Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

1992. március 12., csütörtök HAZAI TÜKÖR №ÉS MEGYEI HÍRLAP Bőrfejűekkel a szarvasi Vén Diófa raktárában 2. „Kicsalták és szétverték az embereket” nére. Aztán Székesfehérvárról, meg innen-onnan érkeztek más kopaszok: „Heil, heil”. Úgy megvertek bennünket, mint a szar. — Kopasz kopaszt vert — kontráz Hauser. — Szóval, vidéken kiöreged­nek, akik elkezdték — folytatja a katona. — Később is ugyan­ezeket az eszméket vallják majd, csak nem mennek ki az utcára balhézni, nem járnak el sehova. A vidéki városokban a gyerekek felveszik a nagy surra- nót, meg minden, de csak divat­ból. — Szánkáson a cigányok magatartása váltotta ki az indu­latotokat? — Nemcsak a cigányokról van szó. Lázadtunk valami el­len. Szegedre például sok b... arab jött be — fejti ki nézetét hosszabban Hauser. — A vidék 90 százalékában a náci elvek szerint alakultak ki ezek a csoportok. Csak utána kezdtek a magyarságukról be­szélni. Az egész országban az váltotta ki a bőrfejűséget, hogy az emberek utálják az arabokat és a cigányokat. — Mivel vagy te magyarabb, mint én? — Semmivel, de én vállalom nyíltan, hogy magyar vagyok, s kimegyek az utcára.-—Jogos! — Azért vagy magyarabb, mert van fülbevalód? meg folytatódtak. Én is csak nosztalgiából járok ide. — Jár ide valaki, akinek a nevét tabu leírnunk. — Ezzel a fiúval sokat vitat­koztam. Nagyon keményen fog­ja fel a világot, de a jövőben az ilyen emberek élnek majd meg itt. Eleinte idegenkedtem tőle, aztán közelebbről is megismer­tem. Nem verekszik, inkább ha­tározottságával szerez tekin­télyt. Ez tetszik nekem. — A polgármester fasisztoid- nak nevezte ezt a társaságot. — Ha a robbantgatásokat, s hasonlókat mellőznék, akkor másként viszonyulnának hozzá­juk az emberek is. A szobordön- tögetés pedig valakiknek jó in­dok lehet arra, hogy megszün­tessék ezt a klubot. Pedig mi a zenéért és a társaságért jöttünk ide a barátaimmal. A legtöbb botrányt itt nem a városbeliek okozták, hanem olyanok, akiket nem is ismerünk. —Ajánlanád a szarvasi fiata­loknak, hogy járjanak ide? — A baj az, hogy az egész országban iszogatnak a 18 éven aluliak. Nem akarok politizálni, de ez régen másként volt. A szü­lők is kapkodnak, idegesked­nek, kevesebbet foglalkoznak a gyerekekkel. Más dolog, ha ma kitessékelnék, hazavinnék a gyereküket, még a szülők kér­nék ki maguknak, hogy milyen jogon. Verekedés meg nemcsak itt fordul elő, hanem a többi szarvasi szórakozóhelyen is. Riportunkkal nem a hangulatkeltés, nem a bőrfejüek elítélése vagy népszerűsítése volt a célunk, hanem az, hogy bemutassuk, miként is gondolkodnak, élnek megyénkben a skinheadek. Az utóbbi hetek, hónapok történései mutatják, hogy a jelenség felett nem lehet elsiklani. Ezt bizonyítják Göncz Árpád köztársasági elnök szavai is. Az elnök a napokban bocsánatot kért a magyar nép nevében a zömében arab és afrikai diákoktól az őket ért mélységesen sérelmes inzultusok miatt. Mindazonáltal arra kér­te őket, hogy keserű tapasztalataik ellenére se általánosítsanak, hiszen a vendégszerető nép hírében álló magyarokra nem jel­lemző az idegengyűlölet. Kiss A. János—Nyemcsok László—Szigeti Csaba Sör, pezsgő..., no meg az unicumok — Jöjjenek, nézzék meg! — hívnak vissza a söntésbe ben­nünket. — így táncolunk mi! „Ez itt egy igen-igen kemény­kemény világ.” — hangzik fel az Európa Kiadó dala, s belekez­denek jellegzetes „táncukba” a bőrfejüek. Nagy, katonás lépé­sek, széles mozdulatok. Mindig csak előre! Körbe-körbe „me­netelnek”— az időközben meg­telt helyiségben nincs akadály. A fények játékában, a füstkö­dön keresztül meglátom egyi­kük tekintetét: mereven előre­szegezett áll, félig nyitott szem, összeszorított ajkak... Tánc. Táitc — ahogy a bőrfe­jüek járják... Maga elé néz, hallgatja a beszélgetést. Közbeszól. Köz­bekiabál. Van valami hátbor­zongató a viselkedésében. Néha fel-felcsillan a szeme — felugrik, fenyegetőzik, átkozó- dik... Nem bírja tovább, zsebé­be nyúl, s kihalássza pillangó­kését. Kemény, határozott te­kintettel forgatja ujjai közt. Majd megnyugszik, s végre el­teszi... (Folytatás az 1. oldalról) — Ámikor még kisgyerek voltam, úgy le volt szabályozva a cigányokkal a dolog, hogy a kutya sem szólt hozzájuk. Volt egy hosszú asztaluk, ahova leül­tek, táncoltak, mint a többi fehér ember. Aztán a vajda balhézni kezdett. Ezek tízévesen otthon edzenek, hogy néhány év múlva tudjanak verekedni. — Jogos! — Aztán feljöttek a buliba, de nem szórakozni, hanem vere­Fegya szerint három út előtt állhat a bőrfejü. Vagy beillesz­kedik a társadalomba, s él, mint minden normális ember, vagy a perifériára szorul, s alkoholis­taként, kábítószeresként végzi, vagy pedig hivatásos állomány­ba lép, egyenruhába bújik. Fegya! Te melyik utat választo(tta)d? kedni. Egyesével kicsalták és szétverték az embereket. Akkor leszabályoztuk őket. Ez a társa­ság, akitől tartottak, kiöregedett, s akik miatt nem mertek balhéz­ni. Most újra kedzik. Ha lenne egy 13 éves fiad, elengednéd a moziba, hogy egy cigány kitépje a kezéből a pénzt? Ha meg sími kezd, hogy „add már vissza”, akkor kap mellé két pofont is. — Körülbelül. — A mozis nő meg végignézi ezt. De mások sem mernek szól­ni, mert fosnak. —Mi ennek a mozgalomnak a jövője? — Semmi — válaszolja Wehrmacht. —Leteszitek a bakancsot? — Én nem. — Vidéken kihal ez a dolog. S akkor nagyon durva dolgok lesznek, kialakul egy újfasiszta szar. Volt pesten egy kopasz­koncert, s jöttek ezek az újfa­siszta kölykök. Normális, Oi koncert volt, az egy nézetet valló fiatalok jöttek össze a közös ze­— Nem, nekem eszméim vannak. Sok ember, ha körül­fogja húsz cigány, azt se vállalja el, hogy magyar. Én vissza is merek ütni. —Nem vállaltok ti semmit! — Én vállalom! Kugyela Zsolt vagyok Szarvasról. Húsz éve magyar vagyok. Még a rendszerváltás előtt lettünk ko­paszok. Megfontoltabb, mint a töb­biek —ő már csak gondolkodá­sában börfejű. Tudja miért volt az,s ma már miért nem... — A rendszerváltás mit vál­tott ki belőletek? — Abszolúte semmit. Koráb­ban nem piszkált bennünket senki. — Most, igen? — A szobordöntögetés óta. De tudod, mit mondott egy rend­őr a piacon? „Kéne ide egy-két bőrfejű.” — Ezt nektek mondta, vagy csak úgy? — Nekünk, nekünk! — kiált­ják kórusban. — Azt mondta: „Nem tudtok idehozni néhány bőrfejűt? A szállást fizetjük egy hétig.” — Hogy alakult ki ez a hely a Vén Diófában? — Nem tudom, kinek az ötle­te volt, hogy a kocsmában ilyen klubot alakítson ki — mondja egy másik katona, sokkal na­gyobb csillagokkal. — Azt hi­szem, a Fekete Lyuk mintájára készült. Kezdtek ide járni a zene miatt azok a fiatalok, akik nem a diszkó világában éltek. Ez egy avantgarde helynek számított. Először a húsz év körüliek jártak ide, aztán jöttek a fiatalabbak. Ekkor kezdődtek a bonyodal­mak. Voltak atrocitások, s ekkor a rendőrök jogosan jöttek ki. Ment a csendháborítás, robban­tak a petárdák. Elmaradozott a kezdő társaság, az esti balhék Ráth-Végh István A 7 FBÍWW [ALj iUV 7. Lehet-e valaki bűnösebb a szöktetés bűntettében, mint Berlhe uraság? Fortélyos álnok­sággal legyőzte Lajon kisasz- szony erényét, de a győzelem kegyetlenné tette: nem elégedett meg azzal, hogy rabul ejtette a fiatal leány szívét, de a szó szo­ros értelmében bilincsbe verte a testét is, s kegyetlenebbül bánt el vele, mint egy rabszolgával. Képzelhető-e gonoszabb bar­bárság annál, mint egy ifjú te­remtés testét láncra verni, s oly börtönbe zárni, melyet maga­magával hurcol mindenhová? Ez a börtön egy keskeny, nad- rágocskaszerű öv, átszőve és beszegve sárgaréz sodronyok­kal, elöl lakattal lezárva, mely­nek kulcsa Berlhe uraságnál ál­lott. Az öv varratai vörös spa­nyolviasszal voltak lepecsétel­ve, olyan pecsétnyomó alkalma­zásával, melybe egész különle­ges és utánozhatatlan rajz volt vésve. De hát ez csak természe­tes: a börtönőr nyugodt akar len­ni, hogy foglya kellő biztonsá­got nyújtó rács és lakat alatt van. Az egész alkotmány oly mó­don van megszerkesztve, hogy csak egy igen kis rést hagy sza­badon, de ez a rés is körül van tüskézve, úgyhogy kívülről megközelíthetetlen; azt hiszem, Berlhe uraság ezt a rést sem en­gedélyezte valami szívesen, de a természeti szükségleteknek 6 sem parancsol. Ám azt megtette, hogy a rést is pecsétekkel körí­tetté, melyek karéjban őrködnek fölötte, mint megannyi őrszem vagy mint megannyi eunuch. íme, mit mond erre Berlhe uraság a nyomozás során: „Vádlott megkérdeztetvén, igaz-e, hogy a testi viszony foly­tatása és más férfiakkal való érintkezhetés megakadályozása céljából Lajon kisasszonyra egy angol rendszerű övét csatolt fel, olyan lakattal ellátva, melyhez csak neki volt kulcsa — az övön spanyolviasz pecsétek is voltak, melyeket ő minden látogatása alkalmával ellenőrzött —, a testi érintkezés előtt az övét levette, utána pedig megint gondosan felillesztette: vádlott kijelenti, hogy 6 ezt az övét sohasem látta, azonban annyi igaz, hogy Lajon kisasszony említést tett neki ef­féle övről, mondván, hogy csi­náltatott magának egyet, és azt fel is csatolta.” Ha ez az állítás igaz lenne, az következnék belőle, hogy Lajon kisasszony azért alkalmazta sa­ját magán ezt a kínzóeszközt, hogy szabaduljon a féltékeny férfi zaklató gyanúsításaitól. De hát nem igaz. A nyomozat meg­állapítása szerint: „tanúk látták több ízben a kérdéses pecsét­nyomót Berlhe uraságnál, aki azzal dicsekedett, hogy bár La­jon kisasszony Beaucaire-ben van, 6 pedig Nimes-ben, mégis tökéletesen bizonyos a leány hűsége felől, mert megtette a kellő óvintézkedéseket, hogy más férfival ne érintkezhessék”. Van bőr az arcán Berlhe ura­ságnak még mindig azt meré­szelvén állítani, hogy ő sohasem látta az övét, holott ez az 6 félté­kenységének a műve? Hisz ép­pen ez a féltékenység okozta, hogy az övét nem akarta lecsa­tolni a leányról, s ma is magánál tartja a kulcsot, úgyhogy Lajon kisasszony végre is kénytelen volt keresetet indítani ellene, legelsőbben is azt kérve: köte- leztessék Berlhe uraság, hogy tegye le a pecsétnyomót és a kulcsot a törvényszéki irodában, s bízassék meg két felesketett bábaasszony, hogy szedjék le a felperesről az övét, és tegyenek eljárásukról jelentést. Ez a kereseti kérelem semmi­féle hatást sem tett Berlhe ura­ságra; ő megmaradt annál a vé­dekezésnél, hogy a leány maga óhajtotta az övét, s ennélfogva ő nem is kötelezhető annak eltá­volítására. íme, az 6 saját sza­vai: „Ne hánytorgassák fel neki ezt az övét, mert eltekintve attól, hogy Lajon kisasszony maga óhajtotta, az öv híján nem lép­hetne fel vele szemben kártéríté­si követeléssel, miután semmi egyebet sem vethet a szemére.” Lássuk csak, mi az értelme ennek a szónak: óhajtani. Először is, óhajtani annyi, mint megkívánni valamely más­nak birtokában levő dolgot — miután a saját birtokunkban levő dolgot nem kívánhatjuk meg. Minthogy pedig Berlhe uraság maga mondja, hogy La­jon kisasszony az övét óhajtotta, ebből tehát világosan követke­zik, hogy az öv Berlhe uraság birtokában volt. Másodszor, óhajtani annyi, mint fenntartás nélkül kívánni, sőt bizonyos örömmel fogadni a megkívánt tárgyat; vagyis óhaj­tani egy szüzességi övét, annyit jelent, hogy annak felcsatolásá­ba is szívesen beleegyezünk, s nyugodtan és zúgolódás nélkül eltűrjük: azonban az ilyen bele­nyugvás, helyesebben az ilyen alázatos engedelmesség nem önmagában véve is az előre megfontolt csábítás következ­ménye? (Folytatjuk) Menekülő menekültek A szeme láttára végezték ki a szüleit Mészárló csetnikek Három elgyötört ember ül velem szemben. Ki tudja, a múltjuk vagy a jelenük tükröz riadalmat a szemükben? Vagy talán mindkettő? Ruhájuk ko­pottas, arcuk gondterhelt. Ju­goszláviából menekültek. A fiatalabb férfi B. Róbert. 21 éves. Szeme láttára végezték ki a szüleit, a testvéreit. — November 24-én törtek ránk. Nekem a kamrában volt dolgom, amikor tizenöt csetnik kiráncigálta a szüléimét és a két testvéremet. Lélegzetet venni sem mertem. Attól féltem, meg­hallják a szívem dobogását és végem. Pedig elszorult a tor­kom, üvölteni, zokogni szeret­tem volna. A sötét kamra pici ablakán keresztül láttam aho­gyan lemészárolják őket... A fiatalembernek elcsuklik a hangja. Folytatja a történetet, de mintha halkabban szólna: — November 26-án délután 2-kor léptem át a magyar határt. Azóta itt élek munkanélküliként a menekülttáborban. Földmű­ves voltam, elvégeznék itt is bármit, ami adódna. Szeretném, ha befogadnának egy tanyába, ahol ellátnám az állatokat, dol­goznék a földön. Senkim nem maradt odaát, nincs amiért visz- szamenjek. Kényszerítés a háborúba G. Róbert 24 éves. A Bánát­ból, közelebbről Hetinból érke­zett. Feszeng a széken, nem tud­ja mit és hogyan mondja. Barna haját hátrasimítja, megigazítja a dzsekijét: — Tudja, elegem volt abból, hogy naponta zaklatnak. Azt akarták, írjam alá, hogy önként megyek harcolni. Nem volt hoz­zá kedvem. Otthagytam csapot- papot, a szüléimét, a 25 hold földünket, a családi házat, a gé­peket. Mezőgazdasági gépész voltam. Munkám itt nincs. Pedig higgye meg, elvállalnék bármit. Eszem ágában sincs visszamen­ni. Tagja voltam a Vajdasági Magyar Demokrata Közösség­nek. Nem sok keresnivalónk volt. Ha egy rendezvényt akar­tunk tartani, nem kaptunk ter­met. A pártoknak ilyen problé­májuk nem volt. Édesanyámék azóta már meglátogattak. Hoz­tak egy kis pénzt, élelmet, ami­jük van. Ha továbbra sem kapok munkát, eladják a.házat és átte­lepülnek ők is. Veszünk itt há­zat. Valahogy majd csak meg­élünk a földművelésből. Kislány a Bánátból Irénke Tóbánból szökött a párja után. Azt mondja most múlt 14 éves. 18-ra taksáltam. — Nagyon szeretem őt — kapaszkodik G. Róbert karjába — Utána jöttem. Igaz, a szüleim azóta is sírnak. Nincs nekem mit keresni a faluban. A lakosság negyedrésze szerb. Ki tudja, mi várna ránk, ha hazamennénk? Itt befogadott egy család bennün­ket. Négyezer forint lakbért fi­zettünk. Segítünk a kertben, a háztartásukban. Rendesek ve­lünk. De állandó munkát ők sem tudnak szerezni. Én is elvállal­nék takarítást, ásást, bármit. Nem félünk a munkától. Segít­sen nekünk, hogy álláshoz jus­sunk... A legtöbb tizenéves hétvége­ken diszkóba jár. О talán még sohasem volt. Eszébe sem jut, hogy szórakozzon. Dolgozni akar. S én csak annyit segíthe­tek, hogy megírom: van három életerős, munkára kész fiatal. Bármilyen munkát elvállalnak. (Címük, nevük a szerkesztőség­ben.) B.V.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents