Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-09-10 / 109. szám

Hitler maradványait Moszkvában őrzik? (2. oldal) A Hotel Park (képünkön) ezúttal lett tagja a békéscsabai Hotel Körössel együtt a szövetségnek Fotó: Lehoczky Péter A szúnyogirtás idegenforgalmi közérdek Egységben a szállodások Gyulán tartotta tavaszi tagér­tekezletét a Magyar Szálloda- szövetség. Első ízben „a vidé­ken”, ami jelzi, a szakma ajövő- jét nem csak a fővárosban és a Balatonnál keresi. Dr. Rubovsz- ky András elnök leszögezte: a szállodások bíznak a magyar idegenforgalom fejlődésében. Abban, hogy lesz elég vendég, akik biztosítják a szállodák, mint idegenforgalmi alappillé­rek fennmaradását. Bár a beuta­zások száma emelkedett, a há­rom-, négy-, ötcsillagos szállo­dák forgalmában visszaesés mutatkozik. A szakma egy ré­szét elkényelmesítette a volt szocialista orzságokból érkező stabil turizmus. A jövőben bízás jele mindenképpen, hogy példá­ul Budapesten csaknem 60 pan­zió működik, s túlnyomó részük az utóbbi egy-két évben nyílt. A szállodaszövetség célul tűzte ki a marketingmunka fellendíté­sét, akciókat szervez tagjainak, ami a vendégek és vendéglátók érdekeit egyaránt szolgálja. Nemrégiben megalakult az Ide­genforgalmi Érdekegyeztető Tanács, amely a szakterülethez kapcsolódó 11 szervezetet fogja össze. A gyulai városháza dísz­termében tartott pénteki plenáris ülésen részt vevők állást foglal­tak az idegenforgalmi adó és szúnyogirtás ügyében. Az adó mértéke országszerte nagyon el­térő, sokszor irreálisan magas. A szúnyogirtásban pedig, amely idegenforgalmi közérdek, az önkormányzatok nem akarják az anyagiak felét átvállalni. A szakma tiltakozik. Meszter László a lízing privatizációs le­hetőségeinkről szólt a szállodai­parban. A taggyűlés külön szek­ciókban vitatta meg az ÁVÜ konstrukciós anyagát, illetve a szövetség ehhez készített javas­latait. Keresik a privatizációt felgyorsító módozatokat és a szakma tulajdonosi részvételé­nek nagyobb arányára töreked­nek. Preferált állami célkonst­rukciókat sürgetnek, ami a hosszú távú működést biztosíta­ná, mert a jelenlegi banki hitel- rendszer a gyors tönkretételhez vezet. Dr. Kardos Kázmér, az Országos Idegenforgalmi Hiva­tal elnöke kedvező változások­ról számolt be az idegenforga­lom megítélésében, ám még mindig inkább deklaráció az, hogy a terület húzóágazat. Az OIH javaslatot terjeszt a kor­mány elé: az idegenforgalom kerüljön be a prioritást élvező ágazatokba. A tagság elfogadta a Magyar Szállodaszövetség Alapítványa okirattervezetét. Ez a hazai szállodai szakember- képzést szolgálja majd itthon és külföldön. Szőke Margit Mi, 56-osok A ruházati boltok nadrágosz­tályán aztán rádöbbentem, hogy az 56-osokat semmibe veszik. Bezzeg a 48-asok, 52-esek, 60- asok! Elég bemenniük egy üz­letbe, és máris válogathatnak fa­zonok, színek, márkák, zseb ki- és bevágások szerint a jobbnál jobb nyári nadrágok közül. (3. oldal) Az OTP nem fenyeget lefoglalókkal Az igazgató emlékeztetett ar­ra, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősí­tette a pénzintézetek közvetlen illetményletiltási jogát, amely július 1-jétől hatályba lép. Ez azt jelenti, hogy közvetlen letiltás híján fizetési meghagyást kül­denek a bírósághoz... (4. oldal) Ez a Békéscsabán készült, kedves kis figura szó szerint is bejárja a világot. Az elmúlt hé­ten Budapesten rendezett 55. sportújságíró kongresszus hi­vatalos vendégei kapták, 78 országból