Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-24 / 71. szám

1992. március 24., kedd HAZAI TÜKÖR „Igyekszem legjobb tudásom szerint” Varga Zoltán képviselői teendőiről, a kijárásról és a törvényhozásról Az orosházi körzet országgyűlési képviselője, Varga Zoltán (MDF) ritkán hallatja a hangját a plenáris ülése­ken. De amikor örökké vaskos aktatáskájával nagy sietve megérkezik az ülésterembe, látszik, valahonnan jön. Ha veszi a nagy táskát és órájára pillantva elmegy, tudhatjuk, valahol várják. A szüneteket nem téblábolással, hanem te­lefonálással tölti. Hogyan végzi hát munkáját egy kor­mánypárti képviselő, akinek a dolgok természeténél fogva nem olyan látványos a szereplése, mint egy ellenzékinek? Erről beszélgettünk Varga Zoltánnal. Szokolay Sándor lemondott Szokolay Sándor zeneszerző, a Magyar Zenei Kamara és a Nemzeti Alapítvány kuratóriu­mának elnöke, a Magyar Mű­vészeti Akadémia alapító tagja vasárnap este a televízió A Hét című műsorában bejelentette, hogy lemond a zenei életben vi­selt minden tisztségéről. Indok­lásul elmondta: az Új Magyar- ország szombati számában megjelent levélben azzal vádol­ták, hogy kezében túl nagy befo­lyás, hatalmi-politikai termé­szetű autoritás össszpontosul a zenei élet nagyobb része felett. Szokolay a vádak ellen nem kí­vánt védekezni. Felhívás! A Körösvidéki Környezet­védelmi Felügyelőség Idő van? címmel az ez évben Brazíliában megrendezésre kerülő környe­zet és fejlődés világkonferen­ciához kapcsolódóan fotópályázatot hirdet. A pályázatra olyan képeket várunk, amelyek a fotóművé­szet eszközeivel mutatják be az ember és környezete kapcsola­tát, a lakó- és természeti környe­zet pusztulását, az emberi maga­tartás- és szemléletváltás, az egész bioszféra iránt érzett fele­lősség igényével. A fotópályázatra fekete-fehér vagy színes, nevezőnként leg­feljebb 3 db fotó küldhető be. A képek hátoldalára a kép címét, sorozat esetén sorszámát, az al­kotó nevét és pontos lakcímét kérjük feltüntetni. A pályamunkákat 1992. má­jus 15-éig kérjük az alábbi cím­re beküldeni: Körösvidéki Kör­nyezetvédelmi Felügyelőség, 5701 Gyula, pf.99. A legjobb pályamunkákat három kategóriában díjazzuk: 1 db I. díj: 5 000,— Ft, 2 db II. díj: 3000,—Ft, 3 db III. díj: 1000,—Ft. A kiállításra elfogadott ké­pekből a gyulai művelődési köz­pontban kiállítást rendezünk. A díjak átadására a környezetvé­delmi világnapon, 1992. június 5-én, a kiállítás megnyitásán kerül sor. — Nem túl hálás munkánk során többféle feladatnak kell megfelelni. Mindenekelőtt a vá­lasztókörzet választópolgárai­val kell kapcsolatot tartani. A Ház jelenlegi működése mellett erre kevés idő marad, nemrégi­ben azonban hét községben tar­tottam fogadóórát és kilenc köz­ségben vettem részt fórumon. Választóimtól nagyon sok leve­let kapok. Amennyiben én nem találom meg az egyértelmű vá­laszt, a megfelelő helyre továb­bítom a felvetett kérdéseket. Csak februárban több mint 60 levelet írtam. A másik ilyen fontos kérdés, hogy választókörzetemben sze­retnék meghonosítani minél több munkahelyteremtő progra­mot. Ennek érdekében az önkor­mányzatoktól kértem ajánlatot kedvezményes ingatlanokra, amit felajánlanának olyan vál­lalkozók számára, akik az adott településeken munkahelyeket teremtetének. Ez a folyamat elindult, és örömmel mondha­tom, hogy már vannak vállalko­zók is, akik megkerestek. Egy­két községünkben talán ez is te­remt munkaalkalmakat. Az úthálózat és a telefonháló­zat elmaradottsága is nagyon- nagyon sok utánajárást igényel. Talán az ivóvízprogramban vég­re sikerül odáig eljutni, hogy jó minőségű ivóvizet tudunk bizto­sítani az orosházi, a gádorosi és a nagyszénási lakosoknak. A kórház felújítási munkálatai és az ezzel kapcsolatos költségek és egyéb problémák is nagyon­„Már vacsora közben csörög a telefon...” nagyon sokféle tárgyalást