Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-04 / 54. szám
1992. március 4., szerda a Helyreállítja a szervezet bioenergia-egyensúlyát Az „öngyógyító” Cosmo Cosmókkal „fedett” hölgy Bár nekem még nem adatott meg az, hogy ufóval találkozzam, de amikor a békéscsabai Krajcsó Jánosnál megláttam egy számomra ismeretlen, csészealjszerű tárgyat, azt hittem, eljött a várva várt pillanat. Aztán kiderült, hogy nem ufót, hanem egy új természetgyógyászati eszközt, a Cosmo revitalizátort szorongatja kezében. A tányér alakú terméket megpillantva egyből az a kérdés vetődött fel bennem, hogy miképpen gyógyíthat ez a tárgy. — A Cosmo összesűríti a kívánatos és áldásos frekvenciájú sugarakat, és a beteg szervezetre vagy testrészre irányítja—-világosít fel Krajcsó úr, aki Békés megyében árusítja a terméket. — Az ily módon összesűrített energiamező áttöri a bioenergia- zárlatokat, megindítja az energiafolyamatokat, helyreállítja a szervezet bioenergiájának egyensúlyát. Ha valakinek fájdalmai vannak, azok sokszor az első kezelés 20—90 perce alatt megszűnnek. A Cosmo természetesen nem csodaszer, de kellő kitartással sokféle betegséget orvosolhatnak vele. — Manapság egyre több természetgyógyászati eszközzel találkozhatunk. A Cosmo eredményes alkalmazásáról vannak tapasztalatai? — Onnan kezdeném, hogy én miként kerültem kapcsolatba a termékkel. Tavaly nyáron nagyon komoly térdműtétem volt, és a lábam még azóta sem jött teljesen rendbe. Egy újsághirdetésben találtam rá a Cosmóra, gondoltam kipróbálom. Azóta minden este felrakom, és jelentős javulást érzek. Persze a saját példámon kívül is igen sok pozitív visszajelzést hallottam a termékről. — A Cosmo milyen betegségekre,fájdalmakra alkalmazható? —- Három típusa van, melyek nagyságban különböznek, és más-más betegségeken segítenek, a" fejfájástól egészen a vérkeringési zavarok megszüntetéséig. Egyébként az eszközről mindenre kiterjedő tájékoztatót tudok küldeni az érdeklődőknek, és a lakásomon a Cosmót meg is vásárolhatják. Nyemcsok László Ahogyan az életkörülmények egyre nehezebbé válnak hazánkban, úgy kerít hatalmába százakat, ezreket az „elvesztettem az utolsó szalmaszálat is” gondolata. Legtöbben akkor veszítik el maradék erejüket, amikor az összes létező hivatalt végigjárják, s nem lelnek gyógyírt tengernyi problémájukra. A rohamosan növekedő munkanélküliség, az éhbérnek beillő jövedelmek számtalan családot létbizonytalanságba sodornak. Sokan állásukat, mások társukat, lakásukat, becsületüket veszítik el egyik napról a másikra. A jövőben e hasábokat azok számára „ajánljuk fel”, akik — önhibájukon kívül! — kilátástalan helyzetbe kerültek, s nincs reményük a talpra állásra. Elsősorban azok levelét várjuk, akik vállalják nevüket, s adott esetben a nyilvánosságot is, ha esetüket feldolgozzuk lapunkban. Természetesen, a bizalmas információkat magunk is bizalmasan kezeljük. Kérjük, írjanak nekünk, lehetőségeink szerint mindenkinek válaszolunk. A borítékon ne felejtsék el feltüntetni a jeligét: „Utolsó szalmaszál”. Kemény kéményélmény - alulnézetből Füstfaragók, háztetők vándorai között A kéményseprőket vagy ahogy ők magukat nevezik, a füstfaragókat már hazánkban való megjelenésüktől (1780-tól) egyfajta misztikus kép veszi körül, rengeteg hiedelem kapcsolódik foglalkozásukhoz. Ma leginkább Fortuna istenasszony (a szerencse istennője) „földi helytartóinak” számítanak. Lévén, hogy babonás ember vagyok, igyekeztem „szerencsém elé menni”, besétáltam a Békés Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalathoz. Reggel 7 óra körül járhatunk, egyre több fekete ruhást látok a művezetőhöz szállingózni. Utánuk trappolok, s a meleg szobában már meg is tudom a gyülekezés okát: minden reggel eligazítással indul a nap. Majoros László művezető vezényli a kis csapatot, bár sok beszédre nincs szükség, mindenki tudja a maga dolgát. A nap első kávéjának kortyolgatása közben Majoros Lászlótól megtudom, hogy jelenleg 10 kéményseprő van, ezenkívül hat „tanonc” és egy szakmai, gyakorlati ok tató. Hagyományos és megrendelt к é - mény- vizsgála- tot végeznek. Mára motorizáltak lettek, két autóval rendelkeznek. Mindig azt képzeltem, hogy a „füstfaragók” csupa feketében járnak, de rá kellett döbbennem, a zöld vagy a kék pulóver sem akadály. (Az is pontosan olyan kormos lesz egy idő után.) Egy fiatalember a ma divatjának megfelelően copfban hordja a haját. Hja, kérem, a korral a kéményseprők is haladnak. * * * Azt mondják, füstfaragóval találkozni szerencsét jelent. Nem mindig és nem minden tájon van ez így. Az egykori Gö- mör vármegyében például kifejezetten rossz ómennek tekintették: ,,Kéményseprővel találkozni szerencsétlenség. Ha meglátom, megfogom a gombom, mert elviszi a szerencsém.” ,Jaj, vele találkozni nagy szerencsétlenség, mert olyan, mint az ördög." —Kérem, mutatkozzon be olvasóinknak — szólítom meg a kéményseprők doyenjét, akinek ruhája, keze, lába, arca valóban fekete, ám ennek ellenére sem hasonlít egy picit sem a pokol urára. — Novák György vagyok, júniusban lesz harminc éve, hogy kéményseprő lettem. Sírkövesnek tanultam, de járt egyszer nálunk egy „fekete ember”, akkor határoztam el, hogy belőlem csak kéményseprő lehet. Zsebébe nyúl, kivesz egy cukorkát. — Talán csak nem negró, a torok kéményseprője? — nevetek fel, de már ingatja is a fejét: — Mentolos cukorka—majd folytatja az elkezdett beszélgetést. — Biciklivel járok nap mint nap. Körzetemben szinte már családtagként fogadnak az emberek, 19 éve itt tisztítom a kéményeket. — Családja mit szól a mesterségéhez? — A feleségem is a cégnél dolgozik, megszokta a feketeséget. A fiam pedig 12 éves, s nagyon szeretne az apja örökébe lépni! — Sokszor ábrázolják a kéményseprőt létrával. Ón mégsem hord magával — jegyzem meg, immár az utcán sétálva. — Egyáltalán mit kell magánál hordania egy füstfaragónak? — Tényleg nincs már nálunk létra, a háziakét használjuk. Milyen a felszerelésünk? Védőruha, sapka, bakancs (régebben papucs volt), cső- vagy stóckefe, partvis. Közben bebízzák ránk a háziasszonyok... — nevet rám Novák György. — Nagyon rendes ember! Régóta jár már ide, de soha semmi problémánk nem volt vele — töri meg a néhány pillanatos csendet Ölyüs Imre, a házigazda. Bármennyire is vigyáz a mester, egy kis korom táncot jár körülötte. — Ha kitisztítottuk a kályhát, be is kell gyújtani, hogy meggyőződjünk, jó munkát végeztünk-e — tanít tovább Novák György. — Könnyen előfordulhat, hogy belül eldugul a kémény. Egyszer például 27 madártetem dugaszolta el a füstki- vezetőt, de előfordult már az is, hogy macska volt a „bűnös”... — Fél évre vagy egész évre tetszik fizetni a kéményseprői Novák György kéményseprő munka közben, járgányán, illetve Fortuna istenasszony „helytartójaként” Fotó: Kovács Erzsébet tünk az első házba. Egy nyugdíjas úr nyitja a kertkaput. — Jónapot kívánok! Koromszedés? Kéményseprés? — Jöjjön, nézze meg! Felkaptatunk a padlásra, limlomok között, félhomályban jutunk el a kéményig. —A stóckefével kitisztítjuk a kéményt lefelé is, felfelé is — magyarázza Novák György, miközben 'sebesen jár a keze. Fekete por szállingózik a padláson, a nyíláson át beszűrődő fényben jól látni, amint megállapodik a gerendán, a talajon. — Most