Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-28-29 / 75. szám

EXKLUZÍV

1992. március 28-29., szombat-vasárnap

О

UEKES MEGYEI HIRLAPBeszélgetés Németország budapesti nagykövetével

„Az európai ember felelőtlen naivitása ért véget”

A Német Szövetségi Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete dr. Alexander Arnot úr. A diplomata 61 éves, civilben történész, szociológus (kutató) és 1989 márciusától vezeti az NSZK külképviseletét fővárosunkban. A nagykövet a közelmúltban fogadta lapunk munkatársát és válaszolt kérdéseire.

■—Nagykövet úr! Ön nagy figyelmet szentel az európai változásoknak. Kérem, foglalja össze és értékelje azokat a folyamatokat, amelyek kontinensünkön a közelmúltban végbementek.

— Európában az utópiák kora véget ért. A politikai, szociális és morális utópiák kora, különösen pedig a szocializmus utópiájának a korszaka lejárt. Az európai ember felelőtlen naivitása ért véget. Ma nincs olyan gondolkodásmód Európában, amely ezen a helyzeten változtathatna, és „paradicsomot” teremthetne. Olyan paradicsomot, amilyet maga Sztálin és Lenin sem annak képzelt el. Vége van annak a korszaknak, amikor egyes emberek elbűvölő, elbájoló gondolatokkal más embereket félrevezethettek, illetve rabszolga- sorba taszíthattak. Egyre inkább az a benyomásom, hogy az európai gondolkodásmód pragmatikussá válik.

Miután a totalitárius rendszerek Európában e század végére megszűntek, a kontinens államai egységes belpolitikai rendszerek kialakítására törekednek. Nyugati típusú demokráciára. Vagyis parlamentáris demokráciára, jogállamra, és az emberi jogok védelmére.

A szovjet rendszer összedőltével Európában nem maradt egyetlen olyan állam sem, amely világhatalmat képviselne. Ez új helyzet. A nagymúltú európai világbirodalmak — Portugália, Spanyolország, Franciaország, Anglia— összeomlását követően 1945 után Európában már csak a Szovjetunió volt igazi birodalom. Persze meg kell állapítani: ez tökéletlen világhatalom volt. Végül is négy-ötszáz év után először állt elő az a helyzet, hogy Európában egyetlen állam sem mondhatja el magáról, hogy világhatalmat képvisel. A világhatalmi uralom jelzőjének azt tekintem, rendelkezik-e nukleáris erővel? A Szovjetunió négy utódállama ugyan elmondhatja magáról, hogy atomfegyvere van, de ez csak annyit jelent, hogy a nukleáris fegyverrel rendelkezők száma megsokszorozódott. Ezek az utódállamok ugyanis jelenleg már nem jelentenek világbirodalmi erőt.

Az amerikai hegemónia vége

Az európai folyamatokat elemezve meg kell állapítanunk, hogy gazdasági, társadalmi és politikai potenciálját tekintve különböző a kontinens országainak képe. Ugyanakkor először következett be, hogy Európa egységesen törekszik egy közös védelmi rendszerre, méghozzá a NATO képében. Már Közép- és KelefEurópa is megpróbál egyesült tagja lenni a NATO védelmi rendszerének. Az európai biztonsági komponensek mellett létezik egy másfajta integrációs törekvés is, amit a közép-európai államoknak az európai közösségbe való felvétele jelez a legjobban.

Miközben azonban az integrációs törekvések politikai, gazdasági és biztonságpolitikai területen tovább folynak, Európában jelen vannak bizonyos szétesési folyamatok is. Az I. világháború előtt szétesett—bár ez nem a megfelelő kifejezés, mégis így mondanám: szétesett—az oszmán multinacionális birodalom. Az I. világháború után ugyanerre a sorsra jutott az oszrák—magyar multinacionális birodalom. Most pedig—amint utaltam már rá—a klasszikus orosz birodalom, illetve a Szovjetunió 1920 óta fennállt multinacionális állama hullott darabjaira. A hatalmas multinacionális birodalmak mellett azonban léteztek és megmaradtak kisebb multinacionális államok is. Közülük most szétesőben van a korábbi Jugoszlávia, mely folyamat következményei egyelőre beláthatatlanok. De azzal is számolnunk kell, hogy előbb-utóbb olyan multinacionális államok is szét fognak hullani, amelyekről ma nem is jut eszünkbe, hogy multinacionálisak. Mindenekelőtt Nagy-Britannia és Észak-íror- szág Egyesült Királyságra gondolok. A skótok 50 százaléka például önálló államban szeretne élni, az Egyesült Királyságtól függetlenül.

Európa jövője tehát bizonytalan, és számunkra ismeretlen. Annál inkább, mert a homogén nacionális államok között megindult egy homogenizálódási folyamat, ami egyelőre gyengíti ezeket az országokat. Bizonytalan, hogy az Európai Közösség képes lesz-e az államok integrációját megvalósítani, közös államiságot létrehozni. Ismeretlen számunkra továbbá, hogy milyen mértékben nő Európában a kisállamok száma, az Európa Parlament konferencia-rendszerében milyen érdekeik lesznek, illetve érdekeiket összhangba lehet-e hozni a többiekével? Különösen a helsinki folyamatra gondolok. Mindenesetre számolni lehet az amerikai befolyás gyengülésével. Végéhez közeledik az Európa feletti korlátozott amerikai hegemónia is. Az európai folyamatokra, különösen az európai integrációs folyamatokra Amerikának különben sem túl nagy a befolyása. De nincs befolyása az államok szétesési folyamatára sem Európában.

A német előretörés csak mítosz

— Miként határozható meg az újraegyesített Németország helye és szerepe az átalakuló Európában ?

— Németország az újraegyesítés következtében katonailag gyengült. Nyugat-Németország 500 ezer fős hadsereggel rendelkezett, az egyesült németállam azonban kötelezettséget vállalt a négy nagyhatalommal szemben, hogy hadserege létszámát 375 ezerre korlátozza. Nem növekedett Németország gazdasági potenciálja sem az újraegyesítés által. Gazdaságát tekintve a volt Kelet-Németország ökonómiailag gyenge, a terület pénzügyi támogatása a nyugati országrészből hatalmas méreteket ölt. Ebből nem keletkezhet egyelőre nagy gazdasági erő. A volt Kelet-Németországnak 10—20 évre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a nyugatnémet színvonalat. Németország politikai pozíciója sem nőtt, akár az ENSZ-et vagy a Közös Piacot nézzük, akár a NATO-t vagy az Európa Tanácsot tekintjük. Nem kaptunk több helyet, nincs több szavazati lehetőségünk, és több német személy sincs felelősségteljes pozícióban. A Biztonsági Tanácsnak sem váltunk állandó tagjává.

„Tudom, van olyan félelem Magyarországon, hogy függőségi viszonyba kerülnek Németországtól.”

— Európában az utópiák kora véget ért. A politikai, szociális és morális utópiák kora, különösen pedig a szocializmus utópiájának a korszaka lejárt. Az európai ember felelőtlen naivitása ért véget. Ma nincs olyan gondolkodásmód Európában, amely ezen a helyzeten változtathatna, és „paradicsomot” teremthetne. Olyan paradicsomot, amilyet maga Sztálin és Lenin sem annak képzelt el. Vége van annak a kórszaknak, amikor egyes emberek elbűvölő, elbájoló gondolatokkal más embereket félrevezethettek, illetve rabszolgasorba taszíthattak.

Az utóbbi időben ugyan a nemzetközi vitafórumokon elterjedt az a hír, hogy Németország súlya megnőtt az újraegyesítéssel. Ez azonban Németország gazdasági és politikai pontenciálját tekintve puszta feltételezés, mítosz csupán. Az viszont tény, hogy Németország tekintélye pszichológiailag nőni látszik. Nem áll a négy győztes hatalom fennhatósága alatt, teljes körű szuverenitással rendelkezik, és ez mindenképpen nyereség.

Európát sokk fenyegeti

Szeretném azonban felhívni a figyelmét arra, hogy bizonyos körülmények változatlanok. így: Németország volt az egyetlen olyan állam, amely békeidőben is a NATO felügyelete alá helyezte hadseregét, és ezen az állapoton a német újraegyesítés sem változtatott. A többi NATO-tagállammal szemben tehát ezen a téren még mindig hátrányos helyzetben vagyunk. A másik körülmény: a Németország által 1954-ben vállalt azon kötelezettség, hogy nem gyártunk és nem tartunk sem atom-, sem vegyi, sem biológiai fegyvert, az újraegyesített Németországban is érvényben marad. Rakétákat sem gyártunk, és nagy hatótávolságú bombázókat sem. Ezen a téren sem lesz egyenjogú Németország a többi NATO- tagállammal. A német külpolitika ugyanolyan marad, mint amilyen a megosztottság idején a nyugatnémet politika volt: nem világpolitikai jellegű, Európára koncentrál. Úgy vélem, Németország továbbra is az európai integráció szószólója marad. Továbbá Németország nem lép fel semmilyen nemzetközi kezdeményezéssel egyedül. Az összes eddigi kezdeményezését valamelyik másik állammal — többnyire Franciaországgal és az Amerikai Egyesült Államokkal — közösen nyújtotta be.

—Kérem, értékelje a két ország, Németország és Magyarország kapcsolatát.

— A két ország között partneri a viszony. Ez a kapcsolatrendszer nem szorítkozik a kormányok közötti együttműködésre, hanem spontán módon kiszélesedett. A külpolitikai kapcsolatokat tekintve az érdekek azonosságát látom érvényesülni. Ez különösen vonatkozik az Európa-politikára. Úgy vélem, hogy a magyar—német külpolitikai kapcsolatok feszültségmentesek. Ugyanakkor ez a viszony nem exkluzív, nem kiemelt, nem irányul más országok ellen. A külpolitikai kapcsolatok mellett országaink igen sokrétű külpolitikai-gazdasági kapcsolatrendszerrel bírnak. A magyar—német viszonnyal összességét tekintve elégedettek lehetünk, mint ahogy Magyarországnak Nyugat-Európához való viszonyával is.

Európában jelenleg sók pozitív tendencia érvényesül, a kontinens helyzete ebben az évszázadban még soha nem volt olyan kedvező, mint most. De nagyon sok veszélyt is látok tornyosulni felettünk.

— Ilyen veszély lehet az, hogy térségük felzárkózása NyugatEurópához elhúzódik. A gazdasági kiegyenlítődés folyamata nyilvánvalóan terheket ró a fejlett országokra is. Félő azonban, hogy az elhúzódó felzárkózással járó terheket a jóléthez szokott nyugateurópaiak nehezen viselik el. Elégedetlenségi mozgalmakat szülő robbanásveszélyes helyzet jöhet létre Nyugat-Európában.

— Egyetértek ezzel a gondolatsorral. Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan növekvő gazdasága a stabilitás jelentős eleme volt. A második világháború után a nyugati államok abban a hitben éltek, hogy a növekedés folyamatos lesz és sohasem szűnik meg. Ez azonban utópiának bizonyulhat, és ha a fejlődési folyamat megtörik, az súlyos pszichológiai sokkot okoz és Európa számára súlyos veszélyeket jelent.

— A magyar gazdaságban egyre növekszik a külföldi tőke részaránya. Például nem kell messzire menni, elegendő arra utalni, hogy a magyar sajtó tekintélyes része a külföldi érdekeltségek kezében van. Erőteljes a német töke behatolása is. Sokan a német befolyás erősödésétől, új német orientációtól és a Németországtól való függőségtől tartanak. Mi erről az Ón véleménye?

— Valóban, a magyar sajtóban jelentős külföldi tőke van, közte német is. A magyar gazdaság egészében viszont az amerikai vállalatok élvezik az elsőbbséget, már ami a befektetett pénzösszeg nagyságát illeti. A külkereskedelemben valóban Németország a magyarok első számú partnere, de vegye figyelembe azt is, hogy Németország Franciaországnak, Nagy-Britanniának és Oroszországnak is első számú partnere, sőt csaknem valamennyi európai államnak. Ez talán azzal függ össze, hogy Németország egy nagy piac, amely sok importot fel tud venni.

Magyarországnak külpolitikai téren tekintve elsősorban az Európai Közösség 12 államával van kapcsolata, tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy Európa bármely államától erős függésbe kerüljön. Tudom, van olyan félelem Magyarországon, hogy függőségi viszonyba kerülnek Németországtól. Ez a félelemérzet rendkívül erős Csehszlovákiában, és részben Lengyelországban is. De ez a félelem inkább absztrakt, mintsem tényeken alapszik.

Rossz lenne, ha az terjedne el rólunk, hogy más államokat akarunk függővé tenni. Ez egész külpolitikánkra negatív hatással lenne, és akkor el kellene gondolkodnunk azon, hogy kormányunk milyen intézkedéseket hozzon, hogy ezt a téveszmét elkerüljük. Végül is a német kormány meggyőzéssel elérhetné, hogy német cégek ne invesztáljanak be Közép-Európába. Lehet, hogy kevesebb szenvedést okoznánk magunknak, ha nem fektetnénk be ebbe a régióba, s inkább Ázsiába vagy Dél-Európába ruháznánk be, ahol ilyen pszichológiai problémákkal nem kell megküzdeni. A középeurópai államoknak viszont akkor azon kellene gondolkodniuk, hogy a brit, a francia, vagy az olasz kormányokat győzzék meg arról, hogy többet fektessenek be a térségbe.

Oroszország Európához tartozik!

— Az imént Ón említette a darabjaira hulló Szovjetuniót. Az utódállamok létrejötte új helyzetet teremt Európa számára. Hol húzná meg Ön Európa keleti határát, s hol helyezné el az európai gondolkodás kritériumai szerint Oroszországot?

— Az európai gondolkodásra a következők a jellemzők: filozofikus gondolkodás, a tudomány és a kutatás tisztelete, a tudományra és a kutatásra épülő technikai színvonal, végül egy rangos árutermelés. Oroszország megfelel ezeknek a jellemzőknek. Különben Oroszország már a XIX. században Európához tartozott, ami természetes dolog volt, hiszen Oroszország végül is a Szent Szövetség tagja volt, talán 1815-től. Viszont nagyon csodálkozom azon, hogy az Európai Biztonsági Értekezletre most a Szovjetunió minden utódállamát meghívták. Tehát a nem európai, nem fehérorosz, vagyis az ázsiai volt tagköztársaságokat is.

Úgy vélem, ezen államok képviselőinek meghívásával, illetve részvételével a fórum eurázsiai konferenciává szélesedik ki. Ezáltal politikai és geográfiai Európa-felfogásunk egy kicsit megváltozik. Ettől függetlenül Oroszország — ha földrajzilag nézzük — mindenképp Európához tartozik.

—És a Balkán meg Törökország?

— Görögország Európa kiindulási pontja. A törökökkel viszont már más a helyzet. Az iszlám népek nem Európához tartoznak. Persze az iszlám Boszniát feltétlenül ideszámítjuk. Nézze, a mai világ mindenben — amit tesz — tulajdonképp ateista gondolkodású. Úgy gondolom, a vallások nem képeznek olyan kritériumokat, amelyek a politikai irányvonalat, a gondolkodásmódot meghatározóan befolyásolnák.-— Mekkora késztetés van Ön szerint e szétesési folyamatokkal küszködő kontinens államai részéről az integráció megvalósítására?

Az integrált Németországnak a legvilágosabbak az elgondolásai egy jövőbeni európai szövetségi államról. Nagy-Britannia viszont nem kíván ilyen integrált államot létrehozni, Franciaország elképzelései pedig tisztázatlanok ebben a kérdésben. Ezért a 12 európai állam politikai szövetsége, a tizenkettek közössége jelenleg nem túl stabil. Észak- és Dél-Olaszország, Milánó és Nápoly között például nagyobbak a különbségek, mint Berlin és Moszkva között.

— Végül is nem utópia az Egyesült Európa?

— Németországnak van a legkisebb esélye arra, hogy ebben az integrációban elveszítse szuverenitását. De tény, szuverenitásunkból egy nagy darabot már eddig is elvesztettünk az integrált európai állam megvalósításának oltárán. Franciaország és Nagy-Britannia számára ezek nagy problémát jelentenek. Ezért nem tudom az európai integrációra vonatkozó kérdést megválaszolni. Ha a francia és a brit politikai elit nem tudja eddigi nacionalista gondolkodás- módját feladni, és nem tud kifejleszteni magában egy európaiságra törekvő becsvágyat, akkor még az is előfordulhat, hogy az úgynevezett európai integrációs folyamat máris végétért. Árpási Zoltán