Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-27 / 124. szám

1992. május 27., szerda HAZAI TÜKÖR pŒS MEGYEI HÍRLAP A „holnap pártjáról” A közelmúltban tartotta a Magyarországi Szociáldemok­rata Párt a XXXVI11. (rend­kívüli) kongresszusát. A csepeli Munkásotthonban rendezett ta­nácskozáson 75 pártalapszerve- zet képviseletében 334 küldött vett részt. Közöttük volt Ágos­ton Sándor Dévaványáról. Őt kérdeztük a kongresszus mun­kájáról. — A pártvezetés beszámoló­jából, melyet Baranyai Tibor el­nök terjesztett elő, kitűnt, hogy a legtöbb energiát a volt elnök­asszony „mindent figyelmen kívül hagyó” politikája kötötte le. A leváltásokon .és kizáráso­kon túl a korábbi pártvezetés pénzügye a mai napig nem tisz­tázódott. Baranyai Tibor ki­emelte, hogy az egységre törek­vő MSZDP a szervezett mun­kásság, a munkanélküliek, az elesettek érdekképviseletét szándékozik felvállalni. Fontos, hogy a dolgozók a kollektív szerződésen alapuló „normális” bérezést kapjanak. Nem szabad, hogy életszínvonaluk tovább csökkenjen, mert az már elérte a tűréshatárt. Az egységes MSZDP felvállalja a harcot a munkásérdekek megvalósításá­ért, a valós demokráciáért, a szo­ciális létbiztonságért. Baloldali, haladó programmal küzd a mai állapotok ellen, a dolgozók ér­dekeinek képviseletében. A szociáldemokrata párt — ahogy Baranyai Tibor beszéde végén kijelentette—a „holnap pártja”. — A párt tájékáról tisztázat­lan pénzügyekről lehetett halla­ni. A kongresszus hozzájárult-e a tisztázáshoz? —Bácskai Sándor a párt gaz­dasági helyzetéről tartott tájé­koztatójában elmondta, hogy közel 24 millió forinttal a mai napig sem számolt el a korábbi, Dohány utcai pártvezetés. A múlt év novemberi Mérleg utcai átköltözés után a párt pénzét, mintegy 12 millió forintot a köz­ponti állami szerv zárolta, és ez nagyban akadályozta a párt nor­mális működését. — A párton belüli viták mi­ként hatottak a taglétszámra? — Nyitrai Béla, a pártépítés­sel megbízott vezető beszámo­lójában jelezte, hogy a párt lét­száma az 1990-esnek a harma­dára esett vissza. A csökkenés okát a párt körül kialakult (és olykor mesterkélten felfújt) helyzettel, á politikai hangulat­tal, a kiábrándultsággal és a va­lós rendszerváltás elmaradásá­val indokolta. Ehhez hozzájárult a párt belső válsága is. Az érdekképviseleti szervek­kel, a sajtóval és az önkormány­zatokkal való hiányos kapcso­lattartás is gyengítette a pártot, valós szerepét. —Az előzőekben már érintet­te a párt prpgramját. Hallhat­nánk róla bővebben is? —A párt elfogadott program­ja a „szociális demokrácia” megteremtésének a programja, mely az élet minden területét fölöleli. A valódi rendszerváltás megvalósításán túl tisztességes gazdaságot, s benne demokrati­kus viszonyokat követel. Való­ságos közteherviselést, igazsá­gos adórendszert, több kedvez­ményt a nyugdíjasoknak és a sokgyermekes családoknak. Követeli a munkanélküliek szá­mának csökkentését, a szociális védőháló kialakítását. A párt programja a szociális biztonság érdekében felszólít az alábbiakra: védjük meg a min­denkire kiterjedő alap- és kö­zépfokú iskola ingyenességét és a felsőfokú oktatás megfizethe- tőségét; az egyéni biztosítási rendszer bevezetése mellett se számolják fel a társadalombiz­tosítás állami garanciáját; ne ve­szélyeztessék az orvosi-kórházi ellátást, a szakrendelői- és üzemorvosi hálózatot; ne en­gedjük megsemmisíteni a csalá­dok lakáshoz való jogát, az egyik legfontosabb szociális biztonsághoz, létbiztonsághoz fűződő jogot; a kilakoltatást és a lakbérek felső határát törvény szabályozza. A párt agrárpolitikai koncep­ciója a magán-, illetve vegyes tulajdonon alapuló farmergaz­daságokat, állami és alapítványi szervezeteket (szövetkezeteket, más formákat) egyaránt tartal­mazó mezőgazdasági struktúrát tart célszerűnek kialakítani. Olyan szövetkezeti formákat ja­vasol, amelyekre a racionalitás, a valódi tulajdonosi magatartás a jellemző. A párt programja kiemeli az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok védelmét, sürgeti az ér­dekközösségek képviseletének megteremtését. A szociáldemokrácia és a szakszervezetek együttműkö­désével kapcsolatban a program kiemeli, hogy a két szervezet közös tőről fakad, így feladata is közös. Szakszervezeti oldalról ez a munkavállalói gazdasági érdekvédelem, a szociáldemok­rácia részéről pedig a munkavál­lalói érdekvédelem politikai képviseletét jelenti. —Milyen vélemény alakult ki a párt jövőjét illetően? — A párt programja az MSZDP jövőjével kapcsolato­san leszögezi: a legközelebbi cél az egységes szociáldemok­rata párt megteremtése. Olyan párt kialakítása, amely együtt­működik a megújult —- illetve megújuló — szakszervezetek­kel és valódi támogatást nyújt a munkavállalóknak, a munkások széles tömegeinek. Meggyőző­désem, hogy a megújuló Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt a munkavállalók, ezen belül a munkások érdekképviseletét vállaló, a szakszervezetekkel szorosan együttműködő prog­resszív politikai erőként ható politikai párt lesz.-tán Kanadai levél 3. A szerző 1956 októberében részt vett a békéscsabai forradalmi események­ben, a városi forradalmi bizottság tagja volt. A szovjet csapatok bevonulása után fogságba esett, ahonnan vasutas társai segítségével kiszabadult. Ezt követően — a további meghurcoltatástól tartva — hamarosan elhagyta az országot. Azóta Kanadában él. Elnézést kérek, de nekem ele­gem van! Nyílt szívvel és szem­mel jöttem haza Magyarország­ra legutóbb. Azt mondtam, a magyarországi hírek eltúlzot­tak, nem lehet olyan rossz. Rosszabb! Hol a rendszervál­tás? A televíziótól a legutolsó vendéglői vezetőig az összes vezctjr állásokat a régi „káde­rek” töltik be. Mindenütt a re­formkommunisták vannak. Ok átmentették magukat azzal, hogy itt nem lesz megtorlás. Mi az, hogy megtorlás? Hát kérem az az, hogy azokat az embere­ket, vagy hogy az önök nyelvén jobban érthető legyen, azokat a kádereket kell felelősségre von­ni, akik az elmúlt 40 egynénány év alatt visszaéltek a hatalmuk­kal és a nép ellen bűncselekmé­nyeket folytattak, vagy vagyoni visszaéléseket tettek a nép va­gyona ellen, azokat meg kell büntetni, illetve felelősségre kell vonni. Ha vagyoni vissza­élést követtek el, akkor a vágyó- • nukat el kell kobozni. Ha ennél súlyosabb bűn, például gyilkos­ság vádja merül fel, akkor a tör­vény teljes súlyával kell odahat­ni, hogy az illető bűnös feleljen ezért a tettért. Véleményem sze­rint ez lenne a megtorlás. Ezzel azt hiszem, ki lenne elégítve a magyar nép akarata is, és az emigráció is ki lenne elégítve. Meg kell szűnjön az, hogy a szomszéd Mari néninek '5500 forintos a nyugdíja, az öreg Pé­ter Gábor meg kapja a kiemelt nyugdíjat még ma is. (!) Úgy látszik, mintha süket lenne a kormány. Nem figyel a népre. Nem figyel azokra az újságírók­ra, akik nem a szociálliberális tábor tagjai. Sőt pert indít el­lenük, ha tényleg magyarok mernek lenni. Sőt felruházza őket különböző jelzőkkel. Saj­nos még ma is ott tartunk, hogy Magyarországon NEM SZA­BAD MAGYARNAK LENNI! Hát ez nagyon fáj. Hölgyeim és Uraim! Ez na­gyon fáj. 1956-ban, amikor a vasutaslaktanya lépcsőjén felol­vastam a diákok által szerkesz­tett 16 pontot, azt hittem, hogy újra eljött az idő, amikor magya­rok lehetünk a magyar hazában. Ebből a rövid álomból a szovjet katonák ébresztettek fel, amikor letartóztattak és elvittek. Sze­rencsére nem a gulagra. 1989. június 16-án újra azt hittem, végre feltámadhat a magyar nép. Tévedtem. 