Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-25 / 72. szám

1992. március 24., szerda-wí#------------ TÉNY-KÉPEK

K

irándulás egy sarkadi „rezervátumban”

Nyelvtudós a futrinkák és az ájtatos manók között

Sok kivételes egyéniséggel találkoztam már életemben, de a sarkadi Dobi Pista bácsi minden eddigit felülmúlt. A 68 éves férfit néhány hónappal ezelőtt ismertem meg Sarkadon, Váradi Károly órásmesternél. Pista bácsi fején svájcisapka volt, nyakában nyaksál, fekete keretes szemüvegét madzaggal vagy gumival rögzítette a fejéhez. A maga kicsinységével annyira elveszett az órásmühely egyik foteljében, hogy észre se vettem volna, ha az órásmester nem hívja fel rá a figyelmet. A kis ember ölében német és angol nyelvű folyóiratok voltak, amelyeknek szövegét bármelyik lapon kinyitva folyamatosan fordította magyarra.

Az órásmester azt is elmondta, Pista bácsi szakszövegeket is tud fordítani. A hajdani Szellőző Művektől például valami idegen gép működésének lefordítására kérték fel, amit ő különösebb nehézség nélkül teljesített. De nemcsak az angolt és a németet érti, tudja a latint, a görögöt, az oroszt, a franciát, az olaszt és némiképp a spanyolt, valamint a románt is. A megdöbbentő mondat csak ezek után következett: Pista bácsinak mindössze hat elemije van. Ekkor úgy éreztem, vissza kell még jönnöm hozzá, mert ez az ember nem akárki.

„Én nem vagyok épelméjű”

Néhány nappal ezelőtt aztán megesett a viszontlátás. A „randevúnk” helyszíne ismét az órásmester háza volt.

—- Tudja, én nem vagyok épelméjű — kezdte rögtön, ahogy kettesben maradtunk, és hosszas magyarázatba fogott:

— Én nem ásom fel a kertemet, nem pusztítom el a rovarokat, a gyümölcsfáim véletlenszerűen kelnek. Nálam otthon

rezervátum van. Akármerre járok, ha meglátok egy dióhajat vagy barackmagot, összeszedem, de ha idegen szöveget lelek valahol, azt is begyűjtőm. Többnyire krumplit eszek meg hagymát. Napszámból élek. Orvos csak keveset látott, magamat gyógyítom. Szeszes italt, kávét nem fogyasztok, nem dohányzóm, és mióta meghalt a néném, a lélekvándorlásban hiszek.

Beszélgetésünk során e rövid tőmondatok apró történetekké, eszmefuttatásokká kerekedtek.

— Én református vagyok, de a lélekvándorlást hiszem. Tavaly februárban, mikor a néném meghalt, egy éjszaka alighogy lefeküdtem, világítani kezdett az egész testem — mesélte. — Később aztán egy könyvből megtudtam, hogy minden élőlényt fényburok, aura vesz körül, amit azonban csak bizonyos látó emberek észlelnek. Feltehetően akkor éjszaka nálam járhatott a néném lelke, és én egy időre ezt észlelő, látó emberré - váltam. Nem álmodtam, hiszen ébren voltam.

— Hisz Istenben? — faggattam.

— Isten tudja. Én nem tanultam iskolában, de úgy képzelem, hogy van a tér meg az idő, ami ugye végtelen. Aztán ott az anyag, amiről az anyagmegmaradás törvénye azt tartja, hogy az sose vész el, csak átalakul. Lehet belőle energia, és az energiából ismét anyag. Következésképp az anyagot nem lehet elpusztítani, így véleményem szerint teremteni se. Ugyanígy gondolkodom a lélekről is. A lélekvándorlás hívei szerint azt sem lehet elpusztítani. Ha egy test meghal, a lélek beköltözvén egy új testbe tovább folytatja a létet.

„Ha az ember lelke nyugodt, a testében is nyugalom van”

— Azt mondta, orvos csak keveset látja.

— Különböző nyelveken íródott gyógynövénykönyv-gyűj- teményem van. Tavaly például édesköménnyel és vöröshagymával gyógyítottam a szemgyulladásomat. Az érelmeszesedés és az influenza ellen naponta egy-két gerezd fokhagymát eszek. Nem is voltam sose influenzás. A káliumhiányos étkezésről meg azt olvastam, hogy szívinfarktushoz vezethet. Minthogy a legtöbb kálium a krumpliban van, mindennap eszem krumplit. A sütőtök „A”- vitamint tartalmaz, így azt is fogyasztok. A másik fontos dolog a lélek nyugalma. Én soha senkit nem bántottam, de mefigyeltem, hogy akik engem megsértettek, azoknak jó része már a temetőben van. Pedig én nem átkoztam meg őkét, de úgy gondolom, hogy azoknak az embereknek, akik másokat bántanak, valahogy nincs rendben a szervezetük. Előbb vagy utóbb rákjuk lesz vagy valami komoly betegségük. Ha az ember lelke nyugodt, a testében is nyugalom van.

— Pista bácsi mindig egyedüli élt. Nem lenne jó egy társ?

— Amióta anyám meghalt, 1958 óta a magam gazdája vagyok. Egy társ? Ha lenne még egy ilyen józan életű nyelvbarát, mint én, elfogadnám. De nem tudok ilyenről.

Indulás

a „rezervátumba”

Apropó, nyelvbarát! Hiszen szögről-végről azért jöttem, hogy erről beszélgessünk.

— Honnan is gyökerezik ez a hobbi Pista bácsi? — kérdeztem.

— Apám ’43-ban halt meg. Ezek után anyám nem engedett sehová szórakozni, 33 éves koromig alig mozdultam ki otthonról. Szabadidőmben aztán addig bújtam a latin meg a görög lexikonokat, míg végül megtanultam a latint és a görög eredetű szavakat. Később aztán ezek segítségével összeállt bennem a nemzetközi szavak, kifejezések gyűjteménye, amire már nagyon egyszerű volt ráépíteni az angolt, németet, franciát és az olaszt.

— Azt tapasztalom — folytatta —, hogy az emberek nagyon szeretnének idegenül tudni, közbe meg kidobálják az idegen nyelvű feliratokat. Én ösz- szegyűjtöm ezeket. Általában a piacon szétdobált idegen szövegű zacskókat, papírokat hozom haza, de van, hogy én magam veszek csokipapírt a boltban.

— Csokipapírt! ?

— Hát benne van a csoki is, mert csakmgy adják, de én a papír miatt veszem. A legjobb, ha egyszerre többnyelvű a felirat, mert úgy összehasonlítva az ismert nyelvet az ismeretlennel, még a törököt vagy a finnt is megtudom például. Az iskolában is így kellene tanítani: egyszerre több nyelvet.

Váradi Károlytól tudom, hogy az idegen szövegű feliratokon kívül Pista bácsi legjobb barátja a könyv. Megkérdeztem, igaz-e, hogy valóságos kis könyvtárat halmozott fel otthonában az évek során.

— Legjobb, hogyha kocsira ülünk, és majd meglátja — mondta, és én nagyon büszke lettem, mert köztudott, hogy Dobi István nem akárkinek mutatja meg a „kincseit”.

A macska ültette barackfa

Az autóban felkészített, hogy a háza dűlőfélben van, meg hát rend sincs nagyon, hisz nincs neki felesége, de a könyveit megláthatom.

Először a „rezervátummal” ismerkedhettem meg. Rengeteg fa, bokor és egy kútágas volt a kert „berendezése”.

— Arra földieper van — mutatta —, itt meg tökmag. Ha vóna kertje, most tudnék adni tökmagot — mondta sajnálkozva, merthogy az autóban már kiderült, én tömblakásban élek.

— Ott egy eperfa. Úgy kelt magátul — folytatta. — Ez meg itt barackfa. A macska ültette. Egyszer kiborított egy tál barackmagot, oszt kikelt, sok virág szokott rajta lenni. Finom. Ott az az almafa is magátul kelt.

A szememmel eközben a szemétdombot kerestem, de sehol

sem láttam. Pista bácsi mintha csak a gondolataimból olvasna, ekképp szólt:

— Szemétdombom meg nincs. Ahogy pucolom a tököt vagy a krumplit, rögtön ásom el a szemetet. Ánnál több viszont a rovarom. De nem pusztítom el őket, mert hasznot hoznak. Megeszik a károkozókat. Van futrinkám, fátyolkám, ájtatos manóm, katicabogaram, veres hangyám. Régebben csak az egereket pusztítottam a könyvek miatt. Nehogy megegyék. De mostanában nincs egerem.

Beljebb haladva a fáskamrát nyitotta ki előttem vendéglátóm.

— Nem tüzelek szénnel. Ösz- szegyűjtöm a gyümölcsmagokat, osztán azzal fűtök — mondta, majd szakszerű magyarázatot adott arról, hogyan rétegezi egymásra a dudvát, a gyümölcsmagot, az egy csajka olcsó szénport és a fát.

— Tudja, én nem kapok egy fillér nyugdíjat sem — folytatta. — De nem kell szenet vennem, mert a tüzelőt összegyűjtöm magam. Vizet a kútról hozok, úgyhogy vízért se fizetek, és villanyom sincs. Amit meg kell vennem, azt a pénzt meg napszámból megkeresem. Úgy vagyok én itt az özvegy asszonyokkal, mint a római légiósok a rájuk maradt kecskékkel. Mindenféle férfimunka rám marad. Ások, kapálok, oszt keresek.

Szerszámok

ábécésorrendben

Beljebb egy földes kis szobába értünk. A falak nem voltak kimeszelve, a mennyezetről itt- ott pókháló lógott, az ágyon szürke pokróc, a sparhelton fonott kas. Ruhásszekrény, hatalmas sublót és szerszámok a falon — ez volt minden berendezés. Aztán mint valami mesében, a szegényes szobácska titkai fokról fokra ejtettek ámulatba. Már a helyiségbe lépve feltűnt, hogy a vakolatcsupasz falba hosszú sorban szögek vannak beverve, amelyen reszelő, olló, fogó, kulcs és egyéb hasznos szerszámocskák sorakoznak. De mint megtudtam, nem is akárhogy. A szerszámok ábécésorrendben vannak felakasztva, így sötétben is jól kitapogatható, hogy adott esetben mit honnan kell leemelni.

Aztán jött a ruhásszekrény. Ruhák helyett az aljától a tetejéig könyvek lapultak benne.

— Még nem volt ilyen magas az útiköltség, Budapestre, Pécsre vagy Szegedre is elutaztam a könyvek után — mesélte a házigazda. — Hát itt csupa irodalomkönyvet lát, lexikont, értelmező- és képes szótárakat, angolul, németül, franciául, meg oroszul.

Példaként egyet kiemelt közülük. Az emberi faj francia értelmező szótárát.

—Ennek egy része hiányzott, mikor megvettem, így azt magam egészítettem ki — mondta, és vagy 20—30 oldalon keresz„Tudja, én nem kapok egy fillér nyugdíjat sem. De nem kell szenet vennem, mert összegyűjtöm magam. Vizet a kútról hozok, úgyhogy vízért se fizetek, és villanyom sincs”

Pista bácsinál minden fiókból, dobozból, zacskóból meglepetések kerülnek elő

tül hihetetlenül apró gyöngybetűkkel be volt pótolva a könyv hiányzó szakasza. Hitetlenkedve néztem, mire Pista bácsi csak annyit mondott, hogy másfél hónapot dolgozott rajta. Még apró képecskéket is vágott bele.

— Tudja, akinek van valamilyen hobbija, az nem unatkozik — bólintott, majd latinul hozzátette: az embert a vágyai vezérlik.

A sublótfiók titka

Még a sublót felső fiókjával bajlódott, elmesélte, hogy a latin meg a görög után először oroszul tanult meg. Akkoriban még nem voltak itt az oroszok, így sokan kigúnyolták a nyelvtudásáért.

— Van, aki az oroszt gyűlöl i, mások az angolt utálják, én egyiket se — tett pontot erre a kérdésre, majd „bevezetett” a sublótfiók titkába. Itt csupa növény- és állattankönyv sorakozott angol, német, orosz és francia nyelven. Eggyel lentebb szintén a legkülönfélébb nyelveken embertan, gyógyászat, gyógynövények, csillagászat, távközlés és ki tudja mi-mindenféle tudománnyal foglalkozó könyváradat tárult elém. A legalsó sublótfiók rejtette a nyelvtankönyveket. Volt itt olasz nyelvkönyv spanyoloknak, oroszoknak és németeknek, és ki tudja még követni milyen nyelvű kiknek. Utoljára nyitottuk ki a ládafiát, amit addig észre se vettem. Abból aztán előkerült a trópusi csodáktól kezdve az erdő rovarjaiig mindenféle képes és ismeretterjesztő könyv, hogy már követni is alig bírtam. És persze ezek után már mondanom sem kell, hogy mindezek legalább hatféle nyelven íródtak. Pista bácsi, hogy nyelvtudását bizonyítsa, mindegyikből lefordított egy-egy kis részletet nekem, ott, ahol „ad hoc” kinyitotta a könyveket. Igen sajnálta, hogy a kiejtése nem tökéletes, hiszen iskolában azt nem tanulta, de a fordítás oda-vissza gondolkodás nélkül ment.

Miután becsuktuk a ládafiát, én naiv azt hittem, ezzel elfogyott a mutatnivaló, hát nagyot tévedtem. Tudniillik, mint kiderült, a sublót mögötti dobozokban is könyvek voltak. Bibliák, híres regények, ki tudja hányféle nyelven, és majdnem mindegyik gondosan becsomagolva, mint az iskolás könyvek. S amikor a nemrég vásárolt galambbegy saláta ideális vetési idejét is elolvastuk egy angol salátás- könyvben, Pista bácsi úgy érezte, nagyjából betekintést adott nyelvtudományos hobbijába.

Az autóban — visszafelé menet az óráshoz, ahol a biciklijét hagyta Pista bácsi—csak annyit tudtam mondani, lám, lám, a fénytelen dolog is lehet arany, és hogy Pista bácsi nem épelméjű, bizony ember legyen a talpán, aki bebizonyítja.

Magyar Mária

Igen sajnálta, hogy a kiejtése nem tökéletes, hiszen iskolában azt nem tanulta, de a fordítás oda-vissza gondolkodás nélkül ment

Fotó: Fazekas Ferenc