csaknem kétszázan. Frank Taylornak, a világszer­vezet elnökének munkatár­sunk személyesen adta át a Ta- kácsné Martincsek Ágnes ál­tal készített kerámiát, s a kö­szönetét ezúton továbbítjuk az alkotónak. Fábián István kongresszusi összeállítása a 15. oldalon olvasható A betű hatalma Gutenberg óta a betű művészet és hatalom. Piaci termék és műalkotás a nyomtatott betű. a könyv és az újság. Minden korban szorosan összeforrt a társadalmi fejlődésért vívott harc­cal, fontos szerepet játszott az iparosodásban, a polgárosodás terén és a művészeti irányzatok kibontakozásában. Szó elhang­zik, az írás megmarad; a nyomtatott betűnek súlya van, fénye, rangja, ereje, hatalma. Bárcsak több más, a nyomdászathoz hasonló hagyománnyal dicsekedhetne ez a vidék, a békési táj! Bárcsak több más olyan hagyományteremtő elődre emlékezhetnénk hálával, mint Kner Izidor, Kner Imre, Tevan Andor! Akik ezen a vidéken megte­remtették az európai mércéjű nyomdatechnika és könyvművé­szet alapjait, felismerve az ipari fejlődés kihívását, a piaci igényt, a munkalehetőség és a szakképzés jelentőségét, a kultúra szerepét. A Kner név Gyomáról indult, a Tevan Békés­csabáról, s ma már fogalom külföldön, a szakmában, a nemzet­közi kiállításon és piacokon. „A magam szerepe a nyomda mai kivirágzása körül annyi­ban jelentős, mert olyan helyen és olyan körülmények között hoztam létre, fejlesztettem ki és tartottam fenn a vállalatot, 'amely körülmények mindennek nevezhetők voltak, csak ked­vezőnek nem. Az Alföld legmélyén kultúrát csinálni és művé­szi könyveket teremteni majdnem olyan fantasztikus feladat, mint az Északi-sarkon narancsligetet kitenyészteni...” A nyomdásztalálkozó résztvevőinek azt kívánom, hogy érezzék magukat otthon ebben a narancsligetben, ahol a szak­mának ma is méltósága és becsülete van. Niedzielsky Katalin Békés megye jövője Gazdaság — környezetvédelem — idegenforgalom Újabb rangos esemény szín­helye lesz május 13—14-én Bé­késcsaba. A „Békés megye jö­vője az európai együttműködés tükrében” című program ren­dezvénysorozatának ad otthont a város, a megye és a Békés Megyéért Alapítvány szervezé­sében, melynek fővédnöki tisz­tét Göncz Árpád köztársasági el­nök látja el. A tegnap délután tartott sajtó- tájékoztatón Rakonczai János, az alapítvány titkára többek kö­zött elmondta, azért tartják na­gyon fontosnak ezt a programot, njert a megye szerepe az elmúlt években átértékelődött, s ennek kapcsán a gazdaság és a terület- fejlesztés vonalán bizonyos sze­repek felvállalása vált szüksé­gessé. Az előadássorozatot az Euró­pai Régiók Szövetségének szel­lemében szervezték, melynek február óta Békés megye is tagja lett. A szövetség az egyes orszá­gok régiói közötti gördülékeny kapcsolatfenntartás és együtt­működés biztosítását tartja leg­fontosabb feladatának. A kétnapos program három helyszínen zajlik majd. Május 13-án a megyei önkormányzat nágytermében kerül sor az ün­nepélyes megnyitóra. Ezt köve­tően kezdődik majd a plenáris ülés. Május 14-én a gazdasági szekció ülésezik Szarvason, a DATE Egyetemi Karán; míg a környezetvédelmi és idegenfor­galmi szekció a gyulai városhá­zán tart előadássorozatot. Rakonczai János hangsú­lyozta, hogy a rendezvény szán­déka szerint politikamentes, ki­fejezetten szakmai tartalommal jött létre. Az előadások minden érdek­lődő számára nyitottak. M. K. Röpködnek a „benzinszúnyogok” Most már tudom, miért szá­guldoznak Békéscsabán egy, vagy két keréken a járdán, a la­kó-pihenőövezetben segédmo­toros fiatalok. Egyikük ugyanis megadta a magyarázatot: „csak úgy, balhéból”. Azt is sejtem, hogy ez a válasz mennyire elégí­ti ki a panelházak hőségében, nyitott ablaknál alvókat. (Vagy­is sokan csak szeretnének alud­ni.) Mindenesetre a Békés Me­gyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya és a Bé­késcsabai Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya folytatja a hetek óta tartó akciósorozatát, hogy a „legfertőzöttebb” helye­ken visszaszorítsa a randalíro- zást. Tömegével készülnek a rendőri feljelentések, de igazi eredmény a rendőrök szerint csak akkor várható, ha a szülők is szigorúbban odafigyelnek gyermekeikre. Persze a „benzinszúnyogok” bőgetése mellett a gazdagabbak mást is megengedhetnek ma­guknak. Csütörtökön este példá­ul olyan gépkocsit állítottak le a rendőrök, ahol az autó- és a mo­torháztetőn is ültek. Ny. L. Kistelepülésen minden döntés nehezebb Egy faluban két orvos? Két, a helyi érdeklődés kö­zéppontjában álló kérdés miatt hívtak össze falugyűlést Lökös- házán. A 90 állomásos telefon- központot 400 állomásosra cse­rélné a Távközlési Vállalat. Mi­vel jelenleg 137 telefonigénylőt tartanak nyilván, a fejlesztés in­dokolt. Csakhogy ezt önerőből kell megvalósítani. Optimális esetben, azaz 250 igénynél a be­kerülési költség 40 ezer forint. Ha nem kérik ennyien, az összeg emelkedésére, illetve a beruhá­zás eltolódására kell számítani, feladták a leckét a faluban, ahol úttársulásokat is fizetnek. Az idő pedig sürget, május 31-éig az önkormányzatnál be kell je­lenteni az igényeket. A helybeli­ek akarják a fejlesztést, ehhez az önkormányzat segítségét kér­ték. Támogasson családokat, adjon részletfizetési kedvez­ményt, járjon el az OTP-nél. ígé­ret szerint a jövő héten minden­kit részletesen tájékoztat a pol­gármesteri hivatal szórólapo­kon. Továbbra is kérdés, lesz-e két orvos Lökösházán? Állást nem foglalt sem a társadalombiztosí­tás, sem a tisztiorvosi szolgálat, mivel a háziorvosi ellátás finan­szírozásával kapcsolatos kor­mányrendelet még nem jelent meg. A másik orvos alkalmazá­sának költségei az önkormány­zatra hárulnak, ebben az évben biztosan, jövőre feltehetően... Kérdés az is, megélnek-e ketten a 2200 lakosú faluban? — Most abban a kivételes helyzetben vagyunk, két orvo­sunk is lehet — fogalmazta meg egy felszólaló. — Igaz, nincs meg a háziorvosláshoz előírt ké­pesítésük, de nekünk jó mind­egyik. Becsüljék meg egymást a mi javunkra. Igenis úgy látjuk, megvannak a pénzügyi alapok... Megvannak? A szociális se­gélykeret például szeptemberre elfogy. Az is igaz, hogy egy or­vos nem gyógyíthat 2200 em­bert. Nehéz döntés lesz. Kiste­lepülésen minden döntés nehe­zebb. Sz. M. Sooter's SZUPERMINŐSÉG — SZUPERÁRAK — SZUPERAKCIÓ! Már most jegyeztesse elő esküvői felvételeit az első kanadai—magyar fotóvállalat békéscsabai fotószalonjában! Kívánságára színes sorozatot is készítünk a festői természetben! Üzletünk esküvői nászajándéka: minden — 1992. évben — nálunk fotóztatott esküvői sorozatához két ajándék nagyítást adunk. Reprezentatív kanadai fotóalbumok! Kettőt fizet — hármat kap! Csak nálunk! Szenzációs tavaszi áruajánlatunk: gyönyörű kanadai napszemüvegek nagy választékban 90—2100 Ft-ig. Dioptriás kivitelben is! Szeretettel várjuk vendégeinket! A SOOTER’S műterem dolgozói. Címünk: Békéscsaba, Andrássy út 11—17. Telefon: 27-750.

Next

/
Thumbnails
Contents