1990 márciusában szabadon választottak ugyan, de nem lehet teljesen magyar a ma­gyar, mert vannak olyan „liberá­lisnak” mondott emberek, akik könyvet írnak arról, hogy a nem­zeti érzés az törzsi bálványimá­dás és diszkrimináció a szom­szédok ellen. Járom a várost és csodálkozom: mindenütt az el­múlt rendszerre emlékeztető dolgokat látok. Wurfer Gyula A vadásztársaságok gazdasági helyzete A Békés Megyei Vadászszö­vetség elnöksége dr. Csorna Antal vezetésével hétfőn ülést tartott, amelyen többek között áttekintet­ték a vadásztársaságok gazdasá­gi-pénzügyi helyzetét. Nagy Sán­dor megyei fővadász egyebek kö­zött elmondta, hogy a szövetség 11 társaságnak 2,7 millió forint üzemviteli kölcsönt folyósított a vadgazdálkodási és kölcsönös tá­mogatási alapon keresztül. To­vábbi 12 vadásztársaság vadke­reskedelmi vállalatoktól kapott segítséget a fácáncsibe nevelésé­hez. Az elnökség kéri a Földmű­velésügyi Minisztérium Békés megyei hivatalát, hogy a jelentő­sen megemelt területbérleti díjat csak a vadgazdálkodásra tényle­gesen alkalmas hektárok után fi­zessék a társaságok. (Például a belterületek után ne.) A megyei vadászszövetség legközelebbi megyei küldöttérte­kezletét június 6-án tartják meg, amelyre az elnökség elkészítette a különböző írásos anyagok ter­vezetét. A küldöttértekezleten többek között szó lesz a tavalyi év pénzügyi helyzetének elemzésé­ről, az idei kilátásokról. A va­dásztársaságok a sokszor rend­kívüli erőfeszítések ellenére igen nehéz helyzetben vannak, az utóbbi időben rohamosan növek­vő anyagi terhek miatt. ,. , . A bizonytalanságok ellenére a vadásztársaságok idén is nagy energiát fordítanak a fácánnevelésre, amelyet bizonyít, hogy több mint 400 ezer naposcsibét vásárolnak vadgazdálkodási céljaik megvalósítására. Ahhoz persze, hogy terítékre kerülje­nek a madarak, még nagyon sokat kell dolgozniuk a hivatásos és sportvadászoknak Fotó: Fazekas Ferenc ■» Walter Lord: A Titanic pusztulása 18. Mrs. Isidor Straus is ott akart maradni: — Mindig a férjem mellett voltam, most sem ha­gyom cserben! — kiáltotta bát­ran. Valóban nagy utat tettek meg együtt: átélték a Dél rabszolga- tartó hatalmának bukását, volt egy kis porcelánüzletük Phila­delphiában, a New York-i Macy áruházat együtt tették fogalom­má. Mr. Straust képviselővé vá­lasztották, dúsgazdagok lettek, igazi amerikai karrier: igazgató- sági tagság, jótékonyság, hobbyk, utazás. A telet a Rivié­rán, Cap Martinban töltötték; a Titanic első útja a kirándulás méltó befejezésének ígérkezett. Ezen az estén Strausék a töb­biekkel mentek fel a fedélzetre és Mrs. Straus eleinte határozat­lanul kapkodott. Előbb átadott néhány apróbb ékszert akomor- nájának, Ellen Birdnek, de aztán visszakérte. Majd átment a fe­délzet túloldalára és már majd­nem beszállt a 8-as csónakba — amikor meggondolta magát és visszament a férjéhez. Végre el­határozásra jutott: — Sok évet éltünk meg együtt. Ahová te mégy, oda megyek én is. Archibald Gracie, Hugh Woolner és a többi ismerős hiá­ba próbálták rábeszélni az idős asszonyt, hogy szálljon be egy csónakba. Woolner végül Mr. Straushoz fordult: — Bizonyos vagyok benne, hogy senkinek sem lesz kifogása ellene, ha egy idős gentleman, mint ön... — Csakhogy én nem megyek a többi férfi előtt — válaszolt Straus, lezárva a vitát. Felesége erre még szorosabban fogta a karját, megveregette, rámosoly- gott az öregúrra és a körülöttük nyüzsgő csoportra. Végül mind a ketten kényelmesen elhelyez­kedtek egy-egy nyugágyban. De a legtöbb nő beszállt a csónakokba — férjek kísérték feleségüket, az egyedülálló nő­ket férfiismerőseik, akik vállal­ták, hogy gondjukat viselik. Eb­ben a korban szokás volt, hogy a felsőbb bsztályok férfitagjai fel­ajánlották, hogy „védtelen nők” szolgálatára lesznek az atlanti átkelés idején. Ezen az éjszakán a lovagiasságnak valóban gya­korlati hasznát is vehették a höl­gyek. Mrs. William T. Grahamet, a tizenkilenc éves Margaretet és nevelőnőjét, Miss Shutest Ho­ward Case, a Vacuum Oil londo­ni igazgatója segítette be a 8-as csónakba, másik lovagjuk egy fiatalember, Washington Au­gustus Roebling volt, aki azon­felül, hogy apja egy nagy acél­mű tulajdonosa volt, maga is a Mercer gépkocsigyár vezér- igazgatói tisztét foglalta el Tren- tonban, New Jersey államban. Amint a 8-as csónak leereszke­dett a tengerre, Mrs. Graham lát­ta, hogy Mr. Case a korlátnak támaszkodik, cigarettára gyújt és búcsút int neki. Mrs. E. D. Appleton, Mrs. R. C. Cornell, Mrs. J. Murray Brown és Miss Edith Evans csa­ládi temetésről tértek vissza Angliából, az ő lovagjuk Gracie ezredes volt, de szem elől vesz­tette őket a tömegben és csak sokkal később talált rájuk. Talán az is megzavarta az ez­redest, hogy ugyanakkor asztal­társát, Mrs. Churchill Candee-t is gyámolította. Mrs. Candee Párizsból volt visszatérőben; a fiát látogatta meg, aki újszerű balesetet szenvedett: lezuhant a repülőgépe. A hölgy bizonyára nagyon vonzó lehetett, majd­nem minden úr az ő lovagjául akart szegődni. Amikor egy másik asztaltárs, Edward A. Kent találkozott Mrs. Candee-vel az összeütkö­zés után, a hölgy átadta neki édesanyja elefántcsont miniatűr arcképét: őrizze meg. Aztán Hugh Woodlner és Bjomstrom Steffanson sietett az asszony­hoz, és besegítették a 6-os csó­nakba. Woolner búcsút intett ne­ki és megnyugtatóan kiáltotta: akkor is segítségére lesznek, amikor a Titanic már „össze­szedte magát”, és a hölgynek vissza kell kapaszkodni a csó­nakból a hajóra. Valamivel ké­sőbb érkezett oda futva Gracie és Clinch Smith, ők is Mrs. Can­dee-t keresték, de Woolner megnyugtatta őket, kissé ön­elégülten, hogy volt szerencséje a hölgy szolgálatára lenni; Mrs. Candee már biztonságban van. És éppen jókor szállt be a hölgy, mert a fedélzet még job­ban megdőlt, és azokon is nyug­talanság vett erőt, akik eddig higgadtan viselkedtek. Egye­sek, akik mindenüket a kabin­ban hagyták, most meggondol­ták magukat és lementek értéke­ikért. De nagyon kellemetlen meglepetésben volt részük. Ce- liney Yasbeck visszahőkölt, mert kabinja teljesen víz alatt állt. Gus Cohené úgyszintén. Victorine-t, Ryersonék francia komomáját még kellemetle­nebb meglepetés érte. Az ő ka­binja ugyan még száraz volt, de amíg a holmijait kapkodta össze, arra lett figyelmes, hogy a kulcs megfordul a zárban. A ha­jópincér zárta be a lakosztályt, mert félt a fosztogatóktól. De a lány időben sikoltozni kezdett: a steward kiszabadította, ő pedig megelégelve a kockázatot, üres kézzel tért vissza a fedélzetre. Fogytán volt az idő. Thomas Andrews egyik csónaktól a má­sikig ment, sürgetve a nőket, hogy siessenek: — Hölgyeim, azonnal be kell szállniuk. Nincs vesztegetni való idő. Ne válo­gassanak a csónakok között. Ne habozzanak. Beszállni, beszáll­ni! Andrewsnak minden oka megvolt az ingerültségre. A nők szerfölött szeszélyesen visel­kedtek. Az egyik lány a sorára várt a 8-asnál, de hirtelen fesi- koltott: — Ott felejtettem Jack fényképét! Vissza kell mennem érte! — Mindenki tiltakozott, de a lány már rohant is le. Hamaro­san visszajött a képpel, és ekkor gyorsan betessékelték a csónak­ba, mielőtt még másvalami is az eszébe jut. Minden olyan sürgős volt — és olyan nagy volt a nyugalom —, hogy Lightoller második tiszt úgy érezte: időpocsékolás az egész, amikor Wi Ide, a főtiszt azt kívánta tőle, segítsen előke­resni a lőfegyvereket. Lightoller mégis gyorsan elvezette a kapi­tányt, Wilde-et és Murdoch első tisztet a fegyverszekrényhez. Wilde az egyik revolvert Ligh­toller kezébe adta és megjegyez­te: — Még szüksége lehet rá. — Lightoller zsebre tette és sietett vissza a fedélzetre. Most már gyors egymásután­ban ereszkedtek le a csónakok a tengerre. A 6-os 12.55-kor, a 3- as 1 órakor, a 8-as 1.10-kor. Wil- liam Carter az első osztályról nézte vízre bocsátásukat, majd azt tanácsolta Harry Widener- nek, próbáljon bejutni az egyik­be. Widener a fejét rázta: — In­kább a hajón maradok, Bili, hát­ha sikerül. (Folytatjuk) Fogytán volt az idő. Thomas Andrews egyik csónaktól a másikig ment, sürgetve a nőket, hogy siessenek: — Hölgyeim, azonnal be kell szállniuk. Nincs vesztegetni való idő. Ne válogassanak a csónakok között. Ne habozzanak. Beszállni, be­szállni!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents