Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-19 / 117. szám

1992. május 19., kedd HAZAI TÜKÖR iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hasznos kézikönyvek Kézikönyv jelent meg a gép­járművek költségelszámolásá­nak szabályairól. A könyv rész­letesen ismerteti az elszámolási tudnivalókat és a lízingelés sza­bályait is. Tartalmazza a hasz­nálatos személy- és tehergépko­csi-üzemanyagnormákat is. A könyv árusítását egyelőre Buda­pesten, a Múzeum körúti könyvüzletben kezdik meg. Egy másik kézikönyv, az új Munka Törvénykönyv szabá­lyait magyarázza és eligazítást nyújt a bérszabályozás és a bér- tárgyalások jogi tudnivalói kö­zött. A kötet az új társadalom- biztosítási szabályokat ismerteti és segítséget nyújt a vállalatok munkaügyi szakembereinek. Itt a Zsaru! Hétfőtől ismét kapható a Kö­rösvidéki Zsaru. A közkedvelt lap legújabb számában találkoz­hatnak a férfivel, aki nyitott slic­cel ismerkedett. Megtudhatják azt is, hogy milyenek a sörszál- hasogatók, s kik tartják — sze­rintünk — a pofátlanság világre­kordját. Ezer oka is lehet annak, ha porban fetrengő emberpárt lá­tunk. A nyomok ezúttal a Zöld Elefántba, illetve a Magyar Ki­rályba vezetnek. Szó esik a lap­ban egy — Rómeó és Júlia nélkül megrendezett — erkély­jelenetről is. Falusi orvoskonferencia Az évtizedekig szakmai érdek- képviselet nélkül dolgozó réteg, a községi, kisvárosi körzeti orvo­sok általános helyzetének javítá­sát kívánja felvállalni a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szö­vetsége első konferenciája, amelyre szombaton Zalakaroson került sor. Az alig egy éve alakult szövetség a falusi betegek színvo­nalasabb ellátását, a munkakörül­mények korszerűsítését, az orvo­sok megfelelő létfeltételeinek és egzisztenciájának biztonságát te­kinti fő feladatnak. Alapítványt hoztak létre a háziorvosi szolgá­lat korszerű eszközökkel való el­látására. Tábori toborzó A tavaszi szünetet még el sem felejtettük, s nemsokára a nyári­nak örvendhetünk. A felhőtlen boldogságról azonban kár be­szélni, hiszen a több hónapos, felügyelet nélküli otthoniét szülőnek és gyereknek is egya­ránt gond. A megélhetés egyre nehezebb, a pénz egyre keve­sebb. Számoltak ezzel az orosházi művelődési központ népműve­lői is, akik az idén több táborba várják a gyerekeket. Van, ami­ről most hallunk először, a tábo­rok zömét azonban ismerősként fogadják a nebulók. Az angol nyelvi szaktábort az idén első alkalommal szervezik meg Orosházán a 4—7. osztá­lyos gyerekek részére. A kelle­mes nyaralás mellett bővíthetik nyelvi ismereteiket kicsik és na­gyok egyaránt. Ugyancsak szaktábor keretében, immár ha­todik alkalommal szerveznek német nyelvi tábort a városban. Akik más kifejezésmódot vá­lasztanak maguknak — mond­juk a táncot —, azok is közös­séggé verbuválódhatnak a nyár folyamán. Haladók részére júni­us 29-e és június 4-e között ifjú­sági néptánctábort rendeznek Orosházán, amelynek keretében a gyerekek elsajátíthatják a szó­lótáncfesztivál anyagát. A városban sok gyerek ked­venc időtöltése a mozizás. így júliustól heti egy-két alkalom­mal lakótelepi filmvetítést ren­deznek, ahová várnak kicsiket és nagyokat. Azoknak sem kell otthon unatkozniuk, akik festegetni, szobrászkodni szeretnek. Au­gusztus 2—11-éig ifjúsági kép­zőművészeti táborba várják a 12 éven felüli fiatalokat. A művelődési központ tervei között szerepel még az augusz­tus 6—8-a között megrendezés­re kerülő Orosházi Rocktalálko­zó, ahová mintegy húsz amatőr zenekart várnak. Minden évben nagy sikerrel rendezik meg a képzőművészeti tábort Archív fotó Mariska néni —Szent ég, nénje! Mi van ezen az asztalon? — Mi, mi?! Láthatod, egy csomó egész, sőt kétoldalas hirdetés egy hetilap több számából. —Szóval reklámok. De mit akar velük? — Semmit. Csak szórakozom. No meg elcso­dálkozom... —Csak nem reklámellenes? —Én? Aki még élvezem is a pelenkaháborút a tévében és a rádióban. Tényleg tiszta muri, ahogy a két cég le akarja pipálni egymást. Az angolok már fogadásokat kötnének rájuk. De itt ezekben csodákról van szó. —Ne vicceljen, ilyet nem hirdetnek sehol... —Hát nem is egy az egyben. De mégis, mi más lenne az, ha teljes két oldalon győzködnek, hogy a méregdrága könyv szerzőjéről hidd el: 6 hónap alatt 11 millió forintot keresett. S ha te is az ő módszerével, azaz a könyvéből dolgozol, hipp, hopp, gazdag leszel. —Ilyen tényleg csak a c sodák világában van! — Na, ugye? A másik illető a szerencsét ga­rantálja, könyve minden téren biztos sikert ígér, potom ezer forintért, plusz postaköltség. Bár hinni tudnék benne... és a csodák — Nagy szám lenne, ha beugrana, nénje. Körhenevetnék. —Ne félj te ettől! Még a fogyókúrás csodák­ban se hiszek, pedig azokat is nagyon tukmálják, jó pénzért. — A fogyás nem csoda, hanem önfegyelem dolga! — Szerinted. Ezzel szemben minden lemon­dás nélkül 6 hét alatt 24 kilót leadhatsz, ha a könyvet megveszed, újfent egy ezresért. —Ha bolond lennék, hiszen ez a gyors fogyás kész betegség! — Valószínűleg. Akkor meg örüljön majd, akin nem fog a csoda. — Van még más csodálatosság az asztalán? —Mi az, hogy?! Kettő is. Az egyik Cicciolina 12 titka a földrengető szexuális gyönyörökről. A másik meg a csodálatos öngyógyítás könyve. Hát, mit mondjak én, aki még csak gyalogboszorkány se vagyok? Annyit azért meg­reszkírozok: ha ennyi csoda létezne a földön, mindenki szép, egészséges, gazdag és boldog lenne. Vass Marta Olvasóink írják / En így látom Király Bélát? 1992. április 21-én a Békés Megyei Hírlapban Kiss László — számomra ismeretlen személy — ,,Én így látom Király Bélát" címmel az önök által velem készített interjúval kapcsolatban megis­métli a Magyar Fórumban közölt, szenzációsan hangzó, de hamis célzásokat. Hadd jelentsem ki azt, hogy: 1. Egyáltalán nem szégyellem, sőt büszke vagyok arra, hogy amikor a magyar ifjak százezreit küldték a keleti frontra, akkor én— mint vezérkari tiszt—nem bújtam az asztal alá, hanem a honvédek­kel egy sorban harcoltam. Hogy helytállásomat magas kitüntetések­kel ismerték el, arra is büszke vagyok. Ha Kiss úr az igazságra is kíváncsi lenne, akkor azt is olvashatta volna számos újságban, és figyelhette a tévé-adásokban, hogy az a kitüntetés, ami a bürokrácia lassúsága miatt csak Szálasi alatt jött ki, arra az 1944 késő nyarán végrehajtott haditettért terjesztettek fel. Akkor Szálasinak híre- hamva sem volt még. Szálasinak nem harcoltam, hanem rendszeré­nek ellenálltam. 2. Ha nemcsak a Magyar Fórumot olvasná Kiss László, akkor azt is tudhatná és—ha múltamat, mint látszik, figyeli—tudnia kellene, hogy rágalmazás bűntettéért a Magyar Fórumban megjelentekért a tettest már bepereltük. 3. Kiss László így—feltehetően—csak azért ismétli a rágalmak egy részét, mert arra számít, mint Göbbels, hogy sokszor kell sokat és nagyot hazudni, valamit majd elhisznek belőle. De miért nem emlékszik Göbbels sorsára? Dr. Király Béla Kire vonatkozik a KRESZ? Vajon kire vonatkozhatnak a KRESZ szabályai? Rám, Metlicsák Istvánra és a plebs többi tagjára minden bizonnyal, de egy államtit­kárra vagy egy miniszterre már nem biztos. Száguldozott tavaly nyáron Raffay államtitkár úr belterületen. Szét is kezdett rázódni alatta a mégoly príma nyugati kocsija. A magyar közutakon ez nem is olyan lehetetlen. Az már viszont igen, hogy éppen az ő kocsija. Nosza, fogjuk rá a kerékanyacsavar lazulását a merénylő szélsőséges terroristákra. Ez már nem ment, ment viszont a szóvivő a HM-ből. (így pletykálják úton-útfélen! ) A közoktatási minisztert is megszállhatta a száguldás mámora— legalábbis a tv-riporter szerint: ,,Ugy hírlik, a miniszter úr imád száguldani!" (Tv-híradó, 1992. május 6.) Nem csoda, hogy szágul­dás közben nem vették észre, hogy egy határátkelő akadt az útjukba. A sógoroknál már észbe kaptak, de akkor már késő volt. Egy formállogikai következtetés: ha a hatalom egyes birtokosai megengedhetik maguknak, hogy semmibe vegyék a KRESZ előírása­it, akkor azoknak ránk, szürke kisemberekre sem kell feltétlenül vonatkozniuk. Biztatnám én ezek után a keleti kocsitulajdonos pol­gártársaimat, hogy rajta, száguldjatok ti is! De hát ez a Trabantok­kal és Wartburgokkal sehogy sem megy. Talán a Ladákkal lehetne. Bizony, nem kevesen voltak a pártállamban olyan vezetőink, akik gátlás nélkül rúgták fel a szabályokat, játszották ki a törvényeket. Kérdésem: ha most is előfordulhatnak a klasszikusnak megfelelő esetek, miszerint: ,Amit szabad Jupiternek, nem szabad az...”, akkor változott-e a hatalom természetrajza? József Attilával mon­dom: „ Gondoljátok meg proletárok!” Gondoljunk az egykori jezsui­tára, aki szerint:, Az ember esendő, a csábítás nagy. ” Ne engedjünk a csábításnak! Metlicsák István, Békéscsaba Walter Lord: A Titanic pusztulása 12. A második osztályon kevés­bé elegáns ruhadarabokat kap­kodtak magukra az utasok. Al­bert Caldwell és felesége Szi- ámból volt hazatérőben. Evekig tanítottak a Bangkoki Keresz­tény Főiskolán, majd London­ban felújították ruhatárukat, de ezen az estén mindenféle visel­tes holmit öltöttek magukra. Bé­bijüket, a kis Aident meleg pléd­be csavarták. Miss Elizabeth Nye sima szoknyát, kabátot és papucsot vett fel. Mrs. Charlotte Collyemek nem volt türelme, hogy rendesen megfésülködjön, szalaggal kötötte hátra a haját. Nyolcéves kislánya, Marjory plédet dobott a vállára. Mr. Collyer sem csípte ki magát, ab­ból a megfontolásból, hogy úgy­is hamarosan visszatérnek, ezért zsebóráját is otthagyta a párnán. A helyzet a harmadosztályon volt a legzavarosabb, mert a White Star Line az egyedülálló férfiakat, s az ugyancsak egyedülálló nőket a Titanic két végében szállásolta el. Most az­tán az orrban lakó férfiak a tat felé siettek, hogy összetereljék ismerőseiket. A nem egészen tizenhat éves Katherine Gilnagh ajtaján ko­pogtattak. Az a fiatalember volt, aki előző este fixírozta a kis­lányt, miközben a fedélzeten du­dát nyekergetett. A fiú siettette, hogy keljen már fel, valami baj történt a hajóval. Anna Sjoblom, a tizennyolc éves finn leány, aki az Egyesült Államok északnyu­gati partjára utazott, arra ébredt, hogy kabintársnőjét dán udvar­lója sietteti: gyorsan keljen fel. A fiatalember Annának is adott egy mentőmellényt, és még hát­raszólt, hogy minél előbb men­jen utánuk. De a lány tengeribe­teg volt, gyenge és elesett, nem érdekelte semmi. Aztán hangok zűrzavarát hallotta, hát mégis felment, bár iszonyúan rosszul érezte magát. Alfred Wicklund segítette fel rá a mentőmellényt; otthon együtt jártak iskolába. Olaus Abelseth nagyon izga­tott volt. A huszdnhat éves nor­vég Dél-Dakotába tartott, egy farmra. Egy régi atyai barátja az ő gondjaira bízta tizenhat éves leányát: kísérje el Minneapolis városába. Miközben most utat tört a zsúfolt folyosón a tat felé, egyszeriben úgy érezte, hogy Minneapolis nagyon-nagyon messze van. Abelseth félúton ta­lálkozott a lánnyal. Aztán sógo­rával, unokatestvérével és még egy lánnyal felkapaszkodtak a meredek fedélzeti lépcsőn a hát­só emeletfedélzetre, a hajótat végébe. A kemény hidegben és a ba­rátságtalan sötétségben nagy volt a tolongás; ösztönszerűen mindenki az osztályának meg­felelő fedélzetre igyekezett :— az első osztályú utasok a hajó középső részére mentek, a má­sodik osztályúak kissé hátrább, a tat felé, a fedélköziek a hajó végébe tömörültek, vagy éppen ellenkezőleg, az orrban, a mé­lyített fedélzeten. Nyugodtan várták az utasításokat — vagy inkább eléggé bizakodó hangu­latban, de azért egy kis belső szorongással. Mulatságos lát­ványnak találták egymáson a mentőmellényt; néhány erőlte­tett tréfa is csattant. — Nézzétek csak — viccelt Clinch Smith, amikor egy lány haladt el társai mellett, karjában spicc kutyájával —, hát a ku- tyusnak nem jár valami élet­mentő szerelék? — Ezt próbálja fel — mondta vidáman egy férfi Mrs. Vera Dicknek, miközben mentőzub­bonyt csatolt rá. — Ez a legú­jabb divat, mindenki ezt hordja. — Amíg nem kell használ­nunk, legalább melegít — mondta derűsen Smith kapitány is Mrs. Alexander T. Compton- nak, aki New Orleansba készült. Fél egykor Gracie ezredes be­leütközött Fred Wrightba, a Ti­tanic profi szobatenisztréneré- be. Eszébe jutott, hogy reggel fél nyolcra előjegyeztette magának a teniszszobát, most hát tréfásan megjegyezte: — Mit gondol, nem kellene törölni az előjegy­zésemet? — Már én is gondoltam rá — felelte Wright, tompa, színtelen hangon, de ez a halvány tréfa is hősies volt tőle. Pontosan tudta ugyanis, hogy a víz már a tenisz­szoba mennyezetéig ér. A fényesen kivilágított tor­nateremben egymás mellett ült Mr. és Mrs. Astor, egy-egy ru­góval mozgatható hintaló há­tán. Már felcsatolták mentő­mellényüket, de Astomak az ölében is volt egy harmadik. Zsebkéssel vagdosta darabok­ra, hogy megmutassa feleségé­nek, mi van a belsejében, ho­gyan működik. Amíg az utasok tréfálkoztak, beszélgettek, vá­rakoztak, a legénység gyorsan elfoglalta a helyét. A csónakfe­délzet megtelt matrózokkal, pincérekkel, kazánfűtőkkel, szakácsokkal. Harold Godfrey Lowe, äz ötödik tiszt, alaposan elkésett. Az indulatos természetű walesi fiatalember nehezen tűrte a fe­gyelmet. Tizennégy éves korá­ban apja be akarta adni tanonc- nak egy liverpooli kereskedő­höz, de az ifjú Lowe kijelentette, ő ugyan senkinek, semmi pén­zért nem dolgozik. Megszökött hát hazulról, és szíve vágyát kö­vetve tengerre szállt, dolgozott szkúneren, keresztvitorláson, öt évig járt egy ócska gőzhajóval a nyugat-afrikai partok mentén. Most, huszonnyolc évesen hajózott át először az Atlanti­óceánon. Ezen a vasárnapon szabadnapos volt, lefeküdt, át- aludta az összeütközést; álmá­ból a csónakfedélzeti nyüzsgés, a kabinjába behatoló hangzavar verte fel. Kinézett a kajütabla­kon, és meglepődve látta, hogy mindenki mentőmellényt visel. Ekkor kiugrott az ágyból, magá­ra kapta a ruháját és rohant, hogy segíthessen. Később így magya­rázta a késedelem okát a vizsgá­ló bizottság előtt Smith amerikai szenátornak: „Ne felejtse el, uram, nekünk nagyon kevés időnk jut az alvásra. Amikor te­hát alszunk, olyanok vagyunk, mint a hulla.” Charles Herbert Lightoller második tiszt is elkésett, de egé­szen más okból. O is szabadna­pos volt, akárcsak Lowe, ő is ágyban feküdt, de hallotta a csi­korgást, és amint volt, mezítláb rohant ki a csónakfedélezetre megnézni, mi történt. Nem látott semmit egyik oldalon se. Ami­kor felnézett a parancsnoki híd­ra, mintha Smith, kapitány és Murdoch első tiszt sziluettjét vette volna ki az éjszakában. (Folytatjuk) — Ezt próbálja fel — mondta vidáman egy férfi Mrs. Vera Dicknek, miközben mentőzub­bonyt csatolt rá. — Ez a legújabb divat, mindenki ezt hordja. —- Amíg nem kell használnunk, legalább me­legít — mondta derűsen Smith kapitány is Mrs. Alexander T. Comptonnak, aki New Orleansba készült.

Next

/
Thumbnails
Contents