Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-30-31 / 127. szám

1992. május 30-31., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM ►BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Szorító Szállunk a nyárból... Papp Magdolna a kolozsvári opera Denevér-előadásában majd Lehullunk az őszi avaron. Mindkét idézet azokból a dalok­ból származik, amelyeket Papp Magda, a Nagyváradi Szigligeti Színház hajdani primadonnája, a kifinomult stílusú dal- és sanzon­énekesnő énekelt, akit négy évti­zeden át ünnepelt az erdélyi ma­gyar közönség, bárhol lépett föl a szívek és lelkek derítése végett, Nagyszalontától Csíkszeredáig — s akit a napokban temettünk a Ligeti temetőben Békéscsabán. Milyen kegyetlen s meg nem érdemelt sors: aki egy országrész tisztelt, dédelgetett, csodált mű­vésze, annak egy olyan ország­részben kell búcsúznia, ahol hírét is alig hallották hangos sikerei­nek! Kétszeresen tragikus és tra­gikusan jelenkori magyar sors: hogy tudniillik 1. egymástól oly’ elzártan éltek a magyar kultúra régiói egy fél évszázadon át, hogy Nagyváradról nem hallatszhatott (mert nem volt szabad áthallat- szódnia) egy nagy magyar éne­kesnő hangjának Békéscsabára, s 2. ha mégis Váradon, sikerei szín­helyén távozhatott volna közülünk, ott sem kísérték volna sokkal többen, hiszen hol van ma már a csillogó Papp Magdolna villogó közönsége? A Kolozsvári Zeneakadémián szerzett operaénekesi oklevelet, abban a szűk, gyönyörű négy ma­gyar esztendőben, 1940—44 kö­zött. Előbb a Kolozsvári Magyar Opera tagja, majd a -nagyváradi színház zenés tagozatának a veze­tő művészeként az operettiroda­lom szinte valamennyi főszerepét eljátszotta. De rendszeresen köz­reműködött a hajdan (ötvenes­hatvanas években) oly’ virágzó váradi irodalmi pódiumműsorok­ban s gyakran mutatott be önálló dal- és sanzonesteket. Szállunk a nyárból címmel nagylemez is készült Romániában, a hetvenes évek közepén, legszebb dal- és sanzonfelvételeiből. (Zongorán pedig az a Farkas Pál zongoramű­vész kísérte, aki ma éppúgy a Bé­késcsabai Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakközépiskola tanára, miként élete utolsó két évében az volt Papp Magda is.) Előadóművészi tevékenységé­vel párhuzamosan, pályája kez­detétől énekpedagógusként is működött, előbb a nagyváradi művészeti iskolában, nyugdíjba vonulása után pedig otthon, sajá­tos légkörű magániskolájában, majd élete utolsó időszakában vá­rosunkban. Olyan, ma már euró­pai hírességeket indított el az éne­kesi pályán, mint például Dietrich Fischer-Dieskau felesége, Váradi Júlia, a baritonista Szilágyi Ká­roly (esseni operaház), a basszista Ándrásy Gábor (Svájc), a tavalyi Erkel—Kodály Nemzetközi Énekversény díjazottja, Pászti Anna (budapesti Operaház) és so­kan mások a világ színpadain. Békéscsabán megújult energi­ával vetette bele magát az énekta­nári munkába, igazgatójával s új növendékeivel egy békéscsabai énekes-iskola kialakításáról szőtt terveket, a sors azonban hamaro­san másként döntött. Idővel, minden bizonnyal, a leghasznosabb csabai polgárok közösségét gyarapította volna munkásságával; így, korai halálá­val csupán egy értékes kultúrtör­téneti emlékkel gyarapította utol­só választott városát. Banner Zoltán George Tábori Büchner-díjas A legtekintélyesebb német irodalmi elismerést, a 60 000 márka pénzjutalommal járó Büchner-díjat az idén a Bécsben élő magyar származású rendező és drámaíró, George Tábori kap­ta. Az 1914-ben Budapesten született Tábori egyike azoknak a színpadi íróknak, akiknek da­rabjait a leggyakrabban játsszák a német nyelvterületen. Látvá­nyos rendezéseivel is nagy si­kert aratott Bécsben, s ezenkívül írt filmforgatókönyveket, regé­nyeket, elbeszéléseket és más prózai műveket is. Színdarabjai­nak gyakori témája az európai zsidóság sorsa a fasizmus évei alatt. Sinka István: Ajánlások Érdekes kiadvány látott nem­régiben napvilágot a vésztői polgármesteri hivatal