Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04-05 / 81. szám
EXKLUZÍV 1992. április 4-5., szombat-vasárnap „A nyitott sebet egyszer be kell gyógyítani” Az erdélyi magyar katolikusok védelmében Különleges egyházi dokumentumot teszünk közzé az alábbi hasábokon. Tempfli József nagyváradi megyéspüspöknek a bukaresti érsekhez címzett levelét, amely Magyarországon lapunkban jelenik meg először. A szöveg megértéséhez néhány körülményre azonban fel kell hívni az olvasó figyelmét. A romániai magyar katolikus egyházmegyék a trianoni diktátum következményeként — a román állam és a Vatikán között létrejött megállapodás alapján — a húszas évek vége óta egyházjogilag a bukaresti érsek irányítása alá tartoznak. A történelmi helyzet változásával megfogalmazódott a magyar katolikus egyházat sértő állapot megváltoztatásának igénye. A nagyváradi és a szatmári püspökök tavaly levélben fordultak a Szentszékhez, kérve, hogy a romániai magyar katolikus egyházmegyéket vegyék ki a bukaresti érsek fennhatósága alól és helyezzék őket a gyulafehérvári érsekség irányítása alá. Kérésüket több oldalról megindokolták. Felhívták a Szentatya figyelmét arra: visszás helyzet az, hogy miközben a magyar katolikus papnövendékeket Gyulafehérváron nevelik, szolgálatba lépésük után már nem Gyulafehérvárhoz, hanem Bukaresthez tartoznak. Az erdélyi magyar egyházmegyék területi kapcsolódása, a magyar katolikusok nyelvi egysége és a 900 éves közös hagyomány is amellett szól, hogy szűnjön meg a Kárpáton túlról, a területen kívülről való irányítás. Sérti a romániai magyar katolikusokat az is, hogy a iasi és a bukaresti egyházmegyék nem biztosítják a csángó-magyaroknak és az Erdélyből kivándorolt magyaroknak az anyanyelv használatát a templomaikban. Ezen indokok alapján határozottan kérték a vá- radi és a szatmári püspökök, hogy a magyar egyházmegyék semmi szín alatt ne tartozzanak Bukaresthez. Amennyiben nincs mód arra, hogy Gyulafehérvárhoz csatolják őket, úgy kerüljenek közvetlenül a Szentszékhez. Amint a bukaresti érsek, loan Robu hírét vette a magyar püspökök pápához intézett levelének, azonnal írt a váradi püspöknek. A múlt év szeptemberében keltezett mintegy tíz soros levelében távirati tömörséggel kérte számon a magyar püspökökön, miként merészelték azt írni a Szentszéknek, hogy nem biztosítják a magyarság nemzetiségi jogait, s hogy a magyar nyelv használatát kitiltották a román egyházmegyék templomaiból. A bukaresti érsek magyarázatot és bizonyítékokat követelt Tempfli Józseftől. A bukaresti dörgedelemre egy darabig nem reagált a váradi megyéspüspök az indoklás értelmetlensége miatt, ám később mégis válaszolt, nehogy azt gondolják Bukarestben: levelükre nem tudnak a magyarok megfelelni. (Lapunkban ennek a levélnek a szövegét tesszük közzé.) Tempfli József a levelet román nyelven megküldte loan Robu érseknek, bukaresti met- ropolitának, egyidejűleg olasz nyelvre lefordított példányát is postázta John Bukowsky pápai nunciusnak, hogy lássa, milyen levél ment a román egyházfőnek. A Vatikánból egyelőre még nem érkezett válasz, időközben azonban a nagyváradi szerkesztésű Erdélyi Napló 1992. február 27-ei számában egy interjú jelent meg a pápai nunciussal. Az interjú készítője, Szekemyés János a következő kérdést tette fel a vatikáni diplomatának: „A nagyváradi és szatmári püspökség hivatalosan kérte, hogy hierarchikusan a nemrégiben létesült gyulafehérvári római katolikus érsekség fennhatósága alá tartozhassanak. Hogyan viszonyul a Szentszék, s Ön személy szerint a partiumi és a máramarosi római katolikusok ezreinek határozott és egyöntetű óhaját összegző és tolmácsoló kérelemhez?” A pápai nuncius a következőket válaszolta: „Tökéletesen tisztában vagyok a szándék, az írásban is megfogalmazott kívánság történelmi eredőivel és érzelmi indítékaival. Méltányolom is a magam módján azokat. A Szentszék sem határolja el mereven magát a felsorakoztatott érvek mérlegelésétől. A jelenlegi feltételek között azonban a kérést nem hagyhatjuk jóvá, több ok miatt sem teljesíthetjük. Talán a legkényesebb ezek sorában, hogy az egyházi struktúra kialakult, hagyományos felépítésének átalakítását nem engedi meg a román állammal a húszas évek végén megkötött konkordátum. Ha új egyezményt sikerül az elkövetkező években kötnünk a bukaresti vezetéssel, akkor esetleg az érsekségek területi beosztását is módosíthatjuk. Habár a kérdésnek pusztán csak formai és pszichikai jelentősége lenne, mert kánonjogi vagy adminisztratív szempontból a megyés püspökök teljes autonómiát élveznek, egyáltalán nem tartoznak egyik vagy másik érsek joghatósága alá. A Vatikán, személy szerint a pápa nevezi ki őket, s egyedül csak a Szentszéknek tartoznak felelősséggel munkájukért, foganatosított intézkedéseikért.” Ezzel a kör bezárult. Erdélyi magyar katolikus egyházi körökben ugyan reménykednek, hogy mégsem, hiszen a pápa hivatalos válasza még nem érkezett meg. És most következzék a bevezetőben említett fontos egyházi dokumentum, az a levél, amelyet Tempfli József nagyváradi megyéspüspök küldött loan Robu érseknek, bukaresti metropolitának. Ebből az írásból megérthető, milyen gondokkal küszködik a magyarságtudat legfőbb erdélyi ébrentartója, a magyar katolikus egyház. Kegyelmes Uram! Excellenciád magyarázatot és bizonyítékot kér 1991. szeptember 9-én Nr. CJ1650. számú hozzám írt levelében azon állításunkra, amelyet a Szentatyának írtunk 1991. augusztus 12- én, s melyben kifejeztük, hogy a bukaresti érsekség területén (tehát a bukaresti és a iasi egyházmegyékben) Bukarest nem védi a magyar római katolikus hívek nemzetiségi jogait, hanem anyanyelvűket kitiltotta templomaikból. Előbb arra gondoltam, hogy nem érdemes vitatkozni, mert esetleg ellenségeskedésnek tűnik, de aztán mégis a válasz mellett döntöttem, nehogy valaki is azt gondolja, hogy nem tudunk vagy félünk felelni reá. Elöljáróban két dolgot szerelnék leszögezni: 1. A Szentatyához írt levelünk nem akar személyi támadás és ellenségeskedés lenni sem dr. Robu loan érsek úr, sem Petru Gherghel püspök úrral szemben. Mindkettejüket a legmélyebben tisztelem és paptársi szeretettel becsülöm, képzettségük előtt ,,le a kalapokkal”. Velem szemben is mindég a legnagyobb szeretettel s figyelemmel voltak. De van, amit kifogásolok véleményükben és eljárásukban. Erre mindjárt rátérek. 2. Az ellen sincs kifogásunk, hogy Bukarestben római katolikus érsekség legyen. Nagyon helyes, mert Romániában vagyunk és Bukarest ennek fővárosa. De kérjük, hogy két dolgot excellenciád is értsen meg: 1. Minket a szatmári Reizer püspök úrral nem ellenségeskedé- si szándék vezetett, amikor a Szentatyának írtunk, hanem egy olyan történelmi kényszerhelyzet, amelyben nem tehettünk másképpen. Ugyanis, hogy a bukaresti érsekséghez legyen csatolva a négy erdélyi egyházmegye is, ez azóta vajúdó és bántó ügy, mióta a konkordátumot megkötötték 1929-ben. Tehát egy nyitott seb azóta, amit egyszer be kell gyógyítani, különben mindég genny ezik s egyszer halálosan elmérgesedhet. Hogy ez így van, azzal bizonyítom, hogy a Vatikán és Románia közötti 1929. évi konkordátum megkötésekor az ígéretesnek látszó egyházpolitika a világi hatalmat s annak igényeit tartotta szem előtt. Hogy ez mennyire fájdalmas volt az erdélyi magyarságnak, mi sem sejteti jobban, mint az a tény, hogy a szentéletű gr. Majláth Gusztáv Károly, akkori gyulafehérvári püspök—akitX. Szent Pius pápa barátságával tisztelt meg — tiltakozása kifejezésére arra a lépésre kényszerült, hogy az akkori bukaresti pápai nunciust, ki elindult meglátogatni az erdélyi egyházmegyéket, nem fogadta gyulafehérvári székhelyén (ami horribile dictu, hogy egy püspök ne fogadjon egy pápai nunciust). Mikor papjaink s híveink értesültek a hírközlő eszközök útján, hogy Gyulafehérvár érsekség lett és a mi egyházmegyéink továbbra is Bukaresthez maradnak csatolva, telefonon, levélben, személyes megjelenéssel papjaink és híveink tömege zaklatott bennünket s számon kérte tőlünk, hogy miért nem teszünk lépéseket ennek korrigálása érdekében, sőt, híveinkkel szembeni felelőtlenséggel, nemtörődömséggel, hűtlenséggel vádoltak bennünket s kifejezték, hogy maguk szerkesztenek folyamodványt a Szentszékhez, aláírások ezreit gyűjtik, és megkerülve a püspökséget, fordulnak ez ügyben a Szentatyához. Hát ez nem szégyen lett volna, hogy újonnan kinevezett püspökök elvesztik papjaik s híveik bizalmát és engedik Rómát zaklatni? Tehát nekünk történelmi helyzetünkből, püspöki mivoltunkból és népünk egyetemes akaratából eredő szent kötelességünk volt, hogy érvekkel alátámasztva, illő formában forduljunk kérésünkkel a Szentatyához, hogy a 60 éve nyitott sebet begyógyítsa. Ki tehet róla, hogy ezt éppen Reizer Pál és Tempfli József kellett megtegye? Ha más lett volna helyünkben, ugyanezt kellett volna tegye vagy rosszabb fejlemények következtek volna. (Azóta is állandóan érdeklődnek, hogy válasz nem érkezett-e Rómából?) S nem lesz nyugalom, míg ez nem teljesül. De azt is tudom, hogy ugyanezt tenné Bukarest és Iasi is, ha ők lennének Gyulafehérvárhoz csatolva. 2. A másik állításra, hogy nem biztosítják a magyar nyelvű katolikusok jogait, a következő a válaszom: Bukarestben volt és van magyar nyelvű mise. Tudtommal a jelenben egy helyen. Lenne igény több helyen is; de a csángólakta vidékeken van a nagyobb baj. Mi igyekeztünk ezeket nem tudomásul venni és említésükkel nem feszélyezetté tenni viszonyunkat. (Bár „vétkesek közt cinkos, aki néma” !) De ha már bizonyítani kell, hadd említsek csak két-három esetet: — 1989. július 8-án tartotta Bogdán István újmisés első miséjét Arini (Magyarfalu) helységben (melyet 1960-ig Satu- Ungurnak neveztek román nyelven is). Úgy az újmisésnek, mint rokonainak és a helység népének óhaja volt, hogy most egy magyar nyelvű misét is halljanak. A plébános és esperes ebbe nem egyeztek bele, csupán annyiba, hogy legfeljebb az evangéliumot olvassák fel magyar nyelven is, és legyen rövid magyar prédikáció. Kivonuláskor még a magyar evangélium olvasását is lemondták. Mikor mégis kezdték felolvasni magyar nyelven, két koncelebráló pap: Rediu Vasile Geoseniből és Budau losif Horgestiből levette liturgikus ruháit s kivonult a szentélyből A kanonoksor Nagyváradon (Sólyom Lajos rajza) tiltakozásuk kifejezéseként. Hát mit érdemelt volna a két pap, mikor az egyház legszentebb liturgiáját alávetik nemzetiségi sovinizmusuknak? S vajon mit tett püspökük és érsekük? — Vajon milyen intézkedést foganatosítottak arra a kérésre, amit Petru Gherghel püspök úrnak küldtek el Pustiana helységből (com. Pirjol) 200 személy aláírásával 1991. augusztus 30-ai keltezéssel, melyben kérik legalább vasár- és ünnepnapokon a magyar nyelvű szentmise tartását? — Borszéken gyűjtőakciót szerveztek az ojtozi csángók megsegítésére 1991. december közepén. Az adakozók el is vitték a névre szóló csomagokat Ojtozra, név szerint a borszéki katolikus kántor, Márkos Zoltán és Péter Antal. Ojtozban nem találták otthon a személyt, ki vállalta a csomagok szétosztását. Ezért bizalommal fordultak a helyi római katolikus paphoz, aki elriasztófogadószavak és fenyegetések mellett tudtukra adta, hogy ő nem római, hanem román katolikus pap. Épp hogy meg nem verette őket. Szorongatott helyzetükben el kellett hagyják a helységet dolgavégezetlenül. Vajon ez paphoz illő magatartás? Továbbfolytathatnám, de ez nem szolgálja a megértést, a sze- retetet. Hát akkor mi szolgálja? Minden szerénytelenség nélkül szabad legyen felsorolnom, hogy a nagyváradi egyházmegye területén hol tartunk—bár 85 százaléka magyar a híveinknek— román, illetve szlovák nyelvű miséket. Sok helyen naponta, de legalább vasár- és ünnepnapokon. Román nyelven: Nagyvárad (kapucinus templom), Almásfegyvernek, Hagymádfalva, Kővág, Belényes, Vaskoh, Rézbánya, Stéj, Papfalva, Cséke, Szentmárton, Félixfürdő, Püspökfürdő, Ipp, Kraszna, Varsolc, Zsibó, Zilah. Szlovák nyelven: Szilágysomlyó, Zoványfürdő, Márkaszék, Berettyószéplak, Cserpatak, Baromiak, Margittá, Bodonos, Újszakai aszó, Varaszó, Cigányfalva, Mezőtelegd, Élesd, Feketeerdő, Sólyomkővár, Magyarpatak, Serány, Nagyvárad (premontrei templom), Nagyszalonta. Ezen helységekben a fele helyen sem kérték a román, illetve szlovák misét, de tudtuk, hogy léteznek s minden kérés nélkül, irántuk való figyelemből megadtuk nekik, amiért nagyon hálásak és ragaszkodók. De ezenkívül bármely templomunkban román nyelven is gyóntatunk, ha román nyelven kérnek esketést, keresztelést vagy temetést, román nyelven szolgáljuk ki őket. Ugyanígy a szlovákokat is. Sőt bárki megfigyelheti, hogy magyar nyelvű misén is, áldoztatáskor, ha ismerem, hogy az illető román, mindegyiknek ,,trupul lui Christos"-t („Krisztus teste” — a szerk.) mondok. Méltán jegyezte meg a helybeli S. R. I. (a Securitate utódja — a szerk.) egyik colonelje (ezredese — a szerk.) — aki nézte Robu érsek úr tévéinterjúját -—, hogy a mi egyházmegyénk viszonylatában tévedett Robu érsek úr. Tehát mi hozza egyenesbe a dolgokat? Egyszerű a megoldás: ha az erdélyi egyházmegyéket Gyulafehérvárhoz csatolják; ha a bukaresti érsekség területén (bukaresti és iasi egyházmegyékben ) is figyelembe veszik a hívek óhaját—„vox populi vox dei!” (a nép szava Isten szava — a szerk.) — és ahol magyar nyelvű misét, liturgiát óhajtanak, ezt teljesítik. így nem fogja kritika és támadás érni sem dr. Robu érsek urat, sem Gherghel püspök urat, és felemelt fejjel állhatnak meg mindenki előtt, mert ezzel új, európai szellemű gondolkodásuknak és cselekvésmódjuknak adják bizonyítékát. Ha mégis kritika éri őket, lelkiismeretük nyugodt lehet. Elődömet, dr. Dászkál István nyugalmazott ordinárius urat is támadások érték, amikor a nagyváradi kapucinus templomban bevezette a román nyelvű lutirgiát is a magyar mellett. Ma már elhallgattak. A történelem őt igazolta. Engem már nem ér támadás, mert a történelem új szelei fújnak, mely minden embernek megadja a személyiségét megillető jogát. Páter John Bukowsky érsek, pápai nuncius úr őexcellenciáját mióta ismerem, csak a leglelkiismeretesebb, minden viszonylatban karakter embernek ismertem meg. Mindent megfontoltan igyekszik intézni. De egyben nem osztom véleményét, aminek a legutóbbi püspökkari konferencián adott hangot, hogy tudniillik az erdélyi egyházmegyék Gyulafehérvárhoz kapcsolása most nem alkalmas a történelmi és társadalmi viszonyok miatt, mert így is sok támadás érte a Szentatyát, főként az ortodoxok részéről. Az ortodoxok sohasem lesznek megelégedve velünk, akár Gyulafehérvárhoz leszünk kapcsolva, akár nem. Tehát támadás mindig fog érni bennünket. Miért? Mert sajnos az ortodox egyház — néhány főpapja és papja kivételével, kiket nagyon tudunk tisztelni—, a mindenkori államhatalom kiszolgálójává és dicsőítőjévé alacsonyította le magát, hogy élvezze ennek anyagi előnyeit. Mindezeket le kellett írjam, mert lelkiismeretem így nyugodt Isten és az emberek előtt, s bármilyen is legyen visszhangja ezen írásomnak, hiszem, hogy azt írtam, amire püspöki munusom és a híveimmel, de szentegyházammal és a Szentatyával szembeni felelősségem is kötelezett. Nagyvárad, 1992. január 1. A legmélyebb tisztelő szeretettel: _ „. ,, . Tempfli József nagyváradi megyéspüspök Közreadta: Árpási Zoltán
