Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-04 / 54. szám

BOTRÁNYKÖVEK 1992. március 4., szerda BÉKÉS MEGYEI ШЩ A tengeri kígyó esete Szabadkígyóssal Kezd nyakatekert tengeri kí­gyóvá alakulni az a patikaügy, amely a szabadkígyósi képvise­lő-testület egyik döntése nyo­mán pattant ki. A képviselők tagjai igyekeztek a célszerűség alapján dönteni az (egyáltalán) eléjük került kérdésekben, gon­dolván, hogy a jogszerűség fö­lött a polgármesternek és a jegy­zőnek kell őrködnie. A mai, megbízott jegyző meg is teszi ezt, ám a korábbi állapotokra mi sem jellemzőbb, mint hogy a köztársasági megbízott egy le­vélben a testület majd minden lényeges rendeletét és határoza­tát törvénysértőnek minősítette. — Az újságcikk megjelenése után elterjedt a faluban, hogy Süli Bertalan alpolgármesterrel mi robbantottuk ki a patikaügyet — mondja Virág István exkép­viselő. — Ez ugyan nem igaz, de tény, hogy olyannyira elegünk lett — másokkal együtt — az önkormányzatban folyó dolgok­ból, hogy visszaadtuk mandátu­munkat. Az eredetileg megvá­lasztott kilenc képviselőből né­gyen lemondtak a polgármester telefonbekötése és utcájának járdásítása után. Két képviselőt a faluvezetés megnyilvánulásai régóta távoltartanak a testületi ülések látogatásától. A volt jegyzőnek pedig — ki tudja miért — helyettesítés címén havi nyolcezer forintot „szava­zott meg” a polgármester úr. So­roljam még? — Úgy gondoljuk, a polgár- mester úr sem érdemelte meg azt a 20 százalékos béremelést, amellyel januárban havi 36 000 forintra kerekedett a fizetése — vette át a szót Süli Bertalan. — Ami pedig a gyógyszertár-építé­si támogatást illeti: Jeszenszky Attila várhatóan további 150 000 forint vissza nem térí­tendő támogatást kap lakásépí­tés címén. A közművesített in­gyentelek is megér úgy kétszáz­ezret. — Miért mondtak le? — Mindig kritikusan szóltam a hibákról, s nem akartam, hogy a polgármester úr azt higgye, hogy a helyére akarok kerülni— foglalta össze indítékait az egy­kori alpolgármester. Virág Ist­ván döntésének is megvan a maga oka: — A köztársasági megbízott törvénysértéseket felsoroló le­vele indított el a lemondás felé. A testület és a polgármester kö­zött pedig olyan feszültség ke­letkezett, amely elviselhetetlen­né vált. Mindketten a lelkemre kötik: hívei annak, hogy legyen gyógyszertár Szabadkígyóson, csupán a módszert, a megoldást vitatják. Ha távoztak is, készek a község rendelkezésére állni bár­milyen ügyben, de a mai szerep- osztásból nem kémek. Filó János, Szabadkígyós polgármestere töpreng egy ki­csit, hogy nyilatkozzon-e, aztán ajegyzőnőt beinvitálva rááll. — Jeszenszky Attila rendel­kezik-e a magángyógyszertár­alapításhoz szükséges szakvizs­gával és ötéves szakmai gyakor­lattal? — A lehetőségek azt sugall­ták, hogy valaki felelőst keres­senek. — Magyarán kell egy, az előírásoknak megfelelő alkal­mas gyógyszerészt találni? — Biztos, hogy így lesz, ha ő még nem írhatja alá a gyógy­szertári vállalattal a szerződést. — Ennek a másik gyógysze­résznek itt kell majd dolgoznia vagy elég, ha csak a nevét adja az üzlethez? — Ezt hadd ne tudjam. — Ahhoz képest, hogy önök a település 3 milíió forintját aján­lották fel, csak jó lenne, ha tudna ilyesmiről. — Mi Jeszenszky Attilával állunk kapcsolatban, s úgy ér­zem, nekünk vele szemben kell állni a sarat. Tudtommal—ha az ötéves gyakorlata nincs is meg — a szakvizsgával kapcsolatos lépéseket megtette. Sőt, a dokto­ri disszertációjával kapcsolatos kutatásai is folynak. — Korábban nyugdíjasként egy gyógyszerész lényegesen olcsóbban gyógyszertári szobát kívánt létesíteni Szabadkígyó­son. — Ez nagy tévedés. Én keres­tem meg Dócs urat. Azt valóban mondta, hogy ekkora települé­seken gyógyszertári "szobában szokás gondolkodni. — A korábbi jegyző tevé­kenységének időszakában vég­zett testületi munkát a köztársa­sági megbízott igen kritikusan értékelte. — Valóban nagyon sok ész­revételt kaptunk. Ezért kellett megszüntetnünk a munkaviszo­nyát. Megköszöntük a barátsá­gát. — Az illetményen felül még­is havi 8 ezer forintos helyettesí­tési díjat is fizetett neki. Miért? — Miért? Mert én nem va­gyok jogász, se pénzügyi szak­ember. Valószínűleg ezzel akar­ta a 17 ezer forintos fizetését egy kicsit rendezni. — Ha rosszul dolgozott, s a helyettesítés díjazása is vitatha­tó, miért tett eleget a jegyző ké­résének? — Azt mondta nekem, hogy a szabálysértési előadói munka­kört is ő látja el. — Visszaperelik tőle a pénzt? — Hát, inkább ő perel, ő kö­vetel- Kiss A. János A tűzoltóparancsnok is a zsebébe nyúlt — 20 milliónak ketyegett az óra Az áfész a banknál is jobb? Azt mondják, akinek külföldi útra telik mostanában, annak nem áll rosszul a szénája. Hátha még a mesés Hawaiiba is elvetödik... De kinek van manapság erre pénze, amikor lassan egy liter tejért sem érdemes húszadika után a sarki boltig elbotorkálni (ha már egyszer egy fillér sincs a zsebünkben). Sze­génység ide, válság oda, mégis előfordul, hogy magyar szó vegyül Los Angeles vagy Hawaii forgatagába. Jókora botrányszag kezdi körüllengeni azt a tanulmánvút­Hawaiit nem lehetett kihagyni — Mindjárt az elején szeretném eloszlatni a félreértéseket: erre a tanulmányútra felkértek, s én boldogan elvállaltam, hiszen sok tapasztalat, ismeret szerzésére nyílt lehetőségem — mondja Kovács János. A kingsburgi Quardien síküveggyárban látottak megnyugtat­tak annyiban, hogy az új orosházi üveggyárban sok tűzvédelmi, technikai megoldást meghonosítottak. Például a hidrogén alkalma­zása figyelemre méltó: nálunk mindenki fél tőle, ott eszükbe sem jut. Az sem természetesen, hogy megszegjék a tűzvédelmi utasításokat. Nem értették például a kérdésemet, amikor érdeklődtem: milyen büntetést kap, aki tilos helyen dohányzik. Rendkívül nagy dolognak tekintem az ilyen utakat, igazán megéri. Igyekszem is hasznosítani. — Úgy hírlik, időközben módosult az eredeti útvonal. — Először is: nem igaz, hogy Floridában jártunk, hanem az ország másik szegletében, Kaliforniában, Los Angelesben, Freznóban, San Franciscóban. A 14 napos útból hét utazással telt, ráadásul közbe­esett egy négynapos ünnep, amikor se üzemlátogatást nem tervez­hettünk, s nem járhattuk az üzleteket sem. Hawaiiba a repülőjegyeket — a Perl Harbor évfordulójára rende­zett ünnepségek miatt — óriási kedvezményekkel ad­ták, nem hagyhattuk ki... — Sokféle információ kering a költségekről. — Pedig semmi titkolni való nincs benne; az országos parancs­nokomtól annak idején engedélyt kértem az utazásra, és a fedezésé­re 50 ezer forintot. Jelentős össze­get magánerőből kellett fedez­nem. —Mennyit? — Negyvenötezret. A többit a Gépipari Tudományos Egyesület fi zette, tagsági viszony alapján. — Az sem lehetett kevés. Igaz egyébként, hogy összesen 300 ezer forintba került fejenként az út? — Nem tudom pontosan, mennyi volt, tény hogy az Ibusznak utólag tartoztam 8 ezer .forinttal, amit sajnos nem tőlük tudtam meg. (Információink szerint az út fejenként 240 ezer forintba került— A szerk.) Fiadzott a ruhapénz — Bizonyosan egyetértünk abban, hogy a szakmai fejlődéshez hozzátartozik az is: minél többet lát, messzebbre megy az ember, annál tapasztaltabb, teljeskörübb a tudása. Ez az egyik oldal, amellyel szemben sajnos ott áll a rideg valóság: a pénztelenség, a kemény gazdasági megszorítások. Ez alól tudomásom szerint a tűzoltóság sem kivétel. — Mielőtt a felvetésre válaszolnék, meg kell jegyeznem: az utat nyereségből fedeztük, tehát megtermeltük rá a pénzt. Ami pedig a pénzügyeinket illeti, sajnos, valóban nem állunk jól. A költségvetés­ből annyit kaptunk idén, mint tavaly. Az inflációt nem vették figyelembe most sem, egy évvel korábban sem. Annyira nincs pénzünk, hogy központi előírás szerint ebben az évben egymillió forintos bevételt kell produkálnunk. Emiatt kell többek között híd- mosást vállalnunk, időnként kölcsön adjuk a felszereléseinket... — ...vagy éppen 20 milliót. — Ezzel is a bevételeinket akarjuk növelni. Legalább 100-120 ezer forint kamatra számítunk. Az ügylet hátterét Kiss Imre gazdasági osztályvezető igyekszik megvilágítani: — A profilunkból adódóan nem könnyű az évi egymillió forintos féleséget, amelyet Valentinyi Márton megyei munkavédelmi fő­felügyelő istápolt a múlt év végén. Szakmai út volt vagy kirucca­nás? Ki, kik és mennyiben járultak hozzá a világlátáshoz? Ezekkel a kérdésekkel kopogtattunk be Kovács János tűzoltó ezredes, megyei parancsnokhoz a minap. Egyúttal arra is kí­váncsiak voltunk, milyen üzletet látnak abban, ha 20 millió forintot kölcsönöznek a békéscsabai áfésznek. Ezzel kapcsolat­ban a fogyasztási szövetkezet illetékesét is megkérdeztük. bevételt „kitermelni”. Ha rövid időre is, de bizonyos összegeket meg kell dolgoztatnunk, nem beszélve arról, hogy a tervezett kiadásaink sincsenek teljes mértékben fedezve. Sajnálom, de éppen a nagy bankok, az MNB, a Mezőbank, az OKHB, a Takarékbank nem ígért elfogadható kamatot, csak 90 nap után. Mindössze 29 százalékot ajánlottak, a békéscsabai áfésztől pedig 35 százalékot kapunk, ráadásul — a szerződés szerint — a bejelentésünk után 48 órán belül kötelesek fizetni. —A mai világban azért minden hitel körül ott bujkál a kisördög: mi van, ha az adós nem tud fizetni? Nem gondoltak arra, hogy túl nagy kockázatot vállalnak? — Nem, sőt sokkal biztosabb helyen látjuk a pénzünket, mintha termelő vállalatnál helyeztük volna el. Az áfész napi bevételekkel rendelkezik, aminek elégnek kell lennie ahhoz, hogy fizetőképesek legyenek. Persze, ennek is megvan a maga rizikója, de hát nincs nyereség kockázat nélkül. Mellesleg a 20 millió egyik felét már visz- szafizették; február 25-én igényeltünk 10 és fél millió forintot, meg­kaptuk, azóta szét is osztottuk, a ruhapénz fedezete volt. Számítá­saim szerint ez 150 ezer forintot hozott nekünk a konyhára. — Önöknek van-e tartozásuk, hitelük más szervezetek felé? — Nincs. — Vannak-e információik ar­ról, miért kellett ilyen feltételekkel az áfésznek a 20 millió ? — Pontosan nem tudjuk, felte­hetően az új készletek beszerzésé­nél biztosította a fizetőképességü­ket. —Korábban is volt már ilyen meg­állapodásuk az áfésszel? — Nem, eddig még soha. — A kölcsönszerződésen kívül van-e a tűzoltóságnak vagy azon belül magán- személynek olyan ügylete az áfésszel, amelynek alapján az áf észt fizetési kö­telezettség terheli. Nem tudunk ilyen megállapodásról. „Tűzoltás” napi kamattal — Mondja, az újságíróknak sok pénzük van? — kérdezi moso­lyogva Szlancsik Pálné, a Békéscsaba és Vidéke Általános Fogyasz­tási, Értékesítő és Beszerző Szövetkezet főkönyvelője. —Merthogy jó lenne ha,,,kölcsönadnánk” ?—kérdezek vissza. — Bizony jó — sóhajt nagyot a főkönyvelő asszony. —Természetesen nem ezért kerestem meg Önöket, hogy a segítsé­gemet felajánljam, bár tehetném. Kezemben egy megállapodás, amelyet Önök a megyei tűzoltósággal kötöttek. Húszmilliót vettek fel tőlük. Miért éppen a tűzoltóság jutott az eszükbe és miért nem mondjuk a rendőrség ? — Nem mi kerestük meg a tűzoltókat. Ok ajánlották fel a segítsé­get. Kérdezték, milyen kamatfeltételeket tudunk biztosítani, ha segítenek? 35 százalékos napi kamatot tudunk felajánlani. —Úgy tudom, a tűzoltóságnál is többen sorban állnak, hogy meg­kapják a pénzüket. Nem gondolja, hogy ennyi kamatot akkor is kaptak volna, ha értékjegybe fektetik? — A 35 százalékot azt gondolom sehol sem kapnák meg. Ok is és mi is jól járunk, mert banki hitelre 42-43 százalékot.kellene fizet­nünk. — Úgy hírlik, Önök nem tudtak a tűzoltók kérésére 10 milliót teljes egészében visszafizetni? — Éz nem igaz. 10,5 milliót kértek, és ezt maradéktalanul kifizettük. —Mennyi időre kérték a kölcsönt? — Meghatározatlan időre. В. V.—L. E. A két párbajozó fél: Nagy Sándor, a Fidesz békéscsabai irodavezetője és Horváth Ti­bor, a Békéscsabán működő Fidesz M cso­port „szószólója”. Horváth Tibor Nagy Sándor: A keze­lésében lévő I 800 000 forint apportértékkel rendelkező Fidesz-vagyont átutalta alapítványa, a Békés Megyei Narancs Alapítvány javára, s ezt a vagyont 80 000forint értékben bevitte az F+N Trade Kft.-be, amelynek tagja. Miért tette ezt, és mi köze van ezek után a Narancs Klubnak a Fideszhez? — Először is szeretném leszögezni, hogy nincs a kezelésemben ennyi pénz, nem lehet ennyi az ap­portérték sem. A pincét, melyben ma a Narancs Klub működik, nem a Fidesznek, hanem az irodának utalták ki. Úgy volt, hogy a Fideszneklesz annyi pénze, hogy rendbe hozza, de ez nem jött össze, így létrehoztuk a Na­rancs alapítványt. Ám az iroda nem jogi személy, ezért én lettem az alapító. Sajnos nagyon minimális összeget sikerült összeszednünk, ezért két dolog között kellett választanunk. Vagy visszaadunk min­dent, vagy kitalálunk valamit. így került a képbe a kft. Á társaság vállalta, hogy megtéríti a költségeket, s felajánlották, hogy aki az alapítványban is benne volt, az tagja lehet a kft.-nek. Azóta mi már kiléptünk ugyan, de a kft. ma is él. Ha a Fidesznek lett volna pénze, ők csinálták volna meg a klubot, de akkor sem lett volna a Fideszé. Hogy mi köze a Fidesznek a Narancs Klub­hoz? A nevéről lehet asszociálni: ennyi, hogy Narancs Klub. Nagy Sándor ű*- Horváth Tibor: Ré­szemről az etikai bizottság döntésével lezárult a vita a Fidesz M-mel. A vizsgálat alapján a vádak a Narancs Klubbal kapcsolatban megalapozatlannak bizonyultak, s az etikai bizottság úgy döntött, hogy javasolja a Fideszből Horváth Tibor kizárását. Erre a kongresszuson került volna sor, ám Horváth Tibor kilépett, majd rövid idő elteltével visszalépett a Fideszbe... A kérdésem ehhez kapcsolódik. Miért lépett ki, majd vissza, illetve mi az amit ő tenni akar a Fideszben a Fideszért? — Január 1-jén léptem ki, a Fidesz M kérésére, mivel úgy vélték, hogy személyem miatt támadják a csoportot. Azt javasolták, hogy lépjek ki a viharok elüléséig. Meg az időt sem éreztem elegendőnek ahhoz, hogy a kongresszuson bizonyítani tudjam az igazamat. A Fideszben én azt szeretném, ha megmaradna az eredeti Fidesz-jelleg, ne sorvadjon el a sokszínűsé­ge, mozgalmi jellege. Ebben különbözik az M-frak- ció a többi Fidesz-csoporttól. Párbajbíró: Szigeti Csaba Február 28., péntek KelletI már ez a bizalom. Ebben az átkozott magába forduló világban. Mától nyitottak vagyunk az égben, s nemcsak a madarak szállhatnak szabadon át a határo­kon, hanem az eddig olyannyira vigyázott katonai repü­lők is. Persze nem bombázók és rakétahordozó robotre­pülőgépek, hanem azok, amelyek a biztonságot garan­tálják, vigyázzák a leszerelési folyamatokat. Jó volna ha résen lennének, s nemcsak az ármádiát kellene figyelni, hanem a bunkósbottal, boxerrel, nuncsakuval, gázpisz­tollyal felszerelt suhancokat, az orosz katonáktól pálin­káért pisztolyt vásárolt veszélyes álmodozókat, az egy­kori MHSZ-raktárakat feltörő puskás bűnözőket, hogy ne kelljen félni sötét utcasarkokon, kihalt parkolókban, nyugdíjfizetés után a magányos tanyákon. Mos­tanság könnyű golyót kapni a fejbe, az egyre „izmosodó" gengszter­klánok maximum csak egyszer figyelmeztetik ellenségei­ket, áldozatukat. Aztán úgy jár a paciens, mint a benzin. Nem marad ólommentes. (napra-na| Február 29., szombat Azt mondják, karcsúnak lenni a legdrágább. Sajnos igaz ez a tejre is, amely ahogy soványodik, úgy növek­szik az ára is. Pedig ma is sikerült becserkésznem a hűtőpultban a zacskók dzsungelében. — Megvagy te k..J — kiáltottam fel boldogan, ahogy sikerült kivakar­nom a drágább és zsírosabb társai közül. Egy életre elje­gyeztük egymást ezzel a filigrán flakonnal, amely nem­csak koleszterinjében, hanem űrtartalmában is karcsú­sodik. De ez semmi ahhoz képest, hogy őkelme átment szabadárasba, s mostantól állambácsi megvonja támo­gatását. Az őt futtató selyemfiúk pedig mindjárt emelték a tarifát. Mostantól majd rászokunk újból az unt hazai­ra, a szolid teára, amely édes-savanyú levéve! nem kárpótol a mindörökre elvesztett luxusért, a műanyag­ízű zacskóstejért, a sziklaszilárd trappistáért, az önjáró pálpusztaiért. Március 2., hétfő Nem olyan rég még nagy csinnadrattával bontogat­tuk a szögesdrótokat, a műszaki határzárakat az oszt­rák—magyar mezsgyén. Elevenen él még a páneurópai piknik emléke, a szabadulástól meg- részegült keletnémet turistástul, Horngyulástul. És most újból beke­ményítenek a sógorok — vélhetően nyomatékos magyar kérésre —, s szigorodik a határőrizet Karinthiában, F első-Ausztriá­ban és Stájerországban. Engem ez az egész menekültáradat a török birodalom elleni harcra emlékeztet. Akkor is, most is, mi és az osztrákok voltunk Európa védőbástyái Ázsiával szem­ben. Akkor is, most is cserbenhagyni látszik minket a művelt és általunk védett Nyugat. Egymásra vagyunk utalva megint. Közösen kell szigorítanunk, hamár az éhséggel és nélkülözéssel szemben önérdekből nem le­hetünk szándékunk szerint liberálisak. S miközben az ember szítja magában az eljárás etikusságáról folytatott vitát, egyre csak jönnek pakisztániak, afrikaiak, kínai­ak, s ki tudja még hány eleddig jóformán ismeretlen nép reményvesztett fiai. „ Kőhalmi Endre

Next

/
Thumbnails
Contents