kiadásá­ban. Sinka István barátainak, is­merőseinek írt ajánlásait gyűj­tötte csokorba Balogh Ferentz. Ezek oly annyira egyediek, sze­mélyre szólóak, hogy közöttük egyformát nemigen lehetne ta­lálni. S ahogy a szerző fogal­mazza előszavában — „sorsfél­tő aggódás, a szülőföldhöz való ragaszkodás olvasható ki a fel­lelt könyvek, kéziratos füzetek ajánlásaiból, melyek nem egy­szer irodalomtörténeti adalékot is szolgáltatnak”. Mindazok számára érdekes lehet a könyv, akik szeretik, ol­vassák Sinka István műveit, s azoknak is, akik a kuriózumot kedvelik. Hanzó Ildikó versei: Szótakaró Szavaink a felhőben hópihék. Lelkünk a föld, amelyre lehullanak. A hullásra érettek szállingóznak auránkon át a mélyebb régiókig. Ha elérik a belső rétegeket, ropogós szótakaró lesz belőlük. Pókhálók és lámpabúrák gondolatai közé zene férkőzik gyermekkor történetek dallamok alkotják a léleklencsék anyagát az emberek szeretik bántani a hiányosságokat egymásban a pókoknál az a jó látszik mit szőnek a lámpabúrák a port nemes büszkeséggel viselik mint az uralkodóktól kapott kitüntetést az alatnalók végülis megtanulják nyitott szemmel mondani a ,,szabadíts meg a gonosztól”-t Kettőspont meghalt belőlem három vadvirág sárgák fiatalok valaki el akarta pusztítani őket nem sokáig láthattam gyenge testüket mezők virágai voltak nem szobák ékítésére valók az ember lelke legmélyén ilyen vadvirágok nőnek Napóleon kori seregszemle A legnagyobb a lipcsei csata 1720 szereplővel Hagyománya van a Hadtörté­neti Múzeumban a makettkiállí­tásoknak. Olyan történelmi kor­szakokról, eseményekről ren­deznek ilyen bemutatókat, ame­lyekről viszonylag kevés másfé­le múzeumi anyag áll rendelke­zésre. Nemrég láthattuk az öbölhá­ború technikáját — maketten. Ez esetben az idő és a méretek szabtak határt az eredeti tárgyak bemutatásának. Most pedig a múló idő, a 18—19. sz. forduló­ja adta az apropót a Napóleon kori seregszemle című, fél évig Budapesten látható modell- és makettkiállításhoz. A tárlókban megannyi apró figura s az életszerűvé varázsolt környezet látható. Tájak, domb­hátak, lapályok, folyóvölgyek, erdők, hegyek és természetesen csataterek. Állomásozó, mene­telő és megütköző katonák. Ott vannak a napóleoni hadsereg meghatározó szereplői, a vezér­kar, törzstisztek, mamelukok, közkatonák és maga Napóleon is sokféle megjelenítésben. És ezek a figurák s környe­zetük nem fantázia szülte alko­tások. Itt minden személy és tárgy a valóságot követi, azt idé­zi. Minden figura pontosan úgy és olyan ruhát, fegyvert visel, mint amilyet annak idején a na­póleoni hadsereg katonái vagy az ellenséges csapatok. Az alig 20 milliméteres hadfiak táskája, sapkája, ruhagombja vagy rend­fokozata is felismerhető. Olyan finomságokról nem is beszélve, mint a katonák arcvonása, kéz­tartása, mozdulata. Egy makett a kiállításról Húsz kiállító — németek, osztrákok, spanyolok, franciák, magyarok — bocsájtották mun­káikat a Hadtörténeti Múzeum rendelkezésére. És ezúttal elő­ször orosz modellezők is küld­tek anyagot e kiállításra. A né­metek jellegzetes lapos figurá­kat modelleztek, a többiek álta­lában térhatású alakokat. A mé­retek a 20 milliméter és a 14 centiméter között mozognak, többségben a kisebbek vannak. S mind, mind egyedi öntésű. „Valóságos” és képzelt csa­tákat, katonai felvonulásokat ál­lítottak össze a tárlókban. A leg­nagyobb a lipcsei csata, amely­nek 1720 szereplője van. Egy másik jelenetben egy máig meg­lévő francia házacska áll, s a tárló közelében ott függ a kora­beli metszet, amely ugyanezt a házat ábrázolja. Merthogy a ma­ketteket némi eredeti anyaggal is kiegészítették. Néhány könyv, írásos dokumentum, fegyver, metszet követi jel­zésszerűen e különös Napóleon kori seregszemlét. (kádár) Gyermekopera — de nem iskolás fokon Utazhat-e Békésről Angliába és Franciaországba Az aranycipő? Igazi színházi élményt kapott a Békési Művelődési Központ népes közönsége, és nem is maradt hálátlan: nagy lelkesedéssel, viharos tapssal köszöntötte, ünnepelte az emlékezetes produkci­ót. A városi zeneiskola növendékei és tanárai, valamint az 1. Számú Általános Iskola ének-zene tagozatának kórusa és a műveló'dési központ zenekara Steiner Béla háromfelvonásos, zenés mesejátékát, Az aranycipőt mutatta be szombaton este az aulás, galériás épületegyüttes év elején átadott, hangulatos szín­háztermében. Fejes Antalné rendezésében és Fejes Antal vezényletével (a színpadi tagozat felkészítői Fe­jes Antalné és Kökéndy József- né, karigazgatók Mészárosné Liszkai Éva, Bácsfalvi Gabriel­la) hat alkalommal került színre a kétszáz szereplőt foglalkozta­tó iskolai vállalkozás—de nem iskolás fokon! Nagyfába vágták a fejszéjüket a békési zenetaná­rok és növendékeik; valami olyat határoztak el és valósítot­tak meg színvonalasan, ami rit­ka kincs mai rohanó világunk­ban: meséltek nekünk a jóság­ról, a hűségről, a szent egysze­rűségről. S mindezt gyönyörű zenével, szép, tiszta gyermek­hangokkal, meggyőzően. Igen, ez csapatmunka volt a javából! Másképp elképzelhe­tetlen. Figyelemmel, gondos­sággal, szeretettel megálmo­dott, kimunkált és megtanított közös alkotás; gyerekek (elsős­től 18 éves korig), tanárok, szülők összefogásának eredmé­nye. Az előadás fő támogatója, a békési Colors Coop Kft. mellett számos cég, illetve magánsze­mély segített. Ha egy város megmozdul, még csodák is születhetnek... A spanyol gordonkaművész, karmester és zeneszerző, Pablo Casals mondta: „Sok van, mi csodálatos, de a gyermeknél nincs semmi csodálatosabb.” Arra hívta fel a pedagógusok figyelmét, hogy a lexikális tudás megkövetelésénél fontosabb az, hogy a gyerekek önmagukban megtalálják az értékeket, a taná­rok dolga, felelőssége, hogy őket sikerélményhez juttassák, önbizalmuk legyen és higyjenek önmagukban. Éppen ez a filozó­fia jellemzi a békési zeneiskola tanárait: minden gyermekben van valami érték, tehetség, csak fel kell fedezni, meg kell ismer­ni, ki kell bontani. Hamupipő történetében re­mekelhettek kitűnő énekhangok, ügyes színjátszók, de éppúgy helyük volt a színpadon és a kö­zönség szívében az egymonda­tos szereplőknek vagy a „néma" tündérkéknek. Kovács Mariann kedves, bájos, széphangú Ha- mupipője, Kovács Krisztián méltóságteljes, szintén szép­hangú királyfija külön megér­demli a kiemelést. Jancsi bohóc (Gáspár Györgyi) eleven, ügyes játéka volt az előadás másik fénypontja, és találóan jelenítet­te meg Szántó Mária a mostohát, Urkom Szilvia Málit, Pataki Enikő Fánit. Az aranycipó'sike­réhez tartozik még — és ez is elárul valamit a kulisszák mö­götti szívélyes, meleg légkörről —, hogy a mai zenekar tagjai között muzsikáltak olyan tagok, akik a 15 évvel ezelőtti operá- _ ban még gyermekszerepeket ját­szottak. Steiner Béla, a hódmezővá­sárhelyi gimnáziumi énektanár, karnagy és komponista már házi szerzőnek számít Békésen, hi­szen a korábbi nyolc bemutató között több is Steiner-mű volt. A szombati premieren megjelent szerző őszinte elismeréssel nyi­latkozott a kilencedik premier­ről, s azt mondta: ez a produkció minden képzeletét felülmúlta. A gyermekhangokra kompo­nált zenés mesejáték előadása mindenképp megérdemli, hogy tovább éljen, még sok örömöt szerezzen a közönségnek. A színvonalát jelzi, hogy az előa­dás szeptembertől „beköltözik” a Jókai Színházba, ahol talán egy jóindulatú rendező és kore­ográfus tökéletesíthet a produk­ción. S az alkotók kezében van a meghívás: a walesi Carmathen gyermekszínháza vendégsze­replésre várja a magyar gyere­keket. Az angliai úton kívül még Franciaországba is utazhatnak, de csak abban az esetben, ha sikerül újabb támogatókat meg­nyerni az ügynek. A zenét, a színházat, a gyermeket szerető ember nem kívánhat mást, mint: sok sikert! Niedzielsky Katalin ,Hipp-hopp, daloljunk együtt,/Elvisz a muzsika messzire!” Fotó: Jármi József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents