Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-04-05 / 81. szám

1992. április 4-5., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR ÜKÉS MEGYEI HlRLAf Köszönet támogatásért A Békés Megyei Dagana­tos Gyermek Alapítvány Budapest Bank békéscsabai fiókjánál vezetett 261— 10996 7014 számlájára me­gyénk lakossága eddig mint­egy 500 000 forint befizetést eszközölt. A Békés Megyei Hírlap­ban elhelyezett csekkűrlapot nagyon sokan töltötték ki és küldték el postán adomá­nyaikat. Alapítványunk köz­li az adományozókkal, hogy adományaik az adóalapból levonhatók. Az alapítvány fenti szám­laszáma továbbra is él. A daganatos gyermekek hálás szívvel mondanak köszöne­tét a segítésért, várva az Önök további szíves megér­tő támogatását. Korunk pestise, a szörnyű kór, sajnos továbbra is jelen van. Fogjunk össze a nemes ügyben, segítsünk a rászo­rultakon! Minden adakozót tiszte­lettel és nagyrabecsüléssel köszönt: Az alapítvány kuratóriuma Hétfőtől Alföldi Mérleg „Sorsdöntő fordulat a vidéki körzeti televíziók életében, hogy napi híradót sugározhat­nak a jövőben” — mondta Bán János, a Magyar Televízió Sze­gedi Körzeti Stúdiójának veze­tője a napokban rendezett sajtó- tájékoztatón. Április 6-ától a 2-es csatornán 17 óra 45 perctől 17 óra 55 percig mindennap hír­adót sugároznak a környékbeli megyék legfontosabb esemé­nyeiről. Céljuk nem a különbö­ző értekezletek, ülések kom­mentálása, hanem a helyi hírek, a tájegység eseményeinek köz­readása, hírmagyarázata. Kérik a helyi tömegkommu­nikációs eszközök, kábelteleví­ziók, lapok segítségét, az egy üttm űködést. A televízió stúdiója is új kön­tösbe öltözik a híradó kezdeté­vel: Kass János Kossuth-díjas művész barátságból modem díszletet tervezett számukra. B.Zs. Szemérmes szegénység szorításában Részlet egy hozzánk küldött levélből: „...felneveltem tíz gyermeket, sajnos a legkisebb 15 éves, súlyos Down-kóros. így született, nem az én hibám­ból. Nagyon nehezen élünk, hi­szen tíz gyerek mellett nem tud­tam félretenni pénzt. A férjem 7000 forintot kap, míg csődbe nem megy a vállalat. Én is ugyanennyi ápolási díjat, és a beteg fiamra 4350 forint családi pótlékot. Ebből élünk hatan, mert még négy gyermekünk van velünk. A sok tartozásunk mel­lett a vízdíjat már fizetni sem tudom. Bementem a polgármes­teri hivatalba, hogy megkérdez­zem, jár-e a beteg gyerekemnek tejjegy? Kijelentették, hogy bi­zony nem jár. A lányom egy élelmiszerboltban eladó, és hoz­zá járnak beváltani a tejjegyet a szomszéd kocsmából, hogy a pénzen sört vegyenek...” Csön­des kis utcácska Szarvason a Somogyi Béláról elnevezett. Csöngetésemre alacsony, sze­müveges, középkorú asszony nyit ajtót. Tisztázzuk, hogy ki kicsoda, aztán beljebb tessékel. Igazán nem az udvariasság mon­datja velem, hogy a háziasszo­nyon nem látszik meg a tíz gye­rek. , — Pedig nem volt könnyű dolgom az életben, elhiheti. — Mitől keseredett meg ennyire, hogy tollat fogott? —= Leginkább attól, ahogyan a polgármesteri hivatalban be­szélnek velem. Mintha valami bűnöző lennék. Eddig igazán nem jártam be segélyért. Mert nagyon érdekes, hogy a mosta­nában sokat szidott „átkos rendszerben” nagyon jól meg tudtunk élni a tíz gyerekkel egy fizetésből! Sőt gépkocsit is tar­tottunk, amit most el kellett, hogy adjunk. Pedig gondolhatja, egy ilyen nagybeteg gyereknél az autó szinte létszükséglet. — A beteg fia 15 éves és saj­nos pelenkáim kell. Az sem olcsó... —Persze, hogy nem. És most olvastam a Nők Lapjában, hogy járna nekünk a Libero. Soha sen­ki nem világosított fel erről. De szégyellek bemenni a polgár- mestri hivatalba, mert szinte ki­néznek... ♦ ♦♦ A polgármester hivatalában a családsegítőknél kopogtatok. Úgy gondoltam, ők tudnak fel­világosítást adni Pavlovicsék- ról. A szobában lévő hölgynek el sem mondhatom, milyen ügy­ben jöttem, térül-fordul, majd közli, hogy csak a polgármester nyilatkozhat. Meglepődöm. De ha 6, hát 6. Dr. Demeter László végighallgat, aztán — ahogyan az várható volt — közli, hogy hívja az előadót. Készséges, igazán igazságtalan lennék, ha az ellenkezőjét állítanám. Csak hát továbbra is furcsállom, hogy nem én ülök be az előadóhoz, hanem a polgármester előtt tár­gyaljuk ezt a tulajdonképpen nem eget rengető ügyet. Kepe- nyes Gabriella nem érti, Pavlo- vics Jánosnénak miért kellett az újsághoz fordulnia, hiszen rendszeresen kaptak segélyt. A tejjeggyel kapcsolatban meg­említi, hogy egyszerűen a keret már elfogyott. — Talán megoldható vala­hogy — szól beszélgetésünkbe a polgármester. (Lám milyen igazságtalan voltam vele, még­iscsak jó, hogy az ő irodájában tárgyalunk, így jóra fordul min­den...) 10-15 családnak termé­szetben ki tudjuk adni a részükre járó tejmennyiséget. Időközben Raj Pálné, a csa­ládvédelmi és szociálpolitikai csoport vezetője is csatlakozik beszélgetésünkhöz. О is megle­petten hallja, kikről van szó. — De hiszen mi sokat törőd­tünk ezzel a családdal, nem ér­tem, mi a bajuk... —- Csak az, hogy talán nem a megfelelő hangnemet használ­ták, amikor Pavlovicsné Önök­nél járt... —- Az vesse rám az első kö­vet, aki mindig fegyelmezetten válaszol egy-egy mocskolódó hangú ügyfélnek — válaszol megjegyzésemre Kepenyes Gabriella. Eközben Rajné valakitől az egészségügyi osztályon megtu­dakolta, hogy Pavlovicsné beteg gyereke után jár a Libero. A polgármester búcsúzóul megjegyzi: — Ugye elhiszi, hogy ezeket az újság nélkül is elintéztük volna? Mit válaszolhattam volna? — Elhiszem. Bé,a VaH ’,Sarkad Harlemje” A New York-i Harlem úgy vonult be a köztudatba, mint a hatalmas amerikai város híres (hírhedt) nyomornegyede. Igencsak meglepett a párhuzam, amikor hónapokkal ezelőtt vala­ki Sarkad Harlemjének keresz­telte el a külvárosi teleki részt. Hogy ehhez mi szolgáltatott szá­mára alapot, azt csak az erre a területre kiírt időközi választá­sok előtt értettem meg, amikor a négy önkormányzati képviselő- jelölt bemutatkozott az itt élő lakosságnak. A választók ugyanis kerek perec megmond­ták a jelöltekének, bárki legyen is a győztes, fel kell kösse az „al­sóneműjét”. Telek elmaradott­sága legalább húsz év a belvá­roshoz képest, és a lakosság azt várja Telek új képviselőjétől, hogy ebből minél többet igye­kezzen behozni. Volt, aki konk­rétan is sorolni kezdte a sérelme­ket: — Telek meg a város különb­sége nyomja a begyemet. Az elit a városban lakik, a szegények meg itt. Ezt tovább fokozták a központosítással. Elvitték innen az orvosi rendelőt, a disznópia­cot, s még a rendes piacot is. Kezitcsókoloméknak nehe­zükre esett