Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-14 / 113. szám

1992. május 14., csütörtök o NEMZETISÉGEK Pozitív diszkriminációt alkalmazzon az ország Beszélgetés Schneider Józseffel, a Magyarországról Kiűzött Németek Egyesülete tagjával Schneider József sokat tett már a faluért: templomtatarozás, világtalálkozó, adománya helyi kábeltelevíziós rendszerhez, legújabban német nyelvtanárok idehozatala fűződik az ő és szervezete nevéhez. A jövőben pedig szó van olyan támogatásról, amely német tájház létesítését szolgálná. Schneider József ezúttal hosszabb időt töltött Eleken... Németország­ban él és a kitelepített elekiek szervezetének tagja.. Négyezer eleki marnavagonokban — Az nem kitelepítés volt! — tiltakozott rögtön Schneider úr a kifejezés ellen. — Azokat, akik az 1941-es népszámlálás alkal­mával német nemzetiségűnek vallották magukat, 1946-ban ki­űzték az országból! Szó szerint: több, mint 4 ezer elekit mar­havagonokba raktak és 100 ki­logrammos poggyászukkal ki­utasították őket! Negyedik hete, hogy itt vagyok Magyarorszá­gon és látom, ha erről a témáról van szó, csak kitelepítésről, átte­lepítésről beszélnek. Nekem és a többieknek fontos, hogy úgy nevezzék, ahogyan megtörtént: KIŰZÉS VOLT! — Az utóbbi időben mind gyakrabban megfordul Eleken. Ön és szervezetük a Lands­mannschaft der Deutschen aus Ungarn Baden—Württemberg mióta és mivel támogatja a fa­lut? — A Magyarországról ki­űzött elekiek főként Baden— Württemberg tartományban él­nek, kisebb részük a bajor tarto­mányban telepedett le. Az 1946-ban készült listát még nem találtam meg. A Németor­szágban élő elekiek szervező­dése már 1946-ban megkezdő­dött. Újságunk, az Unsere Post majd minden családhoz eljut, ezen keresztül is tartjuk a kap­csolatot. Már a ’60-as években megkerestük szülőfalunkat, Eleket. Láttuk, mi minden hi­ányzik. Például a templom ese­tében, amelyhez, mert itt ke­reszteltek bennünket erősen kötődtünk. Annak idején Stöckl János gyűjtést kezdeményezett Németországban: a harangot működtető óra akkor került ide. Az 1990-es, úgynevezett világ- találkozó előtt magam kezde­ményeztem gyűjtést az eleki templom tatarozására. A világ- találkozó a tanácselnök elkép­zelése volt, __ megkereste egyesületünket. Úgy határoz­tunk, támogatjuk a tervét, amennyiben kérésünknek helyt adnak. Megmondtuk, kiutasí­tottak bennünket, de megbo­csátottuk, bár nem felejtünk. Kértük, adják vissza egy-két ré­gi utca nevét. Elsősorban ide- telepítőnkre, báró Harruckem Györgyre gondoltunk, aki na­gyon sok jót tett a faluért. A kinti elekiek felhatalmaztak, tárgyaljak a tanácselnökkel. Nem volt könnyű, mert félt a kívánságot a tanácsi testület elé vinni. A tárgyalások 1988-ban kezdődtek, folytatódtak 1989- ben és akkor végre aztán... Azt mondtuk, ha nem teljesítik a kérést, nem támogatjuk a talál­kozót. A tanácselnök végül be­leegyezett, elintézi, hogy a fa­luban egy utca visszakapja a Harruckem nevet. Ez tér lett, a főteret nevezték el így. Ekkor az Unsere Postban felhívtuk a figyelmet az eleki világtalálko­zóra. Első ízben itt került sor ilyenre Magyarországon. A vi­lágtalálkozó nagy sikerű volt. Többen jöttek régi elekiek, olyanok is, akik azóta nem jár­tak a faluban. Mert úgy voltak vele, minket kidobtak, nem akarnak többé... S hogy vissza­tért a régi utcanév, ez bizalmat adott nekik, itt komolyan gon­dolják a barátságot. Jöttek Elekre Amerikából, Kanadá­ból, Németországból, Ausztriá­ból, sőt Dél-Amerikából is. Va­lóban világtalálkozó volt. A svábok visszaakarnak mindent? A falubeliek, tudom, voltak, akik azt hitték: no, most jönnek a svábok, megint visszaakamak mindent! Ilyen gondolattal nem jött senki. Aztán belátta a falu, szelíd, nyugodt polgárok érkez­nek. A régi elekiek pedig meg­örültek, hogy mégis rászánták . magukat az útra... —1990 óta sűrűsödtek a tá­mogatások? — A magyarországi váltás óta szorosabbak a kapcsolatok. Kormányunk hálás, hogy a ma­gyarok, Horn Gyula úr kinyitot­ta a határt Ausztria felé és az itt tartózkodó keletnémetek min­den további nélkül elhagyhat­ták az országot. Ez volt az első kő, amit kivettek a két Német­országot elválasztó nagyfalból. A német állam köszöni azzal, hogy kulturális és anyagi támo­gatást ad Magyarországnak. A mi szervezetünk, a Magyaror­szágról Kiűzött Németek Egyesülete —- országos hálózat — az államok közötti kapcsola­tot fonják szorosabbra. Minket hidat építeni hívtak. Örömmel fogadtuk ezt, mert utóvégre a gyökereink itt vannak. — A határnyitáson túl miért fontos Németországnak Ma­gyarország támogatása? — A történelem során a két ország között mindig is szoros kapcsolat volt. A német kor­mány szeretné, ha Magyaror­szág beilleszkedne a közös Eu­rópába és visszatér a nyugathoz. A kisebbségek nem ismerik jogaikat — Mégis, miért szeretné? ■— Magyarországon élnek még német ajkúak, akiknek az utóbbi évtizedekben rossz sor­suk volt. A kiűzés után nem merték mondani, németek. Gú­nyolták, üldözték őket. Nem ju­tottak álláshoz. S ha mégis, ki­kényszerítették a magyaroso­dást. Sorsukat akarja javítani és a magyar államot rávinni, néz­zen arra, hogy ennek a kisebb­ségnek megint meglegyenek a jogai. Ugyanúgy, ahogyan a Schneider József: „Valakinek meg kéll kezdenie a sort...” Fotó: Fazekas Ferenc magyar állam is követeli ezt a Romániában élő magyar ki­sebbségnek. Használhassák nyelvüket, legyenek iskoláik. Pozitív diszkriminációt kell, hogy alkalmazzon az ország. Sajnos, nem ez történik JEleken sem. Nem beszélnek svábul, nincs még német egyesület. A német kisebbség, de mások sem ismerik azokat a jogokat, melyeket az állam megenged. Az állam túl keveset törődik az­zal, hogy amit megengedett, azt végre is hajtsák. — A február 6-án aláírt An­tall—Kohl-egyezmény mennyi­ben javít ezen a helyzeten? — Sajnos, azt tapasztalom, hogy mçg a művelt, napi politi­kával is foglalkozó emberek se nagyon tudnak az egyezmény­ről. Pedig néhány cikke érinti a német kisebbséget. A 19. cikk például azt taglalja, milyen konkrét intézkedésekkel védik és erősítik a Magyar Köztársa­ságban élő német kisebbség identitását. Lehetővé teszi és megkönnyíti a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a Magyar Köztársaságban élő né­met kisebbség javára hozott tá­mogató intézkedéseit. A német kisebbségnek és szervezeteinek teljes joguk van arra, hogy köz­reműködjenek olyan döntések meghozatalában és végrehajtá­sában, melyek identitásuk meg­őrzésére és fejlesztésére irá­nyulnak. A cikk több pontja cé­lozza, hogy a magyarországi né­met kisebbség visszatérjen ön­magához és követelje a német iskolát, ahol megtanulhatja nyelvét; — Úgy tudom, nemrégiben németországi pedagógusok jár­tak Eleken. Milyen céllal tartóz­kodtak itt? — Eleken két hetet nézve, hét órában tanítják a német nyelvet az iskolában. Ez kevés egy nyelv megtanulására és anya­nyelvként való használatára. Maguk a németet tanítók sem ismerik tökéletesen a nyelvet. Arra gondoltam, keresek né­hány nyugdíjas korú pedagó­gust, akik fizetés nélkül eljönné­nek ide tanítani tanárokat, taní­tókat, óvónőket. Szeptember­ben értesített az eleki iskola, szí­vesen fogadják az ajánlatot. Ma­gam is pedagógus vagyok, 1944-ben végeztem Budapes­ten, az 1939-ben alapított Álla­mi Németnyelvű Tanítóképző­ben. Bár nem lettem tanító, a háború, a fogság más pályára sodortak, pedagógusi kapcsola­taim megmaradtak. Találtam két tanárt és egy óvónőt, akik fizetés nélkül vállalkoztak. Né­metországban tantervet készí­tettünk és az itteniek is nagyon komolyan vették a tanulást. A falu lakást, ellátást és háromezer forint zsebpénzt adott nekik. Az utazás költségeit én hiteleztem. Baden—Württemberg tarto­mány is foglalkozik a nyelvta­nárképzéssel, de úgy, hogy a magyarok utazzanak. Tanárt ide küldeni túl drága lenne. Német­országban egy pedagógus éven­te 100 ezer márkába kerül. A falut a németek alapították — Eleken egy éve alakult egy baráti kör a falu múltjáért, jövő­jéért. Hallom, segítenének né­met tájház létrehozásában. Mi­lyen feltételekkel? —A kör alapító okirata, tudo­másom szerint, elsősorban né­met tájházat szeretne megvaló­sítani Eleken. Az Antall— Kohl-egyezmény felszólítja a német kisebbséget, alapítson egyesületet. Ez lehetőség a Né­metországgal való kapcsolattar­tásra és az anyagi támogatásra. Az egyesület egyik fő célja a tájház, a régi kultúra megmenté­se. A múlt becsülése fontos, mert aki nem tud róla, az olyan, mint egy gyökértelen fa. Gyor­san elsodorja a szél... — Nem gondolja, hogy a többnemzetiségű faluban feszültséget kelt, ha az egyik ki­sebbségnek ilyen patrónusai akadnak? — Nézze, Kétegyházán ott a román, Békéscsabán a szlovák tájház. Miért lenne feszültség abból, ha Eleken német tájház létesül. És ha ez vágyat ébreszt a többiekben, azt természetes­nek tartom, mert meg akarják őrizni népi hagyományaikat. Eleken a falualapaítók németek voltak. A török uralom után ez a tájék puszta volt, vadállatokkal és vadmadarakkal. Ember alig élt itt. Harruckem megpróbálta betelepíteni magyarokkal és ro­mánokkal, de nem maradt itt senki. III. Károly császárhoz fordult, hogy engedje meg, a német birodalomból hívjon te­lepeseket... —- Ez igaz, de... Ezek szerint ön el tudja képzelni az irigység nélküli nemzetiségi békességet? — Eltudom! Fontos, hogy minden nemzetiség elkülönül­jön, de mint nemzetiségek tart­sanak össze. Valakinek meg kell kezdenie a sort... Nem lehet mindenütt egyszerre, a négy nemzetiségű Eleken sem négy különböző tájház. Az itteni, na­gyobb csoport németségnek mi­ért ne lehetne tájházuk? Mindig hangoztatom: legyen az román, cigány, német, magyar, együtt kell tartaniuk. Magyarország mindig nemzetiségi állam volt, már Szent István óta. O is hozott be németeket, idegeneket, hogy segítsenek az országot felépíte­ni. A legtöbb német a törökök kiűzése után került ide, és ők szívvel-lélekkel építették Ma­gyarországot. Tényleg van ha­gyományuk. Nézzen széjjel: itt beszélgetünk néhány méterre a gyulai Erkel-szobortól. Erkel Ferenc német származású ma­gyar állampolgár volt, aki meg­adta a magyaroknak a Him­nuszt, az ország legértékesebb kincsét. O írta az első magyar operát. Német származású volt, és jó magyar. Ezzel azt akarom mondani, hogy mi is, akiket az országból kiűztek, jó magyarok­nak érezzük magunkat. Ügy is viselkedtünk mint magyarok. Építettük az országot, mint más. Gyarapítani akartuk. Sajnos a keleti szélén van —Bár nagy segítség a tájház, az országban, a faluban is, nő a munkanélküliség. Van számuk­ra valamilyen kintről jövő re­mény? — Professzor Pál Strifler és magam is állandóan kutatunk. Keressük az üzemet, amely idetelepítene. Már tárgyaltam élelmiszer-feldolgozó üzem­mel, de a végén azt mondták: Elek az ország keleti szélén van, ha a Dunántúlon csinálom meg ugyanezt, megtakarítok 400- 450 kilométert... Ettől függet­lenül nem adtuk fel. Bízok ben­ne, lesz aki eljön, épp a munka­erő olcsósága miatt. Mindennek megvan a maga szabálya. Si­kerülni fog, ha nem is máról hol­napra. A szabad piacnak nagyon komoly törvényei vannak. Gyümölcsét sokan akarják, de törvényei szerint nem akarnak cselekedni. — Végül engedje meg, hogy megkérdezzem: kívánnak-e va­lamit cserébe a támogatásokért Elektől? — Nem! Hétfőn este tartották Eleken alapítóülésüket a helybeli svá­bok. Huszonötén kérik aláírá­sukkal, alakuljon meg az Eleki Németek Egyesülete. Szőke Margit A nemrégen bemutatott sváb gyűjteménynek még nincsen háza, de a tárgy-csipkerózsikáknak már nem kell újabb 100 évet várni Fotó: a szerző felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents