Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-30-31 / 127. szám

1992. május 30-31., szombat-vasárnap

BÉKÉS MEGYEI HIRLAPMÜVÉSZETEK-TÁRSADALOM

G

Emberivé tenni a művészetet

Üzemlátogatáson Lóránt János festőművésszel

a békésszentandrási szőnyegszövőben

Idestova fél évtizede, hogy Lóránt János lapunk hasábjain — többek között — arról nyilatkozott, hogy nem vágyik vissza fővárosi lakásába. Nem tűnt tehát meglepetésnek á békésszentandrási találkozó a Mun- kácsy-díjas, Érdemes művész címmel kitüntetett alkotóval. Annál inkább a helyszín, ugyanis a szőnyegszövőben kezdtük a beszélgetést.

— Szegeden, a Kálvária Galériában május 30-án nyílik kiállításom arax textíliákból.

— Ezt olyan természetességgel mondja, mintha sohasem lett volna ecset a kezében; látniva- lóan jól érzi magát ebben a műhelyben.

— Az élet nemcsak egy intellektuális vizsgából áll, az embernek ki kell néha lépnie abból a meghatározottságból, amit magának szán vagy mások osztanak rá szerepként, elvárásként. Mindig szerettem volna magamat más műfajban kipróbálni, de csak a megélhetés mostani kényszere — és persze a szőnyegszövő lehetősége—vitt közelebb a textilművészethez.

— Amíg a kártológép tüskés hengersorán a gyapjú és műszál anyagból az első' alapfelület elkészül, beszéljen arról, mit érdemes tudni az arax ruhaneműkről?

— Csehországban, egészen pontosan Bmoban láttam tizenöt éve ilyen textilkészítő gépet. A békésszentandrási honosítást Gönczi András iparművésznek köszönhetjük, aki ma is készíti ezeket a kelméket. Egy mutatós, mégis bensőséges teret kölcsönző anyagról van szó. Lényegesen olcsóbb, mint az egyedi alkotás, de művészileg vetekszik vele: a különbség a megmunkálásban jelentkezik, nem a hatásban. Belsőépítészeti megoldások kedvelt anyaga, főleg tapéták készülnek belőle szállodákba, például a békéscsabai Fiume Hotelben van ilyen, de bankokba, minisztériumokba és múzeumi installációkhoz is sokat felhasználtak, sőt a szarvasi tornaterem mennyezetén is ez lesz.

Az említett helyekre nem én készítettem a textilt, de a kunszentmártoni takarékszövetkezet egész falat betöltő megbízását már én csináltam. Szóval, amikor felfedeztem, hogy a szülőhelyemen is készítenek az általam látott technikával textíliát, elhatároztam, megalkotom a saját elképzelésem szerinti színösszetételben is. Mivel ez egy praktikus anyag, divattá

szeretném tenni a belőle készült tárgyak — párnák, falvédők, válltáskák — használatát. Néhány nyitott szemléletű butikos már sikerrel árulja Egertől a fővároson át, Debrecenig.

— Időközben elkészült az alapfelület — már a művész instrukciója szerint. Mi a következő lépés?

— Most a leginkább alkotói szakasz következik, lényegében a térhatás és a színek viszonyát szem előtt tartva, elhelyezem a színes textileket a felületen. A következő lépésben cikk-cakk öltéssel összevarrjuk az anyagot.

— Ezzel bevégeztetett a művész feladata?

— Nem egészen, ugyanis a varrás következtében változáson megy át a kelme, így követni kell, míg el nem nyeri végső formáját. Hátra van még a vegyi kezelés művelete, s csak utána vágható, varrható a textil, különben a harisnyához hasonlósan, ha egy szál elindul, elbomlik az egész.

— Engedjen meg egy kissé kényes kérdést! A szőnyegszövő két női dolgozójával együtt készítették a végterméket: Ez a technikai segítség valamiféle ,,szocialista szerződés” maradványaként működik?

— Mindig a tiszta viszonyokat szeretem: a helyiség, az anyagok és a közreműködők finanszírozását én vállaltam. Segítőimtől sokat tanultam, mint mondják — ők is tőlem.

— Látva az elkészült, színpompás textíliákat, felvetődik a kérdés: a gesztusokra és a szín- árnyalatok keltette atmoszférára épített művészi hatást lehet-e fokozni egy-egy olajképének sajátos átköltésével?

— Azt gondolom, a figurális megfogalmazás erőltetett lenne ezen az anyagon. Abban az esetben, ha a megrendelő ilyen kívánsággal állna elő, addig kísérleteznék, amíg megtalálnám azt az ösvényt, amelyen eljutnék a kivitelezhetőséghez, de az anyagszerűség elvének is eleget tennék. A szegedi tárlat első lesz ebben a műfajban, bízom benne, kedvezően fogadja a közönség.

— At menve a szőny£gszövő- től talán kétszáz méterre lévő műterembe, az autonóm alkotások műbe jelenített opuszai között arról váltsunk szót, milyen művészi eseményeknek tudott örülni az utçbbi időkben?

— Bár éppen most nyílt akva- relljeimből kiállítás Egerben, mégsem erről szólnék, hanem a Salzburgban nemrég zárult bemutatkozásom körülményeiről. Egy közel tízezres lakótelep katolikus templomának galériájában lehetett megtekinteni képeimet, Igen—az egyház felvállalja a kulturális ellátást a körzetében. Szakkörök és klubok is működnek a plébánia égisze alatt. A mise után, de más napokon is, összejönnek a lakosok és közösségi életet élnek, a szó valódi értelmében. Az anyagi jólét eljövetelével biztos vagyok abban, hogy ez nálunk is eljön majd. Mintha eddig Európa keleti részein az emberek olyan pályaudvaron éltek volna, ahol a vonatok a múltból egyenesen a jövő felé rohannak, s csak egyetlen percre állnának meg a jelenben.

Tőlünk nyugatabbra viszont úgy tűnik, megálltak, s elhatározták, hogy hosszú időre ezen a pályaudvaron telepednek le. Egyre inkább sajátjuknak ismerik fel a világot, kezdik otthonossá tenni, jelenük jövőjén és nem feltétlenül teljes túlhaladá- sán meditálnak — legalábbis az emberi kapcsolatokat tekintve. A másik esemény, amit el akarok mondani az, hogy „A traktoros” című képem bekerült a Ludwig-gyűjteménybe. A hazai alkotók munkái közül a „frissen festők” és az újszenzibilitás híveinek műveit vásárolta meg a világhírű műgyűjtő. Éppen ezért tartom komoly sikernek, hogy az én figurális felfogású olaj- festményem is a gyűjtemény része lett.

— Alaposabban szemügyre véve a műteremben lévő képeket, a költészet emelkedettségét és egyfajta derűt ébresztenek a szemlélődőben, s mintha Csont- váry eleven színeinek hangulata is megidéződne.

— Különös, hogy a modem magyar művészet nagy alakja szóba került, bennem is megfogalmazódott egy apostolkövető érzés, amikor elkészültek a képek. Azzal, hogy a művész megpróbál mindent kimondani és mindenre választ keres, akarva-akaratlanul az élet megismételhetőségének, újrakezd- hetőségének az illúziójába szeretne ringatni bennünket. Csontváry érvényesülni engedte festményein a természetes színeket a maguk frissességében, lendületességében: a fényszóródás, a színhatás analizálása helyett a látványra épített. Korábbi képeimen a barna és a szürke árnyalataiból alkottam meg a kompozíciót. Bizonyos fokig a formák és a figurák el- kenhetők voltak. Már-már untam magamat, ezért változtattam, de a textillel való foglalkozás is hatott rám.

— Tehát lezajlott az önvizsgálat, és a világ dimenziói új megközelítést kaptak?

— Tisztázódtak bennem a dolgok. Az átrendeződés lényege: az ösztön sugallata mellett a mesterségbeli tudás tapasztalatait egyesítem az utóbbi időszak munkáin. Apollinaire manifesz- tumában így vall az etikai tisztességről és igazságról: „A tisztaság tisztelete annyi, mint megkeresztelni az ösztönt, emberivé tenni a művészetet és istenné emelni az egyéniséget.” Egyértelműen világossá vált számomra, hogy a korábban művészi szabadságnak hitt világ nem más, mint írott és íratlan önkorlátozások bonyolult, de valamiféle belső egyensúllyal bíró szövevénye.

— A lelkileg lemeztelenített ember megint csupánt test lesz a mai nehéz időkben: az érzékiség, a gyönyör stabil vásárlóközönsége. A konzumtársadalom mindenevő fogyasztási kényszere közepette mi lehet a művészet jövője?

— Az új idők tudományukkal és technikájukkal nagykorúvá tették az embert. A társadalomban nem lehet minden etikai és esztétikai közmegegyezést félredobni. A művészet ősi küldetését megtartja. Demeter fiamtól karácsonyra egy sajátos tárgyat kaptam: „repülő-gondolát”. Az alkotóerő szellemi ereje mindig életet teremt a Földön. Kun- szentmiklós közelében sokszor látom a szürke gulyát, szamarakat, lovakat. Ezek az ősállatok, a körülöttem lévő romlatlan motívumok mind-mind a túlélés bárkái. Cs. Tóth János

Gátőrház, „az ősállatok a túlélés bárkái...”

Kútnál, „a művészet ősi küldetését megtartja...”

„A megélhetés kényszere és a szőnyegszövő vitt közelebb a textilművészethez...”

„Ezek az anyagok bensőséges teret kölcsönöznek...”

„Szeretném divattá tenni azt, amin dolgozom...”