Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
Törököt fogtak! Huszonkét török állampolgárt találtak szerdán hajnalban egy török kamionban. A kamion szerdán 1 óra 10 perckor jelentkezett belépésre Biharkeresz- tesnél. Miután az egyik határőrnek feltűnt, hogy a kamion ponyvája sérült, a pénzügyőrök alaposan átvizsgálták a szállítmányt. így bukkantak 22 török állampolgárra, akiknek semmiféle útiokmányuk nem volt, úticéljuk pedig Németország lett volna. A határőrség intézkedett a törökök visszaadására a román hatóságoknak. Kurta „obsit”? Für Lajos honvédelmi miniszter vezetésével a HM kollégiumi ülésén soron kívül megtárgyalták a hivatásos katonák nyugdíj-megállapítása eddigi gyakorlatának kérdéseit. Tikos László alezredes elmondta, hogy a téma napirendre tűzése azért vált időszerűvé, mert ez ügyben beadvány érkezett a tárcához. Alapítvány sorosoknak A Bajtárs Alapítványt a sorköteles katonák szociális megsegítésére hozta létre Keleti György. A HM volt szóvivője elmondta, hogy egyre több a szociális, anyagi problémával küszködő sorkatona, és ezek a fiatalok nem tudják maradéktalanul ellátni szolgálatukat. Az ellenzék ellenében Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága általános vitára alkalmasnak tartja a Politikai Felelősséget Vizsgáló Bizottság felállítására vonatkozó határozat- tervezetet. A bizottság szerdai ülésén született állásfoglalást a liberális ellenzék képviselői nem szavazták meg, mert úgy ítélték: meg kellene várni azt a feltehetően hasonló tartalmú előterjesztést, amelynek benyújtását a közelmúltban jelezte a köztársasági elnök. Rádiósok pere A Magyar Rádió 80 munkatársa — jó hírnévhez fűződő jogaik megsértése miatt — beperelte az Új Magyarország című lap főszerkesztőjét, az újságot kiadó Publica Részvénytársaságot és annak elnökét. Az ügy előzménye, hogy a Rádió érintett dolgozói február végén levelet küldtek az országgyűlési képviselőknek és ez az aláírók teljes névsorával megjelent a Magyar Hírlapban. Erre válaszul közölte az Új Magyarország azt a perbeli írásművet, amelyben olyan megállapítások szerepelnek, mint: „Göbbels- nek sok jó tanítványa van Magyarországon”. „MINDENKI SZERETNE A MENNYBE JUTNI, DE SENKI SEM AKAR MEGHALNI.” (Joe Louis) I----------------------------------------1 I Töltsön egy estét Újkígyóson | a Róna étteremben. Március 28-án este halászbálat rendezünk. Zene: Kiss Szabó Mihály és zenekara. I Az est folyamán fellép Pacó, a bűvész. I Belépő vacsorával: 190 Ft. Menü: halászlé, rántott hal. I Asztalfoglalás a 56-202-es telefonszámon. I I _______________________________I KÖRKÉP 1 992. március 5., csütörtök A nóniusz telivér, a ménes büszkesége Fotó: Kovács Erzsébet A nóniuszokat eladják, ugye? Elterjedt a hír, hogy a mező- hegyesi ménes büszkeségét, a nóniuszállományt a kombinát ismert anyagi nehézségei miatt drasztikus mértékben csökkenteni kívánja. Erről kérdeztük dr. Sás Menyhértet, az állami gazdaság főállattenyésztőjét. — Mindenképpen csökkentjük á ménes nagyságát, ám 60 tenyészkancával fenntartjuk a fajta további fejlesztéséhez szükséges törzsállományt. Ez a szándékunk egybevág a Földművelésügyi Minisztérium elgondolásával, amely tartós vagyonként tartja számon a megmaradó 60 állatot s ennek szellemében szorgalmazza a továbbtartást. Az átlagosan 630-650 lóból álló állományt 400-450- esre csökkentjük, s szándékunk szerint elsősorban az ügető és sportfél vér lovakat érinti a leépítés, bár a nóniuszokat sem kerüli el. Az utóbbi évtizedekben elhanyagoltuk a nóniuszok kocsizta- tását, igavonó-képességét, pedig a fajta tenyésztésének ez volt az egyik eredeti célja. A jövőben másképp lesz, visszaállítjuk a telepeken a fogatállományt és megvalósítjuk a te- nyészkancák nomád tartását, fedeztetését, csikóztatását. Azaz visszatérünk egy természetesebb tartási formára. K. E. A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer Fordulópont Határozatot hozott kedden az Országgyűlés a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében. Felhatalmazta a kormányt arra, hogy megszüntesse az 1977. évi államközi szerződést, ha a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya 1992. április 15-éig nem határoz a munkálatok leállításáról vagy felfüggesztéséről. Dr. Rótt Nándortól, a parlament környezetvédelmi bizottságának kereszténydemokrata elnökétől azt kérdeztük meg, hogy milyen értelemben jelent ez megoldást? — Ha megszűnik a szerződés, akkor feltehetően a cseh és szlovák fél tovább fogja folytatni a jelenlegi egyoldalú kivitelezési munkálatokat, és Magyarország akkor valószínűleg nemzetközi jogi fórumhoz fog fordulni. Ez vagy a Hágai Nemzetközi Bíróság, vagy a helsinki folyamat intézményrendszere (EBEE) lehet. — Milyen reménnyel fordulunk nemzetközi fórumhoz? Kötelezhetik-e a szlovák felet a saját területükön az építkezés leállítására? — Igen. A bíróság hozhat olyan döntést, hogy ezt le kell állítani, mert olyanok a következményei. — Lebontathatják, ami már megvan? — Elképzelhető, de nem valószínű. — A határozat szerint a parlament felhatalmazza a kormányt, hogy ezt a lépést megtegye. Ez kötelezi a kormányt vagy csak a lehetőséget adja a kezébe? — Gyakorlatilag kötelezi. Mindenesetre a Ház egy mósodító javaslat nyomán kibővítette a határozatot azzal, hogy a kormánynak 30 napon belül tájékoztatást kell adnia a feladatok teljesítéséről. S. Á. A stílus maga az ember A Magyar Nyelv Hetének jelmondata így szól: „A stílus maga az ember”. Az idei eseménysorozatot szervező nyelvápolók nem véletlenül választották a francia természettudós, Buffon mondását. Látva-hallva napjaink megkopott, durva, igénytelen köznyelvét, ehelyett a művelt, választékos beszéd jelentőségére szeretnék felhívni figyelmünket. Milyen a mai magyar nyelv, illetve mit tehet a pedagógus a helyes, szép beszédért? Erről kérdeztük dr. Papp János főiskolai tanszékvezető tanárt. — Különösen nagy az alsótagozatban tanítók felelőssége, hiszen tőlük függ, hogyan indítják útnak a 6-10 éves gyermekeket, hogyan kezdik el nekik a betűvetést, a helyesírást tanítani. A Békéscsabai Tanítóképző Főiskolán igyekszünk hallgatóinkat rádöbbenteni a szép beszédfontosságára, és arra, hogy a későbbiekben se adják alább a mércét. Tapasztalataim szerint a tanulók beszédkészsége, nyelv- helyessége elsősorban a családi háttértől függ. Nem csak a pedagógusok dolga és felelőssége anyanyelvűnk ápolása. Küzde- nünk kell azért, hogy megtisztuljon a hivatalos nyelv a magyartalanságoktól, a fiatalság szóhasználata vagy a köznyelv a trágárságtól. S erre a célra nem elég a kampány, a nyelvheti akció, ha utána marad minden a régiben. N K A Dunától Békéscsabáig (Folytatás az 1. oldalról) tek a szomszédos országban egy olyan egységet, amelynek az adásait kénytelen-kelletlen halljuk. Megkérdeztük a Budapesten működő Frekvenciagazdálkodási Intézet rádiótelefonos csoportjának vezetőjét, Szujó Zoltánt, mit tud a dologról? — A taxisok híre igaz — tájékoztat. — El kell fogadnunk, hogy a közelünkben vannak az ENSZ békefenntartó egységei. A nemzetközi egyezmények szerint ilyen esetben ideiglenes jelleggel bármely külföldi területen 230 napig igénybe vehető az illető ofszág valamelyik frekvenciatartománya. Azt persze nem tudjuk elfogadni, hogy ezért a Dunától keletre eső országrészben Békéscsaba vonaláig a taxisok nem tudják zavartalanul használni a( saját sávjukat. Megkezdődtek a tárgyalások a jugoszlávokkal, hogy térjenek át más frekvenciára. Bede Zsóka Az Újkígyósi TÜZÉP-telep és fiókboltjainak ajánlata: — egyes padlóburkolók, fali csempék 10—30% kedvezménnyel — egyes nyílászáró szerkezetek 10—30% engedménnyel — síküvegek nagy választékban, kedvezményes áron — betonacélok 34,30 + áfa Ft/kg, U-acélok — egyes fenyő fűrészáruk 10—20% engedménnyel — engedményes ISOLYTH-vásár — lambéria, hajópadló 10% kedvezménnyel — tatai és dorogi brikett 669 Ft/q — vb. gerendák 10% kedvezménnyel, 30 q felett díjtalan házhoz szállítás. Fiókboltjaink: Gyula, Temesvári u. 4., (volt Lenin u.4.), Gerla, TÜZÉP, Telekgerendás, TÜZÉP, Újiráz, TÜZÉP, Méhkerék, TÜZÉP, Sarkad, TÜZÉP, Gyulai u. 37. Sarokká szorítva s En bedobtam, ...te bedobtad, ö bedobta. Tuti, hogy mindenki bedobta a magáét! Hiszen mi másban is látná (bárcsak láthatná!) az egyszerű polgár a meggazdagodás útját, mint a lottó ötösben. Napok óta ez foglalkoztatja a közvéleményt. Van, aki mértéktartó: neki elég lenne a négyes is. A százegynéhány millió azonban még csábítóbb, sokunk fantáziáját meglódítja. Ismerősöm például már be is rendezte kúriáját. Állatbarát lévén egzotikus állatokat tartana és élne, mint Marci Hevesen. Egyenlőre még meghúzza magát a panelrengeteg néhány négyzetméterén és beéri egy macskával. De majd péntektől... A vállalkozó befektetne, mondván a pénz legyen még több. A fiatal utazna. No nem arra, amerre eddig járt bevásárló turistaként. S miközben osztanak, szoroznak a lottózók, érdekes módon nem feledkeznek meg másokról sem. Adnak (vagyis adnának) en- nek-annak, adományoznának erre-arra, meglepnének ismerőst és ismeretlent. A nagyvonalúságnak, a bőkezűségnek nincs határa, ahogy a fantáziának sem. Alig várjuk a sorsolást, az idén a tizenharmadikát! Talán mi leszünk a nyerők. Mi van, ha mégsem!? Akkor ismét elsétálunk a totózókba és meg- játszuk azokat a számainkat, amiket biztosan nem találnak el a következő héten sem. Cs. I. Levente Péter és barátai — Gryllus Vilmos, Lukácsházi Győző és Andrejszkij Tamás bűvész — gyermekelőadást tartottak március 24-én a könyvtár játszótermében óvodások és kisiskolások számára. A mintegy háromszáz apróság csillogó szemmel kísérte az „égből pottyant meséket”, melyet Döbrentey Ildikó fűzött csokorrá. Az ügyesen megformált játékból a kicsik megtudhatták mi a különbség a vonóshangszerek között, hogyan kell egymásnak bemutatkozni. Mindezt sok-sok nevetéssel, énekléssel egybekötve Fotó: Kovács Erzsébet Kormányvizit után Simon Imrével ( Folytatás az 1 .oldalról) gítséget, hanem a Matáv a külföldi cégekkel kötött szerződéseivel. Meg kell említenünk még egy fontos területet, a gyógyidegen- forgalmat. A miniszterelnök úr külön kiemelte a fejlesztését, hiszen — mint mondta — az Erdélybe irányuló idegenforgalom fontos előállomása lehet e térség. — Nézzük a másik fontos területet, a művelődést, az oktatást. — Ebben a körben voltaképpen nem volt olyan terület, amelyet ne támogattak volna. Megkapja a segítséget a mezőberé- nyi kollégium, lehetőség nyílik egy átképzési központ létesítésére, amely Csongrád megyére is kiterjedne. Általában az iskolák ügyében nagyon pozitívan nyilatkoztak; kiemelkedik ezek közül a főiskola és a kisebbségek oktatása. A szeghalmi szakmunkásképző céltámogatási program keretében kap Mmillió forintot. —Úgy hallottuk, a határátkelőik nyitásával kapcsolatban némileg módosultak az elképzelések. Haán Lajos emlékverseny Az elmúlt évben ünnepeltük Haán Lajos történész halálának 100. évfordulóját. A rendezvénysorozat részeként szülőfalujában emléktáblát avattak, a múzeumban kiállítást rendeztek korabeli dokumentumok alapján az akkori Békéscsaba életéről. A megemlékezést a március 24-én megtartott várostörténeti vetélkedő zárta, melyet általános és középiskolások számára hirdettek meg, magyar és szlovák nyelven, még az elmúlt évben. Ä verseny feladatait, Haán Lajos kézirata alapján készült Békéscsaba várostörténete című könyv anyagából, a múzeum állította össze. A városházán lezajlott döntőn az általános iskolák közül a belvárosi Haán Lajos csapata, a középiskolák közül a szlovák nyelvű iskola Krónika csapata nyert első helyezést. A gyerekek felkészültsége, lelkes kutatómunkája arra ösztönzi a rendezőket — a múzeumot és a Békési úti Közösségi Ház munkatársait —, hogy a jövőben is szervezzenek ehhez hasonló versenyeket—fejezi be tájékoztatását Somogyi József- né, a polgármesteri hivatal nemzetiségi referense. — Kétféle ígéret hangzott el a meg- beszélésen: Antall miniszterelnök úr szerint idén egy, Boross Péter belügyminiszter szerint két határátkelőt nyitnak. Mi optimisták vagyunk, bízunk benne, hogy mindkettőt megnyitják. A déli területen valóban újra meg kell vizsgálni, a battonyai vagy a dombegyházi élvezzen-e elsőbbséget. — Végül kérem, vázolja fel, a kormány vizit után mi a következő lépcső m'egyénkben és Budapesten? — Alapként kezelve a keretmegállapodást, a közeli jövőben készítenünk kell egy megyeprogramot, amelyet egy tárcaközi egyeztetés követ. Ezután hoznak egy kormányhatározatot, amely után azt a bizonyos kinyitott zsákot megtöltik pénzzel. Akkor lehet tehát konkrét összegekről beszélni. Mindez körülbelül 2-3 hónapot vesz igénybe. L. E. BIT lesz Felhívás A Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) március 27-én (pénteken) országos demonstrációt tart. Békéscsaba sem lóg ki a sorból: 15 órától, a Korzó téren „Állást- foglalunk” címmel kerül megrendezésre az esemény. Mindenkit várnak, aki munkanélküli, vagy azzá válik. (Erre szerintük egyre többeknek van esélye...) Akciójuk szlogenje: Pályát nem lehet az utcán kezdeni!