lemegyünk, kiszedjük lentről a kormot — mondja a füstfaragó, ahogy „lebaletto- zunk” a meredek feljárón. — Nem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam — fordul felém immáron a konyhában, koromszedés közben. — Örökké kint vagyok a szabadban, emberekkel találkozom, meghallgatom problémáikat... A korommal óvatosan kell bánni, mert nagyon piszkol! Gyakran megvendégelnek bennünket egy-egy kévával, üdítővel, olyankor is vigyázni kell, mert ha leülünk, máris ott a „névjegyünk”. A frissen mosott ruha kiterítését sem szívesen munkát — kérdezte a tisztítás, majd gondos takarítás után.-V— Most sajnos nincs pénzem. Ráér később is? — kérdez vissza szemlesütve Ölyüs úr. (Bár a kicsi nyugdíjak miatt nem neki kellene szégyellnie magát...) — Természetesen! Jövök újra egy fél év múlva. Bár a kéményseprő mesterség viszonylag későn jelent meg, jellegzetes alakja mégis hamar beépült a néphitbe is. Ritka foglalkozás volt— főleg a 17-18. században, így megjelenése élményszámba ment, könnyebben fűződhetett sajátos alakjához hiedelem. A hithez mára tevékenység is társult. Általában a gombfogás, illetve a gomb megnyomása. Ezek időtartama tarthat egy pillanatig vagy akár valamilyen feltétel teljesítéséig (például: az aznapi dátumig kell számolni, míg négylábú állatot nem lát, egyenruhással nem találkozik, kitört ablakot nem lát...). * # * — Babonás? — kérdezem újra az utcán, egy másik ház felé közeledve. — Nem, nem vagyok az. Lottózom ugyan, a hatoson nyertem is egyszer-egyszer. A Bongón is összejött ez, az, de igazán nagy szerencsét még. nem hoztam magamnak. Azt persze látom, hogy az emberek babonásak: nyúlnak a gombjaikhoz, kémek egy-egy szál szőrt a nyírfaseprűmből. Gyakran kérik, hogy mondjak lottószámokat. A nők egyébként sokkal babonásabbak, mint a férfiak. Egyszer Telekgerendáson dolgoztam, mire a kéményhez értem, már alig volt pár szál szőr a kefémen, a hölgyek mind kitépkedték. Azért volt, akinek szerencsét hoztam. A Berényi úton találtam egy tárcát, amelyben pénz és igazolvány volt. A gazdája nagyon megörült nekem... Házról házra megyünk, Novák Györgyöt mindenütt régi, jó ismerősként fogadják. Legalábbis az emberek. A házőrzők nem .minden esetben. Meg is jegyzem: — Nem veszélytelen szakma ez! Nem elég, hogy magasra kell [ mászni, még a kutyákkal is * ,,meg kell küzdeni" . — Igen, ez így van, de erre is jó a stóckefe, nemcsak a kotrásra: ezzel tartom távol magamtól az ebeket. De nem csupán az emlí- tettek miatt számít fi veszélyes szakot á n а к , igen gyakoriak az ízületi bán- talmak, bőrbetegségek. S azt sem szabad elfelejteni, hogy a korom rákkeltő. — Miért nem szokott kezet mosni egy-egy seprés után? — Egészen egyszerű. A víz kitágítja a pórusokat, így köny- nyebben bejut a korom, a piszok. Meg kiszáradna a kezünk is. Ilyenkor fordulnak elő a bőrbetegségek. Este, a munka után az úgynevezett fekete-fehér öltözőben szoktunk megmosdani. ^ A kéményseprés nehézségeiről személyesen is meggyőződhettem, egy idős úrnál magam is „beszálltam” a szekrénytologatásba, a partviskezelésbe. (Munkám sok maradandót nem hagyott maga után, legfeljebb a kabátomon...) Lassan-lassan eltelik a délelőtt, búcsúzom. Kézfogásunkkor már mindkettőnk „mancsa” kormos. Felpattan biciklijére, s már kerekezik is újabb fekete-élmények felé. Távolodik, már csupán egy picike, sötét folt vehető ki a messzeségben. Lévén, hogy babonás ember vagyok, megfogom a gombom, s egy egyenruhásra várok... Közben a következő versikét mormolom magamban: Kéményseprőt látok Szerencsét találok, Kéményseprő piszkos A szerencsém biztos... Szigeti Csaba