igé­nyelnek. —Mindaz, amit idáig elmon­dott, a ,,kijárás" fogalmába so­rolható. A törvénykezési mun­kában hogyan vesz részt? Mi­lyen témákkal foglalkozik? — Most éppen a szövetkezeti törvény néhány hiányosságára hívtam fel a figyelmet, talán módosításra is szükség lesz. Ezenkívül választókörzetemből megkerestek a politikai kárpót­lással kapcsolatos törvény ügyében, itt lesz egy rövid hoz­zászólásom is. Az MDF Mono- poly-csoportja, amelynek tagja vagyok, szomorúan látja a kü­lönböző átmentések, gazdasági visszaélések elharapódzását. A Munka Törvénykönyvéhez ad­tunk be egy javaslatot a törvényi rendezés érdekében. — Ón az Országgyűlés kultu­rális bizottságának tagja. Itt van-e speciális szakterülete? — Elsősorban a könyv- és könyvtárügyekkel foglalko­zom, végzettségemnek és hiva­tásomnak megfelelően, ha úgy tetszik, szakértőként. De részt veszek minden más kérdés elő­készítésében és tárgyalásában, most a sajtó és az oktatás van terítéken. Tagja vagyok a bizott­ság sportalbizottságának is. — Nagyon sokféle tevékeny­séget soroltfel. Lehetséges min­den fronton maradéktalanul helytállni? — Legalábbis igyekszem legjobb tudásom szerint, de ez hihetetlenül szoros időbeosztást igényel. Amikor csütörtökön a kora esti órákban hazaérkezem Orosházára, általában már va­csora közben csörög a telefon, kezdődik az új műszak és ez tart egészen vasárnap délig, s dél­után már Budapestre utazom. Nyilván nagyon kevés időm marad a pártpolitikai kérdések­re, de arra azért ügyelek, hogy a legfontosabb kérdésekben kon­zultálni tudjunk az MDF oros­házi szervezetével. Őszintén becsülöm Varga Zoltánt lokálpatriotizmusáért, s azért, hogy választókörzetének a lehető legtöbbet igyekszik ki­harcolni. De nem hagy nyugod­ni a gondolat: az országgyűlési képviselő fő feladata a tör­vényalkotás. Az állampolgárok, a települések kisebb-nagyobb gyakorlati gondjaival másoknak kellene foglalkozniuk. Valami nincs rendben, ha kijárni, elin­tézni a kormánypárti országgyű­lési képviselő jobban tud, mint az arra hivatott intézmények, önkormányzatok, civil szerve­ződések. Varga Zoltán egyetért:-— Az igazi az lenne, ha csak a törvénykezéssel kellene foglal­kozni, de hát nem olyan helyen élünk, s a társadalom sincs még erre fölkészülve igazán... SimonfTy Ágnes Ráth-Végh István A 7 FDI7\ [WW [AL IlJveIi iUV 15. Voltak egyéb rendszerű övék is. Egyik fajtájú az, melyet Frey- dier mester ír le, ezt nem kell újra ismertetni. Másik fajtája sodronyingszerű anyagból ké­szült. Ezt a féltékeny lovag nyu­godt lelkiismerettel lakatolta rá a feleségére, mert hiszen ha ő hordhatja háborúban a kényel­metlen páncélinget ellenséges fegyver ellen, akkor az asszony is viselhet egy kis páncélnadrá­got hasonló célból. Volt olyan szerkezet is, melyen a biztosító lemezt acélláncocskák kapcsol­ták az övhöz; ezek a láncok vagy párhuzamosan futottak, vagy keresztezték egymást. Leggya­koribb a szíjas övre szerelt egy­szerű zárószerkezet; ilyent őriz a Nemzeti Múzeum is. Szóval, a műalkotások elég leleményes­séget tanúsítottak a megőrzendő erény biztosítása körül. Hanem a kulcs, a kulcs... Bizonyos, hogy a pótkulcs nem csupán novellisztikus kita­lálás, hanem a szeretők találé­konyságának reális eredménye. Példaképpen álljon itt egy epizód Bonneval gróf emlékira­taiból. (Mint tudjuk, a XVIII. századnak ez a híres kalandora Magyarországon is járt; részt vett Szavojai Jenő hadjáratai­ban, utóbb Rákóczi Ferenccel voltak kapcsolatai.) A Bonne- val-féle emlékiratok hitelessé­gét kétségbe szokták vonni, de a szüzességi öv körül lejátszódó epizód szerintem valósággal megtörténhetett. Mellette bizo­nyít — akárki legyen a szerző— a történetből akaratlanul kibon­takozó XVIII. századbeli kor­kép: a főúri asszonyok hihetet­len feslettsége, a főúri férj brutá­lis kíméletlensége s a célját elért szerelmes lovagnak hallatlanul alávaló viselkedése. „Comóban állomásoztam — írja az emlékirat szerzője. — Házam minden úriember szá­mára nyitva volt. Bál, hangver­seny, kártyaparti egymást érte. Csupán a környék legelőkelőbb urasága nem vette igénybe ven­dégszeretetemet. Hiába halmoz­tam el kedveskedésekkel, hiába küldtem neki meghívást, hiába látogattam meg én magam: hasztalan, nem jött el. Megfo­gadtam, hogy bosszút állok. Gyönyörű, fiatal felesége volt, akit egy tigris féltékenységével őrzött; az a hír járta, hogy bizton­sági övét is szerelt rá. Igen gaz­dagnak és éppolyan fösvénynek mondták; gyakran utazott el két- három napra, de ilyenkor háza gondosan zárva volt, lélek sem járt sem ki, sem be. Ezek a ne­hézségek izgattak, meg aztán halálosan kíváncsi is voltam, vajon igaz-e a biztonsági öv his­tóriája. Ezt eszeltem ki: mikor egy ízben távol volt, a kastélya tájára rendeltem a dobosaimat, s egész éjszaka veszettül doboltattam. Másnap egy vénasszony levelet hozott úrnőjétől, melyben fel­kért, hogy szüntessem be az éj­szakai dobolást. A levél alján fé­lig elmosódott betűkkel ez ál­lott: »Nem kell tartani.semmi­től.« A vénasszony hozzátette, hogy más mód is akadna úrnője éjszakai nyugalmának háborítá- sára, mint a dobolás. Egy csomó ezüstpénzt nyomtam a vénasz- szony markába, s megkérdez­tem, írhatok-e az úrnőjének. Miután biztosított, hogy levele­met szívesen fogják fogadni, ezt írtam a szép szalmaözvegynek: »Mélységes tisztelettel vet­tem a levelet, melyet kegyes volt hozzám intézni. Ugyanazokat az érzelmeket táplálom, ame­lyeket ön. Semmitől sem riadok vissza, csak hogy bebizonyít­hassam. Ha az önök háza meg­közelíthető lett volna, már régen jelét adtam volna. A szerelem, mely bennünket egyesíteni óhajt, lehetővé teszi a találko­zást. Számoljunk az általa su- gallt érzelmekkel. Ne kísérle­tezzünk próbatételekkel, s ne hagyjuk egymást epekedni. Vá­rom parancsait.« Levelem, bár elég naivul volt szerkesztve, meghozta a várt eredményt. A vénasszony előre meghagyta, hogy délután négy óra tájban küldjem el egy embe­remet bizonyos templom kapu­jához a válaszért. A válasz meg­jött, ugyanolyan stílusban fogal­mazva, mint az enyém, s így végződött: »Ma éjjel tizenegy órakor, a kastélyfalban lévő kis ajtón. Egyedül jöjjön.« Elgondolható, hogy pontosan megjelentem. A kisajtó kinyílt, s a vénasszony mindenféle folyo­són keresztül egy kis szobába vezetett, és magamra hagyott. Az úrnő nem váratott magára, s lenge pongyolában benyitott. »Kinek néz ön engem?« — kér­dezte, és a nyakamba borult. »Siessen — tette hozzá —, több nehézséggel lesz dolga, mint gondolná.« így is volt. A bizton­sági öv valóságnak bizonyult. Egy acélláncokkal font kötelék zárta el a boldogság útját, ezt temérdek egyéb kis lánc és sza­lag erősítette az övhöz, úgyhogy teljességgel elmozdíthatatlan volt. Lehetetlen volt elmetszeni vagy fölfejteni anélkül, hogy nyoma maradjon. Ezernyi hiá­bavaló próbálkozás után egy öt­letem támadt: »Nem tudom el­képzelni, hogy férje csak egy kulcsot csináltatott volna; bizo­nyára lesznek tartalékkulcsai.« A szoba, melyben voltunk, ép­pen a féltékeny úr hálószobája volt; elkezdtünk hát kutatni, íróasztalának egyik fiókja vélet­lenül nyitva volt, azt összetúr­tuk, s mindenféle öreg írás alján csakugyan találtunk egy ezüst­szelencét s abban öt vagy hat pici kulcsot. Egyet magamhoz vettem, szolgámat beküldtem vele Milanóba, és megcsináltat­tam a párját. És valahányszor a derék úr elutazott, a mi talál- káinkfolytatódtak..rFofyto(/Mj RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Az előadás bábjeleneteit a lövöldetulajdonos és a bohóclány fűzi történetté. Fotó: Fazekas Ferenc Fekete színház varázslatos színekkel Fantasztikus élményben le­hetett része azoknak a gyerekek­nek és felnőtteknek, akik látták a Zsolnai Bábszínház úgyneve­zett fekete színházi előadását a békéscsabai ifiházban. Ez a fajta bábjáték sajátos technikára épül. A díszlet mögötti fekete háttérben mozognak a sötét ru­hás bábosok. A különleges anyagból készült figurák, a rafi­nált világítási technika és a bá­bosok ügyes munkája nyomán elevenednek meg. Szellemes ötletek, precízen kidolgozott mozdulatok, pontos színészi munka jellemzi az előadást. A szünetben a színház igazgatójával, Ján Hiznay-jal beszélgettünk, aki elmondta, hogy a társulatot ugyan az ORIENS ’92 rendezői hívták meg, de a börzén való részvéte­len kívül fontosnak tartották az itt élő szlovákok számára is bemutatni előadásukat. —A híd szerepét szeretnénk betölteni az itteni szlovákság és az anyaor­szág között, de természetesen büszkeséggel töltene el, ha azo­kat is meg tudnánk nyerni a báb­művészet számára, akik nem ér­tik nyelvünket. Ezért is hoztuk most el „A csoda lövölde” című előadásunkat, mely szöveg nél­küli. A vendéglátók szeretete és segítőkészsége alkalmat adott baráti és szakmai ismeretségek kialakítására. Reméljük, ezután talán több lehetőség adódik színházi munkánk bemutatásá­ra. Szlovákiában a legnagyobb hagyományokkal rendelkező színház vagyunk. Széles reper­toárral dolgozunk elsősorban gyerekeknek, de több, felnőttek­nek szóló előadásunk is van. A műsortervet klasszikus szlovák és világirodalmi mesékre, törté­netekre építjük. Legközelebbi tervünk a Dzsungel könyvének bábszínházi átdolgozása és színpadra állítása. S mi, a mesékben és a csodák­ban még hinni tudó közönség is csak reménykedünk, hogy mind gyakrabban láthatunk ilyen színvonalas előadást. M. K. Orosházi táncosok Dániában Horváth Ferenc és felesége, a Gyopár TSK vezetői meghívást kaptak Dániába az OPEN ’92 elnevezésű nyitott, korosztályos tánc verseny re. A táncpedagó­gusok egy fiatal orosházi és egy hódmezővásárhelyi párost vit­tek magukkal Koppenhágába. A nemzetközi viadalon 20 ország 113 táncklubjának közel félezer párosa ropta a táncot február 15—16-án. Horváthné Kriczki Zitát és tanítványait hazaérkezé­sük után kerestük meg. — Milyen szempontok alap­ján döntöttetek a Tóth—Szász páros javára? — A páros nagyon fiatal és igen tehetséges. Nyilvánvaló volt, hogy a legjobbnak kell kinn helytállnia. A költségeket, a fel­készüléssel kapcsolatos kiadá­sokat (ruhavarratás stb.) a szü­lők vállalták. — A szülői támogatás mellett — gondolom — a szponzorokat sem nélkülözhettétek. — A Petőfi Művelődési Köz­pont és a Kereskedelmi Hitel­bank orosházi kirendeltségének segítségével oldottuk meg az utazást és a szállást. Bevallom őszintén, egyik sem volt olcsó, pedig mindenből a leggazdasá­gosabb megoldást választottuk. — De a szálloda gyönyörű volt, mint egy kék álom! — lel­kendezik az OPEN ’92 orosházi táncosnője, Tóth Ildi, majd rész­letesen beszámol a kétnapos versenyről. — Ott volt minden­ki, aki számít a tánc világában. Elhiheted, mennyire izgultunk! A junior I. korosztály 79 induló­ja között mi a középmezőnyben végeztünk, a 46. helyen. Tóth Ildi és Szász Gábor. Kop­penhágában az OPEN ’92 versenyen a Gyopár Táncklu­bot képviselték Fotó: Szűcs László — Cha-cha-chát és jive-t tán­coltunk — kapcsolódik beszél­getésünkbe a páros férfi tagja, a 12 éves Gábor. — Szuper ruhák­ban lévő, nagy tudású táncosok­kal léptünk parkettre. Mi sem vallottunk szégyent. Fantasz­tikus hangulata volt a verseny­nek. Egy-két figurát is ellestünk. — Ha már a ruhákat említet­tétek, ti miben léptetek fel? — Én egy piros flitteres ruhá­ban voltam, Gabi pedig fehér inget, fekete csokomyakkendőt és a nadrághoz strasszal díszített övét viselt — mondja Ildi, de ' zárójelben azt is megjegyzi, hogy ha majd felnő, úgy 5 év múlva, akkor azt a tűzpiros roj­tos ruhát csináltatja meg, amit az egyik riválisán látott. Csete Ilona

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents