát, jövőjét formáló oktatás, az iskola, a tanárok hogyan kerülhetnek ilyen megalázó, méltatlan helyzetbe? S vajon jellemző-e a film által felvázolt kép az egész magyar értelmiségre? A békéscsabai közönség szerencsés volt, mert a héten a Phaedra moziban köszönthette Szabó István filmrendezőt, aki válaszolt a nézők kérdéseire, majd külön nyilatkozott lapunknak. élek, itt hat-hét rendszerváltozás volt, ami alapvetően kicserélte a társadalmat, a vezető rétegeket. Fenn vagyok vagy lenn? Ez nagyon gyorsan változik ebben az országban. Itt mindig mindent újra kellett tanulni, itt gyakran szélvihar van, és nagyon nehéz az embereknek megállni a lábukon. v — Mit tehet a film, a művészet? Hozzájárulhat-e, hogy az emberek könnyebben, tudatosabban feldolgozzák a történelmi, politikai változásokat? — Az én dolgom szólni, hogy tuberkolózis van vagy rákveszély. Semmit sem tudok feltalálni, egyetlen egyet tudok: a társadalom nem létezhet szolidariÉdes Emma, drága Böbe, jelenet a filmből — A különös történelmi személyiségekkel foglalkozó filmjei után (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen) mi vezette ehhez a mai magyar témához? Személyes tapasztalat, fájó felismerés vagy valami más? — Elég jól ismerem a pedagógus társadalmat, elsősorban azért, mert magam is hosszú ideig tanítottam, másrészt a baráti körömben több tanár van. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a filmnek, amit készítek, feltétlenül hitelesnek kell lennie, mert a személyes ismeretség nem mindig jelent hitelességet. Inkább egyfajta érzelem, szenvedély hajtott. Úgy gondolom, hogy az iskola, a pedagógus a társadalom egyik legfontosabb része. S elég sokszor hallottam ennek éppen az ellenkezőjét; hogy az iskolával és az egészségüggyel nem kell annyit foglalkozni, mert ezek nem húzó ágazatok. Ezzel a rövidtávú gondolkodásmóddal tönkre lehet tenni a társadalmat. Nekem meggyőződésem: ha van húzó ágazata a társadalomnak, akkor az az iskola és a kórház. Családi kapcsolataim miatt is ehhez a kettőhöz kötődöm. Az iskola, az oktatás a nemzet jövője szempontjából az egyetlen húzó ágazat; és a kórházon, az egészségügyi ellátáson múlik a társadalom fenntartása. Ismerve a magyar irodalmat, tudom, mit jelentett egykor a tanár a magyar társadalomban. És mit jelent ma?! Erről a különbségről beszélnünk kell, amikor arról van szó, hogy milyen országot szeretnénk magunknak. — A konkrét téma véletlenül került a kőzelembe, három évvel ezelőtt találkoztam egy fiatalemberrel, aki rajzolt Budapesten, a Vörösmarty téren. Portrékat húsz vagy nyolcvan forintért. Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy tanár az egyik általános iskolában, és ebből él. Elmondta, hogy pedagógusszállá- son lakik, háromszázan vannak, egyik emeleten nők, a másikon férfiak. Kollégáimmal elmentünk erre a szállásra, kértük a pedagógusokat, hogy töltsenek ki kérdőíveket; kíváncsiak voltunk például olyasmire, hogy hány könyvet tudnak megvásárolni maguknak, hányszor mennek színházba, hogyan öltözködnek. Elmondták, hányán árulnak újságot délutánonként, esténként. így kerültem közelebb a téma szociográfiai vonatkozásaihoz is, amelyeket fontosnak tartottam elmondani. A film sűrítmény. — Az öngyilkossággal kapcsolatban megtudtuk: itt, a fiatalok között gyakran előfordul, hogy valaki úgy érzi, nincs tovább, és akkor az ötödik emeletről elindul lefelé... Borzalmas mondat volt, azt mondták: „Körülbelül egy hónappal korábban látjuk, hogy ki fog leugrani...” Általában a lányok. Úgy éreztem, ezt is bele kell vennem a filmbe, mert hozzátartozik a történethez... Emma szerepét Johanna Ter Steege játssza. Holland színésznő, parasztlány, tanyán nőtt fel, majd tanár lett. Amikor nem játszik, nincs szerepe, jelenleg is tanít színjátszást. Börcsök Enikő, azaz Böbe tavaly végezte el a főiskolát. — Az emberek különbözőek; az egyikben van belső erő, meg tud kapaszkodni, a másikban nincs. Émmában van, Böbében nincs. A társadalom feladata, hogy segítsen a gyengébbeknek. Korábbi filmjeimről elgondolkodva rájöttem: nem akarok megalkuvó, tehetségtelen, gyenge jellemű emberekről beszélni, mert azok nem érdekelnek. A tehetségesekről és az erősekről szeretnék beszélni, mert azok érdekesek a társadalom számára. — Kétféle orvos van, az egyik a fejfájásra azonnal felírja az Algopyrint, az Aspyrint. A beteg beveszi, elmúlik a fejfájás, és azt mondja, ez a jó orvos, mert rögtön segített. A másik orvos elkezd kérdezni, hogy mi a bajom. Szerinte felesleges elmulasztani a fejfájást, mert az jel, segít észrevenni a valós problémát. Én inkább ebben hiszek. A dolgoknak történetük van, és a történetet meg kell vizsgálni. Nem szabad olcsó válaszokat adni. Többen kérdezték, hogy ennek a filmnek miért nincs jobb vége. Meg tudtam volna csinálni, ez a foglalkozásom. Nálam van az Aspyrin, de nem akarom odaadni, mert nem szeretném leplezni a bajt. Fájjon a feje, menjen orvoshoz, nézzék meg, mi a baja! — 1938-ban születtem, túl vagyok az ötvenen. Amióta én tás, együttérzés, segítőkészség nélkül azok iránt, akik valamilyen okból nehéz helyzetbe kerültek. A filmrendezőnek az a dolga, hogy figyelmeztessen: itt valami nincs rendben! S az embereknek is szóljon: tudni kell, mi volt tegnap, és kik voltunk tegnap! — A filmet nézve, majd Önt hallgatva újból és újból a nagy kérdés: Hogyan történhetett meg? Miért hagyták, hogy a pedagógusok ilyen megalázó helyzetbe kerüljenek? — Nem csak hagyták, szükségük volt rá! A társadalom irányítóinak, a politikának mindig az a célja, hogy az iskola azt merevítse meg, amit ők igényelnek. A tanárt, az iskolát olyan helyzetben kell megtartani, ahol megfelel ennek az igénynek, és nem egyénieskedik. A politika az iskolát mindig konzervatívnak akarja látni, mert ez a biztosíték arra, hogy nem fordul a hatalom ellen. Á gyerekek pedig mindig modem, korszerű iskolát szeretnének. Akadtak nagy gondolkodók, például Eötvös, akik belátták, az iskolának húzó erőnek kell lennie. Einstein azt mondta: a tudós legnagyobb bűne, amit elkövethet, ha elhallgatja, amit tud. Ha tudok valamit, azt el kell mondanom. Méghozzá úgy, hogy az jó irányba hasson, én ezt a feladatot látom magam előtt. Két olyan lányt akartam bemutatni, akikkel a néző együtt tud érezni, izgulni tud értük, meg tudja érteni, szeretni őket. — A magyar film őszintén és bátran mondta el a korábbi években, hogy milyen az ember sorsa a diktatúrában (Szegénylegények, Feldobott kő, Szerelem, Húsz óra). Ezeket a filmeket az a rendszer fizette meg, amelyet kritizáltak. A rendezőket, akik elmondták a véleményüket, magas fizetéssel és állami kitüntetésekkel jutalmazta a bírált rendszer. Â kritikát tehát, amit a magyar film gyakorolt, a rendszer saját maga fizette, támogatta és értékelte. A magyar film nagyban hozzájárult a külföldön kialakult liberális Magyaror- szág-képhez. Főleg Nyugaton elterjedt a hír, hogy a magyar politika liberális, elviseli a kritikát, s ebből számos előnye származott az országnak. — A magyar filmrendezők sajátos virágnyelvet teremtettek, a néző pontosan értette, miről van szó, a külföldi is, de még a magyar pártvezetés is. Ha felelősségre akarták vonni őket, nyugodtan mondhatták: hiszen a múlt században játszódik, szó sincs arról, hogy... Aztán történt egy rendszerváltozás, és az addig virágnyelven beszélőknek meg kellett tanulni egy új nyelvet, mert ma már nincs miért virágnyelven beszélni. Reméljük, nem is lesz. Hiszen a demokratikus társadalomnak az a lényege, hogy embemyelven ' ért. Megszűnt a virágnyelv, de megszűnt az állami dotáció is, s úgy tűnik, a társadalomnak nincs szüksége a magyar filmre, ahogyan régebben. — Egyetlen kultúra, egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy ne legyen film a saját nyelvén. A kollégáimmal olyan kiváltságos helyzetben voltunk, azt hittük, hogy nekünk minden jár. Az átállás nagyon nehéz, mert ahhoz kell valami: reggel oda kell állni a tükör elé. S azt kell mondani: Öreg, az elmúlt húsz éven keresztül te mindig mindenre megkaptad a pénzt. Öreg, téged üldöztek két Kossuth-díjjal, egy Érdemes és egy Kiváló művész kitüntetéssel. Öreg, most neked gondolkodnod kell. mi a következő mondat, amit kimondasz. S nem azt kell mondani, hogy téged üldöztek, hanem azt, amit a jövő Magyarországa szempontjából kötelességem elmondani. — Az iskola, a művészetek, a műveltség rangja nincs a helyén nálunk. Erre is figyelmeztet az Ón filmje. Ki veszi a lapot, és mit tehet? — Én alapvetően abban bízom, hogy vannak emberek, akik megállják a helyüket, és a példájuk majd átragad másokra, a társadalomra. Az azért biztos, hogy az egész társadalom lelkileg nagyon nehéz helyzetben van, és igényli az őszinte szót. Ezt a szót először mindig mindenkinek saját magának kell kimondania. Magyarországnak — mint sok más országnak — meg kell találnia önmagát, de ez csak úgy megy, ha minden polgára megtalálja önmagát. Nem álomképekben, nem a feledé- kenység betegségében szenvedve, hanem nyíltan bevallva önmagának, hogyan élt eddig, hogyan gondolkodott.-— Ón szerint a rendszerváltozással együttjáró embercsere magyar sajátosság, vagy hasonlóképp történik máshol is? — Nagyon nehéz az ilyen cserét végrehajtani, mert csak egy lakosságunk van. A politikusok és politikai csoportok mindenhol harcolnak a hatalomért, de az ország működik. Azért, mert a második réteg stabil szakemberekből áll, ők viszik előre a dolgokat, és nem függnek a pillanatnyi politikától. Egyedül az ország érdekeit tartják szem előtt, szaktudással, szeretettel és lelkesedéssel teljesítik feladatukat. Az lenne szerencsés, ha minden szakterületet az vezetne, aki a legjobban ért hozzá, függetlenül attól, melyik politikai párt csinálja a nagypolitikát. —Az Édes Emma, drága Böbe sűrű mai magyar valóság. Milyen érdeklődésre tarthat számot külföldön ? — Most rengeteg országban változik a rendszer, nem csak a közép-európai államokban, hanem máshol is, Afrikában, Amerikában. Sok helyütt mozog a föld, ez beleszól az emberek életébe, elsodorja őket. Mi ezt a filmet Magyaroszágnak szántuk, ám a véletlen úgy hozta, hogy hasonló problémákkal küszködnek más országokban is, ezért határainkon túl is érdekes lehet a témája. Niedzielsky Katalin