volna idejönni, hát menjünk mi oda. Mások arra figyelmeztették a leendő képviselőt, hogy ha vala­mire nem lesz pénz, akkor is őt fogja szidni a lakosság. Ismét mások pedig azt kérték, a képvi­selő mondja meg a városházán, Telek is a városhoz tartozik, és nem csak akkor, ha adót kell fizetni. A két héttel ezelőtti választá­son azonban nem derült ki, ki­nek is kell felkötnie azt a bizo­nyost, hiszen a lakosság többsé­ge nem kereste fel az urnákat. Március 5-én, vasárnap ismétlik meg a választást, remélhetően több sikerrel, hiszen végül is Teleken csak a telekiek tudnak segíteni. M. M. Ráth-Végh Istfán A 7 FW1V rvjfw [AL JlJKLIi lUV 23. Ezzel fogtam a kulcsot, sze­me láttára kinyitottam a lakatot, leoldottam az övét, és kacagva átnyújtottam neki. Annyira za­varba jött, hogy szólni sem bírt és sietve eltávozott.” A hősnő további sorsa nem ide tartozik, elég belőle annyi, hogy mikor a pénzük elfogyott, a lángoló nagy szerelem dacára F... urat is kidobta, s tovább fű- zögette fiatal életének fonalára a kalandok gyöngyeit, mind ez a XVIII. századbeli regények hősnőivel általában történni szokott. А XIX. század novellistái végre szakítottak a pótkulcs több százados, elkoptatott bo­nyodalmával, s iparkodtak mo­dem ízt adni a régi rekvizitum- nak. Aurélien Scholl novellája ar­ról szól, hogy a gazdag apa félti leányát a vagyontalan unokafi­vértől, s a dús hozományú ki­sasszonyt jobb vő számára akar­ja rezerválni. Igen, de a fiatalok mintha vonzódnának egymás­hoz, s azonkívül a fiú katona is, vállalkozó szellemű, ebből baj lehet. Az apa megbeszéli a dol­got a komájával. A koma hallott valamit a szüzességi övékről, olvasta Bonneval memoárjait, s egyesült ésszel elhatározták, hogy a kisasszonyt fel fogják szerelni vele. Igen ám, de a fémszerkezetet, mely jó volt a régi idők edzett hölgyeinek, fel találná sebezni a gyönge terem­tést, a dolog kisül, és óriási bot­rány lesz belőle. Meghányva-vetve a dolgot, a két koma abban állapodott meg, hogy a modem idők vívmányait felhasználva, kaucsukot fognak alkalmazni. Csináltattak is egyet, gyönyörű rózsaszín se­lyemmel behúzva; egy madám fölszerelte a kisasszonyra. „A kis lakat—írja a szerző— töltötte be a sárkány szerepét, mely a tündérek elvarázsolt kas­télyát őrzi.” Az apa immár nyugodtan hagyta magára a fiatalokat. Saj­nos, egy idő múlva a kisasszony veszedelmesen gömbölyödni kezdett; orvost hívtak; az orvos megsúgta a diagnózist; a fiatalo­kat gyorsan összeadták. Hogyan eshetett meg a baj? A szerző egy lefordíthatatlan fran­cia szójátékkal magyarázza, melynek az az értelme, hogy a kaucsuk nyúlik. Komolyabb és romantiku­sabb Félicien Champsaur no­vellája a keresztes lovag fele­ségéről, Arlette-ról és Jehan apródról. Szerették egymást, tiszta szerelemmel. A lovag elindult a Szentföldre, szaracé- nok ellen, de előbb szüzességi övét csatolt a feleségére, és ma­gával vitte a kulcsot. A háborúban egy csatán a lo­vag elesik halálos sebbel. Vég­óráján elámlja az öv titkát egy bajtársának, s átadja neki a kul­csot azzal a kéréssel, vigye haza Franciaországba, kézbesítse az asszonynak, hadd szabaduljon meg a zártól, és menjen ahhoz, akit szeret. Azonban a bajtárs hazatérő­ben hajótörést szenvedett, kaló­zok fogságába került, sok egyéb kalandon is keresztülesett, szó­val húsz év telt el, mikorra eleget tehetett a megbízásnak. Arlette és Jehan közben várt, várt; szerelmük nem változott, de az idő elhaladt fölöttük. Ha­juk megőszült, ajkuk fonnyadt lett, és hideg, kezük az öregség­től reszketett, nem az érzelmek viharától. Szabad volt már a sze­relem — de a hűlt ajak nem volt már képes a csókra... Mi haszna hál a kulcsnak? Maradjon meg az illúzió... És Arlette grófnő a folyóba veti a kulcsot. Maradjon meg az illú­zió, maradjon minden a régiben. A furcsa készülék irodalmát a legfurcsább esettel fejezem be. Ezúttal férfiról van szó, nem nőről. Rétif de la Bretonne a XVIII. század irodalmának hallatlanul érdekes alakja, tudvalévőén Monsieur Nicolas című regé­nyéhez a saját életéből vette az adatokat. A regényben leírt temérdek szerelmi viszony során azt is elmondja a hős, mely bizonyos Doubleton nevű asszonysággal fűzte össze. A szó szoros értel­mében összefűzte, mert a félté­keny asszonyság egy biztonsági övét szerelt a kedvesére. „Assu­rance mécanique”, így nevezi Rétif a készüléket. A kulcs az asszonynál állt, s a lakat csupán a randevúk alkalmával nyílt meg, hogy utána ismét bezárul­jon. Persze a különben is állha­tatlan természetű hős nem so­káig állta a rabságot, s egyik kedvező alkalommal véglege­sen megszökött. Ez az egyetlen eset az irodalomban, mely a fér­fihűség biztosításáról emléke­zik meg. (Vége) Olvasóink írják A gyulai borászok legjobbjai A Göndöcs Benedek Kertbarátkor 'és az Erkel Művelődési és Közösségi Ház március végén immár 23. alkalommal rendezte meg a gyulai borversenyt. A versenyre várakozáson felüli benevezés és résztvevő érkezett, olyannyira, hogy az előre elkészített szék és asztal kevésnek bizonyult. A jelenlevőket Bagyinszki Zoltán, a műve­lődési ház igazgatója köszöntötte, majd bemutatta a zsűrit, melynek tagjai a következők voltak: dr. Tóthpál László (elnök), Nagy Sándor, Takács Ferenc és Niedermayer Adám. Az elnök külön köszöntötte a gyulai borászokat és reményét fejezte ki, hogy Gyula, Békéscsaba, Sarkad vidéke nemsokára a bortermelés révén is ismertté válik. Mintha ezt a bizakodást hivatott volna igazolni a borászat jövőjével kapcsolatban a versenyre benevezett 72 borfajta is. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hziszen a 72 minta végigkóstolása nemcsak időigényes, de fárasztó is volt. Közben a jó hangulathoz a 613. Számú Szakmunkásképző Intézet citerazenekara is hozzájárult. Az eredményhirdetésre este nyolc órakor került sor. Az értékelés során dr. Tóthpál László jónak minősítette a XXIII. Gyulai Borver­seny színvonalát és reményét fejezte ki a folytatás, sőt a negyedszá­zados jubileumi borverseny megrendezését illetően is. Ezután négy kategória helyezettjeinek átadta a díjakat. Első helyezettfehérborá­val Major László, vörösborával Schriffert József, desszertborával Gyimesi Györgyné, gyümölcsborával pedig Szász György. Több különdíjat is átadtak a békéscsabai és gyulai szponzorok felajánlá­saiból. Szatmári Sándor, Gyula A Balassi néptáncegyüttes Zsadányban Hasznos kultúrműsorral mutatkozott be nemrég a békéscsabai néptáncegyüttes a zsadányi kultúrházban a közönség előtt. Szándé­kosan hangsúlyozom, hogy „hasznos”, mert nemcsak — művészeti szempontból — nívós műsort mutattak be, hanem tartalmában is sikerült az együtt élő népek hagyományait és azok kölcsönhatását bemutatni. Amikor az együttes vezetője, Mlinár Pál, tudatta a közönséggel, hogy a Kárpát-medence népeinek dalai és táncai következnek, kíváncsian vártuk az összeállítást. És nem csalódtunk. A szép és látványos kalotaszegi, mezőföldi és alföldi magyar táncok és dalok mellett eleki és már román vidéki dalokat és táncokat is bemutattak. Zsadányban nem élnek románok, mégis ilyen színes műsorral jöttek, amely kölcsönös megbecsülésre tanít, nem pedig gyűlöletre. Ilyen formában is lehet előkészíteni az utat az „új világ felé”. A Balassi néptáncegyüttes nemcsak népeink táncait, dalait mutatta be a zsadányi kultúrházban, hanem a két népnek: a magyar és a román népnek a lelki gazdagságát, szépségét. Ivanos Illés Gyermekszínjátszás A játék öröme a legfontosabb A második helyezést elért orosházi Csiribiri társulat Petkó Jenő komédiáját adta elő. Az előadás szereplői játékosságukkal, ala­pos felkészültségükkel bizonyítottak Fotó M к Mezőberényben az elmúlt hét végén rendezték meg a megyei gyermekszínjátszó napokat. A kétnapos program keretében szombaton a középiskolások mutatkoztak be. Témaválasztá­suk megdöbbentően tükrözte a korosztály sajátos világszemlé­letét. Minket, felnőtteket pedig elgondolkodtatott, vajon hová vezet a fiatalok e nihilista világ- vége-hangulata. A zsűri döntése értelmében az elnök, Sándor L. István kritikus, a Színház című folyóirat munkatársa ezen a na­pon csupán egy második helye­zést ítélt oda a Gyulai Városi Új Színkör csapatának, akik Bol­dizsár Péter Félálmaink című darabját adták elő. A következő napon már jóval nagyobb lét­számban jelentek meg az általá­nos iskolák versenyzői. A tizen­két részt vevő csoport előadásai igen változatosak voltak. Lá­thattunk szlovák nyelvű elő­adást, show-műsomak is beillő mini-tinit, vásári komédiát, me­seátdolgozásokat. A műsor­számok után a zsűri tagjai — Klampeczki Béla iskola- igazgató, dr. Papp István, a Bé­kés Megyei Művelődési Ház igazgatója, Monzák Péter, a Magyar Drámapedagógiai Tár­saság tagja és Gergely László színházrendező, a zsűri elnöke — és a pedagógusok kötetlen szakmai beszélgetésre ültek össze. Gergely László többek között elmondta: a színjátszó napok, s egyáltalán a gyermek­színjátszás célja és lényege nem feltétlenül a produkciók létreho­zása, hanem á játék örömének a megtalálása. Olyan, a gyerekek számára is átélhető élmény biz­tosítása, amellyel gazdagodva széles látókörű felnőttekké vál­hatnak. Az értékelő beszélgetés után került sor a díjak átadására. Első helyezést ért el a Vésztői Szín­játszó Szakkör, Kurucsó Zsig- mondné szerkesztette Boszor­kánydal című műsorával. A zsű­ri két második helyezést ítélt meg, az orosházi Csiribiri társu­latnak és a gyulai 6. a-nak. Har­madik helyezést kapott a szarva­si szlovák nyelvű Zbojnik együttes. A találkozó legszebb s egyben legtanulságosabb pilla­nata a békéscsabai Jókai utcai kisegítő iskola tanulóinak fellé­pése volt, melyet a zsűri bronz helyezéssel jutalmazott. Az ő lelkesedésük, élni, tanulni aka­rásuk példamutató kell legyen mindannyiunk számára. M. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents